2014 március 2

Lekció: Jn 9:1 -38, Textus: 1Tim2:1-6

Egy vak koldus csodás gyógyulása. - többen akik tágra nyílt fülek helyett most összeráncolt szemöldökkel azt mondják magukban: "Mesebeszéd. Hogy megnyíljon egy vak szeme? Hogy el lehet hagyni a koldusbotot? Hogy valóban meggyógyulhat a lélek?" - nemcsak a vak koldus, hanem még mi is meggyógyulhatunk!
"Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában - valamit megérzett - és hitt a szónak. S mert bízott Jézusban, és elindult szavára - hát része lett a csodában!
1./ János ev. egyértelművé teszi: itt bizony csoda történt! És nyomatékosan aláhúzza, hogy félre ne értse senki: Nem magától gyógyult meg a vak. Mert magától sosem gyógyult volna meg. Nem is a véletlen folytán gyógyult meg, nem is a csillagok segítettek neki, hanem Jézus gyógyította meg. Csodáról beszélek. Látóvá lett egy vak, egy gyógyíthatatlan beteg. Csoda történt. Azaz olyan örömteli változás, amely minden emberi tudást és reménységet felülmúl.
- Tudom, mit beszélek. Megváltó Urunk nemcsak engem segített meg, itt ülnek most többen is, akik folytathatnák a felsorolást Isten megtartó szeretetéről. Mert nem csak az orvosokat dícsér egy-egy gyógyult lélek – vagy kétségek között is gyermekéért imádkozó anya/szülő vagy a reménytelenül is várva-várt gyermekáldás. Még hogy nincsenek csodák? Itt bizony vannak. Csakhogy észre is kell őket venni. - a vak koldusnak azért lehetett része a csodában, mert ráhagyatkozott Jézus szavára. Bárkinek, nekünk is felkínálja a gyógyulás lehetőségét feltámadott Urunk. Nem kérdi: hogy hívnak, kik a szüleid; milyen az iskolai végzettséged; melyik nemzethez, melyik nemzetiséghez, melyik felekezethez tartozol. Sem azt, mennyi idős vagy. Hív és vár ifjat és öreget, férfit és nőt - bárkit! Hát ez az, amit méltán nevezhetünk elfogadásnak, és nem kirekesztésnek! - Jézus meggyógyította a vak koldust! Nekünk, keresztyéneknek ilyen Istenünk van. Olyan, aki észrevesz minket. Aki megszólít. Aki rákérdez hitünkre. Aki megajándékoz gyógyító szeretetével. Aki előtt nincs lehetetlen. A koldusok országa vagyunk. A szeretet koldusai. Jézus megállt a koldusok mellett, és megajándékozta. Nem pusztán pár garassal. Hanem gyógyulással, életkedvvel, reménységgel, bizalommal, szeretettel.
- Hát nem erre van nekünk is a legnagyobb szükségünk? Az a vak koldus a gazdagoktól csak pénzt remélhetett. Ám a koldusok barátjától, a bűnösök orvosától csodát kapott! Koldusok vagyunk mindannyian - sóhajtotta Luther halálos ágyán. Igaza volt. Átvéve Jézus lelkületét, bárcsak tudnánk egymás támaszai lenni!
Egy történet szerint két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt, a másiknak nem volt lába. Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek. A koldusok természetesen vetélytársak voltak szüntelen haragban álltak egymással. Ellenségek voltak, nem barátok. Amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkozott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással, de ez most vészhelyzet volt. A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába. - Egyetlen módon menekülhetünk meg, ha felülsz a vállamra, te használod az én lábamat, én pedig a te szemedet. Ez az egyetlen útja a menekülésnek. - A másik kezet nyújtott neki - így végül megmenekültek.
