Remenység Háza

Remenyseg has not set their biography yet

„Mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál." (Lukács ev.2,7) "A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt." (János ev. 1,10-11) Lekció: Lukács 2 A teremtett világ – az ember - a teremtőtől független akar lenni. Nem akar tudni róla. A fogadó nem fogad. Legalábbis az Egyszülöttet nem.A betlehemes betanításakor mindig nehéz fogadóst találni. Negatív szerep. Hogy a mindennapokban ezt játsszuk állandóan, az nem zavar senkit. Nem akarjuk magunkra venni a kirekesztő jelzőt. Legyünk olyan fogadósok, akik másnap felismerjük az igazságot: „ó, ha tudtam volna"! És tudjuk meg, és boldogan, hittel éljük át: az ajtónkból elküldött Krisztus a mi megtartatásunkért küldetett, akinek – már megbánt – kiutasításunkra, durva lázadásunkra egyetlen válasza van: a bocsánat, a befogadás.Van-e hely Krisztus számára a mai világban? - de engedjétek meg, hogy most egy másik, még nagyobb kérdéssel feleljek: Van-e hely a mi szám
„akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van" (Mk. 4:25)   Az adventi időszak végéhez közeledünk, meggyújtottuk a negyedik gyertyát. Advent, megérkezést, eljövetelt jelent. Bibliai jelképet használva: a fény eljövetelét a sötétségben. Ugye ez fizikailag is igaz. Nem tudjuk mikor született pontosan Jézus, a kutatások különböző időpontokat próbálnak meghatározni, de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy eljött hozzánk Valaki, akinek életének csupán három éves történései a világtörténelemben, 2000 éves visszhangot eredményezett. A karácsonyt nem tudjuk hogy ünnepelték-e az őskeresztyén gyülekezetek, az első feljegyzés a 300-as évekből származik, és ekkor már december 25-e volt a kiválasztott dátum. Ami érdekes, hogy később ez volt az egyetlen ünnep, amit szabad volt naplemente után és napfelkelte előtt is végezni, tehát éjszaka. A másik figyelemre méltó észrevétel pedig, hogy a Krisztus előtti – mondjam azt pogány – időkben, ez a dátum szintén ünnepnapn
b2ap3_thumbnail_12377985_428842260651332_8967122171621938595_o.jpg
"én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." (Józsué 24,15). Ennek az Igének az üzenetével találkoztunk Advent 3. szombatján (2015 DECEMBER 12) a "fiatal" családosokkal. Áldásos volt.
b2ap3_thumbnail_12371207_428829260652632_337945685857056821_o.jpg
"Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag." (Lukács 12, 20-21)     Lekció: János 1:1-14 Pár évvel ezelőtt egy ismerős lelkipásztort kérdezett meg egy fiatal lány: Megismerkedtem egy fiúval és nem tudom eldönteni, hogy igazán szeret-e engem, honnan tudom én ezt meg? A lelkipásztor nagyon bölcsen válaszolt. Hagyjál időt az egészre és figyelj meg három dolgot. Ha idejéből, pénzéből és szíve energiából áldoz rád, akkor érdemes folytatni a kapcsolatot, másképp ne erőltesd. Mennyire frappáns megfogalmazás, nem csupán szerelmi kapcsolatra, hanem minden ember- ember közötti kapcsolatra alkalmazható. Mert ha e háromból valamelyik hiányzik, akkor ott fellépnek az önzőség jelei, és a kapcsolat már nem működik. Családtagok, barátok nagyon hasznos pillanatokat eltölthetnénk együtt. Az időt, amit szeretteinkkel kellene töltenünk, meg szí
„Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága közt van az élet fája... és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak." (Jelenések könyve 22,1) Lekció: Zsoltárok 130, 1-8 A Jelenések könyve tele van titokzatos képekkel, amiket meg kell érteni, de mivel ez nem egyszerű dolog, sokan le is teszik ezt a könyvet és nem olvassák tovább, meghagyják a világvége váró rajongóknak, értelmezzék ők. Pedig ez a könyv egy hatalmas vigasztaló irat, ami akkor született, amikor javában folyt már a keresztyén-üldözés, és emiatt az evangélium ügyéről rejtjelesen, szimbolikus képekkel kellett beszélni, másrészt pedig nagyon is szükség volt a vigasztalásra, hogy a hívők helyt tudjanak állni hitükben a veszélyek közepette. Aki keresi ebben a könyvben, az ma is megtalálja a vigasztalást, ahogyan kétezer éve is megtalálták benne a keresztyének, és sorra kinyílnak a képek, érthetővé válnak
