Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

Beküldve -
Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a tengerhez,És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamatnyira beevezének, megláták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének. Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének. (János ev. 6, 16-21)„...nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2 Korinthus 4, 18) Lekció: Róma 8, 18-25 - az ötezer ember megvendégelése után történik - a tanítványoknak már vissza kellett zökkenniük a való világba- esti hajóúton, a Galileai tó közepén jártak Jézus nélkül - és fel kellett vegyék a küzdelmet a természet elemi erőivel - aztán meglátták, hogy Jézus a tengeren jár.és meghallották biztató ha
Beküldve -
"Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!" (139. Zsoltár 23-24)
Beküldve -
" Mindennek rendelt ideje van ...ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak." (Prédikátor könyve 3:1,6) Lekció: Lukács 5, 3-10 Gyermekkoromat meghatározták azok a pillanatok, mikor átéltem az "élet" borzongatásait egy nagy cirkuszi sátor alatt, amint a repülő légtornászait néztem. Teljesen megigézett, ahogy a trapézon a lendületes mutatványaikat végezték, az egyik rúdról a másikra lendülve. A mozgásukhoz nagyon pontos időzítésre volt szükség, és nekem a szám is tátva maradt az izgalomtól. A lelki életünkben is gyakorolnunk kell a jó időzítést. Isten összhangban-egyensúlyban tartja testünket, lelkünket és értelmünket. Nekünk úgy tünik, hogy az ellentétes időszakokból tevődik össze. Ha mindig csak a nap sütne, és soha nem esne az eső, abból sivatag lenne. Ha követed Isten akaratát, ha tényleg próbálod az életedet úgy élni, ahogyan Isten akarja, hogy éld, akkor ezeknek a helyzeteknek van jelentésük, céljuk és értékük.Sokszor azt hiszitek, ho
„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent" Mt 5, 8 Lekció:5 Mózes 9, 9-19 Egy vallomással kezdem: bevallom, mindig fejtörést okozott a református böjt értelmezése. Mert ünnepnek tartjuk a Böjtfőt, noha nem is tartunk böjtöt.Mózes Memento-ját olvastam fel, hogy ő segítsen közelebb kerülni a böjt titkához. Mózes újrameséli a történetet. Most már nem azok hallják, akik a főszereplői voltak. Ők a fiak és érteniük kell a sivatagi felkészítőt: a megtisztulás negyven esztendejét. Negyven év böjt után most emlékeznek. Készülődnek. Készülünk Istenünk elé – ez a böjt.- Mit tehetek azért, hogy elnyerjem a világosságot? – kérdezte a tanítvány mesterét.- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a Nap reggel felkeljen – felelt a mester.- De akkor mi haszna van a böjtnek? (és imának)- Hogy biztosan ébren legyél, amikor a Nap felkel... - felelte a mester.„Minden féltett dolognál jobban őrizd a szívedet!" Új szívre van szükségünk.. Éhezni és szomjazni az Istent. Sírdogálni áldása
Beküldve -
"Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.!" (Máté ev. 25, 35-36) Lekció: János ev. 16,8-16) Irritálja a mai embereket, ha az irgalomról beszélünk - vagy kegyelemről vagy bocsánatról: annyit hallom, hogy csak a gyenge ember kér bocsánatot vagy csak a gyenge ember szorul irgalomra, kegyelemre. Szinte minden olyan filmben, amely az ateizmus szellemében van fölépítve el fog hangzani az a mondat, hogy csak a gyenge ember kér bocsánatot, szorul irgalomra, kegyelemre. A normális ember széttapossa a másiknak a gyomrát, a fejét és kiharcolja a maga életjogát, életterét, aki erre alkalmatlan: az haljon meg.Egyre több jele van annak, hogy irgalmatlan világban élünk. Már az óvodában tapasztalható ez, de a közéletet is jellemzi a durvaság, a kíméletlenség, a közöny terjedése. Az elmúlt hetekben a TV műsorok közt kapcsolgatva két
Beküldve -
"Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." Róma 8,14 Jézus Jeruzsálembe megy, ahol egyik éjszaka felkeresi őt Nikodémusz, egy magas pozícióban levő zsidó elöljáró, a szanhedrin tagja. Ez azt jelentette, egy befolyásos ember volt a városban. A farizeusok egyike, tudós ember, a törvény betartója. A farizeusok nem nézték jó szemmel Jézus működését, mért ugye sokszor kritizálta őket is sokszor. De ez az ember, titkon csodálta Jézust és hát szeretett volna találkozni és beszélni vele, kettesben, négyszemközt. Ezért este, mikor már mindenki aludt, felkereste őt. Jézusnak pedig az első mondata hozzá, hogy bizony, bizony újjá kell születned. Nikodémusz pedig nem érti. Egy tanult ember volt, és visszakérdez: hogy ezt úgy érted, hogy vissza kell mennem anyám méhébe? Hát milyen butaság már ez? Ugyanis az elméje annyira materiális volt, annyira fizikális, hogy nem értette. És ez az ember tanított a Bibliából – Tórából akkoriban. Jézus válasza pedig, hogy nem úgy Nikodémusz, nem úgy
Beküldve -

Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. (János ev. 4,14) Lekció: 1Pt. 4,7b-10Az elmúlt héten ortodox földön voltam, hol két istentiszteleten vettem részt. Az ökuméné jegyében. Mindkét istentiszteleleten egy-egy érdekes liturgiális mozzanatot láttam. Az egyikben az idei ökumenikus imahét üzenetére utalva: "Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1Pt 2,9), a bevonuló lelkészek a kezükben gyertyát és sót vittek - jelképezve, hogy mi vagyunk a világ világossága és a föld sója:választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagyunk és a Lélek élő templomának köveiként élünk, mint Krisztus-hívők.Olyan időben gyülekezik össze Isten újszövetségi népe ezen a héten, amikor az európai keresztyéneknek kemény próbát kell kiállniuk. Az elvilágiasodás növekedése következtében Isten temploma nem épülhet holt kövekből! A korai egyház az evangéliummal való találkozást megelőzően n
Beküldve -
"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Máté ev. 16,26)    
Beküldve -
De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. 3Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog.  (I. Móz.39:2-3) Lekció: I. Móz.37:1-11 Egy kedves gyülekezeti tag újév napján kezembe adott egy könyvecskét, Gyökössy Endre lelkipásztor Kézfogás a magasból sorozatából, aminek címe : Te mit Kérnél Jézustól? Hazaérve feltettem magamnak a kérdést, hogy mi az amit kérnék én Jézustól ebben az évben? Megfogalmazódott bennem sok minden, elmélkedésem után elolvastam a könyvecskét. A könyv a hibás imádság formáit taglalta, azt, hogy sokszor imádságaikban másokra ráolvassuk azt, amit a hétköznapokban nem merünk egymásnak elmondani, vagy esetleg csodaváró nemzettség vagyunk, akik azt szeretnénk, hogy Jézus csodái által mutassa meg hatalmát. Sok mindent kérünk, de vajon az jó számunkra? El kell fogadnunk az isteni tervet, hogy tudjuk azt a feladatot betölteni, amit Urunk szánt nekünk.A mai textus a József történ
Beküldve -
"Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik." János ev. 9,4 Jézus egy születésétől fogva vak emberrel találkozott. A tanítványok teológiai vitába kezdtek: vajon ki vétkezett, ez-é, vagy ennek szülei, hogy íme, vakon született a szerencsétlen?Kétségtelenül érdekes téma a filozofálni, vitatkozni de ezzel még ezen az emberen nem segítenek, neki magának semmi haszna abból.Nem is megy bele Jézus a vitába, egyetlen mondattal félreteszi az egész elméleti kérdést, és hozzáfog a cselekvéshez, mondván: "Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik." Mintha azt mondaná: az élet nem filozófia, hanem munkálkodás!Jézus mindig a leghatározottabb, a legkonkrétabb hivatástudattal járt ezen a földön - előre elkészítette egész üdvtervét - egy láthatatlan menetrend szerint haladt. Néki volt a legtöbb tennivalója, és mégsem sietett sohasem - sohase
„Mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál." (Lukács ev.2,7) "A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt." (János ev. 1,10-11) Lekció: Lukács 2 A teremtett világ – az ember - a teremtőtől független akar lenni. Nem akar tudni róla. A fogadó nem fogad. Legalábbis az Egyszülöttet nem.A betlehemes betanításakor mindig nehéz fogadóst találni. Negatív szerep. Hogy a mindennapokban ezt játsszuk állandóan, az nem zavar senkit. Nem akarjuk magunkra venni a kirekesztő jelzőt. Legyünk olyan fogadósok, akik másnap felismerjük az igazságot: „ó, ha tudtam volna"! És tudjuk meg, és boldogan, hittel éljük át: az ajtónkból elküldött Krisztus a mi megtartatásunkért küldetett, akinek – már megbánt – kiutasításunkra, durva lázadásunkra egyetlen válasza van: a bocsánat, a befogadás.Van-e hely Krisztus számára a mai világban? - de engedjétek meg, hogy most egy másik, még nagyobb kérdéssel feleljek: Van-e hely a mi szám
„akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van" (Mk. 4:25)   Az adventi időszak végéhez közeledünk, meggyújtottuk a negyedik gyertyát. Advent, megérkezést, eljövetelt jelent. Bibliai jelképet használva: a fény eljövetelét a sötétségben. Ugye ez fizikailag is igaz. Nem tudjuk mikor született pontosan Jézus, a kutatások különböző időpontokat próbálnak meghatározni, de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy eljött hozzánk Valaki, akinek életének csupán három éves történései a világtörténelemben, 2000 éves visszhangot eredményezett. A karácsonyt nem tudjuk hogy ünnepelték-e az őskeresztyén gyülekezetek, az első feljegyzés a 300-as évekből származik, és ekkor már december 25-e volt a kiválasztott dátum. Ami érdekes, hogy később ez volt az egyetlen ünnep, amit szabad volt naplemente után és napfelkelte előtt is végezni, tehát éjszaka. A másik figyelemre méltó észrevétel pedig, hogy a Krisztus előtti – mondjam azt pogány – időkben, ez a dátum szintén ünnepnapn
"Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag." (Lukács 12, 20-21)     Lekció: János 1:1-14 Pár évvel ezelőtt egy ismerős lelkipásztort kérdezett meg egy fiatal lány: Megismerkedtem egy fiúval és nem tudom eldönteni, hogy igazán szeret-e engem, honnan tudom én ezt meg? A lelkipásztor nagyon bölcsen válaszolt. Hagyjál időt az egészre és figyelj meg három dolgot. Ha idejéből, pénzéből és szíve energiából áldoz rád, akkor érdemes folytatni a kapcsolatot, másképp ne erőltesd. Mennyire frappáns megfogalmazás, nem csupán szerelmi kapcsolatra, hanem minden ember- ember közötti kapcsolatra alkalmazható. Mert ha e háromból valamelyik hiányzik, akkor ott fellépnek az önzőség jelei, és a kapcsolat már nem működik. Családtagok, barátok nagyon hasznos pillanatokat eltölthetnénk együtt. Az időt, amit szeretteinkkel kellene töltenünk, meg szí
„Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága közt van az élet fája... és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak." (Jelenések könyve 22,1) Lekció: Zsoltárok 130, 1-8 A Jelenések könyve tele van titokzatos képekkel, amiket meg kell érteni, de mivel ez nem egyszerű dolog, sokan le is teszik ezt a könyvet és nem olvassák tovább, meghagyják a világvége váró rajongóknak, értelmezzék ők. Pedig ez a könyv egy hatalmas vigasztaló irat, ami akkor született, amikor javában folyt már a keresztyén-üldözés, és emiatt az evangélium ügyéről rejtjelesen, szimbolikus képekkel kellett beszélni, másrészt pedig nagyon is szükség volt a vigasztalásra, hogy a hívők helyt tudjanak állni hitükben a veszélyek közepette. Aki keresi ebben a könyvben, az ma is megtalálja a vigasztalást, ahogyan kétezer éve is megtalálták benne a keresztyének, és sorra kinyílnak a képek, érthetővé válnak
