2015 június 28

„Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét." (Ézsaiás 57:15)

Lekció: Róma 10, 2,8-17

Nelson Mandela majd 30 évig raboskodott egy Fokváros melletti börtönszigeten. A Springboks, a csak fehérekből álló Dél-Afrikai rugby csapat a gyűlölt rendszer jelképe volt, így a politikai foglyok – köztük Mandela is – mindig ellenük szurkoltak, csak hogy bosszantsák rabtartóikat.
1994-ben, az ország elnökének választotta a volt foglyot, aki – mint Dél-Afrika első embere – változtatott korábbi álláspontján - magához hívta az akkor igen gyenge lábakon álló Springboks csapatkapitányát, és kifejtette, hogy ő nekik drukkol a közelgő világbajnokságon. Mandela nem csak a játékot látta, az ő szemében a Spingboks támogatása az országban élő fehérek és feketék megbékélését jelképezte. Nem azért került hatalomra, hogy bosszút álljon, hanem hogy közös országgá alakítsa át Dél-Afrikát. Arra kérte a csapatot, hogy járja körbe az országot, és mutassák be a fekete gyerekeknek a játékot. Így 1995-ben, a Dél-Afrikában megrendezett rugby világbajnokság során az egész ország a TV-készülékek előtt drukkolt a Springboksnak – egy fekete ország a fehér csapatának. Mindez olyan erőt adott az addig vereséget vereségre halmozó csapatnak, hogy egyetlen egy meccset sem vesztettek el és megnyerték az arany-kupát. A csapatkapitány szava: köszönjük, amit ön tett az országért.
Valahogy így képzelem el az fönt idézett ézsaiási szöveget is. Habár Isten „magasságban és szentségben lakik", és egy egyszerű villámcsapással megoldhatná az bűnös emberek sorsát, de ő még sem ezt teszi: „Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét". A keresztyén életben nincs is nagyobb motiváció, mint az, hogy a világmindenség ura tudja az én nevemet is, támogatja az én edzéseimet is, és drukkol, mikor az élet meccsében játszom.

Érdekli, hogy idelent mi történik. A kis mulandó, apró teremtmények között. Mondhatná, hogy nincs jelentősége, mit csinál két vagy több porból lett izé egymás között. Érdekel minket a poratkák szociális élete?
És ŐT valamiért mégis, igen. Érdekli, mit csinálunk egymással, hogyan viszonyulunk, becsületesek vagyunk-e, segítjük-e egymást stb. Ő nem akar világbirodalmat építeni, azokat mi akarjuk felépíteni vagy a piramisokat vagy a nagy falakat. Ő egyedül üdvözítő társadalmi rendszert akar terjeszteni és semmi olyasmit, amivel az "emberi isten" szívesen töltené vagy tölti az idejét. Sőt, birodalmak sorsát határozza meg egy-egy jó vagy rossz erkölcsi döntésével. Mármint az ember és mindezt Isten haragjával vagy nem tetszésével dacolva.
Vagy: mi, emberek, sokszor lejáratatunk felemelő szavakat is. Érezzük ezt a hozzáadott igekötőn: nem vesszük jó néven a meg-nevelést, a ki-oktatást bárkitől. Érthető: felfordult világunkban számtalanszor megtörténik, hogy egy üresfejű ad "tanítást" a nálánál értékesebbnek.
Ezért is különösen imádásra méltó az az élő Isten, aki ezekben az igékben megszólal: távol áll tőle minden nagyképűség, bár neki igazán volna mire...
Egy szabad szemmel nem látható egysejtű teremtménye csodálatosabb minden csúcstechnológiánknál - mégis valahogy a mi derekunk hajlik nehezebben azokhoz, akiket megtört és megalázott az élet. Haragjának mértékét sem ahhoz szabja: mit érdemlünk, hanem: mit viselhetünk el.
Van egy fontos tulajdonság, amelynek láthatóvá kell válnia minden igazi hívőben: ez pedig a megtörtség. Az emberek többsége amikor a megtörtségre gondol, akkor ezen a kifejezésen valamilyen borzalmas, negatív megfogalmazást ért: „Láttad ezt vagy azt az embert? Nagyon megviseltnek, nagyon megtörtnek látszot": a Biblia szerint ez az önző és a saját dicsőségét kereső hústesti természetünk erőtlensége, ezért ez egy nagyon pozitív tulajdonságnak számít. Mostani siker centrikus világunkban egyáltalán nem népszerűek a megtört szívű emberek, sőt valójában soha nem is voltak azok. De a világ által lenézett és megvetett emberekre Isten mondja azt, hogy „velük lakom". Ebbe az állapotba a magunk erejéből soha nem leszünk képesek eljutni, (egyébként a hústesti természetünk nem is szereti ezt az állapotot) ezért Isten földi életünk nehézségeit használja fel annak érdekében, hogy közelébe juthassunk - ezt a folyamatot pedig úgy is hívhatjuk, hogy a megtörtség iskolája – a tantárgyak sem népszerűek. Aki ebben az iskolában tanul, annak naponta fel kell vennie a keresztjét, annak meg nem értésben, megvetésben, kitaszítottságban van vagy lehet része, sőt alkalmanként még üldözésben is. Szenvedések és könnyek is vannak. A próbák és a szenvedések odahajtanak minket az Úr lábaihoz, ahol a megfelelő időben irgalmat és segítséget találunk. Isten kegyelme által győztesen jöhetünk ki próbáinkból és hit által megláthatjuk az ő arcát, hogy megérezhessük közelségét és szeretetét, hiszen ő felüdíti az alázatosak lelkét és a megtörtek szívét.

