2017 március 19

"Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." (János 15,12-13)

Lekció: 1 János 5, 1-11
Így szól egy régi latin közmondás: Si vis pacem, para bellum. Azaz: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.”
És úgy tűnik, hogy a világ az utóbbi években és hónapokban egyre inkább akarja a békét. Folyik a fegyverkezés – persze nem azért, mert a békére készülnek, hanem azért, mert ez nagyon jó üzlet.
A Parlamentekben is ez az egyik legfontosabb kérdés: küldjön-e fegyveres csapatokat hazánk az Iszlám Állam területeivel határos világba? Úgy is meg lehet közelíteni a kérdést, hogy a 21. szd-ban a legüldözöttebb kisebbség a világon a keresztyénség. Az Iszlám Állam terroristái a keresztyéneket tekintik legfőbb ellenségeiknek, mint akik megtestesítik a nyugati kultúrát. Leegyszerűsítve a kérdést: úgy tűnik, hogy ezek a terroristák minden európait keresztyénnek néznek, akik nem Allahban hisznek. Ez pedig azt jelenti, hogy azok is keresztyének az ő szemükben, akik nem hisznek Jézusban, csupán azért, mert európaiak. A keresztyének mellett persze a zsidóságot is ellenségnek tekintik. Ezért aztán vagy azért végzik ki foglyaikat, mert európaiak, vagy azért mert keresztyének. Ha így nézzük ezt a félelmetes helyzetet, akkor a kérdést úgy kell feltenni, hogy hogyan tudjuk megvédeni azokat az embereket, akik Krisztusban testvéreink? Meg lehet-e fegyveresen, katonai eszközökkel védeni a keresztyénséget? Szabad-e nekünk, európai keresztyéneknek egy másik ország területén fegyverrel megvédenünk a hitben testvéreinket? Vagy csak akkor szabad fegyverrel védekeznünk és védenünk a hitünket, ha már országunk határait támadják esetleg?
Mi most itt az 1848. március 15-ét és a forradalom és szabadságharc dicsőségét ünnepeljük. Szerte az országban és sokfelé a világban arra emlékeznek, hogy „Mit kíván a magyar nemzet?" Legyen béke, szabadság és egyetértés.
A márciusi ifjak 12 pontja olyan alapértékeket fogalmaz meg, mint a Bibliában a Tízparancsolat. Nagy baj van akkor, ha egy ember, egy közösség, vagy akár egy egész nemzet megkérdőjelez alapvető értékeket. Már azzal is emelkedne népünk erkölcsisége, ha a márciusi ifjak 12 pontja szerint élnénk és gondolkodnánk.

Nekem, mint református lelkipásztornak van egy még szigorúbb mércém: Isten kijelentése, a Szentírás.
Nekem az a küldetésem és feladatom, hogy az élő Isten kijelentését mondjam el minden egyes alkalommal, amikor szólók. Így a mai nemzeti ünnepen is. Ezért teszem fel a kérdést: Mit kíván tőlünk Isten?

Jézus Krisztus ezt mondta tanítványainak: Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Úgy érzem, hogy ez a két mondat választ ad minden kérdésünkre. Ha megtartanánk Jézus parancsolatát, és szeretnénk egymást, akkor nemcsak sokkal jobb lenne az életünk, hanem az élet JÓ lenne. Isten a teremtésben jó életet adott az embernek. Azonban mi emberek voltunk azok, akik önmagunkat megfosztottuk a jó élettől. Attól kezdve már azért is küzdenünk kell, hogy egy kicsit jobb legyen.
Valaki egyszer leírta, hogy a rohanó város reggeli nyüzsgésében éppen célja felé haladt, amint figyelmes lett valakire, aki éppen az út menti gyorsbüfénél ált sorba. Ujjaival egy kis műanyag zsákba éppen egy ócska cipőt próbált begyömöszölni. Szegény hajléktalan alighanem párna gyanánt használhatta. Már épp sorra került volna, amikor valaki minden figyelmeztetés nélkül elé vágott. Az illető öltözéke szerint üzletember lehetett, és a pulthoz érve fürgén nyújtogatta az eladó felé a pénzét. A helyzet nagyon tisztességtelennek hatott. Szegény hajléktalan nem elég, hogy régóta várakozik, most meg jön ez az ember, és az utolsó pillanatban is érzékelteti vele, hogy akinek van pénze, az előbbre való. Azonban emberünk nem ezért hadonászott pénzével. Messziről is látható volt, ahogyan a hajléktalanra mutatott és csak ennyit mondott: „Hozzám tartozik! Én fizetem a számláját!” Egy pillanat alatt történt minden, de a megkapó kép, számunkra, mai igehallgatók számára is beszédes lehet. Hiszen Isten szemében mi olyanok, sőt még parányibbak, kisebbek és gyengébbek vagyunk, mint az a hajléktalan férfi, akiről most szó volt. Szegényen, magányosan élhetnénk a világban, mert nem tudjuk kifizetni tartozásunkat bűneinkért. De Jézus odalépett a sor elejére, és így szólt: „Hozzám tartoznak! Én fizetem az adósságukat.”

