2014 március 23

Lekció: Mk. 2,14-15, Lk. 13, 23-30. Textus: Lk. 13, 23

Vajon ott lesz-e végül mindenki Jézus asztalánál?
Valaki azt mondta nem régen: nem tudja elképzelni, hogy a végén Jézus nem engedne mindenkit magához. Valaki épp az ellenkezőjét fogalmazta meg: Jézus asztalánál csak a kisebbség kap majd helyet. Akik igazán hisznek. Pld. legalább úgy, ahogy ő.
Jogos, hát a kérdés: „kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? „Kevesen"...Nem furcsa ez a szerkezet? Miért így teszi fel a kérdést? „Kevesen?" Persze meg is fordíthatnánk. Ennek ellentéttje a „sokan". Aki így kérdez, „kevesen", azt az is érdekli, hogy mi lesz a sokakkal.
A „a kisebbség"azok, akik IGAZNAK tartják magukat. Például Lévi is, az Alfeus fia a választott nép tagja, de nem tartozott az ezen „kevesek" közé. Ez biztos. Inkábba sokak közé, a BŰNÖSÖK közé. Két asztalközösségről olvastunk: Lévi háza és másik egy eszkatológikus idejű . mindkettő Jézus asztalközössége. - mindkét asztalnál népes tábor veszi körbe Jézust. Sokan vannak ott Jézussal.
- Tehát akkor: kevesen, vagy sokan?Jézus válasza ebben a példázatban ez: sokan, de nem mindenki!!! Néhányan bizony nem lesznek ott az asztalnál, Jézus asztalánál.
Sokan igen!
1. Benn 2. Kinn 3. Hol vagyunk mi?
1. Benn
Jézust mindig nagy tömeg vette körül. Szavának hatalma, beszédének tisztasága és ereje, határtalan elfogadása, érezhető szeretete vonzotta a sokaságot. - lebontották a tetőt- beszorították a tengerbe - 5000 követte étlen-szomjan: Jézus szerette a sokaságot. Nem volt tömegiszonya : sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és tanítványai mellé,
- kétszer említi, hogy sokan voltak- hogy nem egyszerűen sokan, de nagyon-nagyon sokan voltak ott Lévi otthonában. Nem amolyan teltházas megszokott parti volt ez, de sokkal inkább olyan tömegnyomorszerű buli. Biztos voltatok már ilyen helyzetben, ahol tapodtat sem lehet mozdulni.
Pedig Lévi a korabeli jeruzsálemi vámszedő maffia egyik tagja, nem garzonlakásban tengette életét. Ott volt mindenki, aki számít. A vámszedő maffia többi tagja is, és a paráznák is, akiket szintén ez a szervezet futtatott. És a behajtó emberek is, akiktől rettegett a környék. És mindenki, aki közel szeretett volna lenni Jézushoz. Akik hallani akarták őt, akik vágytak az igazságra, a tisztaságra és az életre.
- Tehát a szoros kapu szimbóluma nem a helyhiányra vonatkozik, ott nem a helyszűke dönti el, hogy ki kerülhet be és ki nem. Még csak nem is arra vonatkozik, mint Máténál, hogy mit vihet át a szoros kapun az ember és mit nem.
Jézus példázata figyelmeztet ő példázat. Hely van bőven. Mindenki befér. A szoros kapun sokan beférnek, ha szépen, rendben áthaladnak rajta, ahogy mi is sokan bejutunk a templom ajtaján az Úr házába, noha a főbejáraton egyszerre csak egy ember fér be kényelmesen. A szoros kaput azonban keresni kell, és meg kell találni, hogy áthaladhassunk rajta. Addig kell keresni, amíg tart a kegyelmi idő, azaz nyitva áll a kapu.
De az idő!!! Az idő: az a szoros. Vagy ahogy sokszor használjuk mi is: szorít az idő. Tudom, mindannyiunkat sokszor szorítja az idő. Elvállalt feladatok, kötelező teljesítések, határidők stb... A szoros idő azonnali cselekvésre késztet. De szorít-e bennünket az idő Isten országát illetően?
Jól bántok az időtökkel? Helyesen éltek vele? Jól használjátok azt? Azonnali cselekvésre indít? Mert egyszer bizony felkel a ház ura, és bezárja az ajtót.