„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt." (1 Mózes 1,27a) Lekció: Mk. 13, 31-37 1./ Ez a Szentírás első kijelentése az emberről. Ez azt jelenti, hogy olyannak teremtett bennünket, hogy vágyakozzunk rá. Mi az Isten képmásai vagyunk és az élő képmás találkozni akar az eredetijével. És éppen ezért, mert Isten képmásai vagyunk Istentől kaptunk egy extra tulajdonságot. Ahogyan Isten végtelen, úgy mi is vágyainkban végtelenek vagyunk. Mindig a szebbre a jobbra, a boldogabbra vágyunk, sosincs megállás.Ez a vágy önmagában rendben volna, hiszen Isten adta nekünk. Az idők teljességében eljött Jézus Krisztus, az Isten Fia, akivel együtt lehet hordozni és kibírni ezt a végtelen utáni vágyat. Erre a Krisztusra várakozunk a mai vasárnappal elkezdődő adventi időben.Nem kell szégyenkeznünk, ha advent szokatlan érzéseket és reményeket kelt bennünk. Jelenünk sötét, nyomasztó, majdnem kilátástalan, de az advent jövőről beszél: a történelemnek még nincs vége, nem marad mi
Beküldve -
Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.Mert amelyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. (Róma 15, 1-7) Lekció: Róma 1, 8-16 - egy lelki betegségről és abból való gyógyulásról szeretnék beszélni, amiben ma talán a legtöbb ember szenved a világon: a magányosság érzéséről - a magány a mai kornak titkos sebe, és nem beszélü
Beküldve -
"És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.És a leányka azonnal fölkele és jár vala." (Márk ev. 5,39-42) Lekció: Mk. 5, 21-38 Konfirmációra készülődő gyermekeket, ífjakat kérdem: mit jelent a halál. Mi is mindennap egy kicsit meghalunk. Mikor? –Mikor ábrándozunk, nem figyelünk oda, mikor alszunk.Bibliaolvasó emberek is panaszkodnak arról, hogy nem mindent értenek az elolvasott szakaszból. Soszor magát a szöveget sem értjük meg. És mivel nincs időnk a Szentírás olvasására, ezzel az érzéssel becsukják a Bibliát és mennek tovább. Nem jutnak el oda, hogy a szövegen keresztül egyszer csak megszólal az Ige, maga az élő Isten, akinek egészen személyes üzenete is van a s
Beküldve -
"És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel....És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ő atyjának Ábrahámnak idejében...Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott." (1 Mózes 26, 15-19)   Szövérfi Zoltán beosztott lelkész ez az Ige alapján hirdette az örönhírt.
Beküldve -
"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsoltárok 23:5) Lekció: 1 Péter 4. fejezet Milyen nehéz ez a pohár víz? - kérdezem- A tényleges súly nem lényeges, attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben. Ha csak egy percig tartom, könnyű. Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom. Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul. Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz. Gondolj rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondolj rájuk egy kicsit hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolsz, megbénulsz, képtelen leszel bármit is csinálni. Nagyon fontos, hogy tudd elengedni a gondjaidat! Este minél előbb tedd le minden terhedet, ne cipeld őket tovább az éjszakába. Oktober Fest München: versenyre kel a világ "legerősebb" embere(i) és a litres sört felszolgáló kisasszonyok, ki tudja hosszabb idei
Beküldve -
Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Mt. 5: 48) Minden ember a boldogságra vágyik, és mégis olyan kevés ember van, akiről el lehetne mondani, hogy igazán boldog. Minden ember kivétel nélkül keresi a boldogságot, és mégis olyan kevesen vannak, akik azt valóban meg is találták. Minden házasság, szinte kivétel nélkül - ha igaz az a házasság - a boldogságnak az igényével indul el, és mégis manapság olyan kevés érkezik meg ebbe a kikötőbe.Nagyon ritka az igazán boldog ember a világon. Mi ugyanis általában úgy szoktuk elképzelni a boldogságot, hogy az olyan élet, amit nem zavar meg a szegénység, a nélkülözés, a szomorúság, a lemondás kényszere, más emberek rosszindulata, zaklatás, háborgatás, szenvedés, betegség, halál. Nos, hát ilyen életforma nincs. Egyszerűen azért nincs, mert ez a földi élet a maga természeténél fogva olyan, hogy vagy a nélkülözés, vagy valami szomorúság, vagy az emberi gonoszság, vagy betegség, vagy valami szenvedés, vagy a halál foly

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638