2015 november 29 Advent I.

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt." (1 Mózes 1,27a)

Lekció: Mk. 13, 31-37

1./ Ez a Szentírás első kijelentése az emberről. Ez azt jelenti, hogy olyannak teremtett bennünket, hogy vágyakozzunk rá. Mi az Isten képmásai vagyunk és az élő képmás találkozni akar az eredetijével. És éppen ezért, mert Isten képmásai vagyunk Istentől kaptunk egy extra tulajdonságot. Ahogyan Isten végtelen, úgy mi is vágyainkban végtelenek vagyunk. Mindig a szebbre a jobbra, a boldogabbra vágyunk, sosincs megállás.
Ez a vágy önmagában rendben volna, hiszen Isten adta nekünk. Az idők teljességében eljött Jézus Krisztus, az Isten Fia, akivel együtt lehet hordozni és kibírni ezt a végtelen utáni vágyat. Erre a Krisztusra várakozunk a mai vasárnappal elkezdődő adventi időben.
Nem kell szégyenkeznünk, ha advent szokatlan érzéseket és reményeket kelt bennünk.

Jelenünk sötét, nyomasztó, majdnem kilátástalan, de az advent jövőről beszél: a történelemnek még nincs vége, nem marad minden úgy, ahogy most van, még valami új vár ránk.
Hát akkor meneküljünk a zord jelenből egy szebb jövőbe? Krisztus nem arra bíztat, hogy napjainkból meneküljünk, sem arra, hogy egy szebb jövőről ábrándozzunk, hanem hogy éberek legyünk: munkára hát, amelytől a jelen földerül, emberibb s egyben istenibb lesz.
A bűnbeesés előtt ez az Istentől kapott végtelen utáni vágy tisztán volt meg Ádámban és Évában. Nem kellett azon gondolkodnia, hogy mi ez a feszítő erő benne, mert békében és harmóniában élt Istennel és a teremtményekkel. Mikor a Sátán megkísértette az első emberpárt, akkor arra vette rá őket, hogy határozza meg ezt a vágyat, s azt a megoldást sugalmazta erre, hogy "olyan akarok lenni mint az Isten". A Sátán természetesen rosszul határozta meg ezt a vágyat, mert ez helyesen azt jelenti, hogy "Istenné akarok válni". Az ember megrontott vágya a teremtményekben keres kielégülést: a pénzben, a sikerben, a hatalomban, az élvezetekben. A Sátán végtelen szabadságra csábította: az ember az élet és a halál urának tudja magát. Ennek legkisarkítottabb esetei a háborúk, a gyilkosságok, az abortusz, az eutanázia. Az ember Isten nélkül akar szabad lenni, pedig a szabadságnak egyetlen célja van, hogy az abszolút értékhez, Istenhez odatapadjon, hogy odaadja önmagát. Az emberi szabadság olyan mint az iránytű, ami nem azért van, hogy össze-vissza forogjon, hanem hogy mutassa az irány. A szabadságunk is azért van, hogy Istenre mutasson. Korunk nagy tévedése, mikor azt hiszik az emberek, hogy boldogságot csak a szabadság - szabadosság biztosítja. Pedig ezt nem az ilyen szabadság biztosítja, hanem a szeretet. Az az igazi szeretet, amelyben az ember nem is akar igazán szabad lenni: odaadja magát a másiknak mindenestül. Valahogy úgy, mint az igazi szerelmesek, akik mindig a másiknak keresik a kedvét, örömét, a másiknak akarnak kedvezni, kedveskedni tiszta szeretetből, és ebben leli örömét, ezáltal boldog.
Hogy hol kezdődik az igazi szabadág? Ott, ahol Mária ki tudja mondani: "Íme az Úr szolgálóleánya vagyok, legyen nekem a te igéd szerint." Ott amikor a Miatyánkban nemcsak mondjuk, hanem akarjuk is azt amit mondunk: "legyen meg a te akaratod!" s ezt tesszük azzal a tudattal, hogy nekünk az Isten mindig csak jót akar.
Az ember legnagyobb betegsége az Isten utáni vágy megbetegedése. Az igazi bűnbánat kezdete az, hogy mondj ellene a Sátánnak, aki megrontja benned a végtelen Isten utáni vágyat és végső soron boldogságodat teszi tönkre. Ha nemet mondasz neki igazán, akkor mondhatod csak: hiszek benned Uram! Csak ezután mondhatod: szent vagy, szent vagy, szent vagy!

