Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

Beküldve -
"Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással." (1Ján.1:7a)) Lekció: 1 Mózes 4, 1-11 Bizony, őrizője vagy testvérednek! - Mélységesen mély bibliai igazság ez. Annak ellenére igaz ez az állítás, hogy mondatom így, ahogy kimomdtam, sehol sem található a Szentírásban - és amit üzen is, azt inkább riadtan, mint jó lelkiismerettel fogadjuk. Mert szívünk mélyén jól tudjuk: valóban őrizői vagyunk vagy kellene lennünk testvéreinknek.Mi a Biblia központi témája? A KÖZÖSSÉG.Miért? Az embert közösségi lénynek teremtette Isten, közösségbe vonta saját magával, és már az első embernek, Ádámnak hozzáillő segítőtársat adott, akivel olyan szoros közösségben élt, mintha egy test lett volna vele. Ezt a harmonikus közösséget megrontotta a bűn és végső soron pedig az ember Istent hibáztatta vétkéért.A Biblia megváltási terve arról szól, hogy ezt a vertikális és horizontális közösséget hogyan állítja ismét helyre Isten.Vajon mennyire vagyunk a helyreállítási
Beküldve -
"Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme! ... Mondják hát, akik félik az Urat, hogy örökkévaló az ő kegyelme! Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?" ( 118.Zsoltár 1-6) - "Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete" (136 Zsoltár 1) Lekció: Zsidó 10, 14-25 A Zsoltár megszólítja a gyülekezetet. - szívből tudjuk együtt mondani, hogy jó az Úr, örökké tart szeretete és kegyelme.Megnéztem a szótárban, mit jelent: „magasztalni”. Íme: Valaki érdemeit nagyon kiemelni, dicsérni, dicsőíteni. Ezt senki másra nem lehet alkalmazni, mint az Úrra. Miért? Mert Ő JÓ! És mert ÖRÖKKÉVALÓ AZ Ő KEGYELME! Furcsa dolog, hogy az ige olvasása, hallgatása közben mit érzünk egészen személyes, Istentől éppen nekünk szóló üzenetnek. Erre nem lehet szabályokat fölállítani, és azt is tudom, hogy nagyon sokszor megcsalnak az érzéseink, mert Isten ajkára adnánk a magunk kív
Beküldve -
Kérve kérünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az Ő országába és dicsőségébe hív titeket. (I.Thes.2:12) Lekció: Jn 15,1-11    Isten az Ő országába és dicsőségébe hív mindannyiunkat. Ahhoz, hogy oda eljussunk, nem földrajzi távolságokat kell legyőznünk, mert Isten országa és dicsősége valójában egy magasabb rendű létezést, létformát jelent. - nem mi vagyunk a fejlődés csúcspontja és el kéne komolyan gondolkodni azon, hogy mennyire tökéletlen, mennyire törékeny emberi mivoltunk, társadalmunk, civilizációnk. Életünk minden megvalósítása, sőt, maga az élet, egyik pillanatról a másikra megsemmisülhet, semmivé válhat.Kedves professzorom mondotta: "Ha nem lenne ember ezen a Földön, akkor az bizony valódi paradicsom lenne!" - s milyen igaza volt. Mégis gyakran hivatkozik a vallásos ember arra, hogy ez a világ "bűnös", jóllehet csak az embervilág az! Ne is próbáljuk takargatni a tényt: Az emberiség eddigi történelme tulajdonképpen a kívánás, az öldöklés, az irigy
Beküldve -
„Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jócselekedetre kész legyen." 2Tim 3,16-17 Lekció: Jakab 2 A hőmérséklet 38 fok körül járt egy forró nyári estén - észrevettem a magányos futót - miért fut ilyenkor? - imponáló volt igyekezete, hogy edzésben tartsa magát. A szezonban tartott edzések természetesek, de a holtszezonban ritkák. Az állandó készenlét jellemzi az edzésben lévő atlétákat. Bármelyik pillanatban készen állnak megmérkőzni az ellenféllel. Ritkán éri őket meglepetés, mozgásuk sima, határozott. Önfegyelmük gyümölcse akkor érik majd be, amikor legnagyobb szükség lesz rá.Ugyanezt az elvet tapasztaltam olyanok életében, akik állhatatosan járnak Isten útján. Lelki edzésnek vetik alá magukat, tanulmányozzák az Igét, igyekeznek hitben élni. Minden körülmények között erősítik Krisztus iránti odaadásukat.Aztán, váratlanul, élesben kell küzdeniük. Többnyire nincs semmi elő
Beküldve -
Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni”. (Róma 1:16-17)   „Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki az evangéliumban, hitből hitbe.” Hitből hitbe. Feltűnt ez a szópáros és elgondolkodtatott: nagyon mély és sokrétű ez a hit „dolog”, hogy így önmagával is lehet ragozni szinte. Mi is ez a hit? Mit jelent és hogy van jelen az életemben ez a fajta tevékenység, többek közt, mint a nem feltétlenül Istenbe vetett elkötelezettség is. Egy csecsemő, amikor még anyja méhében van, egy teljes szimbiózisban él az anyukával. Tőle kapja a táplálékot, az anya hangját ismeri már születés ellőttől és biztonságban érzi magát az anyaméhben, persze feltéve, ha egy várt és szeretett kisbaba, mert ebben a meg nem született korban átérzi és már magába hordozza a szülőknek minden érzését. Ma

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638