-
Bejelentkezés
Login Login form
2015. szeptember 25
"Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik... monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?
Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem,..... hogy bevigyen engem a tóba;.....
Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember..." (János ev.5, 1-9)
Lekció : Zsolt. 42
Az igevers azzal kezdődik, hogy ünnepük volt a zsidóknak. Több feltételezés van, hogy melyik ünnep is lehetett, lehet, hogy az aratás ünnepe, vagy a páska ünnep. Ilyenkor népvándorlás volt a főváros felé. A városban éppen a Juh-kapunál adták-vették az áldozati állatokat. A templomban a papok áldozati szertartásokat mutattak be. A nép nagy tömegekben tolongott az ünneplő hely felé. Csak a felcsendülő ének nyomta el olykor-olykor a zűrzavar lármáját. Így ismétlődött ez meg évenként nyolc napon át.
De nevezhetnénk Jézus kórházi látogatása ünnepének is. Jézus ünnepének. Jézus más zarándokokkal együtt felmegy Jeruzsálembe, nem együtt mozog a többiekkel, valami olyat tesz, amire nem számítanánk, az ünneplő sokaság megy a város központja felé, a Templom- hegy, a templom felé, Jézus pedig a valahol a kapunál elfordul. Másik irányba veszi az útját és megy a nyomorultak közé a kórházba. Jézus ünnepe azok között, akiknek a legjobban szükségük van rá.
Az Ige azzal folytatódik:"Van pedig Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy tó, héberül Bethesdának neveznek. ( Bethesda azt jelenti kegyelem, irgalmasság háza. ) Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága ( aszkór, a testet sorvasztó betegség) várva a víznek megmozdulását. Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet, aki tehát először lépett be a víz felzavarodása után meggyógyult, akárminémű betegségben volt." Mint a fényt az árnyék úgy kíséri az ünnepi képet a nyomornak ez a szívbemarkoló valósága, egy gyógyvizű forrás mellett. Mondhatnánk mai szóval egy gyógyfürdőn betegek, vakok, sánták, aszkórosok vagy egyéb betegségben szenvedők nagy sokasága a gyógyulást keresi és várja. A mi székelyföldi településeinkre is sokan jönnek naponta, hogy enyhítsék fájdalmaikat. Hányan mennek el Kovásznára, meg a Büdösbe, hogy a víz kigőzölgése, a mofetták által meggyógyuljanak. Ha ezeket a gyógyfürdőket magunk elé képzeljük, mindjárt közelebb kerül hozzánk a bibliai történet. Uzonka fürdőn, ahol gondolom mindenki járt, van egy borvíz medence, a medencében pedig egy olyan hely ahol felbuzog a víz, ahol az ásványi anyagok feltörnek, az úgynevezett forintos hely, ahol a leghatásosabban hat az emberi szervezetre a gyógyító forrás. Valószínű, hogy voltak pillanatok, amikor tülekednek az emberek egymás között, annak érdekében, hogy ezt a helyet elfoglalhassák maguknak.
A Bethesda tó mellé minden nap új betegeket hoznak, lassan megtelik mind az öt tornác sóhajjal, bajjal, panasszal. Az öt oszlopcsarnok a gyógyvízzel a kor kórházának is nevezhető, ott ápolják a betegeket naponta folyamatosan, de vannak olyanok is, akiket reggel elhoznak, este meg utánuk jönnek. Gyűjtik azokat, akikkel otthon nem tudnak mit kezdeni sánták, bénák, izomsorvadásosak, vakok és mindenféle nyomorúságban szenvedők számára nincs emberi gyógymód, ha lett volna nem vitték volna ki őket a tó partjára. ( Az ásatások szerint egy 100 m hosszú és 60 m széles négyszögletes medencéről van szó, amelyeket mind a négy oldalánál oszlopcsarnok vesz körül és középen egy más oszlopcsarnok osztott ketté. Esővízgyűjtő medence volt a tó, amelyet határozott időközönként feltörő forrás is táplált. A felbuzgó víznek gyógyító erőt tulajdonítottak.)
