Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2014 november 2 Nemes Emil kibúcsúzó igehirdetése

„Az Úrban való öröm erőt ad nektek." (Neh 8,10)

 

Tegnap, november elsején elhunyt szeretteinkre emlékeztünk, ma pedig a gyülekezet búcsúzkodó alkalomra gyűlt össze a templomban, hiszen ez az utolsó szolgálatom Reménység Házi beosztott lelkipásztorként. Mind olyan események ezek, amelyek nem adnak okot nekünk az örvendezésre, az örömre. Isten Lelke azonban mégis arra indított, hogy a mai napon búcsúzóul mindezek ellenére az ÖRÖMről beszéljek nektek.
Isten az öröm Istene! Figyeljük meg, hogy az üdvtörténet fontos eseményeinél mindig jelen van az öröm.
A teremtésnél: Isten alapvetően szeretetre és örömre teremtette az embert. A férfi mellé nőt teremtett. Jézus születésekor örömet hirdetnek az angyalok. Jézus feltámadásának örömében. Amikor megtér valaki, a mennyben is öröm van. Isten külön alkalmakat rendelt el arra, hogy az embernek ideje legyen az örömre. Ezek az alkalmak az ünnepek. Még akkor is, ha az ünnepnek nem az örvendezés az alapvető célja, a vége örömteli. Mert az öröm oka mindig az Istenben való öröm. Emlékezés Isten nagy tetteire. Az emberben a hála az öröm érzését kelti.
Amikor én is visszagondoltam az elmúlt 3 esztendőre, amit itt tölthettünk veletek együtt, akkor egyetlenegy mély érzés fakadt föl belőlem: az ÖRÖM! Öröm volt 3 esztendő közöttetek!
- Öröm volt megismerni Brassónak a szépségét: a lenyűgöző hegyeket, amelyek a várost körülveszik, a város régi épületeit, várfalát, várait, kastélyát.
- Öröm volt Brassó legszebb és legotthonosabb református templomában Isten Igéjét hirdetni. Irigykedtek is rám ezért a brassói segédlelkészek!
- Öröm volt a gyülekezetben tevékenykedni, és Isten dicsőségére a gyülekezet örömére munkálkodni!
- Öröm volt a felnőtteknek bibliaórát tartani, átélni velük az összetartozásnak, szeretetnek meleg érzését.
- Öröm volt a fiataloknak is bibliaórát tartani, rendkívüli színdarabokkal készülni, ifjúsági találkozókat szervezni, és felejthetetlenül szép, tartalmas kirándulásokon részt venni. Könnyen megtaláltam velük a közös hangot, és jó volt együtt zengeni a dalt, szó szoros és átvitt értelemben is. Nem csak hogy ismeretségek köttettek a szemem láttára, hanem én magam is igaz barátokra leltem.
- Öröm volt a fiatal családosokkal is foglalkozni, a bennük lévő közösségi és Isten utáni éhségükből táplálkozni, és érezni, hogy a velük való foglalkozásban valósággal megpezsdül az élet, az öröm és az áldás a gyülekezetben!
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kivétel nélkül mindig öröm volt Szentpéterre hetente kétszer az Öregotthonba kijárni, de ezt a szolgálatot is hűséggel, szeretettel és jó szívvel végeztem.
- Öröm volt a tiszteletes Úrral is együtt dolgozni! Azt mondta valaki: Kétféle principális létezik. Az egyik, aki levágja a segédlelkész szárnyait és nem engedi kibontakozni, a másik amelyik megtanítja repülni. A tiszteletes úr mellett az utóbbit tapasztaltam. Bizalmat, teret és szárnyakat adott nekem a szolgálatokhoz!
1. „Mert az Úrnak öröme a ti erősségetek." Üzeni nekünk az Úr Isten! Mivel úgy érzem ez a mai istentisztelet a közös örömteli élmények megosztásáról is szól, engedjétek meg hadd meséljem el azt, hogy lett ez az Ige, a Reménység Háza weboldalának vezér Igéjévé.
Egyik bűnbánati istentiszteleten, amit én tartottam a tiszteletes úr is eljött. Fáradt volt és álmos. Végig bóbiskolta az egészet. Még a szemét is lehunyta az igehirdetés ideje alatt. Egy kicsit el is csüggedtem magamban, mondván: „milyen unalmas lehetek, hogy még a principálisom is elalszik az istentisztelet ideje alatt." S miután vége lett az istentiszteletnek, szóvá tettem, hogy úgy tűnt nekem, mintha fáradt lenne a tiszteletes úr. S mondta, hogy igen, a prédikációból semmit sem jegyzett meg, de amikor felolvastam az igerészt Nehémiás könyvéből, nagyon megtetszett neki ez a mondat belőle: „Mert az Úrnak öröme a ti erősségetek." – Megmondom őszintén, annyira megörültem akkor, hogy azért csak nem volt hiábavaló ez az istentisztelet sem.
„Mert az Úrnak öröme a ti erősségetek." Örömre minden embernek szüksége van, mint a napsugárra. Mert az öröm legbelsőbb énünknek, lényünknek egy darabja. Isten az embert eredetileg örökkétartó örömre teremtette, ami az Úrral való együttlét boldogságából fakadt. De az ember ezt az áldott közösséget megtörte, kiszakadt a paradicsom öröméből, s azóta tulajdonképpen állandóan erre az örömre vágyódik, ez után a tartós, igazi öröm után szomjúhozik. Tartós örömet az ember csak Istennél kaphat, mert Ő az öröm forrása, ahogyan Dávid a 16-ik zsoltárban mondja: „Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon." (Zsolt 16,11)
Átjárta-e a szívedet az Isten öröme? Merítesz-e erőt belőle? Meglátszik-e rajtad, hogy te, mint Isten gyermeke boldog ember vagy?
Azt mondta Gyökössy Endre: „Az öröm Isten életének visszhangja bennünk." Ha Istennel járunk, akkor elkerülhetetlenül meglátszik rajtunk az öröm. Meglátszik-e rajtad Isten visszhangja?
- A Szentlélek által való öröm nem függ a földi körülményeinktől, a hétköznapi örömök viszont azonnal megszűnnek a körülmények változásával, rosszabbra fordulásával. Azonban mi még a fizikai szenvedések, a lelki sérelmek, súlyos veszteségek, vagy más csapások alatt is kell tudjunk örvendezni. Miért? Mert mi ismerjük az Istent személyesen, és tudjuk azt, hogy mit tett értünk Krisztusban. Tudjuk azt, hogy Ő mindent javunkra cselekszik. „Akik az Istent szeretik, minden a javukra szolgál." Még az ellenségem gonosz tervét is javamra tudja fordítani az Isten! Minden körülmény között örvendező es elégedett emberek kell, hogy legyünk. Ezért mondja Pál apostol nekünk, hogy mindenkor örüljünk. Ő elégedett volt, örvendezett még a börtönben is, azért mert Krisztusra tekintett (Fil 4,11-13). Mennyi erő van az öröm Istenében! Azt mondja a Zsoltáros: „Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél." (Zsolt 30,12) Micsoda átváltozást tud véghezvinni Isten jelenléte, öröme az emberben, hogy még a legnagyobb mélységből, a gyásznak a sötétségéből is képes bennünket megvigasztalni és felemelni!
„Az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!" Erőt ad, hogy megszabadulhass a lelki terhektől, átölel, hogy átéld a bűnbocsánatot, tékozlóként is visszafogad, és megmutatja rajtunk szeretetét és védelmét! Az Isten követése, szabadságot, erőt, reménységet - örömet ad!

