-
Bejelentkezés
Login Login form
2015 november 8
"És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.
És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.
És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.
És a leányka azonnal fölkele és jár vala." (Márk ev. 5,39-42)
Lekció: Mk. 5, 21-38
Konfirmációra készülődő gyermekeket, ífjakat kérdem: mit jelent a halál. Mi is mindennap egy kicsit meghalunk. Mikor? –Mikor ábrándozunk, nem figyelünk oda, mikor alszunk.
Bibliaolvasó emberek is panaszkodnak arról, hogy nem mindent értenek az elolvasott szakaszból. Soszor magát a szöveget sem értjük meg. És mivel nincs időnk a Szentírás olvasására, ezzel az érzéssel becsukják a Bibliát és mennek tovább. Nem jutnak el oda, hogy a szövegen keresztül egyszer csak megszólal az Ige, maga az élő Isten, akinek egészen személyes üzenete is van a számunkra.
Nagyon fontos, hogy úgy kezdje mindenki a Biblia olvasását, hogy legalább egy mondattal imádkozik. Valahogy így, ilyen egyszerűen: Istenem, a te gondolataid egészen mások, mint az enyémek. Segíts, hogy megértsem, mit akarsz most mondani nekem. Ámen.
Azután elolvassuk azt a szakaszt, ami következik. Mégpedig többször is. Az olvasás szakértői azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy szöveget jól megértsen valaki, legalább ötször kell elolvasnia, egyre lassabb tempóban. Nem azt mondom, hogy ötször olvassuk el, de semmiképpen ne egyszer. Mert az első olvasás sokszor olyan, hogy a szemünk megy a sorokon, és az eszünk talán valahol másutt jár. Nem adunk időt magunknak ahhoz, hogy igazán megértsük az olvasottakat.
Az első után jó még egyszer elolvasni lassan. Akkor feltenni egy alapvető kérdést, hogy miután kétszer elolvastam, meg tudom-e mondani: miről van itt szó. Egy mondatban. Könnyen kiderülhet: nem tudjuk megmondani. Főleg a részleteket illetően nem tudja pontosan, hogy mi is van ott.
Miről van szó ebben a most hallott hosszú történetben? Arról, hogy Jézus meggyógyított egy gyógyíthatatlan beteget és feltámasztott egy halottat. Közben néhány rövid mondatot mondott hol ennek, hol annak.
1. Mit tudunk meg itt Jézusról?
"Amikor Jézus átkelt a hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré..." a Genezáreti tó túlsó partján tevékenykedett, de várják az innenső parton, hogy jöjjön már.
Vajon nem ez történt nagyban is, kozmikus méretekben? Onnan a túlsó partról, a mennyei dicsőségből eljött ide az innensőre, ahol sok nyomorúság és baj kínoz minket.
A Szentlélek segít a gondolattársításban. Ez tehát az első, amit megtudhatunk a mi Urunkról. Eljött a túlsó partról, hogy segítsen rajtunk.
Jairus hívja Őt a súlyos beteg leányához: "Jézus azonnal elindult vele." Nem várt, nem keresett kibúvót. Ment. Az "ellenséghez" is.
Útközben az a beteg asszony hittel megérinti Jézus ruháját, akkor azt olvassuk: mennyei erő áradt ki belőle.
Jézus a benne hívőkön keresztül is árasztja ezt a mennyei erőt ebbe a világba. Rajtad keresztül árad-e ez? Van-e olyan, hogy úgy mondasz valakinek igét, bátorítást vagy vigasztalást, hogy magad csodálkozol a legjobban rajta, hogy miket beszélsz te itt? Mert Isten Lelke juttatta eszedbe.
Jézus mindig az egész embert akarja rendbe hozni. Testi bajából meggyógyult, de az embernek lelke is van, és Jézusnak ugyanolyan fontos a lelkünk is.
Aztán megérkezett a végzetes hír: "Leányod meghalt. Ne fáraszd tovább a Mestert", akkor Jézus azonnal lelki elsősegélyben részesíti ezt az apát, és azt mondja neki: "Ne félj, csak higgy!"
Sokszor úgy tűnik, hogy Jézus a mi bajunkkal nem foglalkozik, vagy nem a mi bajunkkal foglalkozik, mint itt, ahogy ez az apa láthatta, Ő akkor sem feledkezett meg rólunk. És aki egyszer segítségül hívta Őt, és akihez egyszer Ő elindult, ahhoz meg is fog érkezni, és a segítség is meg fog érkezni. Akkor, amikor Ő azt jónak látja.