- Ha már beléptünk ama szoros kapun, akkor meghoztuk életünk lehető legjobb döntését, mert ezzel már Isten országának állampolgáraként, a keskeny utat járjuk. Nincs fontosabb tehát, mint ezt a lépést megtenni!
Vajon hány embernek sikerül ez – az Úr így válaszol: ne elmélkedj ezen, hanem lépj be! Megszólal ebben az örömhír: be lehet lépni.
A szoros kapun át lehet oda bejutni. Vagyis nem vihetünk magunk-kal semmit. Az érdemeink, teljesítményeink, sérelmeink olyan batyuk, amiket kívül kell hagyni. A belépés az őszinte bűnvallás és a bűnök elhagyása után lehetséges.
Ezt azonban nem érdemes halogatni, mert el lehet késni. Több olyan példát is említ Jézus, amikor emberek tétováztak, és elkéstek ezzel az életmentő lépéssel.
Ugyanilyen veszélyes az is, ha a kapu előtt elmélkedik valaki, hogy milyen jó lenne bemenni. Az ilyen embernek azt mondja: nem vagy messze az Isten országától. De még kívül vagy rajta!
A legfontosabb, hogy igyekezzünk. Ez a szó ezt jelenti: valaki valamit feltétlenül meg akar valósítani, mindenáron és most, kerül, amibe kerül, mert az mindennél fontosabb neki. Míg a másik szó: „sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak", a bizonytalan, tétova, halogató emberi akarás.
- Akkor pedig lesznek kinn és lesznek benn. Sokan messziről – a négy égtáj felől - érkeznek, akik arra fordítják idejüket, hogy ha messze is vannak Jézustól, de úton vannak, és egyszer megérkeznek. De néhányan, akik azt hiszik, hogy Jézus közelében vannak, egyszer csak kinn találják magukat. Jézus záró mondatát így is értelmezhetjük: mert sok távoliból lesz közeli, és a sok közeliből lesz távoli. És ott van az ajtó, ami elválaszt.
A szoros kapun csak ebben a földi életben van lehetőségünk átmenni!
Az "üdvösség vonata" még bent áll az állomáson és várja az utasokat,várja az indulást. Vannak olyanok, akiket ez nem érdekel. Mások talán jegyet is váltanak, de meggondolják és nem szállnak fel és olyanok is lesznek, akik az utolsó pillanatban késik le. Csak azok cselekednek helyesen, akik időben felszállnak, mindenki más lemarad, mert egyszer bezáratik az ajtó!
2. Kinn
Lévi házában a nagy vendégség közben vannak, akik kívül állnak meg. Nem, nekik sincs tömegiszonyuk, nem a helyhiány tartja őket kívül. Tudatos döntést vállalnak. Összesúgnak. Üzennek Jézusnak. Ha nem tudná, ezek az emberek itt mind-mind erkölcsi nullák. Ők aztán nem érintkeznek ilyen méltatlan emberekkel.Ők aztán nem beszélnek ilyen bűnösökkel. Hát még egy asztalnál ülni velük, a legszorosabb közösséget vállalni ilyen senkikkel. Ők azért nem olyanok, mint azok ott benn. Inkább kívül állnak, inkább elkülönülnek. Pedig az ajtó nyitva van. Akár be is mehetnének,akár még örülhetnének is együtt Jézussal és a többiekkel. Ők inkább ítélkeznek. Tudatosan döntöttek. Eltávolodnak Jézustól. - távol maradtak életükben Jézustól, bár nyitott volt az ajtó. - eltávolodtak Jézustól, mert ítélkezésük távol tartotta őket mind Jézustól, mind az őt körülvevő bűnösöktől. Kinn maradtak. S kintről sóvárognak most már be. Kívül állni. Kintről vágyakozni befelé. Jézus így érzékelteti többször is a kárhozat gyötrelmét. Nem a gyehenna soha meg nem szűnő tisztátalan tüze a kárhozat. Ez csak egy elrettentő kölcsönzött kép a hullaégető Hinnóm völgyéről. A sírás és fogak csikorgatása is képes kifejezés. A szenvedés igazi oka: az elérhetetlen cél, a soha el nem érhető teljesség.