2. Ha megtapasztaltuk mit jelent az Úrban való öröm, akkor átélhetjük, milyen élmény a testvérben való öröm!
Az igazi örömet akkor tapasztalhatjuk meg, ha elszakadunk önmagunktól és felebarátunk felé fordulunk. Jézus Krisztus mennybemenetele után azt olvassuk a tanítványokról, hogy „örömmel távoztak." Miért? A tanítványok rádöbbentek arra, hogy Krisztus Lelke által ezután mindenütt jelen van. És Krisztust, az örömet, már nem az eget bámulva találják meg, hanem tudjátok hol, kedves gyülekezet? A testvérben. A melletted lévő emberben!
Indulj el a másik ember felé segítő szándékkal, együttérző szeretettel, és megtalálod az örömet, a maradéktalan boldogságot!
Hadd osszak meg veletek egy igaz történetet egy alkoholistáról, aki elveszítette az állását. Találkozott egy lelkésszel, akinek a segítségével, lassanként meggyógyult. Egy kis garzonlakást is tudott bérelni, és újra dolgozni kezdett. Azon a napon, amikor megkapta első fizetését, lakása küszöbén egy síró kislányt talált. Édesanyja beteg, és ott maradt egyedül, két gyerekkel a nyakán, és nincs senki, aki segítsen neki. A fiatalember abból a pénzből, amit éppen aznap keresett, elment vacsoráravalót venni a boltba. Amikor visszaért, megállapította, hogy a gázpalack üres, visszament hát és vásárolt egy újat és főzött ennek a kis családnak vacsorát. Másnap találkozott a lelkészével, aki segített neki, és örömtől ragyogó arccal mesélte: „Ez életem legszebb napja! Olyan örömet éreztem, amit eddig soha nem tapasztaltam. Először életemben hasznos voltam valakinek.
Ez a boldogság útja: a másik ember mellé állni, magunkra venni terhét, segíteni bajának elviselésében, könnyíteni nehézségein – ez az igazi örömszerzés Isten országában!
Ne csak a Reménység Háza weboldalának legyen ez a mottója, hanem nektek is! „Mert az Úrnak öröme a ti erősségetek." Hordozzunk el így mindent! Minden nehézséget, fájdalmat, gyötrelmet, veszteséget, minden terhet! S ha így teszel, sikereidben hálás leszel, nehézségeidben erős, mert minden körülmény között megtanultál Istenedben örvendeni, Ámen.

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638