„Három éve történt, hogy kivittem a kávét a konyhába, és mire visszamentem a szobába, a férjem egy infarktus következményeként már nem élt. A fiaimhoz hiába költöztem volna 82 évesen, mert reggel hatkor elmennek otthonról, és csak délután hatkor kerülnek haza. Bennük merült fel az ötlet, hogy akkor irány egy öregotthon. Egyből mondtam, hogy jól van, én megyek. Egyedül maradtam, kellett ez a lehetőség. Amikor nyáron itt volt az egyik fiam, ültünk kinn a kertben, és folytak a könnyei a látványtól, hogy nevetek és tudok vidám lenni. Meg vagyok elégedve a szolgáltatásokkal. Voltak pillanatok, amikor nagyon kényelmesnek éreztem ezt az egészet, de olyan is van, hogy nekikeseredik az ember. Hogy társaság szempontjából milyen? Emma és Nelli például nagyon jó barátaim, de mi mind jól egyezünk egymással. Tornászni is szoktunk. A legutóbbi alkalmat követő napon a nyakamat alig tudtam mozgatni. De a gyógytornásznak volt igaza, hogy így kell. Ezért nem is habozik, ha valamit nem jól csinálunk, megs
„Azért költöztem be, hogy az egészségemet pontra tegyem. Kedves velem az öregotthon személyzete, de még most sem szoktam meg egészen, pedig már lassan egy éve itt lakom. Egész életemben szabadon éltem, s most kicsit olyan, mintha börtönben lennék. De ez talán már így 86 évesen egyre inkább belső vonatkozású, mintsem külső. Az öregség börtöne. Az itt dolgozókon nem múlik, ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy mi jól érezzük magunkat. Világ életemben sokat jártam az országot és külföldet. Voltam Egyiptomban, Törökországban, Zaire-ben és Katangában is, sofőrködtem, illetve autószereléssel foglalkoztam. Amikor otthon összeestem, még nagy ember voltam, szinte száz kilós. A kórházban több mint harminc kilót fogytam. Volt egy álmom, amelyben Szent Péternél kopogtattam, ő kinyitotta az ajtót, és kérdezte, hogy ki az. Mikor bemutatkoztam, kikiabálta, hogy nincs hely, és becsapta az ajtót. Mikor elmeséltem a lányomnak, azt mondta: na hagyd el, mert ha Szent Péternél nincs is, de Szentpéter
„Én Medgyesről kerültem a Nikodémus öregotthonba, azért hogy legyek közel a fiamhoz. Annyira be akartam kerülni, hogy még a cukorbetegségemet sem ismertem be, nehogy ne vegyenek be. Már hatodik éve, hogy itt vagyok. Itt van a kedves unokám, szociális asszisztens, nagyon szeretem. Fő, hogy itt közösségben vagyok, és nem egyedül, mint otthon. Könnyen megszoktam, szép tisztaság és rend van, nem beszélve a rendszeres étkezésről. Otthon ha boldogulnék is egyedül, de egész biztosan elhanyagolnám magam. Szerettem főzni, de azért most már lehet, hogy gondban lennék a belvásárláskor. Pedig én aztán igazán nem vagyok igényes, ezt Esztike (Kovács Eszter szociális asszisztens−szerk. megj.) is megmondhatja. Így nőttem fel, nem voltam elkényeztetve soha. A személyzet nagyon igyekszik szórakozási lehetőségeket teremteni számunkra, de az is fontos, hogy mi mennyire találjuk fel magunkat. Nekem van egy barátnőm, akivel römizni szoktunk. Nagyon szeretek sétálni, azt hiszem, senki innen annyit nem sétált