„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt." (1 Mózes 1,27a) Lekció: Mk. 13, 31-37 1./ Ez a Szentírás első kijelentése az emberről. Ez azt jelenti, hogy olyannak teremtett bennünket, hogy vágyakozzunk rá. Mi az Isten képmásai vagyunk és az élő képmás találkozni akar az eredetijével. És éppen ezért, mert Isten képmásai vagyunk Istentől kaptunk egy extra tulajdonságot. Ahogyan Isten végtelen, úgy mi is vágyainkban végtelenek vagyunk. Mindig a szebbre a jobbra, a boldogabbra vágyunk, sosincs megállás.Ez a vágy önmagában rendben volna, hiszen Isten adta nekünk. Az idők teljességében eljött Jézus Krisztus, az Isten Fia, akivel együtt lehet hordozni és kibírni ezt a végtelen utáni vágyat. Erre a Krisztusra várakozunk a mai vasárnappal elkezdődő adventi időben.Nem kell szégyenkeznünk, ha advent szokatlan érzéseket és reményeket kelt bennünk. Jelenünk sötét, nyomasztó, majdnem kilátástalan, de az advent jövőről beszél: a történelemnek még nincs vége, nem marad mi
Beküldve -
Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.Mert amelyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. (Róma 15, 1-7) Lekció: Róma 1, 8-16 - egy lelki betegségről és abból való gyógyulásról szeretnék beszélni, amiben ma talán a legtöbb ember szenved a világon: a magányosság érzéséről - a magány a mai kornak titkos sebe, és nem beszélü
Beküldve -
"És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.És a leányka azonnal fölkele és jár vala." (Márk ev. 5,39-42) Lekció: Mk. 5, 21-38 Konfirmációra készülődő gyermekeket, ífjakat kérdem: mit jelent a halál. Mi is mindennap egy kicsit meghalunk. Mikor? –Mikor ábrándozunk, nem figyelünk oda, mikor alszunk.Bibliaolvasó emberek is panaszkodnak arról, hogy nem mindent értenek az elolvasott szakaszból. Soszor magát a szöveget sem értjük meg. És mivel nincs időnk a Szentírás olvasására, ezzel az érzéssel becsukják a Bibliát és mennek tovább. Nem jutnak el oda, hogy a szövegen keresztül egyszer csak megszólal az Ige, maga az élő Isten, akinek egészen személyes üzenete is van a s
b2ap3_thumbnail_IMG_3319.JPG
Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nékem." (56.zsoltár 12. verse). Az nem árt, ha van az emberben egy egészséges félelem, mert az megóv sok tévedéstől, de a félelmeink nagy része csak képzet, nem valós, ezért ártalmas. Istentől nem félni kell, hanem személyes kapcsolatba lépni vele. Ő bízik bennünk, mert sokmindent bízott rank és engedni, hogy a cselekvő szeretet kiűzze szívünkből a félelmet, hogy felelősen gondolkodó civilekként releváns tetteket hajtsunk végre, megértve és elfogadva, hogy nincsenek kis és nagy tettek, jelentéktelenek és rangosak, mert mi magunk vagyunk jelen bennük. Számítanak ránk. Még több kép a facebook oldalunkon.
b2ap3_thumbnail_12185262_419577308244494_2526654644904879568_o.jpg
A múlt héten Kárpátalján jártunk Zoltáni Katival, hol a svájci HEKS felkérésének eleget téve és a segélyszerevezet munkatársaival együtt a Református Egyházkerület diakóniai munkáját, létesítményeit látogattuk meg. Nagy Béla ez egyházkerület főgondnoka bemutatta az idősek otthonát, a krízis menhelyet, az egy tál leves szolgálatukat, a "ruhás" boltjukat. Beszélgettünk a gondokról és a sikerekről.Másnap kirándultunk Munkácsra.Ha egy mondatban akarom összefoglalni a kirándulásunk tapasztalatait azt mondhatom: nagy szegénység, de még több lélek és szolgálatkészség. Köszönjük szíves vendéglátásukat. További fényképeket a facebook oldalunkon tekinthetsz meg.
