Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

Semmi vs. szeretet– avagy kezdd magaddal! - ifjúsági istentisztelet

Rendkívüli ifjúsági istentiszteletnek adott otthont február 5-én, vasárnap 12 órakor a brassói Reménység Házi gyülekezet. Mintegy 45 fiatal vett részt a gyülekezet tagjaival ezen az alkalmon.
Az ifjúsági istentisztelet ötlete a brassói református ifi által szervezett decemberi ifjúsági találkozón született meg, melynek záróakkordja a Belvárosi Református Templomban egy hasonló jellegű együttlét volt. Február első Úrnapján nem csak az ifisek, hanem az Áprily Lajos Főgimnázium diákjai is szép számban jelen voltak. Más vasárnapokkal ellentétben, most istentisztelet előtt nem az előző napi buli eseményeit vitattuk meg, hanem énekszóval hangolódtunk az igehirdetésre. Elcsendesedett szívvel énekeltük, hogy "Jézus, neved oly csodálatos, Jézus, nékem oly kivánatos...", amikor a lelkészek beléptek a templom ajtaján. Hogy mitől volt ifjúsági ez az istentisztelet? Attól, hogy mi fiatalok, aktív résztvevői voltunk a liturgia lebonyolításának. Volt, aki a Bibliából olvasott fel, és volt, aki imádságot fogalmazott meg a nevünkben. Hiteles volt, hogy egy velünk egyidős diáktársunk kérte a Jóistent, adjon nekünk gyermeki lelkületet az Ő követéséhez. Látni lehetett a felnőttek és idősek arcán, hogy megfiatalodnak az ifjakkal való közös éneklésben és imádkozásban. Nem idegenkedtek a fiatalos dallamoktól, bátran bekapcsolódtak a kivetített énekek dalolásába, ezzel is példát mutatva a generációk közti átjárhatóság tényleges megvalósítására. Nemes Emil lelkipásztor olyan témát választott, amely kicsiket és nagyokat egyaránt érint: szeresd önmagadat! Kortól függetlenül előforduló probléma, hogy nem rendelkezünk helyes önértékeléssel! Márpedig Jézus azt mondja, hogy az egyik legnagyobb parancsolat: "Szeresd felebarátodat, mint magadat." Ez felér azzal, hogy szeressük magunkat. Mert hát ugye Isten nem akarhatja azt, hogy alig-alig szeressük embertársainkat. Úgy kell hát látnunk magunkat, ahogy a Mindenható szemlél minket. Attól, hogy nem illeszkedünk be az emberek által állított normákba, nem jelenti azt, hogy értéktelenek, selejtek vagyunk. A 139. zsoltárban olvassuk: "Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél." Isten mindannyiunkban értékeket helyezett el, és azt akarja, hogy ezek előbb-utóbb felszínre is törjenek. Az iskolai követelményeknek kevésbé megfelelő gyerekből is lehet sikeres, boldog felnőtt, ha Isten kegyelméből megtalálja azt a közeget, amely előre segíti, nem pedig hátráltatja különböző bélyegekkel ellátva őt. Továbbá hallottunk egy olyan egyenruháról, melyet az iskolai uniformissal ellentétben mindenki szívesen visel. A szeretet az az ismertetőjel, amellyel felruházott minket az Úr, hogy keresztyénekként különbözzünk más világnézetet vallóktól. Egymás iránti szeretetünk Krisztusba vetett hitünknek fokmérője. Semmi mivoltunkból csak a szeretet útján tudunk kitörni. Mert Isten az Ő egyszülött fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus által tanított meg minket arra, hogy: "A szeretet nem puszta szó, a szeretet élő, való."
Adja Isten, hogy a következő ifjúsági istentiszteletig elég erőnk legyen napról napra jobban szeretni önmagunkat, s ezáltal embertársainkat is! Hisz tudjuk: a szeretet az egyetlen, amiből minél többet adunk, annál többet kapunk!

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638