2./ Vegyük észre a tanítványok szerepét! Jelen voltak, tanúk voltak, de a gyógyítást nem ők végezték!
Egy képzeletbeli intermezzo: Jézus szólt hozzá: – Eredj el, és mosakodjál meg a Siloám tavában! ( A Siloám szó magyarul azt jelenti: Küldött) - A vak férfi nem habozott sokáig. Nem volt veszítenivalója. Felállt, tapogatózva elindult. – Merre van a Siloám? Segítene valaki, hogy eljussak oda? - Egy kisfiú, aki Jézus kísérői között volt, megfogta a kezét: – Én szívesen megmutatom! –ajánlotta.
A vak nem kérdezte, hogy a hosszú séta helyett nem lehetne-e valami mást tenni. Megbízott Jézus szavában, aki őt ahhoz a tóhoz küldte. A vak koldus és a kisfiú elindult. Hosszú és poros út vezetett a tóhoz, de a világtalan nem törődött vele. Végre ott csillogott előttük a Siloám tava. A kisfíiú odavezette a vízhez, nehogy véletlenül beleessen a tóba....A vak lehajolt, mosogatta a szemeit. Alig merte azután kinyitni! Látott! Először csak valami szivárványos csillogás kápráztatta el, ahogy körülnézett. Azután meglátta a víz kék tükrét, látta a város házait, a jeruzsálemi Templom szikrázó fehérségét, látta a kisfiút is, aki eddig vezette. – Látok! Látok! – kiáltotta. – Milyen gyönyörű a világ!
Úgy gondolom, a kisfiú örömében táncra perdült: - Halleluja! Halleluja! Azt mondta, Ő a világ világossága! És valóban visszaadta a látásodat!
Végtelenül egyszerű terápiával gyógyított Jézus. Méregdrága patikaszer helyett a föld poráért hajolt le. Azután a híres fürdő egyszerű vizének is szerepet engedett, hogy részese legyen a csodának. Ugyanígy Isten áldott gyógyító eszköze lehet az orvos, a nővér, a szakember a gyógyvízzel, terápiával, gyógyszerrel együtt. És ti is, testvérek! Nézzük csak meg, honnan is indult ez a csoda? Onnan, hogy a tanítványok odakísérték ezt a koldust Jézushoz. Ha úgy tetszik: ők szervezték meg a találkozót. Ez lehet a mi feladatunk is. Ám egyet jól jegyezzünk meg: a gyógyulást mégsem a víz okozta! Jézus ajándékozta meg vele a beteget!
Istentiszteleten, vallás órán, keresztelőn és esküvők alkalmával, egyházi iskolákban és a koporsó mellett végzik a mai tanítványok az egyedüli, és mindennél fontosabb, életmentő szolgálatukat: a beteg lelkeket Jézus elé kísérni. Áldott az, aki segít a kolduslelkű testvérnek találkozni Jézussal! Majd Ő elbeszélget velük. Majd az Ő szavai erősek lesznek, és bizalom lobbanhat egy lélek mélyén, és egy újabb csodás gyógyulás nyomán egy újabb lélek borul térdre Jézus előtt. A csodák kulisszatitkai között vaksin tapogatózva botladozásunkat talán kinevetik - akárcsak azt a vak koldust. Ki tudja, talán még el is gáncsolnak minket. Talán kiközösítenek, mint azok a kétszínű farizeusok. Talán még az életünkre is törnek - amint tették ezt Megváltó Urunkkal; s amint iszlámhívő tálib fanatikusok meggyilkolták a keresztyén szemorvos testvéreinket, csak mert Biblia volt náluk.
- aki meg tudja gyógyítani még a mi ezer sebből vérző életünket is! Van mit. Mert bizony igen nagy a baj! Nem a vak koldusnak volt a legnagyobb baja! Az önhittségükben elvakult farizeusok sokkal inkább rászorultak volna lelkük meggyógyítására. Ámde gyógyulásra van szükségünk nekünk is! S nem csak a gazdaságban, nem csak a közéletben. Legfőképp a fejekben, és itt a lelkek mélyén. Gyógyulásra lenne szükségünk. Szinte minden orvosnak van asszisztense. Jézus is elhívott maga mellé tanítványokat. Úgy hiszem, nekünk is egészen hasonló küldetést szán. Jártunkban-keltünkben elmondani a gyógyulásra szorulóknak, hogy igenis meg lehet gyógyulni! Mert van, aki tud segíteni!
