Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2014 DECEMBER 7

És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.
Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.
Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.
De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.
Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.
És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jőjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. (Jelenések könyve 22, 12-17)

Lekció, Mt.25:31-46

Egy nem keresztyén író arról számol be egyik munkájában, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálvány, akit az elő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisded, a Jézuska – így becézve Kisjézus. Őt befektetik a bölcsőbe, szépen feldíszítik és örök gyermekségre ítélik. Így sokkal kényelmesebb nekik. Olyan picike, tehetetlen, nem rendelkezik velük. Évente egyszer összegyűlnek a bölcsője körül, egy kicsit elérzékenyednek, aztán mennek vissza a dolgukra. Maradnak pontosan olyannak, mint ezelőtt, hajszolják magukat és ölik egymást. Egy év múlva a kisded születésnapján, kis csomagokkal a kezükben megint körülállják a bölcsőjét, eléneklik minden évben ugyanazt a dalt, aztán megint magára hagyják egy évre a Jézuskát is ,meg egymást is.
Egy kissé ironikus a leírás, de sajnos közel áll a valósághoz. Hiszen már az első karácsonykor nem volt számára hely, Máriának egy büdös birkaistállóban kellett világra hoznia gyermekét. Ma is sokszor kiakasszuk a táblát a mi életünkre, hogy : telt ház, nincsen hely számára. Könnyebb Jézust gyermekként szemlélni, mint hatalmas Úrként imádni, aki esetleg még bele is szólhat a mi életünkbe. Ő a Megváltó, aki eljött az első karácsony alkalmával és aki még eljövendő.
Azzal kezdődik a felolvasott Ige, hogy Jézus a Messiás azt mondja Jánosnak, aki az első század végén száműzetésben van Pátmosz szigetén: Ime, hamar eljövök. Vagyis Jézus bejelenti az Ő eljövetelét. Erről a visszajövetelről mondja azt Jézus, hogy hamar lesz, gyorsan lesz, szempillantás alatt lesz. Mit kell értenünk ezen?
A magyarigeni református gyülekezetben szolgált a XVIII. század elején a híres tudós lelkipásztor Bod Péter, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az erdélyi magyar kultúrában. Ő írja meg az első magyar egyháztörténelmet, az első magyar irodalomtörténetet. Ez a Bod Péter mondja az első írásában, hogy Jézusnak több eljövetele van.
Jézus eljött a világ első karácsonyán. Ez Jézus első eljövetele. Ezt várták az ószövetségi népek, az ószövetségi próféták és mindazok, akik éhezték és szomjúhozták abban a korban az igazságot.
Jézus Krisztusnak a második eljövetele akkor megy végbe, amikor az ember befogadja őt az Ő szívébe. Jézusnak a megérkezése az ember szívébe az nem más, mint amit mi megtérésnek nevezünk.
A harmadik eljövetel, amikor Jézus Krisztus eljön az én életem utolsó óráján, a mit mi emberek földi halálnak szoktunk nevezni.
És végül a negyedik, amikor eljön Jézus, eljön a felhőkön, amiről az Újszövetség sok helyen bizonyságot tesz, ahogy az Apostoli Hitvallásban szoktuk mondani eljön ítélni eleveneket és holtakat.
Jézusnak ezt a négy eljövetelét négy adventnek szoktuk nevezni. És most hadd fogalmazzak másképp, Jézusnak négy karácsonya van . Pontosabban a hívő embernek négy karácsonya van.
A világ első karácsonya, amire visszaemlékezünk minden egyes alakalommal, amikor karácsonyt ünnepelünk. A második karácsony az, amikor befogadjuk Jézust a mi szívünkbe ,amikor a Gyermek nem az akkori világ infrastruktúrájába születik bele, hanem beleszületik a mi életünkbe. A harmadik karácsonyunk akkor van és akkor lesz, amikor átlépünk e földi életből az örökkévalóságba, a látható világból a láthatatlanba. És végül lesz egy negyedik karácsonya is a népnek, ez a világ legnagyobb karácsonya, amikor Jézus Krisztus eljön, hogy kettéválassza az előtte valókat, úgy ahogy a pásztor elválasztja a kecskéket a juhoktól és azt mondja az egyik tábornak,a kecskéknek :Távozzatok éntőlem, mert nem ismerlek titeket, s a jobb keze felől állóknak pedig, a juhoknak, Isten gyermekeknek : Jöjjetek én Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, mely számotokra készítetett a világ kezdetétől kezdve.