2./ „Ó, bárcsak széttépnéd az eget és leszállnál!"
A legtöbb kezdetnek van egy érdekes kettőssége. Valami új kezdődik, de mégis folytatódik a régi. Új egyházi évet kezdünk a mai napon, mégis alig tűnik ki a megszokott rendből a mai vasárnap. Ezért is fontosak a jelek: a koszorú a szószéken, meggyújtottuk az adventi első gyertyát.
Advent a várakozás, a készülődés ideje. Manapság nem könnyű a dolgunk. Egyrészt rohanó világunkban nehéz megállni, elcsendesedni. Másrészt a minket körülvevő világ már szinte karácsonyt ünnepel az üzletek díszítésében, a felhangzó zenékben. Az Európai civilizációt - beleértve minket is - hamis érzelgések irányítják a karácsony megünneplésekor. A szeretet ünnepe alatt egy csillogó karácsonyfával, mértéktelen ajándékozással ünnepeljük meg a karácsonyt - két napig.
Ezért is fontos az evangélium szava: az idegenbe induló gazda mindenkinek kijelöli feladatát. A tiédet is.

Régi történet, talán igaz se volt, de mégis fontos.
A szegényeknek egy gazdag, nagygazda kedvezni akart. Felszólította, hogy jöjjenek, szedjék tele a zsákjukat gabonával, ingyen kapják, jön az ünnep, legyen kenyerük, vagy akár kalácsuk is.
Az egyik szegény megnézte milyen zsákja van, ahol lyuk volt rajta befoltozta. Még arra is vigyázott, hogy a legnagyobbat válassza, amibe valóban sok fér bele. El is ment és hosszú időre elegendő eleséggel tért vissza. Igaz, meg kellett őröltetnie, meg kellett dagasztania, megsütni is, de volt miből.
A másik meghallva a hírt azonnal fogta a kamrája ajtajában ledobott zsákot és szaladt vele, hogy első legyen, hogy jusson neki. Tele is szedte a zsákját és indult "boldogan" haza. Igaz a szedésnél már észrevette, hogy milyen kis zsákot hozott. Alig több, mint egy tarisznya. Kiérve a gazda magtárából, tapasztalta, hogy bizony nem is egy lyuk van a zsákján. Mire haza ért, majdnem üres volt a zsákja. Bizony jobban járt volna, ha nem siet, hanem rendbe teszi a befogadó zsákot és hosszú időre lesz élelme a kapott ajándékból.
Jézust várjuk. Tele "kamrával" jön. Nem mindegy, hogy mi milyen zsákkal lépünk elébe. Tudnunk kell, hogy a Karácsony ajándéka hosszú időre adhat lelki táplálékot, de akkor meg kell becsülnünk, aki adja és megfelelő készülettel kell elébe állnunk. Ez is az iránta való tiszteletünk és szeretetünk jele.

A bűnbánatra figyelmeztet bennünket az adventi idő nagy prófétája is, Keresztelő János: "Térjetek meg, elközelgett az Isten Országa! ... Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!"
Elhiszed-e, hogy az aki a mindenséget összetartja, az most tehetetlen csöpp emberke? Elhiszed-e, hogy a halhatatlan halandóvá lett, hogy az örökké boldog most sír?