Az emberek azt mondják: a kislány meghalt. Jézus azt mondja: csak alszik. Mert neki egy halottat feltámasztani semmivel sem nagyobb vállalkozás, mint egy alvó embert felébreszteni - ha komolyan vesszük, amit Ő mondott, hogy neki az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen, akkor ezzel a hittel kellene megtanulnunk imádkozni, és rábízni magunkat és másokat.
2. Mit tudunk meg az emberekről?
Mindenekelőtt azt, hogy sokszor csak a baj visz minket oda Jézushoz. Jairus korábban nem kereste a Megváltóval való kapcsolatot. De Jézus ezt sem teszi szóvá neki soha. Így fogadja el őt.
Helyzetek amiben kénytelenek voltak megállapítani teljes tehetetlenségüket. Isten nélkül sokszor a totális tehetetlenséget kell átélnünk. A kiszolgáltatottságot, a rászorultságot, a magunk elesettségét. Sem magunkon, sem egymáson bizonyos helyzetekben nem tudunk segíteni.
"ki érintette meg a ruhámat?" - a tanítványok ingerülten válaszolnak neki. "Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?" Az ideges embernek a válasza, aki azt hiszi, mindent tud, az a másik meg tudatlanságában butaságokat beszél. Kiderül: halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi történt. Az ostoba büszkeség mondatja ezt velük, s kioktatják Jézust. olykor mi is ilyen "nagyokosok" vagyunk! A lényeges dolgokat nem ismerjük, de megvan a véleményünk. Adjuk a tanácsot. Értékelünk eseményeket. Ítélkezünk emberek felett.
Megint csak a "nagyokos" ember megállapítja, hogy Istennek mi lehetséges és mi nem. Az, hogy beteget gyógyítson, talán még lehetséges Jézusnak, de hogy halottat támasszon fel, az senkinek sem lehetséges. Mi tudjuk... - megint ez a büszke ostobaság derül ki ebből. Most már meghalt, akkor ne gyere, mert most már úgy sem tudsz segíteni.
Az is jellemző, hogy a mások nyomorúságából könnyen húznak némelyek hasznot. Voltak abban az időben hivatásos siratók. ( Ma is a román közegben: bocitoare) Ha valahol meghalt valaki, megjelentek síppal-dobbal, nádi hegedűvel és jajgatással elkezdték siratni némi honoráriumért. Még meg sem érkezik Jézus, már ott vannak. Három szót olvastunk, amit Jézus kifogásol: zűrzavar, sírás, jajgatás. Miért csináljátok ezt - kérdezi - amikor csak alszik a kislány? S hogy mennyire őszinte a sírásuk, az kiderül abból, hogy a következő percben már nevetnek. "Kinevették Őt." Az egyetlent, aki a valóságot ismeri és kimondja, kineveti a magát nagyokosnak képzelő ember, és magát teszi ezzel nevetségessé.
Végül azt olvassuk, hogy rendkívüli módon csodálkoztak azon, hogy Jézus feltámasztotta a kislányt.
Az ember azt kérdezi: csak ennyi, csodálkoztak? Erre mindenki képes, aki valami meglepő élményben részesül. Miért, mit lehetett volna még tenniük? Például azt, hogy leborulnak Jézus előtt és dicsőítik Őt, mint Istent. Például azt, amit a samáriaiak tettek Sikár városában, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Messiás. Például azt, amit Jairus, hogy úgy borult le Jézus előtt, ahogy Isten előtt borult le egy akkori hívő. De ez mind elmarad. Az, hogy hittek volna benne, nem. Csak csodálkozunk. Milyen érdekes dolgok történtek, s ezzel be van fejezve. És az Isten Fia mellett kívül maradnak az Isten országán, mert az Ő személye ezek után sem érdekli őket.
Egy férfi rosszól lett a éjszakai műszak kezdetén. Hazaküldték. Valaki mellé szegődött: - Jó estét! – Hova megy? – Haza! – És utána? – Az ágyba, nagyon beteg vagyok! – És utána? – Hogy-hogy utána?, ha meggyógyulok, vissza a munkába! – És ha nem gyógyul meg, akkor hova megy? – Hát hova? A mindenét magának! Akkor megyek a pokolba és most már menjen maga is! – Félek, hogy igaza lesz, ezért azt kívánom, hogy gyógyuljon meg ! A férfi hosszú betegség után meggyógyult – legbelül is... Gyakran beszélt arról az "ismeretlen ismerősről" és arról a belső békességről, mely azon az éjszakán elkezdődött benne. (Gyökössy Endre)
Nem fenyeget minket is a hitetlenségnek ez a veszedelme? Ámen