Ha ezt a négyes adventet és ezzel együtt ezt a négy karácsonyt nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy egy keresztyén ember egész élete karácsony. Jézus születését és eljövetelét, az én első karácsonyomat, az én megtérésemnek első karácsonyát és az életem utolsó karácsonyát halálom pillanatát befogja Jézus hatalma, ereje.
Jézus Krisztus úgy jelenik meg ebben az Igében, mint egy hatalmas képráma. Benne van a világ történelme, az egyház történelme, az én életem történelme, a családom története, benne vannak unokáim és ősszüleim is.
Jézus azt mondja, hogy hamar eljövök, úgy mutatkozik be, mint alfa és ómega kezdet és a vég. A görög ábécében az első és utolsó betű. Nem az írásnak a kezdete és vége, hanem mindennek.
De azt is mondja az írás, hogy ő Dávidnak ama gyökere ez a fényes és hajnal csillag. Dávid királysága úgy jelenik meg a történelemben, a keresztyén kultúra és irodalom szimbólumvilágában, mint ideális király. Az ő időszaka, mint ideális királyság. Ha zsidó ember álmodott és vágyott valaha valamire és ha van jó érzésű zsidó ember és ma is vannak ilyenek, akkor ezek a Dávid birodalmát álmodják vissza. Több ez, mint az a nosztalgia, amely minket az Árpád-háziak első nagy csillogásához, vagy a Szent István-i korhoz köt. Amit Dávid királysága kifejez, az nem csupán történelmi valóság, hanem Isten örökkévalósága. Jézus ennek az isteni országnak a gyökere.
A gyökér több, mint a fa, amit látunk a felszínen. A gyökér a forrást jelenti, az ág a továbbélést, a holnapot . Hogyha ház képében gondolkodnánk, akkor így fogalmazhatnánk meg, hogy Jézus a háznak a fundamentuma, de ugyanakkor Ő a háznak a kupása is. Igen Jézus karácsonya befogja az én életemet, a te életedet is. Ott áll minden kezdésnél, de nem csak a születés pillanatában, hanem a fogantatás pillanatában is. Az orvostudomány is azt mondja, hogy a magzat két-három hónapos korában az anyaméhben megfogan és kialakul annak kontúrja, amely kilenc hónap múlva felmutatja az emberi ábrázatot. Jézus ott van minden kezdeményezés alfájánál és az élet Omega-helyzetében is. Ott van minden kudarcnál, minden csúcsélménynél is.
Hogyan van jelen Jézus, mint képráma, amely átfogja az életedet.
Jézus azt mondja Jánosnak a látnoknak, hogy ő az a fényes hajnalcsillag. A hajnalcsillag azt jelzi, hogy vége az éjszakának. Jelzi a napfelkeltét, olyan napfelkelte, ami soha le nem áldozik. Az Isten örök napja ragyog fel a történelemben és annak az embernek az életében, akinek élettörténete benne van ebben a képrámában.
Hogyan élem meg a karácsonyi életemet?
Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az élet fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. Karácsonyi történelmet élni először azt jelenti, hogy boldog ember vagyok. Másodszor azt jelenti, hogy jogom van az életnek fájához. És harmadszor, hogy bemehetek a kapukon a városba. Amikor eljön Jézus a világ nagy karácsonyán, mindez történelmi valóságként fog megvalósulni.