Fiam három-négyéves lehetett, mikor egy alkalommal valamilyen nagyobb rendezvényünk volt a Reménység Házában és Csiha Kálmán püspök jött hozzánk prédikálni és most már nem emlékszem miért, de vonattal érkezett – mi vártuk az állomáson.
A vasárnapi istentisztelet után hazafelé tartva egy hitetlen felnőtt szegődött mellénk és így szólt: "Micsoda képtelenség! Nincs Isten! Isten nem létezik!"
Fiam tiltakozott: "Ez nem igaz! Hiszen épp most láttam őt. Kolozsvárról jött, vonattal!" Ő persze a püspökre gondolt, aki délelőtt a templomban prédikált.
Először mosolyogtam magamban, de hamarosan beláttam, hogy valóban, maga Isten szólt hozzánk a püspökön keresztül! Sőt, Isten folyamatosan beszél hozzánk. Isten, aki minden képzeletünket felülmúlja, aki a Menny Ura és Teremtője, aki Jézus Krisztusban lehajolt, egészen a föld poráig, aki eljön és meglátogat minket újra és újra! Krisztus által ma, akár a szomszédainkon keresztül is meglátogathat minket. És mi is elvihetjük őt a szomszédainkhoz! Hogyan használhat Krisztus minket arra, hogy másokat megszólítson?
Valahol hallottam, hogy a profi vitorlások még az ellenszélben is képesek célba jutni, ha a hajó vitorláját megfelelő szögben tartják. Nem szoktam vitorlázni, ezért nem is tudom ellenőrizni ennek az állításnak a valóság tartalmát, azt a tényt viszont a Biblia alapján bátran állíthatom, hogy életünk hajója még szenvedéseink viharában is mindenképpen el fog jutni a célba, vagyis magához az Istenhez, ha mi mindvégig belé vetjük bizalmunkat, ezért bátran segítségül hívhatjuk őt, mert nincs messze tőlünk. Közeledjünk hozzá, és akkor ő is közeledni fog mi hozzánk.
Ő, akit igazságtalanul semmibe veszünk, megsajnál, odafordul hozzánk, segít. Nem vesszük észre a teremtés ajándékait, melyekkel napról napra elhalmoz bennünket, de zúgolódunk egyre azok miatt, amikről úgy gondoljuk, hiányzanak. Ő hálátlanságunkra azzal felel, hogy magát adja megváltásul értünk.
Isten nem Pavlov kondicionált kutyája, aki reflex-szerűen reagál a dolgokra. Nem merül egy mechanikus bűn-büntetés, jótett-jutalom működésben. Nem természeti törvény, karma vagy sors stb.
Majd megtudod, hol lakik a Jóisten - hangzik egy mondás. Érdemes is tudatosítani. Egyszerre a magasságban és a sárban. Mert így akarja. És ezért is jött le, nem dicsőségért és szentségért, csodálatért, vagy hatalmas tetteket végrehajtani. Semmi nagyzás. Aztán megtörten és alázatosan meghal. Nem valami fennkölt.
De hát Isten már csak ilyen.
ÁMEN

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638