Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2015 június 7

JÁNOS 1: 24-51
FÜLÖP ÉS NÁTÁNÁEL
A Szentírás azon részét nevezzük evangéliumoknak amelyek leírják Jézus életét, munkásságát. A görög euangelion azt jelenti örömhír. Ezen részek híradást adnak nekünk az örömhírröl, hogy a megígért Megváltó eljött. A Máté, Márk, Lukács evangéliumát szinoptikusnal szoktuk nevezni, a szünopszisz azt jelenti, hogy egybehangzó. Egybehangzó azért, mert szinte ugyanolyan sorrendben, ugyanazon történetekkel mondják el Urunk földi útját, halálát, feltámadását. Mind a négy evangéliumnak van egy ősi szimbóluma, jele. Máténak mintegy ember arcféle, talán azért mert a legegyszerübb, a legemberibb az evangéliuma. Márké az oroszlán. Úgy mutatja be Jézust,mint a Messiást, Júda oroszlánját. Lukácsé a bika. Ez volt annak a kornak az áldozati állata. Úgy mutatja be Jézust, mint aki az emberiségért áldozta magát. Jánosé a sas, az egyetlen állat ami pislogás nélkül a napba tud tekinteni. János bele néz Isten ragyogásába, titkaiba. Az ő evangéliuma visz minket legmélyebben Isten titkaiba.
A szinoptikus evangéliuomok úgy írják le a tanítványok elhívásának a történetét, ami a Galileai-tenger kürül történik, a tanítványok eredeti foglalkozása halász és Jézus felszólítására elhagyják eredeti foglalkozásukat és emberhalászokká lesznek.
A felolvasott igevers a magasröptű jánosi evengéliumból való, két tanítvány elhívásról szól. Alapja a találkozás, a megtalálás. A János evangéliuma első részében négy tanítvánnyal találkozunk Andrással, Péterrel , Fülöppel és Nátánáellel.
A következőkben két tanítvány Fülöp és Nátánáel elhívásáról lesz szó.
Azzal kezdődik, hogy Jézus el akar menni Galileába és rátalál Fülöpre. A Fülöp név ,a Filiposz lókedvelő embert jelent és gyakori név volt az akkor Izráelben. Fülöp később az Apostolok Cselekdeteiben jelenik meg, mint a nagy apostolok munkatársa a pogánymisszióban. Öt nem vezeti Jézushoz senki, nem lehet tudni, hogy Keresztelő János tanítványaihoz tartozott-e vagy sem. Nem tudjuk, hogy mikor talál rá Jézus Fülöpre, de rövid tömondatban megkapja élete célját. Fülöpnek csupán ennyit mond Jézus :" Kövess engem!" Határozatlan ember, ezért hívja el Jézus személyesen és ilyen határozottan. Érettem hagyd el a világot és ne a világért hagyj el engem. Mennyi modern ember problémája, hogy nem tudja feladni az önmaga, a pénz és a kényelem szeretetét.
Fülöp Betsaidából származott András és Péter városából. A Máté evangéliuma arról szól, hogy Péter és András Kapernaumból származtak, valószínű, hogy Betsaidában laktak és majd később mentek Kapernaumba lakni. Jézus bevonja Fülöpöt ebbe a tanítványi körbe. Minden embernek másképpen mutatja meg a világban elvégezendő feladatát és másként hív el, hiszen mindenkit ismer. Fülöp ez után rátalál Nátánáelre. Ki Nátánáel? Több feltételezés van arra, hogy ki lehet Nátánáel. A neve azt jelenti, hogy Isten ajándéka. Feltételezik, hogy talán ő Bertalan, akit a másik három evangéliumból ismerünk. A neve csak itt fordul elő a János evangéliumában.
