2018 április 1 Húsvét

"Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint... (1 Korinthus 15, 1-4)

Lekció János 20,1-10)

Eszetekbe juttatom az evangéliumot - a Húsvét evangéliumát.
- korán reggel az ember nem lát semmit - amikor elkezdett világosodni, először mindent úgy látunk, mint valami árnyjáték. - hányszor történik meg ez az életben. Mintha nem lenne tér, hanem fekete papírból lenne kivágva minden fa, és a házak kontúrja. Az ember általánosít, és egybemossa a dolgokat: „Ilyenek ezek a mai fiatalok!” vagy „Ilyen az egyház!” vagy „Ez van országban!” Azért teszünk bele mindent egy nagy masszába, mert még nem kelt fel a szívünkben a nap, és nem látjuk az embert. Az élet lényege a részletekben, a kicsi és nagy csodákban van. Ecce homo: ime az Ember. Az ember nem is gondolná, micsoda gazdagság jelenik meg Istenről, amikor az ember elkezd belül látni. Amikor az ember számára világossá lesz Isten, akkor semmivel sem lehet ezt összetéveszteni. Ezt hívják aha-élménynek. Istennek dolga van velem. Amikor felkel a nap a lelkünkben, akkor rájövünk, hogy nem látunk jól. Azért van sötétség sokszor bennem, mert azt hiszem, hogy látok. Hányszor fordulok önelégülten mások felé, elhitetve azt, hogy tudok valamit, amit ő nem tud. Aki keresi és látni szeretné Istent, az minden bizonnyal egyre jobban vaknak érzi magát.

A tudós biztosra vette, hogy előbb-utóbb megfejti a létezés, az élet titkát. Biztosra vette, hogy ha tüzetesen megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.
Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett
- Gyönyörű - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt, ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.
Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat, letépte. Otthon vázába tette, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult.
Még aznap egy szerzetes ment végig az ösvényen, és ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is felejtette hol van. Végül mosolyogva felállt és elsétált.
Rájött arra, hogy a létet, a csodát át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni. A Krisztus csodát is.
Nem tudom, ki figyelte meg, hogy ebben a rövid igeszakaszban négyszer is olvashatjuk a „látni” igét.

- néhányan látták az üres sírt. A tanítványok közül: János és Péter; az asszonyok közül: magdalai Mária. Kétezer éves, rengetegszer hallott történet ez, amit most fölolvastam. Sajnos annyira hozzászoktunk a jól ismert szavakhoz, hogy nincs is benne számunkra semmi meglepő, különleges. Átsiklik rajta a szemünk. A Bibliában háromféle, egymástól nagyon különböző látásról van szó. Arról, hogy mind a három tulajdonképpen ugyanazt látja, de mind a három másképpen látja ugyanazt: a megnyílt sírt. Vagy így is mondhatnám: mind a három ugyanazt nézi, de mind a három mást és mást lát!

- az első látásmód: ahogyan magdalai Mária látott. Mária egyszerűen csak nézett. Nem is töpreng rajta, hol itt az igazság, hanem izgatottan elfut a sírtól, hátat fordítva a titokzatosságnak, és siet vissza, ahonnan jött. Lelkében ottmaradt egy megoldatlan rejtély.
Ma is sokan vannak, akik úgy ünnepelnek Húsvétot, hogy tulajdonképpen nem látnak semmit a húsvét igazi titkából. Csak a külsőségeket látják: a piros tojást, kedélyes locsolkodást, tavaszi hangulatú ünnepet, ami kiemeli ezt a két napot a hétköznapok egyhangúságából. Talán ott van a szívükben valami bizsergés, valami érthetetlen titokzatosság sejtelme. - valaminek mégiscsak történnie kellett, hiszen még ma is, kétezer esztendő múltán is megmaradt az a szokás, hogy rengeteg ember tódul ilyenkor a templomokba. De hogy az mi volt igazán, azt már nem is gondolják végig. Hallják ugyan, hogy valaki föltámadt a halálból, talán ez meg is borzongatja egy kicsit a lelküket. De hogy ez valóban így történt-e, vagy csak azért hirdetik, mert ilyenkor így szokás, így illik, azon már nem töprengenek. Vajon nem úgy van-e, hogy sokszor csak ennyit látunk az egész húsvétból? Ez bizony nem sok!

