2015 július 5

„Mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk." (2Kor 1:20)

Lekció: Bírák 6. fejezet

Sokszor hallgatom barátaim, ismerőseim panaszát, hogy csalódtak valakiben. Ki a szüleiben, mert azok is csak emberek, ki a párjában, mert az még mindig nem teszi meg a nagy lépést, és térdel le egy gyűrűvel a kezében, ki pedig barátjában, aki csak magával van elfoglalva.
Shakespeare azt mondta, hogy az elvárás a fájdalom gyökere.
Előre eldöntjük gondolatban, hogy az a másik ember milyen legyen. Milyennek akarjuk mi őt. Nagyon sokszor ezért nem vagyunk racionálisak, nem látjuk világosan a másikat.
Akarjuk, hogy barátunk, akiért mindig mindent megtettünk, ugyanúgy viszonyuljon hozzánk, ahogyan mi hozzá. Akarjuk, hogy szüleink ne hibázzanak, mert ők a példaképeink, akarjuk, hogy mindig mi legyünk a legfontosabbak nekik.
Vannak emberek, akik hatalmasnak tűnnek, majd senkivé lesznek.
Ha valaki azt mondja, mindennél jobban szeret, akkor, gondoljuk és hinni akarjuk, hogy ő az igazi.
De sokszor van, úgy, hogy fájdalmat találunk csak, mert amit hittünk valakiről az nem úgy van. Ő nem igaz barát és nem életünk szerelme.
Megfigyeltem, hogy általában pozitívan ítélünk meg egy embert, ami aztán negatívumba fordul át. De van olyan is, amikor valakit rosszként titulálunk, és végül azt mondjuk kellemesen csalódtunk! Tehát tévedtünk.
Mi kell ahhoz, hogy jól lássunk embereket? Szerintem pont az, hogy sokszor csalódjunk, vagy legalább egyszer, avagy kétszer, de akkor nagyon. Ha egy csalódás nem késztet arra, hogy a padlóba taposva megkérdőjelezzük önmagunkat is, akkor nem volt elég nagy. Ha az volt, akkor elengedjük az elvárásokat. Kitisztul az elménk. Tisztán kezdjük látni magunkat. Sokszor persze nem szeretjük, amit látunk. Hülyének ítéljük meg magunkat, ostobának hiedelmeinket. És ekkor valami megváltozik.
Felébredünk az elvárásaink világából. De ehhez hatalmasat kell csalódnunk.Leginkább magunkban. A saját emberismeret - (lenség)ünkben.

Mondok egy példát: Van egy ember, aki örököl egy könyvet egy milliomos barátjától. Ez a könyv azonban titokzatos, kódolt nyelven íródott. Emberünk csak annyit tud, hogy örökölte ezt a könyvet. De ahogy napról napra tanulmányozza, kezdi megfejteni a kódot. Végül rátalál egy oldalra, amiből megérti, hogy milliomos barátja ráhagyott egy egymillió dolláros bankszámlát. Emberünk mindeddig milliomos volt, és nem is tudta! De most, hogy tudja, kezdheti elkölteni a pénzét. De ez még csak a kezdet! Hiszen most már kíváncsi arra is, milyen további kincsek várják a következő oldalon!
A valóság az, hogy az első napon is ugyanolyan gazdag volt, mint azon a napon, amikor megfejtette a kódot – de mivel nem tudta, hogy gazdag, semmi haszna nem volt belőle.
A Krisztus bennünk lakozó élete megváltoztatja ugyan a természetünket, de nem fog természetfeletti módon oktatni minket – egyre érettebbé váljunk, és még tökéletesebben tükrözzük vissza Jézus képmását.
Az írott ige nem létrehozza az igazságot, hanem kinyilatkoztatja azt.
Gedeon története
Kinek volt igaza? Az angyalnak, vagy Gedeonnak?
Isten azt mondta, Gedeon erős férfiú; no de Gedeon valóban erős férfiú volt? Hát persze, hogy az volt! Isten nem hazudik! Még ha ez korábban nem is lett volna igaz, abban a pillanatban, hogy Isten kimondta, igazzá vált. Ugyanakkor annak ellenére, hogy valójában erős és vitéz férfiú volt, Gedeon mégis csak egy gyenge, gyáva féregként élt, mert ezt hitte magáról! Mindaz az erő, ami már azelőtt is az övé volt, kihasználatlan maradt mindaddig, amíg el nem hitte, hogy az övé. Istennek tennie kellett valamit, hogy megerősítse hitét.
Isten olyan kegyelmes volt, hogy bizonyítékokat is adott, Gedeon végre elhitte Isten szavát. Valójában azonban Gedeon már jóval a jelek elnyerése előtt erős férfiú volt, csak egyszerűen nem tudott róla. Amikor végül elhitte, Isten nem mondott neki semmi újat a korábbiakhoz képest. Az egyetlen különbség abban állt, hogy Gedeon ezúttal elhitte, amit Isten mondott, és mivel hitt, megtapasztalhatta a valóságot, és erős férfiúként élhetett. Háromszáz emberrel rontott rá a több százezres midiánita seregre, és teljes győzelmet aratott felettük. Mindezt csupán azáltal, hogy hitt.
Amikor valaki hisz, Istennek nem kell többet tennie, hogy végrehajtsa az Általa már elvégzett szabadítást.
Ebből láthatjuk, mit is jelent valójában az úgynevezett „Krisztusban való növekedés". Nem azt, hogy egyre inkább hasonlókká válunk Krisztushoz, hanem hogy egyre többet fogadunk be Krisztusból – azáltal, hogy egyre jobban hiszünk.
Nagyon jó, akinek meg van az emberismerete, de ezzel nem lehet bejutni a Mennybe!
A napokban beszélgettem az egyik testvérnővel, akinek említést tettem arról, hogy oda kellene figyelni néhány emberre, aki nagyon rossz körülmények között él. Hirtelen megjegyezte, hogy nem érdemlik, mert saját maguk mentek abba a helyzetbe bele. Én tovább próbáltam erőltetni a témát, aztán azt mondta nekem: „Hát vegye már elő az emberismeretét, nézze meg, hogy kik ezek? Ezek nem érdemelnek semmit!"
Végtelen nyugalom fogott el, mert tudtam, hogy most nekem kell őt meggyőznöm. Aztán elkezdtem: Ha Jézus is azt vizsgálná, hogy mi mit is érdemlünk, akkor valószínű már nem élnénk.
Mikor az Úr megfenyíti őket, az nekik rossz lesz és akkor nekünk ott kell lenni szeretetünkkel, hogy Krisztushoz vezessük. Mert azt mondja az Úr: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"
„Te meglátod a más szemében a szálkát, de a te szemedben gerenda van"- és sorolhatnám az Igéket, amit Jézus mondott.
Tehát, a világi emberek elsősorban ránk tekintenek, és minket figyelnek, hogyan éljük meg azt, amiről beszélünk.
Nekünk nem szabad megítélni senkit, mert az az Úr dolga, nekünk könyörületességet kell gyakorolni az emberek felé. És erre mondja a világ, hogy: „bolond hívők" . - Igen az emberismeretünk megvan, csak nem használjuk.
Jézus senkiről nem mondott le. Ő minden emberért meghalt, még azért is, aki nem fog megtérni.
Mitől vagyunk mi másak a világtól, ha ítélkezünk, és nem segítjük a szegényeket? Hol van az újjászületés bennünk? Hogyan formálódik ki rajtunk az Isteni képmás?