3./ Advent - várakozás. Új kezdet, új lendület lehetősége. S míg karácsonyra várunk, Krisztus második eljövetelére is várakozunk. Krisztus arcát akarjuk szemlélni. Felfedezni életünkben kegyelmét, és meglátni másokban Ő magát.
Advent – útrakelés. Életünk zarándokút. Éppen ezért fontos tudatosítanom a célt. Hova is tartok, hova akarok eljutni. Advent elején megállunk, és előre tekintünk. A cél Isten országa, Krisztus arcát szemlélve juthatok el Isten országba. Megállok, és felmérem, hol tartok, hova jutottam az elmúlt időszakban, merre tart az út, amelyen járok, kell-e irányt változtatnom, vagy jó úton járok-e, meg vannak-e az eszközeim, amelyeknek segítségével végigjárhatom az utamat. Mi az, ami hátráltat, amitől meg kellene szabadulnom?
Advent kezdetén érdemes megvizsgálnom, hogy mi az, amit még ma el kell kezdenem: saját életemben, családomban – családommal, az egyházközségben, a munkahelyem - az iskolában.
Az Advent várakozásteljes, sejtelmes idő. Jól illik hozzá az a novemberi reggel, mely nem tud kibontakozni ködből s sötétségből; elnyújtja a lélek vágyát is. E hosszú elnyújtott keltegetés egyszersmind kezdés is. Lemásolja a Krisztus előtti évek borongós homályát. Tehát várakozás, keltegetés, kezdés, ezek az Advent jellegei, melyeket Pál apostol is említett: Nox praecessit, dies appropinquavit... tűnik az éj, hasad a nap; ébredjünk erőteljes, szent életre, mely Krisztus felé siet.
Várakozunk, mert az Úr jön; boldog a szolga, ki Urát várja. Vigília az élet, szent virrasztás; virrasztó éje az evangéliumi jegyeseknek: "Olajjal telt lámpák velünk, Jézus elé siethetünk" (Prohászka Ottokár). Virrasztó éje a nagy ünnepeknek, mikor Krisztust tényleg meglátjuk. Gót dómnak kapuzatában állunk; próféták, apostolok s az evangélium kerubjai várnak ránk; de a kapu még zárva van; az élet izgalma fut végig rajtunk... Jöjj el Úr Jézus.
Készülünk: legyen tiszta a szívünk; Isten, én Istenem, hozzád ébredek... nem felejtlek – mondjuk, érezzük. Jézus buzdít: kezdj! Mint ahogy a napsugár sziporkázik a zúzmarás fák bóbitáin s ingerkedve süt be jégvirágos ablaktáblákon át szobánkba, mintha fölszólítana: kezdjünk hát élni. Kezdjünk sokszor! Furcsa kívánság, de rendkívül fontos. A kezdetnek sajátlagos mozgalma s lendülete van. Még nem ismer fáradtságot s csalódást. Van kedve.
A fény hívogat minket, mert ahol fény van, ott ver gyökeret az élet. Aktív felkészülést kíván ennek az évnek az adventje. A jelen komoly és kemény időszakából a remény biztonságával kell felkészülnünk, és másokat is felkészítenünk arra, hogy Urunk és Üdvözítőnk ismét el fog jönni, nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor tehát meggyújtjuk a gyertyát, a remény tüzét is lángra akarjuk lobbantani, hogy a remény emberei lehessünk a környezetünkben.
A várakozás nem az unalom ideje, hanem az aktív felkészülésé. Minél tudatosabban készülünk, annál lángolóbb szeretettel tudjuk a várt vendéget fogadni.

Szent Gály Kata: Virrasszatok és imádkozzatok

imádkozni
bevonni téged életembe,
hogy minden tettemet
szeretet járja át
imádkozni
hogy ne váljak sivataggá
mint az a föld,
melyet nem hálóznak be víz erek

Mondjuk, hírdessük: Marana tha! Jöjj el, Urunk!

ÁMEN

Áldd meg, Urunk, buzgólkodásunkat, hogy Neked tetsző és eredményes legyen a felkészülésünk.
Növeld bennünk a hitet, hogy emberi értelmünket oda tudjuk hajtani a természetfölötti titkok ismeretére.
Adj lankadatlan kitartást, hogy adventi jófeltételeinket hűségesen tudjuk teljesíteni.
Olts szívünkbe igazi megtérést, hogy ne csak a bűntől legyünk mentesek, hanem igazi életszentségben éljük napjainkat.
Engedd, hogy adventi felkészülésünk tegyen tökéletessé bennünket, és földi életünk végén örömmel találkozhassunk Jézussal.

Add, Urunk, hogy az Anyaszentegyház második eljöveteledet várva, mindig kész legyen megújulni az igazságban és a szeretetben.
Add, hogy lelkészeid hűségesen hirdessék eljöveteled örömhírét.
Add, hogy békében vezessék népedet azok, akikre a földi hatalmat bíztad.
Add, hogy az adventi szent időben bűneinktől megtisztuljunk.
Add, hogy a rászorulóknak segítséget nyújtva, megéreztessük velük jóságodat.