2018 március 25 Virágvasárnap

"Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: „Ki ez?” A sokaság ezt mondta: „Ez Jézus ...” ( Mt 21, 11)

Lukács 19,29-44

A város lakói az utcára vonultak és mindenki Jézust éltette. - nagyszabású Jézus-felvonulás. - Ugye, ha ezt ma olvasnánk az újságban, a szívünk belepezsdülne és azt mondanánk, hogy „Ez igen!”, itt van az ébredés, milyen félremagyarázhatatlan, látványos bizonyság ez és mennyire csodálatos.
Mindenki, aki ott volt a tömegben Jézust éltette, mindenki a „Nagy Királyról” beszél, „Dávid Fiáról”, hozsannát zeng, bizonyságát adja Isten iránti szeretetének, de a tömegben senki nem látja Jézust.
A szamárháton ülő Jézus alig volt talán magasabb a gyalogos embernél. Igazából nem is látta talán őt a tömeg, csak a tantványai, akik közvetlen közelében voltak. Mindenki a hírre mozdult meg, hogy valami változás jön és mindenki azt ünnepelte, hogy változás lesz.
De Isten „forgatókönyvében” másképpen szerepelt ez a nap és a következő egy hét...

A Jézust követés kétezer éves dilemmája ez. A láthatókra nézés.

Arról, hogy mit jelent nekünk Jézus. A tömegben kétféle ember volt, azok akik hozsannáztak és azok akik értetlenkedtek. A várakozásukról beszél az Ige, az Isten felé való elvárásukról.A várakozásunkról beszél, az Isten felé való elvárásunkról.
De Jézus nem úgy vonult be Jeruzsálembe, hogy várták. Mit is jelent Jézussal kapcsolatba kerülni, Jézussal közösségben lenni. Azért örültek neki, mert úgy gondolták, hogy jön Jézus és megoldja azokat a problémákat amellyel nekik kellett addig szembenézniük. Jön Jézus és teljesíti a felé támasztott elvárásokat, megteszi amit várunk tőle, jön Jézus és mindent megold ami megoldhatatlan volt a számunkra eddig.

Az Ószövetségben amikor egy-egy király bevonult, amikor valakit királyi vérként, felkentként fogadtak, fel voltak rá készülve, hogy az uralkodó hatalommal és erővel fog kormányozni.

A virágvasárnapi tömegben lévők ezt várták Jézustól. A hatalmat, az erőt. És a csalódásuk megmérte a hitüket is.
Sokan érzik megoldottnak az életüket, ha a vágyaik, a szükségeik betöltetnek. Ha, amit megoldatlannak látnak, Isten segítségével megoldást nyer.
A kiskorú hívő ember olyannak látja Istent, mint a gyermek az édesapját: védjen meg, legyen mit ennem és vegye meg azt a játékot, ami nekem kell. De ha ezt nem teszi meg, akkor a gyermek sír, s nem érti a mélyebb összefüggéseket, hogy nem lehet egy gyermeknek diktálnia elvárásokat az édesapa felé, hogy hálás szívvel kell elfogadnia, amikor csupán a mindennapi betevő is van meg, de ajándékra nem kerül már sor.
Sokan ott tartanak még ma is a világ keresztyénei közül, hogy Jézus adja meg a világbékét, szüntesse meg az éhezést, gondoskodjon mindenről – van egy ilyen kimondott-kimondatlan elvárás felé és ha valaki ezt nem tapasztalja meg, csalódik s azt kérdezi: „Ugyan, hogyan lenne már Isten, hiszen ha lenne, akkor nem engedné meg mindezt a rosszat velünk”.

Lépten-nyomon találkozom emberekkel, akik olykor csillogó szemmel számolnak be alkalmaikról: „Képzeld, tele volt a terem, olyan sokan eljöttek az alkalomra”, mások a régi időkről beszélnek így: „Pótszékeket is be kellett hozni a templomba, hiszen zsúfolásig megtelt”. Virágvasárnapkor sem volt hiba abban, hogy kevesen lettek volna Jézus körül, hiszen az egész város felbolydult erre az alkalomra.

