Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2016 október 2

Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. (Róma 12:18)

Lekció: Ef. 2, 11-17

Igazság, békesség – két pozitív fogalom, mégis emberi kapcsolatokban gyakran felmerül: kimondjam az igazamat vagy keressem a békességet? Melyik a fontosabb? Kell-e választani? Az igazság, - az, hogy kinek van igaza -, sokszor békétlenséget szül: Ha nekem igazam van, akkor neked nincs – ez konfliktushoz, sértődéshez, veszekedéshez vezet.
Ez az Ige azt mondja, hogy nem lehet mindenkivel békességben élni. De attól még meg kell próbálni. Az egyik legfontosabb terület, ahol fejlődnünk kell Krisztussal járásunk közben az, hogy szeressük a problémás, a nehezebben elhordozható embereket is.
Lehet-e , szabad-e békességben élni mindenkivel? Elméletben könnyű, de gyakorlatban... Nem lehet mindenkinek mindig igazat adni.
Eszünkbe juthat a molnár, a fia meg a szamár meséje (akik ugye minden embernek meg akartak felelni, akivel csak találkoztak útjuk során); s önkéntelenül is feltolul bennünk az a kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e mindenki véleményét elfogadni, lehet-e úgy élni, hogy az minden ember szemében jónak látsszék?!
Komoly megpróbáltatás, de egyúttal fontos része az életünknek, ha nehéz emberekkel kerülünk kapcsolatba. Vizsgáld meg, mennyire vannak rád negatív hatással. Természetesen meg kell próbálni békességben élni velük. Első lépésként tekintetünket a Béke Fejedelmére vessük, azután pedig saját viselkedésünkre.
Istennek módszere van, hogy erre megtanítson: újra meg újra „reszelőket” helyez az életembe. Reszelőknek azokat az embereket nevezem, akik addig reszelnek, míg minden fény lekopik rólad! Az agyadra mennek, és a hideg is kiráz a barátságuktól.
Alapigénkben ott van az, hogy „ha lehetséges”, élj békességben. Ez azt jelenti, hogy előfordul, hogy nem lehetséges. Egy időre el kell szakadnunk egymástól. Isten bármit helyre tud hozni, lehet, hogy valamikor újra összehoz minket.
Az emberek csak akkor férnek hozzád, ha nyitva hagyod az ajtót! Döntsd el, hol van a számodra még egészséges határ, és ott húzd meg a vonalat. Mennyi időt tudsz felelősséggel rászánni? Mennyi áldozatot vagy hajlandó hozni ezért a kapcsolatért?
Az életben sok minden áll vagy bukik rajtunk. Igaz a mondás: mindenki a maga sorsának kovácsa. Mert valóban, sok esetben az egyénen múlik, hogy milyen életutat választ magának. Lehet a szorgalmas, munkás, tiszta életet választani, másokért élni. S lehet léha, könnyelmű, felelőtlen lépésekkel járni az életúton. De ha ez csak részben lenne saját döntésünk eredménye, az már biztosan tőlünk függ, hogy hogyan éljük meg a mindennapokat: békességesen vagy békétlenkedve, zúgolódva, irigykedve, gyűlölködve.
Mi az, ami lehetséges, és mi az, ami rajtunk áll? A rajtunk álló lehetőségeket mérlegelve először is saját tűrőképességünkre kell gondolnunk. Ez egész életünk meghatározója, amely személyi, családi, közösségi életünkre kihat.
Nem mindegy, hogy az amúgy is feszült légkörű munkahelyen magunk is ingerlékennyé válunk, vagy türelmesen végezzük feladatunkat. Az sem mindegy, hogy a családba, otthonunkba milyen hangulatot viszünk haza, ideges hangulatot, vagy pedig derűt, nyugodtságot és békességet. Nem könnyű együtt élni azokkal, akiknek "nehéz a természetük" vagy nem ismerik énhatáraikat - bizonyára nem véletlenül születnek az anyósviccek. A tiszta, őszinte humor mindig kiváló lehetőséget nyújt az együttélés feszültségeinek levezetésére vagy elhordozására, de vannak élethelyzetek, amikor már nevetni sem tudunk, de a dühtől sírni se...
Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy a szülő gyermekét hangos kiabálással, vagy türelmes szeretettel neveli, tanítja.
És persze az sem mellékes, hogy egy közösséghez, annak kérdéseihez hogyan tudunk viszonyulni: a kákán is csomót kereső kritikával, állandóan valaki személyébe ütközve, vagy arra törekszünk, hogy a közösség hasznos és építő tagjai legyünk, akik szóval és tettel a békességet munkálják. Ezek rajtunk álló, vagy múló dolgok, amelyekre lehetőségünk van.
Mert a békességes élet lehetőségeit és feltételeit nem magunk teremtettük meg magunknak, hanem Atyánktól, a mi szerető Istenünktől kaptuk.