A Bethesda partján a gyógyulást szorongva váró embereket nemcsak a testi baj aggasztja, hanem ezen felül az a tudat is, hogy a víznek nincsen állandó gyógyhatása, csak időnként mozdul meg, amikor angyal száll a tóra. Valószínű, hogy ekkor tört fel valami szénsav, vagy valami ásványi anyag, s csak azok gyógyultak meg, akik elsőnek léptek be a vízbe. Valaha gondoltunk-e arra, hogy az a sok természeti kincs, amiben gyógyítgatjuk magunkat, a szénsav meg a víz gyógyító hatása Istentől van. S milyen kegyelme Istennek, hogy mi itt lakunk, s ezeket az ajándékokat élvezhetjük.
Amikor az angyal leszáll, aki elsőnek belép a tóba meggyógyul. A nyomorultak várnak erre az alkalomra. El lehet képzelni azt a tülekedést, hogy ki lépjen be elsőnek a vízbe. Egyik ember lökte a másikat, a gyengékkel, magatehetetlenekkel senki nem törődött. A bajban is az önzés szólal meg, hogy csak én gyógyuljak meg. Ez az önzés lehetett az oka annak is, hogy volt ott a víz partján egy ember, aki már 38 éve várja, hogy elsőnek léphessen a tó vizébe, de sohasem sikerült neki. Egy hét, egy hónap, egy év is milyen hosszú idő, hát még 38 esztendő. Milyen szívszakadva várják a betegek a víz megmozdulását, várják az angyalt, a gyógyulást, az életet, várják Jézust. Hány ember várja ma is a szabadulást, az élete vizének a megmozdulását, hogy szabadítsa ki őket Isten a monotóniából, a magatehetetlenségből, talán egy betegségből.
Jézus éppen egy ünnepnapon érkezik, mert amikor Jézus felénk közeledik az ünnepnap. Jézus útja nem a templomba, hanem a Bethesda partjára vezet. Két sokaság jelenik meg, az egyik, aki gond nélkül ünnepel, a másik pedig nem fogy ki a nyomorúságából. Jézus vajon melyik csoportot választja? A betegeket. Vajon mi melyik csoportot választanánk, mennyire tudjuk magunkat beleélni felebarátunk helyzetébe? Korán reggel, amíg készültem az iskolába a televízióban láttam egy adást, egy színészről, aki egy tolókocsis beteget játszott egy darabban és ezért ellátogatott egy olyan intézetbe, ahol olyan betegeket ápoltak, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak járni. A színész rákérdezett érzelmeikre, hogy miként élik meg állapotukat, meg arra is, hogy éjszaka milyen álmaik vannak. Erre a kérdésre egy 20 éves lány azt felelte, hogy amikor álmodik tud járni, állva beszélget emberekkel. A vágyai jelennek meg álmában. Milyen vágy lehet egy ilyen emberben a gyógyulásra? Mennyire erős bennünk az empátiakészség, hogy megértsük a bajban lévőket?
Várják a víz megmozdulását. De akár azt is mondhatnánk, hogy versenyben vannak, az gyógyul meg, aki a leggyorsabb, aki másokat megelőzve bejuthat majd a medencébe, amikor felkavarodik a víz. Itt a hangsúly azon van, hogy fürgén, hiszen az a baja mindenkinek, hogy akadályoztatva vannak testi fogyatékosságuk miatt, igyekeznek botjaikkal, mankóikkal, segítőikkel a víz felé. A leggyorsabb gyógyul meg, talán még arra is van erejük, hogy egymást akadályozzák, gáncsolják. Magunkra ismerünk-e amikor tülekedünk a cél fele, nem törődve senkivel és semmivel?
Emberi számítás szerint nincs nagy esély a gyógyulásra, de látta Jézus ezt az embert, lát téged, lát engem. Neki az a fontos, hogy meglátogassa ezt az ismeretlen embert, akivel még nem találkozott. Ez a mi egyetlen esélyünk, hogy Jézus ellátogat oda, ahol segélykiáltás hangzik el, de ott van akkor is, amikor nem jut eszünkbe keresni Őt, hiszen éppen erről szól a történet, ez az ember nem üzent Jézusért, nem küldött érte senkit, nem Ő szólítja meg az Urat, Jézus a kezdeményező. Kiszúrja a tömegben. Csak aki mindenható az tud kiválasztani a még a legnagyobb tömegből is, látja, hogy mi van benned és miben szenvedsz.
