Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2014 november 3 EMISZ tábla előtt

Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. (Jeremiás 46,28)

 

Kegyes Megváltónk, Urunk Jézusunk: Te mondottad: "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért!" Akikért most imádkozunk, azok nem kímélték önmagukat, sőt életüket áldozták azért a földért, amelyet a Gondviselés jelölt ki számukra. Tekints reájuk kegyes szemmel isteni Üdvözítőnk, és hősi halottainkat és meghurcoltjainkat részesítsd drága kereszthalálod érdemeiben.
Minket pedig segíts kegyelmeddel, hogy ezt a földet, melyet nekünk jelöltél ki, odaadóan és önfeláldozóan szeressük, és érte dolgozni meg ne szűnjünk. Add, hogy a hősök áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozatosság, az istenfélelem és emberszeretet szelleme áradjon reánk. Add Urunk, hogy ezek a mártírok áldozata és nagy magyar elődeink példája minket is lelkesítsen és buzdítson az igaz szeretetre. Ámen

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638