3./ Tekintsétek Istentől rendelt küldetéseteknek, hogy Jézus gyógyítani képes erejéről bizonyságot tesztek! Alig tudnám összeszámolni, hogy legszűkebb környezetemben hányan estek kétségbe egy betegség felbukkanása miatt, hányan nyúltak a pohár után kudarcaik terhe alatt, hányan kerültek megállíthatatlannak tűnő adósságcsapda mókuskerekébe! És hányan és hányan állnak meg reménység nélkül a temetőkben. Ők mind ránk várnak! Ránk, akik tudjuk, hogy a mi Urunk feltámadt a halálból! Mutassatok fel Jézus keresztjére! Mondjátok el a az üres húsvéti sír üzenetét! Vezessétek Megváltó Urunk elé a segítségre szorulókat!
Egy gyermektörténet: – Hű ha! Hol van az ösvény, amelyik visszavezet a táborba? – gondolta aggodalmasan az eltévedt táborozó. Szemét a talajra meresztette, kutatva a keskeny ösvény után. Nem látott mást, csak a sűrű sötétséget. A helyzete minden perc múlásával egyre kilátástalanabb lett. Hát nincs egy csepp fény, sehol? Legalább annyi, mint a szentjánosbogáré?
Hirtelen eszébe jutott, hogy amikor sétálni indult, az ösvény melletti bokrokon sok- sok szentjánosbogarat fedezett fel.. Kicsit feljebb emelte a tekintetét. Nini! Ott vannak! Most, hogy a szeme hozzászokott az erdő teljes sötétségéhez, a szentjánosbogarak piciny lámpái szikráztak a bokrok között. Megtalálta az annyira keresett ösvényt! Így jutott vissza a táborba.
Este a tábortűznél a táborvezető arról beszélt, hogy sok ember teljes sötétségben bolyong. Nem ismeri Jézust, nem tudja, hogy van szeretet, és van megoldás a szomorúságára. Ha bátran elmondjuk, amit Jézusról megtapasztaltunk, világítani tudunk az embereknek abban a sötétségben, amiben járnak. Minden kedves tettünk, szerető szavunk egy-egy szentjánosbogár lehet.
Meglátjátok: áldani fogják neveteket! S még inkább a mi kegyelmes Istenünket, a betegek orvosa, bűnösök Megváltója, koldusok felemelője! - maroknyi gyülekezetünk is talán szeretne ráébreszteni ma sokakat, hogy még a legkilátástalanabb helyzetekben is VAN KIÚT és megoldás - ám ez senki mástól nem remélhető, egyedül a mi feltámadt, kegyelmes Krisztusunktól.
ÁMEN

Áprily Lajos: Bartimeus

Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz
megérintette fénytől szűz szemem,
világgá lett a bús világtalanság,
s öröm borzongott át a lelkemen.

Koldus-kövem felett, a tér derengett,
arcom felé egy arc világított,
s káprázva néztem hívó, mély szemébe
Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.

Szép volt, anyám, szememmel símogatni
virág selymét, gyümölcsök bársonyát,
vagy messze-húzó út ívét követni
a dús vetésű Jordán-tájon át.

Ma is csodám a csillagsűrüs éjjel,
a nyári éj, mely csóvákat hajít,
a virradat, mely kútvízhez kicsalja
a város nőit és galambjait.

Jerikó minden színe birtokom lett.
Egész világ. De meddig lesz enyém?
Ha börtönömbe holnap visszahullnék,
tán elhullatnám s elfelejteném.

A pálma zöldjét, esti domb liláját,
barna leányrajt, bíbor rózsatőt.
De lelkem mélyén hordozom halálig,
hogy láttam Őt, anyám, hogy láttam Őt!