Hogyan élem meg az alfa és ómega helyzet nagy ölelésében a karácsonyomat? A hívő ember boldog, mert nincs olyan helyzet, amelyben Isten ne lenne vele, amelyikbe Isten ne tudna lenyúlni és ne tudna onnan kihúzni. Az Ő neve Immánuel.
Általában a pásztoremberről, a juhászról szoktuk azt mondani, hogy örökké derűs ember. Akkor is fütyöl, akkor is énekel, akkor is mosolyog, mikor zuhog az eső. Mert a juhász tudja, hogy eső után újból kék ég ragyog fel. És újból kisüt a nap A hívő ember ezzel az örök pásztor optimizmussal, melyik az Ige igazságából táplálkozó reménység éli a maga életét. Ezért boldog ember.
Amikor majd Jézus megjelenik. Akkor joguk lesz az élet fájához. Ez a jog ma is felkínált jog. Ezzel a joggal ma is lehet élni. Ahol karácsony van, ahol megjelenik Jézus ott te is meg én is kapom ezt a jogot. Az Élet fája az Isten országában levő fa. A Jelenések Könyve úgy beszél erről a fáról, mint ami ott van az Élet vizének partján. Ez az a fa, amelyiknek a gyümölcse bőséges, aminek levelei el nem hervadnak. Az élet fájához való jog azt jelenti, hogy életfaként élhetek már itt és most. Olyan faként, ami soha nem hervadozik, amely soha nem hoz meddő gyümölcsöt, hanem mindig bőséges. Keresztelő János úgy szólította fel a vámszedőket, a farizeusokat, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt. A hívő embernek megvan a joga, hogy Életfává váljék, majd egykor Jézus Krisztus szeretetének oltalmában.
Harmadszor jogunk van bemenni a városba. A város Isten városa. Héber- sémi nyelvterületen a város mindig biztonságot s a védettséget jelentette. A hívő embernek jogában van, lehetősége van már itt ahhoz a városhoz tartozni. Isten városa ott van, ahol Jézus Krisztus van, ahol beköszönt a karácsony, ahol megszületik a Gyermek, ahol felragyog a betlehemi csillag. Igen ez már most a tiéd lehet.
De kint maradnak az ebek, a bűbájosok, és a paráznák, a gyilkosok a bálványimádók és mindaz, aki szereti és szólja a hazugságot.
Mi általában úgy vagyunk, hogy Isten kegyelmét szeretjük általánosítani, de nincsen általános kegyelem. Nincs mindenkinek szóló üdvösség Az üdvösség csak egyféleképpen szól mindenkinek, hogy te is elfogadod, én is elfogadom és ő is elfogadja. De ott ahol valaki visszautasítja a karácsonyt, ott ahol valaki behunyja a szemét Jézus Krisztus csillagragyogása előtt, ahol valaki ki akar lépni abból a bizonyos képrámából és nem vállalják a karácsony-történelmet ott más viszonyulási formák jelennek meg. Kik ezek az emberek? Itt egy egész bűnkatalógust sorol fel János, amikor azt mondja bűbájosok, paráznák, gyilkosok, bálványimádók és mindazok akik szeretik és szólják a hazugságot. Azt hiszem nem kell külön megmagyarázni, hogy kik a bűbájosok a jövendőmondó, varázsló, álomfejtő.
Talán egy dolog szorul magyarázatra, az, hogy eb. Az ebeket kizárja Jézus az ő városából és az ebektől visszaveszi az Élet fájához való jogot. Ki az eb? Talán a mi magyar nyelvünkben azt kellene kérdezném, hogy mi az eb? Ismerjük a közmondást, egyik kutya, másik eb. Ugyanazt jelenti, mint amikor azt mondjuk, egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Tulajdonképpen negatív tulajdonságot jelez a magyar bölcsességmondás is, amikor valakit ebnek, másikat kutyának nevezünk. Az ókorban az eb elsősorban a pogány kultusznak a szent állata. Viszont ezek a kultuszok nemcsak , hogy egyértelműen pogány kultuszok, hanem mind-mind erkölcstelen kultuszok is voltak. Ezekből a kultuszokból nőtt ki az, amit ma prostitúció néven tartunk számon. Erkölcstelenség, mocskos élet, ezt jelenti itt az eb. Azoktól, akik így élnek Jézus visszavonja a városba való bemeneteli jogot. Lelki paráznaság azt jelenti, hogy elfordulok Istentől, más istenekhez.