Ezt a beteget nyomorúsága nem zárja el Jézustól, éppen a nyomorúsága hívja fel rá a figyelmet. Eljött Jézus, hogy éppen azt a beteget vegye észre, akit senki nem vett számba. Egyet kérdez tőle, a legfontosabbat:„Akarsz-e meggyógyulni?"Hát nem az a vágya, reménysége 38 éven át? Van az öt tornácban, az öt világrészben, az öt váróteremben egy lélek is, aki ne akarna meggyógyulni? De amint elhangzik a kérdés, a beteg ajkáról szörnyű vád zúdul az egészségesek felé. Uram, nincs emberem. Nincs aki bevigyen a tóba. Milyen szomorú ítélet ez! Itt két kérdés merül fel. Az első az, hogy ki vádol engem, hogy nem voltam én neki embere? Kinek a gyógyulása maradt el azért, mert nem voltam neki embere? Nem voltunk emberei, mert csak magunkkal törődtünk. S ez után az önvizsgálat után feltehetjük a kérdést, hogy volt-e nekem emberem? Nem volt. Sokszor csak úgy mentek el mellettem, akik segíthettek volna. Nap mint nap felkiáltunk: Uram, nincs emberem! Ennek a betegnek Jézus lett az embere. Meggyógyította anélkül, hogy bevitte volna a vízbe. Csak szólt és a teremtő szava meggyógyította, helyreállította őt, beléje árasztotta isteni erejét. Szólt hozzá:" Kelj fel vedd fel a te nyoszolyádat és járj!"
Jézus ennek az embernek nemcsak emberévé, hanem Istenévé is lett. Azért lett Istenévé, mert nem volt embere.
Jézus megkérdezte: Akarsz-e meggyógyulni? Milyen furcsa kérdés, gondolom, hogy néma csend lett körülötte abban a pillanatban, de lehet, hogy voltak, akik önkéntelenül felhördültek a tömegben. Hogy lehet ilyet kérdezni egy ilyen nyomorult embertől, hogy akarsz-e meggyógyulni? Ha Jézus csak egy egyszerű rabbi lett volna, ez egy fura és értelmetlen kérdés lett volna. Mintha egy riportert hallanák, aki katasztrófa helyzetben az áldozatot faggatja, hogy miként érzi magát háza, családja nélkül, mintha kintről kíváncsiskodva tenné fel ezeket a kérdéseket. Lehet, hogy nem vagyunk riporterek, de sokszor tapintatlanul rákérdezünk felebarátunkra. Egy harminc éves asszonnyal beszélgettem, akit elhagyott a férje, mert úgymond fiatalabbat kapott. Ez az asszony magába roskadva, mesélte el azt, hogy nincs kedve emberek közé menni, mert mindenki tapintatlanul, kíváncsiskodva kérdezi, hogy mi az oka a válásnak és nem érzi azt, hogy valójában fáj valakiknek, ami vele történt. Úgymond okoskodva adjunk a jó tanácsokat és sokszor nem vesszük észre, hogy egymást ezzel is lenyomjuk. Lehet adni tippeket is, mondhatta volna Jézus: Szedd össze magad, igyekezz! Azért egy kicsit meg tudsz mozdulni, mássz közelebb a medencéhez! Üldögélj a medence lépcsőjén, akkor a megfelelő pillanatban ott lennél, közel a vízhez! Milyen könnyen ítélünk, meg okoskodunk. Ha szóba állsz valakivel valóban érdekel a problémája, vagy csupán kíváncsi vagy bajára, hogy majd otthon a családban legyen beszédtéma?
Jézus mivel teremtő hatalmú Isten teheti fel ezt a kérdést. Ő, aki megoldhatja a testi és lelki betegséget.
