2014 március 16 – ünnep

Lekció: Mt. 13, 24-33, Textus: Jn. 8, 32

- mi köze van keresztyén hitünknek magyarságunkhoz? - meghatározó, egzisztenciális. Isten engem emberi és nemzeti „állapotomban" szólít meg, kötelez el.
Ehhez a néphez tartozni - a történelem Urától kapott küldetés. Az volt 1848-ban, és az ma is.
„És megismeritek az igazságot", tanítja Jézus az ő követőinek. Nekünk is innen kell kiindulnunk. Bizonytalan alapokon állva nem építhetünk biztos jövőt. Hamis elveket, tanokat, eszméket követve nem találhatjuk meg a megmaradás, a felemelkedés útját.
Milyen igazságot kell nekünk megismernünk?
1) mindannyian Isten teremtményei, sőt gyermekei vagyunk, az Ő ránk sugárzó stigmáját hordozzuk magunkon. Tőle kapott méltóságunkat senki kétségbe nem vonhatja, el nem vitathatja tőlünk. Mindannyian egyedi módon, kivételesen értékesek, drágák vagyunk a mennyei Atya szemében, senki nem törhet életünkre, jogainkra anélkül, hogy ne az Örökkévaló szívén ejtene sérelmet. Senki és semmiféle hatalom nem kényszeríthet arra, hogy idegen, belső értékeinkkel ellenkező érdekeknek meghódoljunk.
Az életnek ebben a szent és nagy ajándékában benne foglaltatik közösségi, nemzeti mivoltunk, magyarságunk is. Vajon merő véletlen-e az, hogy magyarok vagyunk? Véletlen-e az, hogy a sas repül, a rózsa virágzik, a búza termést hoz? Éppen e nép tagjaiként, e történelem folytatóiként, e kultúra örököseiként akar Isten minket látni, akar bennünk gyönyörködni. Eleve elrendelésünkbe vitathatatlanul ez is beletartozik.
Ha fentebb az igazság egyik vonását úgy ragadtuk meg, mint Istennek velünk való kiváltképpeni akaratát, akkor annak szerves része történelmünk is, mely visszamegy – talán szokatlan tételt mondok ki – Isten teremtő és megváltó művéig. E hosszú, küzdelmek szegélyezte történelmi út páratlan szakasza népünk 1848- 49-es szabadságharca és mindaz, ami tényszerűen, de az utókor emlékeiben is hozzá kötődik: Petőfi és a márciusi ifjak lelkesedése, a szabadság tavaszi levegője, édes mámora, Kossuth európai kitekintésű, bölcs politizálása, a fegyveres küzdelmek, Bem tábornok, győzelmek és vereségek, sok-sok áldozat, fegyverletétel a többszörös túlerő előtt, a megtorlás, Batthyány Lajos, az aradi tizenhárom. „Mert lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." (Berzsenyi)
„Csak meghajoltunk, de el nem törénk", írja Petőfi egyik forradalmi versében. Történelmünk üzenetének végkicsengése nem a kudarc, hanem az ámulatra és hálára késztető csodás megmaradás. Istennek legyen hála, hogy mindig volt tovább, volt a pusztítás, a megtorlás után újrakezdés ... Nem az az erős, mondják felénk, aki üt, hanem aki bírja. Nos, bírtuk, és Isten kegyelméből bírni fogjuk a nehézségeket, megpróbáltatásokat is, csak el ne dobjuk bizodalmunkat. Legyünk Isten-áldotta, és nem sorsverte nép! Nincs okunk a csüggedésre, nincs időnk az önsajnálatra, még „él nemzet e hazán", hát neki kell dőlni teljes erővel annak, ami előttünk van. A múlt veszteségei miatt hullatott könnyeink a jövő virágait kell öntözzék. Isten akarata szerinti törekvéseinek mi vagyunk a továbbvivői.
2) Meg kell ismernünk azt az igazságot is, hogy erényeink mellett voltak és vannak hibáink, bűneink. Keresztyén emberekként tudjuk, hogy megbánás nélkül nincsen megújulás.
- néhány dolog, amivel – akármennyire nehéz is - szembe kell néznünk:
széthúzás, pártoskodás, meghasonlottság: „Hányszor támadt tenfiad, szép hazám, kebledre?" - nemzeti imádságunknak fájó kérdése? honnan a köztünk dúló, jobbra érdemes erőinket emésztő, elmérgesedett ellenségeskedés, mellyel valósággal népünk sírját ássuk? Miért nem tud kezet nyújtani magyar a magyarnak ? Pedig Isten után – és ez természetes – csak egymástól várhatunk igazán megértést, segítséget. „Nincs más testvérem, csak magyar", írja Dsida Jenő egyik gyönyörű versében.
- Vád terheli lelkünket utódainkkal szemben is. Elsősorban a meg nem születettekre gondolok. „Szeressétek a kisgyermekeket", tanítja Jézus, és én úgy látom, semmibe vettük ezt a krisztusi intést. Nem tervezhetünk holnapot esztelenül csak magunknak. Mindenekelőtt a nyomunkba lépőkért vagyunk felelősek. Lesz-e, aki nyomunkba lépjen?
- keresztyén eszmények feledésbe merülése - életünk értelme nem egyéni érvényesülésünk boldogulásunk önző keresése, hanem az egymást támogató, családi, egyházi, nemzeti közösségeinkre tekintő szolgálat. „Ki törzsömnek élek, érette, általa", vallja Arany János.