Fülöp elmondja neki: Megtaláltuk a Messiást akiről beszélt Mózes és a próféták. Úgy beszélt Jézusról, mint arról a Messiásról, akit megjövendölt az Ótestamentum. Megismerjük itt azt az eseményt, amikor egy tanítvány megkeres valakit és Jézushoz hívja. Fülöp beszél Jézusról Nátánáelnek. Precízen fogalmaz, friss hívő lelkülete mindent elmond hamarjában, bizonyságot tesz arról akit megtalált, vagy inkább úgy mondhatnánk akire rátalált Jézus.
Milyen érdekes, hogy ez a megtalálás szó háromszor fordul elő ebben a részben. Először Jézus talál rá Fülöpre, majd Fülöp talál rá Jézusra és mikor megszületik benne a felismerés, hogy ő a megígért Messiás, akkor rátalál Nátánáelre az örömhírrel. Jézus rátalál Fülöpre és annyit mond, hogy : „Kövess engem!", nem mondja, hogy kivel fog találkozni, mit kell majd tennie, az majd magától adódik.
Hiszem azt, hogy ezen a vasárnapon azért vagy itt, mert valamikor Isten mondta neked, hogy „Kövess engem!" Megtudjuk-e fogalmazni magunkban azt a nagy élményt, hogy mikor és milyen körülmények között talált ránk Isten? Esetleg örömmel vagy dicsekedve újságoljuk el embertársainknak, hogy igen, megtértünk. Egyet szeretnék tisztázni, hogy nem mi találtunk Istenre, hanem Ő talált ránk. Ez a ránk találás életünk nem csupán egyszeri pillanata, hanem mindennapos. Lehet egy kellemes délelőtti istentisztelet, egy baráti beszélgetés vagy akár egy gyötrelmes betegágy, egy rettenetes vizsga által. Milyen gyönyörűen mondja Ady Endre: Az Úr érkezése című versében:
„ Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon, de haborús éjjel."
Van sok napsütéses érkezés, de viszont sok háborús éjjel, amikor nevel, vagy esetleg megállít minket , a mi akaratunkat megtöri, hogy megóvjon, hogy majd felderüljön a nap. Egy- egy ilyen gyötrelmes éjszaka után meg van-e benned a felismerés, hogy megtaláltad a Messiást és azt az utat, amit követned kell?
„ Megtaláltuk ... Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik „- folytatja tovább Fülöp Nátánáelnek.
A zsidóság körében volt egy hamis kép a Messiás eljöveteléről, egy jó politikust vagy hadvezért vártak aki majd az ellenséget legyőzi és a zsidókat egybegyűjti. Ott volt Jézus köztük, mit látnak benne? Esetleg egy názáreti embert, aki József fia. De Fülöp felismeri, hogy az a názáreti József fia a Messiás. Vannak-e nekünk is hamis képzeteink, amikor Jézusban egy olyan segítőt látunk, aki köteles kéréseinket teljesíteni és amikor másként dönt az életünk felett, mint ahogy azt elvárnánk, akkor képesek vagyunk hátat fordítani. Ott van Jézus velük de nem akarunk rátalálni, mert más elképzelésük van a saját életükkel kapcsolatban. Itt van Jézus felismered-e, hogy ő a Messiás? Jézus rád talált, de te rátaláltál-e. Megtaláltad-e a Messiást? S ha igen örömödet kivel osztottad meg? Vagy megtartod magadnak, mert önző vagy és azt mondod, hogy neked kijár, hogy Jézus rád találjon és más nem érdekel. De amikor már rád talált Jézus az már nem magánűgy, hanem rossz szóval élve közűgy. Felelősséggel tartozol, hogy mindenkinek elmondd.