Ma szembe kell nézzünk Jézus kérdésével. Akarsz-e meggyógyulni? Ellentmondásos, de van, aki nem akar meggyógyulni, mert kényelmesebb abban a helyzetben maradni. Lehet, hogy van olyan, aki berendezkedett már arra az állapotra. Jó így nekem, tulajdonképpen etetnek, már 38 éve elvagyok ebben az állapotban. Lehet, hogy magyarázzuk, sok jó oldala van az én állapotomnak.
Egy filmet láttam, ami egy börtönről szólt. Egy elítélt az életét a börtönben töltötte le, könyvtárosként volt beosztva. Egy idő után felszabadult és mikor kijött a börtönből nem találta fel magát, végzett életével. Ő már nem akart szabad ember lenni, nem akart meggyógyulni, új életet kezdeni. Háborúban a katonák nem estek depresszióba, csak miután kiszabadultak. Hány depressziós ember van, akiken a lelkigondozó sem tud segíteni, mert nem akarják igazán a gyógyulást. Olyan jó nekünk bűneink rabságában maradni és nem kiszabadulni onnan.
A beteg, szembesül Jézussal, legalább válaszol neki valamit. Jó lenne magunkévá tenni, ha Jézus tőlünk is kérdezi: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg ajkáról a vád, ami elhangzik, hiányzik az ember, aki segíthetne, mert nincs senkim, aki igazán közeli barát lenne, beengedhetném az életem titkos területeire is. Van emberem, de arról jobb nem is beszélni, csak elkeseredem tőle, lehet, hogy még a családtagjaim között érzem magam a legmagányosabbnak. Van emberem, de azt kívánom, bárcsak ne lenne, mert olyan nehéz az együttélés, lehet, hogy a társam nem tisztel, nem szeret eléggé, mindig kikészít valamivel. Nem tudok a helyemen lenni mások miatt, gyermekeim, szüleim, főnököm miatt, nem tudok feloldódni, megnyílni, nem tud az életem olyan irányban menni, amit érzek, hogy jó legyen, annyian akadályoznak. Nincs emberem, vagy van emberem. Mind a kettő lehet baj. Jézust nem ez érdekli, nem ezen a területen akar valamit hozzáadni, hogy jobb legyen radikálisan, egész máshol és valóban tud segíteni. Jézus ezek helyett és igazán tud segíteni. Erre Jézus ad egy parancsot, nem kezdi el simogatni ennek az embernek a lelkét. Parancsol. Fogd az ágyadat és járj! Milyen parancsot kaptál itt a templomban, vagy a te csendességedben? Milyen parancsot értettél meg, amit meg is tudtál magadnak fogalmazni, ezt kaptam Istentől. Nem tudom mennyire könnyű neked ma itt válaszolni. Jó, ha ez megfogalmazódik bennünk. Ha számon tartjuk, ha emlékszünk ezekre a parancsokra. Milyen parancsot kaptál Jézustól? Ezt Jézus annyiféleképpen mondja ahányan vagyunk, mert Ő tudja, hogy hol tartunk. Tudja, hogy mit vár tőlünk éppen. Azt szeretné, hogy kerüljünk a helyünkre, azt is megmondja, hogy hogyan, mi a következő lépés ebben, és azért lehetséges, mert Ő teremtő szóval mondja. A hit egyenlő azzal, hogy cselekszem azt, amit tőle hallottam. Ez az ember rááll a lábaira, ez a hit.
Ebben a korházban ott üldögél a beteg világ a maga öt tornácával, az öt világrésszel. Mert a világ beteg. És felteszi Jézus a kérdést: Akar-e ez a világ meggyógyulni? Beteg Európa. Akar-e Európa meggyógyulni, vagy annyira elkényelmesedett, hogy nem ismeri fel a rá veselkedő veszélyeket?
Ady Endrével mondhatjuk:
„Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása erkölcse veszve...
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!
Hatalmas Ég új Messiást küldj:
Beteg a világ nagy beteg!...."
Ne nézz tehetetlenül és félve e felfordult világra, hanem tegyél érte, imádkozz, hogy Isten világosítsa meg mindazok gondolatait, akik kezében van e földi világ vezetése.
Ma téged kérdez Jézus: Akarsz-e meggyógyulni? Van embered, nincs embered. Kelj fel és járj! Ámen.
Antal Tünde teológiai magiszter