Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2014 november 9

Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. (2 Péter 3, 17-18)

Bibliaovasás: Ef. 1, 16 – 23
Parancsot kapja valaki Isten ismeretében mélyebbre jutni – hogyan, tesszük fel a kérdést.
A megismerés szeretet nélkül nem létezik. A szeretet pedig egy bizonyos fokon megismerés.
Krisztus megismeretette Isten beszédét velünk.
Jézus mondja az Atyának: én megjelentettem a te igédet, a te beszédedet nekik, ők elhitték és megismerték –Tőled jöttem, elmondtam nekik, hogy nem e világból vagyok, elhitték és megismerték, elmondtam, hogy ők sem e világból valók, elhitték és megismerték és úgy döntöttem, hogy ők élhetnek bennem és énpedig élni kívánok ő bennük.

Vegyük a szerelem példáját: megismerem – ránézek – és kedves lesz a szívemnek. De az, hogy látom még nem megismerés. Ha többször látom, ha minden kedves – még nem megismerés, de a szívemben fölgyulladhat egy érzés. Ha megérti az egyik a másikat kétféleképpen hat a másik emberre: ha a megismerésében gonoszságot vél felismerni, az megüti a lelket, ha pedig valami jót ismer fel, fedez fel, az kinyítja a lelket.

1./ Jézus mikor meg akarja ismertetni önmagát és az Atyát, ennek a legszentebb háttere van.
Kimondott szó – gondolat: úgy szeretném, ha kölcsönösen megismernénk egymást – úgy szeretném, ha a szeretetünk kölcsönös lenne, ha megismerném őt jobban és ő is engem. Így folalmazott valaki: ha szeretlek és te ezt megengeded és én kopogok a te szívednek ajtaján a szívem és lelkem szavával és te megnyitod a szíved, lelked és életed és beengedsz, hogy ne csak körülnézzek a lelkedben, hanem, hogy megismerjem azt, hogy te ki vagy: te egy másik én vagy és nekem ez idegen világ még, de tudni akarom mi ate lelkednek vágya, fájdalma, a terhe, az öröme: ki vagy igazán. A megismerés az mindig szó. Úgy ad magáról megismerést, hogy az a Szó. Szó és lélek és arcmutatás.Lesz belőle ismeret és kapcsolat. Lesz egy folytatás. Hogy nemcsak körülnézek, hanem beengedem én is az én szívemben, lelkem titkaiba.

Jézus azt mondja a Jelenések könyvében: ime az ajtód előtt állok és zörgetek... ha valaki megnyítja és ahhoz bemegyek. – szó, miért zörgetek, lesz a krisztgus ismerete: megrenítő szeretet, a teljes szereete kiírtja a félelmet, s nem fogja már az élet erőimet lopni. Kimondatja rád bízom magam. Ö mindent tud. Én mindig előre szeretlek téged.
El nem hagylak téged, el nem távozok tőled. Ne félj – markaimba metszettelek téged. Örökkévó szerettel szeretlek téged. Én lettem a te erősséged. A gonosz ki akar mozdítani ebből. Ő hadakozik értes, te ezt nem látod, d eteszi. Az ismeret a szeretetben növekszik.

2./ Minden gyermek önző. Szükségszerűen önző. Kell neki a teljes felügyelet, vigyázás, biztonságot, gondoskodást érezzen – fel kell nőjjön, hogy áldozzon, hogy adni tudjon. A gyermek gondolatában titkos üzenet: ne bánts. – szeress. A felnőttben is ott van a gyermek. A lelkünk összetett, komplex: van benne ífjú, titán – amelyik ítél, amelyik dönt, amelyik önigaz, amelyik azt mondja csak amint én, másképpen nem kellesz. A hullámhossz az egy rezgás. Megérintem a te lelkedet. Berezegsz. A te Urad odaadott mindent neked – nyújsd ki a kezed és vedd el tőlem azt.
Ne félj - megváltottak, az enyém vagy. A gyámoltalan imádságod nem vetem meg. Önző gyermek, lázadó kamasz gyere elém. Ha fenyítést kapsz, az az Úr fenyítése, enélkül korcs lesz. Soha ne utáld meg meg.
Leszek egy kicsit te: sorsod a sorsom, nézhetek a te szemeddel, s láthatom, hogy te látsz. Ismerelek!!

3./ Elkezded érteni az Isten beszédét a szeretet miatt. Elkezded látni a saját életed hiányait. Mi nincs benne! Helyet kaptál a Krisztus közösségben. Nem kéne végre a helyedre állni? Nem kéne ebben a Krisztus testben a helyedet elfoglalni?
Önmaga életed hiányát látod meg. A hatalmat kapott Isten gyermeke azért kell a helyén találtasson, mert víznek, élő víznek forrásává kútfejévé tette, száját a saját szájává formálja és kegyelmének erejével munkálkodtatja a gyermekeit. Térj én hozzám, mert megváltottalak. Állj a kősziklára. Éld az isteni akarat funkcióját. Éld meg a gyermek hangját. Ámen

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638