Egy nagyon érdekes könyvet olvastam, azt taglalja a könyv, hogy fizikusok, matematikusok miként jutnak el egy- egy dolog felismerésére, mondjuk azt, hogy miként találnak fel dolgokat. Vannak tudósok akik egy életet tesznek rá egy űgyre és életük végén összeroskadva kell felismerjék, hogy minden hiábavaló volt, mert nem volt helyes a cél ami fele haladtak. A könyv szerint egy isteni intuicó kell ahhoz is, hogy a cél helyes legyen, de viszont ami meglepő volt számomra az, hogy sok esetben nem kimondottan a munkájuk eredménye a feltalálás, hanem egy isteni kijelentés, álom vagy látomás formájában jelenik meg. Felismerésük Isten által van, akárcsak a mi felismeréseink is Isten által vannak. A legderüsebb felfedezéssel kapcsolatos történet, a hires ókori matematikus Arkhimédész nevéhez fűződik. Ó jött rá a hidrosztatikai felhajtás törvényére . Éppen a fürdőben volt, amikor a kádból kiszoruló víz eszébe villantotta a felismerét, hogy minden vizbe mártott test a súlyából annyit veszt, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya. Úgy megörült, hogy rögtön kiugrott a kádból és szaladt haza a szükséges ellenőrző kisérlet végrehajtására. Közben utcahosszat kiáltotta heuréka, heuréka, megtaláltam. Heurékamen kiáltja a nagy felfedezést Fülöp is Nátánáelnek. Megtaláltuk a Messiást! Többes számban mondja, mert valószínű arra a tanítványi körre gondol, akikhez tartozott és életük célja a feltalálás, Jézus megtalálás. Felismerte Jézusban a megigért Messiást.
Fülöp nagyon gyorsan alakul. Nátánáel a nehezebb eset. Nagyszerű írástudó, az Irást ismeri, mint tenyerét, s tudja, hogy a Messiásnak Betlehemből kell jönnie. Hogyan lehet őt elhívni Jézushoz Messiást látni? Egy tökéletes izraelitát és kitűnő írástudót hív Fülöp Jézushoz.
Nátánáel felteszi a kételkedő kérdést: "Származhat-e valami Jó Názáretből?" Názáretnek nem valami jó a híre. Kána és Názáret között rivarizálás volt. A Kánából származó Nátánáel nem kedvelte a Názáretieket. És a Írások is azt hirdetik, hogy Jézusnak Betlehemből kell születnie, akkor miként származhat valami jó Názáretből?
"Jer és lásd!"- mondja Fülöp. Nem vitatkozik, nem próbálja ráerőszakolni a Messiást, hanem ennyit mond:" Jer és lásd!". Mi Fülöpök akikben megszületett a felismerés, hogy megtaláltuk a Messiást merünk-e beszélni olyan embereknek Jézusról, akiben emberi számítás szerint egy százalék remény sincs arra nézve, hogy meghallgasson minket? „ Jer és lásd!" Kinek mondtad? A rabbiknál a:" Jer és lásd!" használatos formula, meghívást jelentett az igazság közös keresésére, hitbeli kérdés közös megoldására.
Meglátta Jézus Nátánáelt őhozzá jönni és ezt mondta róla:" Ime egy igaz Izráelita, akiben hamisság nincsen." És ezt mondta neki Nátánáel:" Honnan ismersz engem?" Jézus ezt felelte neki:" Mielőtt hívott téged Fülöp láttalak téged amint a fügefa alatt voltál."
Nátánáel kíváncsi, honnan ismeri Jézus őt? Jézus elmondja azt, hogy tud valamit róla, amiről úgy gondolta, hogy senki nem volt tanúja. Mert Jézus mindenkibe belelát. Jézus látta őt a fügefa alatt ülni. A talmudi hagyomány szerint a fügefa alatt ülni azt jelenti, hogy az Írást tanulmányozni. A zsidó írástanulmányozás kellős közepéből ragadta ki Jézus Nátánáelt. Vártalak, itt vagy. Kinek van jogában eldönteni azt, hogy ki az igaz? Csakis Istennek, aki belénk lát. Nátánáel megadta magának az esélyt, hogy a hívásra elinduljon, meg sem érkezett és Jézus máris belelátott. Nátánáel nem halogatja egyik napról a másikra, hogy a" Jer és lás!" hívásnak engedelmeskedjen, és máris ott van Jézus előtt.