- népünk hitetlensége. - szent meggyőződéssel mondom: Istenhez kell fordulnunk, Krisztus követésére kell odaszánnunk magunkat, ha meg akarunk maradni, ha nem csak vegetálni, de kiteljesedve, örömben és reménységgel szeretnénk élni.
Egy másik bűnünk - érték- vesztő és érték- tévesztő korunk számlájára írjuk -, a nemzeti öntudat elnyomorodása, vagy annak beteges eltorzulása közöttünk: magyarságunkat kényelmetlen, olykor restellnivaló tehernek érezzük, amit örömtelenül és különösebb céltudatosság nélkül hordozunk. - simuljunk bele feltűnés nélkül a környezetünkbe. Ássuk el a reánk bízott drága kincset!
1990 előtt: az a legjobb magyar, aki elfelejti, hogy magyar. A sas ne repüljön, a rózsa ne illatozzék, a búza ne teremjen!
- virtusként emlegetnek: a másik véglet: a legendás magyar gőgösség. Pedig gyarlóságainkra, megalkuvásainkra, gyakran önpusztító magatartásunkra nem lehetünk büszkék.
3) Mert a krisztusi igazság harmadszor a mi személyes, másra nem ruházható felelősségünkről szól. Istentől kapott sajátságos, egyedi értékeink - küldetést jelentenek népünk és más népek fele is. Sokszor elmondtuk: évszázadokon át Európa védőpajzsa voltunk. A felelősség kérdése azonban mindig jelen idejű: mivel járulunk ma hozzá nemzetünk jólétéhez, épüléséhez, mit adunk ma Európának, a világnak? Amit Isten személyesen ránk ruházott, a mi vállainkra tett, azt csak mi végezhetjük el. Népünknek Istentől kapott rendeltetését senki más nem töltheti be. Idézzük még egyszer Arany Jánost: „Ha minket elfú az idők zivatarja, nem lesz az Istennek soha több magyarja."( Örökség) Magyarságunk nem cél, hanem eszköz arra, hogy tudatosan, megbékélt lelkiismerettel, hűségesen és hitelesen éljünk Isten dicsőségére, embertársaink javára
Nekünk a minőséget kell képviselni, fogalmazta meg messze hangzóan Németh László. Én hozzáteszem: a krisztusi minőséget. Egyik újszövetségi példázat képanyagára hivatkozva: lehetnénk Isten kovásza ezen a világon. A 48-as, az 56-os tiszta szándékot kellene – nyilván, most már más eszközökkel – megvalósítani magunk között, környezetünkben. Népemnek fiait a fennálló nézetkülönbségek ellenére is tisztelni, szeretni, felismerni a közös cselekvés lehetőségeit, becsületesen munkálkodni, tudásom, erőm legjavát adva e nép, ez ország felemelkedésért, anyagi- szellemi–lelki gazdagodásáért, érett felelősséggel viszonyulni másokhoz, a világhoz. Túl sok ez?
Nehéz a sasnak az ég felé szárnyalni, terhes a rózsának kelyhet bontani, megerőltető a búzának teremni?
„És az igazság szabadokká tesz titeket", mondja tovább Jézus. Régi bilincseket old, vádakat űz, sebeket gyógyít, békességet teremt. Ez az elfogadott, véretekké vált igazság felszabadít titeket arra, hogy valódi önmagatok legyetek. Talentumaitokat, karizmáitokat bőségesen kamatoztató emberek. Felemelt fejjel, nyitott szívvel élhettek, nem kell félnetek senkitől. És derűs lélekkel munkálkodva, a jóért fáradozva megtapasztalhatjátok egyéni és közösségi életetek olyanszerű kibontakozását, ahogy azt Isten elgondolta és látni akarja.
Ünnepelni, önvizsgálatot tartani, reménységet ápolni csak a szabadság feltétele mellett lehet. Ahol nincs szabadság, ott nem lehet higgadtan a múltba tekinteni, nem lehet felismerni a jelen igazi kihívásait, feladatait, nem lehet bátran jövőt tervezni.
A szabadságnak van egy külső és egy belső, lelki vetülete, ezek mélyen összefüggenek egymással... Mindkettő fontos.
De – meggyőződésem szerint - a lelki a döntő. Ha lélekben nem válik szabaddá egy nép, hiába a külső szabadság - áldása, nem tud élni azzal. Ám ha belül, lélekben szabad egy nép, ha ráeszmél örök, szent jogára, hogy szabadságra teremtetett, akkor minden áron keresni fogja a külső szabadság útjait is. A legnagyobb bűn lélekben megkötözni egy népet, talán éppen a szabadság illúziójával áltatva. A legnagyobb jócselekedet: belülről szabaddá tenni. Krisztus ezt akarja.

Szabad-e a mi magyar népünk? A kérdés nem költői. Nem szorít-e minket szűklátókörű ellenségeskedés, nem bénít-e kishitű beletörődés, nem kötöznek-e kisszerű érdekek? Szabadok vagyunk-e lélekben arra, hogy egyénekként, nemzetként – megőrizve drága, becses, ég-adta értékeinket - betöltsük szép, nagyszerű isteni küldetésünket ezen a világon, József Attilával együtt a mindenséghez mérve magunkat?
Ha még nem is mondhatjuk ki a szívünk szerinti igenlő választ, de munkálkodhatunk azon szívvel- lélekkel, és kérhetjük igaz hittel, rendületlenül, hogy úgy legyen. ÁMEN