- második látásmód: ahogyan Simon Péter látott. Simon látására a theoreo görög szót használja a Szentírás. Ebből a szóból származik a teória. Vagyis Péter, amikor bement a sírba, akkor nemcsak nézett, hanem megfigyelte a részleteket is. A kereső lélek kutató látása, a kritikus szellem vizsgálódása volt ez, amikor valaki utánanéz a dolgoknak, és mérlegelve szemléli, amit lát. Látta a lepleket, de észrevette azt is, hogy a fejet takaró kendő külön volt a többitől.
Ma is vannak sokan, akik így akarják látni a húsvét titkát. Teoretikusan, elméletileg, boncolgatva, elgondolkodva rajta, a józan ész magyarázatát keresve rá, megpróbálva érthetővé tenni az érthetetlent. Különösen a racionalista teológia dolgozott ki sokféle elméletet a feltámadás magyarázatára. Az ún. szubjektív vízió elméletétől az ún. objektív vízió elméletig mindenféle elképzelés született a dogmatikus agyakban, hogy valamiképpen ésszel is fölfoghatóvá váljék az ésszel fölfoghatatlan! Mondanom sem kell, hogy a nagy igyekezet közben egészen elsikkadt maga a csoda, a húsvét igazi lényege.
Ilyen teoretikusan látnak ma is azok, akik egy húsvéti prédikációnak csak az emberi gondolatmenetet “látják” meg. A lepedőket, meg a gondosan összehajtogatott keszkenőt, és utána esetleg megvitatják magukban, vagy egymás között, hogy ez vagy az a gondolat milyen jó volt, vagy éppen nem volt jó. Szívesen elvitatkoznak a húsvét titkán, mondván: nekem is megvan a magam elgondolása a dolgokról. És közben elteoretizálják, vagy elteologizálják a lényeget! Te vajon nem így látod Jézus feltámadásának titkát? Emberi spekulációkban?

- a harmadik látásmód: János nem elégedett meg azzal, hogy behajolt a sírba, hanem be is ment. És miután bement, látott és hitt. Ez a fajta látás sokkal többet lát a szemmel megtekinthető, észlelhető dolgokon. Ezzel a fajta látással láttak annak idején a próféták is, akiket „látónak” is neveztek kortársaik. János nem töpreng, nem akarja megfejteni a titkot. Ő magát a titkot látja, azt, hogy Jézus legyőzte a halált!
János nemcsak Jézus szeretett tanítványa volt, hanem mind közül a legfiatalabb is. Különös kegyelme az a Mindenható Istennek, hogy éppen a legfiatalabb tanítványnak lehet először igazi húsvéti látása. János nemcsak nézett, nem is csak teorizált, elméleteket gyártott, hogy hol lehet Jézus teste, hanem megértette és felismerte Isten halálon is győztes hatalmát, és hitt.

Ez az igazi húsvéti élmény! - lássunk túl mi is a húsvéti ünnepek külsőségein, kedves népi szokásain. Lássunk túl az elképzeléseinken, teóriáinkon és világnézetünkön, amelybe nem fér bele a feltámadás csodája!
Vakon" élünk ezen a világon. Egy hideg téli reggel volt, amikor egy férfi (Joshua Bell világhírű hegedűművész) megállt Washington egyik metró állomásán és hegedülni kezdett. Negyvenöt perc alatt a zenetörténelem hat egyik legnehezebb Bach darabját játszotta, a mintegy három és fél millió dollár értékű Stradivariján. Amikor vége lett, csend lett. Se egy tapsot, se egy hangos éljenezést nem lehetett hallani. Több ezer ember sétált el mellette úgy, hogy füle botját sem mozdította a világ egyik legjobb zenészére. Nem látták meg a csodát.

Lássunk túl a Biblia betűin, sőt ezen a prédikáción is! Hiszen nem ez a fontos, hanem az a Valaki, Akire az egész ünnep, meg a Biblia, meg minden prédikáció mutat: az élő Jézus! Hagyjuk, hogy belénk áradjon a nagy isteni csoda, hogy Jézus él! Ne megérteni akarjuk a feltámadás csodáját, hanem hinni! Megérteni nem lehet, de hit által megélni, átélni igen! Hiszen most is itt van az élő Jézus egy darabja, itt lüktet ebben a gyülekezetben! Mi, ahogyan most így itt vagyunk, az élő Jézus testének egy darabja vagyunk. - lássunk túl a mindennapjaink őrlő gondjain, Aki megígérte, hogy gondja van reánk! Lássunk túl a megoldhatatlannak látszó problémáinkon, Akinek van hatalma lecsendesíteni a vihart! Lássunk túl a lelkünket megülő szomorúságon, Aki meg tud vigasztalni! Lássunk túl a gyász nagy fájdalmán, és higgyünk Jézusban, Aki azt ígéri: “Én vagyok a feltámadás és az élet”

És még tovább: Ha ez az a Jézus, Akit az emberek gonosz kezeikkel keresztfára feszítve megöltek, akkor lássuk meg ebből azt is, és higgyük, hogy ímé, a szeretet erősebb, mint a gyűlölet, a szelídség és jóság erősebb, mint az emberi erőszak és gonoszság. Mert lám, Jézus kiirthatatlan e világból! Ez pedig azt jelenti, hogy akkor van értelme küzdeni minden jó és igaz ügyért ezen a földön. Akkor érdemes tisztának lenni, becsületesen élni, szeretni, szolgálni, az életet fenyegető halálos erőkkel szembeszállni.

A húsvét éppen azt hirdeti, hogy a halál elveszítette központi jelentőségét, és helyette az Élet Fejedelme, Jézus került a középpontba! Aki húsvéti szemmel lát és hisz, az a csüggedések és megfáradások idején is mindig megtalálja az új erők forrását abban a boldog bizonyosságban, hogy Jézusé az utolsó szó, Jézusé a jövő!

Bár elmondhatnánk mi is, hogy most már az én lelkem is lát és hisz! És a diadalmas húsvéti látás és hit erejével tudnánk elmenni innen! Ki a világba, az emberek és a hétköznapok, a csodák világába! ÁMEN