Távolmaradásra kényszerülünk. S ez a távolság fáj. Az istennélküliség a legnagyobb büntetés. Ebben lesz részük azoknak, akik kinn állnak, a kívülállóknak, akik itt ebben az életben ítélkeznek és eltávolodnak Jézustól, akkor pedig majd sóvárognak, vágyakoznak, de az ajtó zárva marad. Kinn maradtak. S ez fájdalmas.
3. Hol vagyunk mi?
Azonnal adja magát a kérdés: kinn vagyunk, esetleg benn vagyunk? Vagy ha tovább élezzük, akkor ki van benn, és ki van kinn. Az egyik fiatal lelkészkollégám mesélte, aki nemrég került önálló gyülekezetbe, hogy nem bír elindulni a gyülekezetépítésben, mert még mindig arra megy el a legtöbb energia, hogy villámot hárítson az egymásra mutogató benn- és kinn lévők között. Egy gyülekezeti tag máshonnan viszont azt panaszolta el, hogy jelentkezett az egyik gyülekezetben, hogy szeretne a közösséghez csatlakozni, mire a válasz ez volt: előbb el kell mennie egy csendeshétre, ahol letesztelik, hogy benn van-e már. A lényeg az, hogy kívülállóként, mindegy ki hol helyezkedik el a ház körül. Kívül maradunk, s ez fájdalmas.
- Ma az életünkben Krisztus értékrendje kapuként működik. Kizárja az oda be nem férőt és beengedi a beleillőt. Úgy működik, mint színházban a jegyszedő, ha ide tartozol, jegyed van és illő ruhád, bejöhetsz az előadásra.
A mi biztonsági ajtónk csak elválaszt, kizár, kirekeszt. A jézusi értékrendszer viszont válogat. Ami bejöhet, azt beengedi, aminek kívül van a helye, azt pedig kívül rekeszti. Elválaszt de el nem zár. Elkülönít, de nem valamiféle rabságba von, vagy szeparáltságba, valamiféle indokolatlan, öncélú individualizmusba. Megszentel. Istennek ajánl. És Isten nem vesz ki a világból. Benne tart a világban és ezáltal teszi jobbá a világot. Ezt mondja az övéinek, gyülekezeteinek, egyházának: „Ti vagytok a föld sója", továbbá „Ti vagytok a világ világossága", miközben magának elválaszt, megszentel, össze is köt bennünket, összekapcsolja azokat, akik összetartoznak. Beengedi a tanításokat, amelyeket be lehet engedni, és így tovább.
Azt hiszem ez az egyház és a hívő élet legfontosabb küldetése: dinamikus nyitottság – tudni nyitni és zárni. És ezt a nyitást-zárást az életünkben, az egyház életében Jézus Krisztus végzi a Szentlélek által. Vannak mégis hibák? Van szenvedés, ellenségeskedés, veszekedés, halál? Meg tudjuk egymást sebezni? Igen. Időnként átjutnak a falon hibás dolgok, tévtanítások, és átsündörög, átdiffundál a bűn. Nem hibátlan a földi egyház, s bár a földön élő ember teste a Szentlélek temploma, mégis melegágya marad a bűnnek, és a szenvedés megtapasztalásának alávetett. Vannak benne hatalmi harcok is, kiskirályok támadnak, akik megfeledkeznek a nagy király uralmáról.
De az evangélium végső kicsengése nem ez. Hanem egy olyan csodálatos valóság realizálódása, mely a véres, harcos, mocskos időkben óhajtott utópia csupán, de a harsonák zendülésének a napján immáron boldog valóság. Amikor Ő lesz az Úr mindenek felett, kérdések, fájdalom, kétségek felett.
Kívül nem jó az élet. Csak Jézus mellett lehetünk benn. S aki benn van, annak az energiái nem az ítélkezésre és nem az egymásra való mutogatásra mennek el, hanem arra a végtelen örömre és a szeretet megélésére, amit az ember Jézus mellett átél. Hát így vizsgáljuk meg önmagunk, ott vagyunk-e Jézus asztalánál benn? Szorító időnk legjavát arra fordítjuk-e, hogy a vele való legszorosabb kapcsolatot építsük, ápoljuk, gondozzuk? Jézus példázata figyelmeztető példázat: vigyázzunk és igyekezzünk, nehogy mi, akik azt hisszük, Jézussal eszünk és iszunk, ill. Jézus ott tanít az utcáinkon: vigyázzunk és igyekezzünk át a szoros kapun: nehogy majd akkor kívül maradjunk. ÁMEN