A szeretet, amit a hívőknek tovább kell adni, az nem fogyhat el sohasem! Ha szeretettel mész oda valakihez, nem tud elküldeni, mert a szeretet mindent legyőz! Senkiről nem szabad lemondani, mert az Úr sem mond le rólunk, pedig, naponta bűnt követünk el.
„Mindaz, amit a világ akarhat tőled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincs alku." (Márai Sándor)

Számos kutatás kimutatta már, hogy az első benyomás (az a bizonyos hét másodperc) nagyban befolyásolja a lehetséges jövőbeli kapcsolatot. Ugye mi is hallgatunk a bennünk megszólaló első benyomásra? Azt azonban gyakran elfelejtjük, hogy rólunk is kapnak információt mások...
Igazi emberismeret hiányos neveltetésünk mellett manapság csupán az emberek egy típusának jut osztályrészéül, a „megtért bűnösnek", annak, aki vagy benn járt az emberi lelkiélet minden eltévelyedésében, és onnan megmenekült, vagy aki legalábbis közel járt azokhoz. Magától értetődik, hogy bárki más is lehet emberismerő, különösen az, aki előtt sikerült ezeket a jelenségeket kellőleg feltárni, vagy pedig, akinek különösképpen megadatott az átérzés képessége. A legjobb emberismerő bizonnyal mégis csak az lesz, aki mindezeket a szenvedélyeket maga is átélte. A megtért bűnös az a típus, akinek a legnagyobb értéket tulajdonítják, aki sokkal magasabban áll, mint ezer igaz. Ha azt kérdezzük, honnan ered ez, el kell ismernünk, hogy az az ember ismeri legjobban az életnek jó és rossz oldalait, aki az élet nehézségein felülemelkedett, aki a mocsárból felküzdötte magát, akinek volt ereje rá, hogy mindezen túljusson. Ebben senki sem ér fel vele, legkevésbé az igaz.

Emberekre hangolva - Krisztusra hangolva

Ha tudod mi hajtja az embereket, mindent el tudsz érni.... Macchiavelli
Én hamisság s bűn vagyok - ez az önismeretnek a szava.
Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok - ez a Krisztus-ismeretnek a bizonyságtétele.
Hinni azt jelenti: mind a kettőt komolyan veszem. Amilyen komolyan veszem, hogy Jézus nélkül, magamban semmirekellő, bűnös vagyok, reménytelen, olyan komolyan veszem, hogy Őbenne viszont tiszta s igaz vagyok, akinek jövője van, életet kapott, elvehetetlen, örök életet, és helyet készített neki a Megváltó a mennyben. Ezt is komolyan kell vennünk, nemcsak az előbbit.
Feljegyezték, hogy egy díszszemlén Napóleon lova megbokrosodott, és a nagy császár már majdnem a földre repült, úgy ugrált alatta a paripa. Akkor kiugrott a sorból egy lóhoz értő közlegény, megfékezte a veszedelmes jószágot, és amikor az egészen megnyugodott, a császár katonai tömörséggel ezt mondta neki: Köszönöm, kapitány. S az illető azonnal elfoglalta a helyét a tisztek között. Miért? Mert maga a császár léptette elő nagy nyilvánosság előtt. Ezt komolyan kell venni. No, de ez szokatlan, példátlan, ilyen nincs, hogy egyből valaki kapitány lesz. Miért ne lenne, ha a császár mondja? Kérdés, komolyan veszi-e az illető.
A majdnem keresztyén ismeri a Bibliát, az egészen keresztyén táplálkozik a Bibliából. A majdnem keresztyén hisz az Istennek, az egészen keresztyén éli a Krisztust. A majdnem keresztyénnek a fejében van a Krisztus, az egészen keresztyénnek pedig a szívében. Ez a „majdnem" akkor válik „egészen"-né, ha a történeti hit üdvözítő hitté lesz, ha a Krisztus-ismeret Krisztus-élménnyé válik, ha a keresztyénség a fejünkből a szívünkbe száll alá. ÁMEN

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638