Ugyanakkor Jézusnak nincsenek illúziói. Pontosan tudja azt, hogy milyen önző és gonosz az ember. És az emberek gonoszságából sok fájdalom, baj, irigység és háború következik. És emberi gonoszságunk következménye az is, hogy szükség van, és szükség lesz önfeláldozó szeretetre, amikor „valaki életét adja barátaiért.” Több tízezer ember adta életét felebarátaiért 1848-49 táján, hogy akik életben maradtak, szabadságban élhessenek. És azok az áldozatok, akiket a terroristák lefejeztek, ők is életüket adták sokakért. Sőt, mondjuk ki, hogy ezek a mártírok értünk adták az életüket, brassói keresztyénekért. És azok a keresztyének, akiket hitük miatt üldöznek, megvernek és kivégeznek, ők a mi távoli barátaink, akik életüket adják érted és értem is.
Vajon mi készek lennénk értük, vagy akárcsak a szomszédunkért életünket áldozni? Mekkora áldozatra telik a mi hitünkből? Mennyire tudunk mi barátai lenni a másik embernek? Vagy csak riválist látunk benne?
- az emberek együttélésében, a népek és nemzetek között, a világban az lehet a legnagyobb gond és nagyon sok probléma okozója, hogy több szeretetet várunk el a magunk számára a másiktól, mint amennyit mi magunk adunk a másik iránt. - az emberek nem a másikkal szemben próbálnának meg igényeket és elvárásokat támasztani, hanem, hogy egyre többet adjanak. - a szeretetről sok üres frázist mondanak az emberek. A szeretet az, ami ha kell, kész önmagát is feláldozni.

A sajtóban, médiában újra felmerültek olyan kérdések, hogy az iskoláink egyházi fenntartásba kerültek. És sokakban riadalom támadt, hogy az Egyház el akar venni tőlük valamit. Az egyház el akarja venni tőlük a felekezeti semlegességet. Mennyire hajánál fogva előrángatott gondolat ez! Krisztus senkitől sem vett el semmit, ellenkezőleg: Krisztus Önmagát adta értünk. Azt állítják némelyek, hogy egyház el akarja venni a gondolat szabadságát. Pedig éppen az Egyház volt az, aki megteremtette hazánkban a közoktatást és önálló gondolatokat adott. Károlyi Bibliája !
És a Barátság? Talán ezen a területen is gyakran gondolkodunk helytelenül. Az teljesen rendben van, hogy óvodás, vagy kisiskoláskorban még nagyon sok a barát. A gyermek még úgy véli, hogy egy szórakoztató játék, vagy örömmel együtt töltött idő valamelyik társsal, az a barátság. Később, középiskolás, főiskolás korban, majd a munkahelyen is barátokkal vesszük körül magunkat, életkorunk előrehaladtával azonban ezek száma erősen csökken. Aztán házasságra lépve új rokonokat és ismerősöket kapunk. Ha pedig munkahelyet változtatunk, új környezetünkben, új arcokkal találjuk szembe magunkat. Ezzel párhuzamosan a régi barátokra egyre kevesebb idő jut, végül teljesen megszűnik a kapcsolat. De vajon azok, akiket a mában barátainknak tartunk, kimerítik-e a barátság fogalmát az Isten igéje szerint?
Kezdd el szeretni nem elsősorban magadat, hanem a másik embert. Kezdd a családodon. Folytasd a barátokon, a bővebb rokonságon, az ismerősökön, majd minden bizonnyal eljutsz a felebarátokig is.

De vajon miért félnek olyan sokan a keresztyénektől? Sokféle választ lehet erre adni. Szerintem azonban egyetlen helyes válasz van: mert Jézus Krisztus halálában és feltámadásában a szeretet ereje van. Isten szeretetének az ereje. És mi ebben hiszünk. A mi erőnk Krisztusban van, aki szeretetével legyőzte a világot, feltámadásával pedig legyőzte a halált.
Látszólag az erőszakosok, a fegyveresek, a befolyásos emberek győznek ebben a világban. Erről szól a történelemben minden csata, ütközet és háború. Az erősek és hatalmasok győzelméről szólnak a filmek is. A szelídek pedig vereséget szenvednek. A történelem könyvek ezt írták a ’48-49-es szabadságharcról is. De ez csak a látszat. És én inkább hiszek Istennek, mint a látszatnak.
Az Írás ezt mondja: János levelében: Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Sokféle győzelem van és sokféle vereség. Van látszólagos győzelem, amiről dicshimnuszokat zengnek az emberek, ami bejárja a világsajtót, amit történészek évtizedeken át elemeznek. És van valóságos győzelem, amiről ezt mondja az Írás: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” És ez az a győzelem, mely örökkétartó,el nem múló boldogságot ad.
A szabadságharc 1849-ben elesett, és látszólag nem győztek a márciusi ifjak. Mi mégis győztesként ünnepeljük őket évről évre. És még inkább így vagyunk Jézus Krisztussal, akit a Golgotán kivégeztek, de mégsem győztek le. Mert Ő harmadnapra feltámadt, él és uralkodik. És mi az Ő győztes feltámadását ünnepeljük Húsvétkor és minden vasárnap. Isten áldja meg nemzeti ünnepünket és győzelmes hitünket! Ámen