Nátánáel megdöbbenve kell kimondja :"Rabbi te vagy Isten Fia, te vagy Izráel királya." Ilyen csodálatosan csak az tud vallani, aki már találkozott Jézussal. Ilyen felismerésre a római százados jutott látván Jézus halálát kimondja, hogy „Ez valóban Isten Fia volt". Jézus azt mondta neki igaz izraelita vagy. Nátánáel meg Jézusról azt vallja, hogy Izráel királya. Jézus mindenkit személyre szabottan szólít meg. Jézus ezt felelte neki: „ Mivel azt mondom neked láttalak a fügefa alatt hiszel. Ennél nagyobb dolgokat látsz majd." Jézus bírálja, hogy nem ezért hisz-e benne, mert megmondta neki azt, amiről senki nem tudott, hogy a fügefa alatt ült. A csodákon alapuló hitet veti szemlélet alá. De Jézus megígéri, hogy ennél nagyobbat fog látni, akkor lesz igazán izraelita. Az izrael három héber szóból tevődik össze : is= ember, ráá= nézni, Él= Isten. Istent látó férfi. Nátánáel akkor válik Istent látó férfivá, amikor minden körülmény között felismeri Jézusban a megígért Messiást.
Mit is jelent az, hogy Jézus tanítványa legyek? Hogy szeretetszolgálatot végezzek. Mit jelent, hogy szeretetszolgálat. Hogy mit jelent a szeretet azt mindannyian tudjuk. De mi a szolgálat? A szeretet mit sem ér azzal ha nem válik szolgálattá. Fülöp szeretetszolgálatot végzett, Nátánáelt hívta Jézushoz. Mit ért volna az, ha Jézus csupán annyit mond: Mennyire szertelek titeket, jaj de sajnállak titeket, hogy szenvedtek, betegek vagytok és éhezők és ott maradt volna a mennyoszágban?
A múlt század elején keveset foglalkoztak a rászorulókkal, a fogyatékosokkal, le is nézéték őket. Az árva gyermekek valahogy felnőttek kegyelemkenyéren, de több verést kaptak, mint falaltot. Az elhagyott öregek sokan koldulásból tengették az életüket. Nagy volt az ínség az országban. Úgy hívták akkor Magyarországot, mint a hárommilló magyar embernek az országa. A mi mennyei Atyánk nem nézte tétlenül az árváknak és nincsteleneknek sorsát és szólt egy református lelkipásztorhoz, hogy : Kövess engem! , hogy mentő szeretettel felvegye az árvák űgyét. Ennek az embernek a neve Kiss Ferenc, aki élete cselekedetével kimondta :" Jer és lásd!" Jer és lásd meg, hogy nincsen lehetetlen, minden időben szól Isten és megementi az övéit. A faluba ahova kihelyezték megalapította a hitelszövetkezetet és a földbérlő szövetkezetet, hogy az embereknek legyen módja megmunkálni a földet. Már elmúlt hetven éves, amikor a rádióban szózatot intélzett az ország népéhez a rászorulók megsegítése érdekében. Szava nem maradt meghallgatás nélkül, ébredezni kezdtek a közönyös lelkek. Az önző lelkek egyszerre megteltek forrósággal, gyűjtők százai indultak el, hogy tudtul adják mindenkinek megalakult az elesettek, árvák gondozzására az Országos Szeretetszövetség. Szerte az országban 23 árvaház ,19 aggmenház, 2 napkozi otthon, 2 fogyatékosgondozó intézet alakult. Amikor egy alakalommal a gyermekek körülállták elmondta, hogy csak az élet ér valamit, amelyik Istennek odaszentelt.
Hiszem, hogy Isten ma is felhasznál minket Fülöpöket , akik megtaláltuk Őt, hogy tettel és szóval tovább mondjuk a Nátánáeleknek, hogy "Jer és lásd !" Ámen.

Szolgált: ANTAL TÜNDE teológiai magiszter 

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638