A harag, a veszekedés burjánzik körülöttünk, mint a gaz a földben. A békesség viszont nem jön magától, azt létre kell hozni nekünk, embereknek.
Sokszor az emberekkel való békességben élésünk nem rajtunk áll, de „Ne álljatok bosszút önmagatokért.” (Róm 12, 19)− válaszol az apostol. A bosszúnak fokozatai, állomásai vannak. Első lépése a sértődés. Elég egy csípős megjegyzést tenni valakinek, vagy egy kemény szót használni valakivel szemben, s az máris megsértődhet. Aztán a sértődés haraggá növi ki magát. A harag pedig rossz tanácsadó, mert rendszerint elveszi az ember tisztánlátását, s a haragjában elvakult ember csak a megtorlást tartja fontosnak.
Időnként a bosszúállás bennünk is fortyogó fazékként, égő tűzként lobog. Hányszor kértünk „tüzet” az embertársra, ismerősre vagy ismeretlenre? Hányszor öntöttük ki forrongó lelkünk sistergő tüzét a hozzánk legközelebb állókra, szeretteinkre? Az is előfordult, hogy kárörömmel néztünk a másik ember megalázott arcára, s éreztünk győzelmi büszkeséget. De milyen áron tettük ezt? Jobban éreztük-e tőle magunkat, vagy békétlenségünk, nyugtalanságunk még nagyobb, fájdalmasabb lett? Esetleg még inkább elkeseredettek, bezártak lettünk, s vélt győzelmünkkel magunkra maradtunk? Nem véletlenül történt így.
Fel akarja akasztani a képet a falra. Szöge van, de kalapácsa nincs.
- Sebaj, a szomszédnak van – ötlik hirtelen eszébe. El is határozza, hogy átmegy és kölcsönkéri. De kétségek ébrednek benne. És mi lesz, ha nem akarja kölcsönadni? Hiszen tegnap is olyan hűvösen üdvözölt...Talán sietett..., de lehet, hogy csak úgy tett, mintha sietetne, mert neheztel rám. De vajon miért? Én aztán sohasem bántottam meg, egyszerűen képzelődik... meg beképzelt is. Hát nem? Ha tőlem kér valaki egy szerszámot, azonnal odaadom... Hogy lehet megtagadni egy ilyen egyszerű kérést, mint az enyém? Az ilyen alakok alaposan meg tudják keseríteni az ember életét! És még ráadásul azt hiszi, hogy rászorulok a kegyeire!
Átrohan, csönget és dörömböl, pulykavörösen üvölt rá az ajtót nyitó szomszédra: - Tartsd meg a nyomorult kalapácsodat, te senkiházi!
Ezek azok a pillanatok, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy lehetne szépen is élni, de mégsem használjuk ki. A bennünk szunnyadó agresszivitás parazsa hamar lángra lobban, s a lángok könnyen elborítják az elmét, s olyat is megtesz ilyenkor az ember, amit egyébként nem tenne meg... Ezért mondja az apostol: "ha lehetséges" s "amennyire tőletek telik".
A háborúskodás, a harag, a bosszú soha, csupán a békesség az, ami felszabadít, táplál és felüdít. Erőt és ihletet ad az alkotáshoz, jókedvet a mához, reménységet a holnaphoz. Jézus békességének örököseiként érdemes hát arra törekednünk, hogy e békesség birtokosai, hordozói és annak szétosztói legyünk embertársaink között. És mit választunk?
Az igazi önkontrollra, a lélek ellenőrzésére igazából csak a Lélek képes. A keresztyénekként jól tudjuk, hogy "egyedül nem megy"... kell az isteni kegyelem! A krisztusi önfeláldozó szeretet "csak úgy magától" nem lángol a szívünkben, az bizony a Lélek ajándéka, azaz kiváltság. Aki kéri, az kapja, de nem mindig rögtön, s általában nem úgy, ahogyan mi azt elképzeljük.
Az Istentől kapott lelkünk nem a háborúskodás, a bosszúállás, a gyűlölet, hanem inkább a szelídség, alázat, türelem és békesség lelke. A békességre való külső lehetőség pedig mindig adva van, még ha olykor el is van rejtve előlünk. Csak fel kell ismerni, tudni kell élni vele.
Jézus Krisztustól tanulunk meg jó kapcsolatban lenni az emberekkel. Azonban az is igaz, hogy tőle óriási mértékben elmaradunk a kapcsolatok építésében és ápolásában. De biztosok lehetünk abban, hogy ha vele jó kapcsolatban vagyunk, akkor ő pozitívan tud befolyásolni rajtunk keresztül mindenkit, akikkel kapcsolatba kerülünk.

A békességben élésnek kettős alapja van: a lehetőség és a szándék. S e kettő összefonódása adja a teljes összhangot Istennel, embertárunkkal, önmagunkkal.
Tedd fel a kérdést magadnak:"Mi az örökkévaló - az én panaszom, vagy ez az ember?" ÁMEN

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638