Beküldve -
"És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel....És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ő atyjának Ábrahámnak idejében...Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott." (1 Mózes 26, 15-19)   Szövérfi Zoltán beosztott lelkész ez az Ige alapján hirdette az örönhírt.
b2ap3_thumbnail_12038615_417822298419995_3198662083134447790_o.jpg
Kirándultunk Bibarcfalvára, a református templomban megnéztük a Szent László freskót és meghallgattuk Ntű. Székely Lajos lelkipásztor előadását. Kisbaconba - meglátogattuk Benedek Elek emlékházát, egy vízimalmot. Etelka néni bemutatta hogyan müködik a szővőszék. Borvizet vettünk a kisbaconi Feredőnél és este résztvettünk az Aldobolyban tartott ökumenikus istentiszteleten és az őrtűz fellobbanásán. Bár egész nap hideg volt, jól éreztük magunkat. Soli Deo Gloria. További képeket a facebook oldalunkon tekinthetsz meg/tölthetsz le.    
Beküldve -
"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsoltárok 23:5) Lekció: 1 Péter 4. fejezet Milyen nehéz ez a pohár víz? - kérdezem- A tényleges súly nem lényeges, attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben. Ha csak egy percig tartom, könnyű. Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom. Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul. Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz. Gondolj rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondolj rájuk egy kicsit hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolsz, megbénulsz, képtelen leszel bármit is csinálni. Nagyon fontos, hogy tudd elengedni a gondjaidat! Este minél előbb tedd le minden terhedet, ne cipeld őket tovább az éjszakába. Oktober Fest München: versenyre kel a világ "legerősebb" embere(i) és a litres sört felszolgáló kisasszonyok, ki tudja hosszabb idei
Beküldve -
Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Mt. 5: 48) Minden ember a boldogságra vágyik, és mégis olyan kevés ember van, akiről el lehetne mondani, hogy igazán boldog. Minden ember kivétel nélkül keresi a boldogságot, és mégis olyan kevesen vannak, akik azt valóban meg is találták. Minden házasság, szinte kivétel nélkül - ha igaz az a házasság - a boldogságnak az igényével indul el, és mégis manapság olyan kevés érkezik meg ebbe a kikötőbe.Nagyon ritka az igazán boldog ember a világon. Mi ugyanis általában úgy szoktuk elképzelni a boldogságot, hogy az olyan élet, amit nem zavar meg a szegénység, a nélkülözés, a szomorúság, a lemondás kényszere, más emberek rosszindulata, zaklatás, háborgatás, szenvedés, betegség, halál. Nos, hát ilyen életforma nincs. Egyszerűen azért nincs, mert ez a földi élet a maga természeténél fogva olyan, hogy vagy a nélkülözés, vagy valami szomorúság, vagy az emberi gonoszság, vagy betegség, vagy valami szenvedés, vagy a halál foly
Beküldve -
„Te ismersz engem, Uram! Látod, mert megvizsgáltad, hogy tied a szívem." (Jeremiás 12,3) Lekció: 1 Korinthus 1, 1-9„Fidelis Deus per quem vocati estis in societatem Filii eius Iesu Christi Domini nostri" (1Cor 1,9) latin fordítása a Bibliának: Jézus Társasága. A magyar fordítás nem tartalmazza ezt az áthallást, és a görög eredeti sem. "Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre".Ábrahámnak tett ígérete, kitart az ígéret földje felé oly bukdácsolva haladó nép mellett.Nem tudjuk ilyen konkrét tapasztalatokhoz kötni azt, hogy Isten hűséges - rezignáltan bólintanak rá: „biztos igaz, csak hát..." Nem fordulhat-e elő bárkivel, hogy egy rosszul sikerült vizsga után, valamilyen szenvedély hatalmába kerülve, mások gyengeségét megtapasztalva, kilátástalan anyagi helyzetben vagy családi feszültségek között őrlődve Isten hűsége távoli, elvont kijelentésnek tűnik? Isten hűséges lenne?! Nem olyan biztatásnak tűnik ez, amibe szorult helyzetünkben bele
"Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik... monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem,..... hogy bevigyen engem a tóba;.....Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember..." (János ev.5, 1-9) Lekció : Zsolt. 42 Az igevers azzal kezdődik, hogy ünnepük volt a zsidóknak. Több feltételezés van, hogy melyik ünnep is lehetett, lehet, hogy az aratás ünnepe, vagy a páska ünnep. Ilyenkor népvándorlás volt a főváros felé. A városban éppen a Juh-kapunál adták-vették az áldozati állatokat. A templomban a papok áldozati szertartásokat mutattak be. A nép nagy tömegekben tolongott az ünneplő hely felé. Csak a felcsendülő ének nyomta el olykor-olykor a zűrzavar lármáját. Így ismétlődött ez meg évenként nyolc napon át.De nevezhetnénk Jézus kórházi látogatása ünnepének is. Jézus ünnepének. Jézus más zarándokokkal együtt felmegy Jeruzsálembe, nem együtt mozog a többiekkel, valami olyat tesz, amire nem számítanánk, az ün
Beküldve -
„Ne zajongjatok, mert a lelke benne van." (ApCsel 20,10b) Lekció: 1 Kor. 2, 1-16 Egy keresztyén összejövetelre hívták meg Pált, hogy számoljon be a misszió munkájáról, és magyarázza az Igét.Pál az Isten Szavát tolmácsolja: a prédikációt. "Preadicatio verbi Dei est verbum Dei". Magyarul: Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje. - az igehirdetés nem emberi beszéd, hanem komolyan veendő isteni üzenet. Nem azért, aki a lelkész, vagy prédikátor, nem azért, amilyen diplomája van, nem azért, amit mond, hanem azért, mert az Isten maga szól rajta keresztül.Isten sokféle más módot is találhatott volna arra, hogy eljuttassa az üzenetét az emberekhez. Óriásplakátot, tévéreklámot és hasonlókat. Ő mégis azt választotta, hogy leíratott sok mindent egyes emberekkel, majd rávett másokat, hogy ezeket a leírt dolgokat megmagyarázzák. A mai napig ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy azt továbbadjuk, ami ránk bízatott. Miért? Mert ez a hiteles, és mert amit mi hirdetünk, az nem avul el, nem cserélik le he
Beküldve -
„Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!” (Mk. 13:35-37) Minél jobban figyeli meg az ember az életet, sokszor annál furcsábbnak tűnik. Egy Föld nevezetű bolygón élünk, ami kering egy nála sokkal nagyobb égitest körül, ami méghozzá állandóan ég és persze 72 km/órás sebességgel halad. Mindez egy kisebb méretű galaxisban történik, a végtelenül nagy világegyetemben. Ahogy tovább gondolkodik és szemlélődik az ember, egyre furcsábbnak és érdekesebbnek tűnik ez az egész – élet. Ha őszinte akarok lenni, számomra az egyik legcsodálatosabb probléma ez: ki vagyok én? Miért vagyok itt? Hogyan lehetséges, hogy élhetek? Jung, a nagy pszichológus is megállapította, hogy az emberiség legmélyén rejlő kérdések ezek. Mit értesz az alatt, és mit érzel, amikor azt mondod: én. Önmagam. Mit gondolsz, ki vagy
b2ap3_thumbnail_2015-09-03-12.26.14.jpg
A szükséghelyzetekkel foglalkozó európai csúcsszervezet a Brot für die Welt DKH szakosztálya Berlinben tartotta meg a 2. kelet-közép európai tanácskozását. A természeti csapásokat kivédeni próbálkozó intézkedéseken túl a beszélgetésekben nagy hangsúlyt kapott a migráns kérdés is.

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638