Milyen a mi életünk? Életfás, életvárosos élet, vagy pedig egy híján húsz élet? Valóban úgy akarunk élni, mint akiknek joguk lesz bemenni ebbe a városba?
A tizenhetedik vers úgy fejeződik be, hogy a Lélek és a menyasszony azt mondják Jövel, És aki hallja azt mondja jövel, És aki szomjúhozik jöjjön el és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
Ismeretes a kép a szimbólum, hogy az egyház a menyasszony, mindazoknak a serege, akik várják a vőlegényt, vagyis Jézust. Mert Jézusba szerelmes egyháztagok kell legyünk, akik várják a vőlegény eljövetelét. Amikor a korabeli gyülekezetek hallották Jézus bejelentését, hogy:" Íme hamar eljövök „ így kiáltottak akkor a gyülekezetek, a menyasszony, a völegény menyasszonyai így kiáltottak fel: „Jövel". János azt is elmondta, hogy nemcsak a menyasszony mondta ezt, hanem a Lélek is. Igen Isten Lelke is megerősítette ezt a menyasszonyos vágyat. A hívő ember vágyakozása, az az óhaj, hogy igen, szüless bele Jézus az életembe. Úgy ahogy volt ezelőtt több, mint kétezer évvel karácsony, legyen most is karácsony a szívemben. És legyen karácsony az egész életem. És legyen karácsony a halálom. És amikor eljön Jézus ítélni eleveneket és holtakat, amikor különválassza a bárányokat a kecskéktől, akkor legyen karácsony számomra és ne ebsorsra jutás, hanem legyen az én számomra is az a nagy karácsony az igazi karácsony, az Isten országának örök karácsonya.
Mert az Ige folytatódik:" És aki hallja, azt mondja jövel". Nemcsak a menyasszony hívja a vőlegényt, hanem a vőlegény is mondja a menyasszonynak:" Jövel". Karácsony kölcsönös hívogatás. Meghívjuk Jézust és Jézus is hív magához. Egy csodálatos nászban, házasságban töltheti el a hívő ember az ő életét. Ez a szerelem, nász kibontakozik majd az Isten országában. Jövel, Te is jöhetsz, ma még szabad. Jézus minden szomjúhozót hív, nem kell érte pénzt adni, egyszerűen meg kell nyitnod az életed. Engedd, hogy a szívedbe beragyogjon a betlehemi csillag.
Lübeckben van egy híressé vált Krisztus-szobor, amelyiknek van egy felirata, az a címe Jézus panasza, ami így hangzik:
Ti Mesternek hívtok és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok, de nem néztek rám.
Életnek neveztek és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok és nem követtek engem.
Irgalmasnak neveztek és nem kértek tőlem.
Igazságosnak hívtok és nem bíztok bennem.
Hatalmasnak neveztek és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek ne okoljatok engem.
Változzon az életünk, engedd, hogy szívedbe beragyogjon a betlehemi csillag, hogy fényessé váljon a tekinteted. Hogy szemedben kigyúljon sok-sok kicsi csillag, mert valahol kigyúl az igazi a menyasszonyos csillag, a Jézus csillaga a te szívedben. Így teljen el ez a karácsony a mi életünkben is. Hogy csillagok maradhassunk mindaddig, amíg eljön a harmadig karácsony, a mi halálunk karácsonya, amíg eljön a negyedik karácsony, amikor eljön hamar, és mindannyian ö előtte állunk, és beteljesedik az Ő igazsága. ÁMEN

Elmondta: ANTAL TÜNDE V.éves teológiai hallgató Komárom

 

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638