Évekkel ezelőtt nagyszabású felvonulások, evangélizációk voltak, volt amikor magával ragadott az alkalom, de közelebb kerülve a szervezőkhöz láttam, éreztem, sőt ki is mondták: az a cél, hogy minél többen itt legyenek. Milyen kisgyermeki gondolkodás. Mennyire rólunk szól és nem Jézusról. Jeruzsálemben szinte mindenki ott volt Jézus körül, amikor bevonult. De hányan maradtak mellette, hányan voltak, akikben ez az élmény akár hét napig kitartott... bizonyára kitartott volna mindenkiben, ha nem lettek volna nehézségek...
De nehézségek jönnek. És mindig a nehézségekben való megállás mutatja meg azt, hogy mennyit érnek a tömegek. Amikor zsúfolásig telnek a templomok, amikor rogyadoznak a karzatok, mindez nagyon szép és nagyon látványos dolog. Egy lelkipásztornak az álma, hogy ilyen helyen prédikáljon.
De mindezeket az alkalmakat az méri meg, hogy évek múlva abból a tömegből hányan lesznek, akik a gyermekeiket is úgy fogják nevelni. Hányan lesznek, akiknek a helyére majd beül valaki. Hányan lesznek akik télen-nyáron, hidegben és kánikulában, államcsődben és válságban, értékvesztett világban is ehhez a jézusi jelenléthez fognak ragaszkodni.

Jézus néma csendben ül a szamáron, miközben megy Jeruzsálembe. Mindenkinek van mondanivalója, úgy látszik csak neki nincs. Nem látom, hogy ő bármiben is eredménynek látná azt a nagy tömeget körülötte. Nem látom, hogy ünnepeltetné magát. Ő csendben van, miközben mindenki mond valamit. Vagy kérdéseket tesz fel, vagy neheztel Jézusra, vagy hozsannázik neki, de ő csendes.
Ma is vannak akik kérdéseket tesznek fel Jézusnak. Akik saját magukat választják el Jézustól, hiszen a kérdéseket Jézusnak - mégsem Neki személyesen teszik fel, hanem olyan embereknek, akik hozzájuk hasonlóak. Ha igazán közeledni akarnának Jézushoz, nyilván Tőle kérdeznék meg.
És ma is vannak akik tiltakoznak Jézus ellen.
- akkor ma senki sem érti Jézust? De igen. A hétköznapok csendes keresztyénei. Ők értik. Akik nem jajgatnak, akik nem csak az ünnep miatt jönnek, akiknek nem kell ahhoz tömeg, hogy Jézussal jól érezzék magukat, akik nem a saját személyes vágyaikat hajszolják, akik nem kisgyermekként ajándékért toporzékolnak Jézus körül. Csendesen és alázatosan közelednek hozzá, ahogy Jézus közeledett hozzájuk.
Alázatosan, szégyenkezve, de éhező és vágyakozó szívvel: Segíts meg Uram!
Betfagé, ahonnan ez a menet indult – beszédes nevű hely. Éretlen fügék háza, ezt jelenti a neve. Jézus ezt választotta eme csodálatos menet kiindulópontjául, mintegy előre mutatva – mi az amiről ez a menet szól majd. Éretlen fügék háza, éretlen emberek ujjongása.
Elindult Betfagéból, az éretlen fügék házából a „Béke megalapozása” a „béke alapköve” jelentésű Jeruzsálembe.
Milyen út vezet az éretlenségből a megalapozott belső békességig? A Hozsánna útja. Amikor felismeri az ember, hogy éretlen, amikor ráébred az ember, hogy nincsenek gyümölcsei, amikor felismeri az ember, hogy a gyümölcstermés idején ha nem tud elszámolni a gyümölcseivel –kárhozatba kerül és szomjas szívvel kiált fel Istenhez: Hozsánna! Isten Segíts meg! Mert ezt jelenti a szó, amit ott mindenki kiáltott, de amit a tömegből senki sem érzett át igazán.

Ki az aki megérti, ki az aki valóban meglátja a felé közeledő Jézust? Aki ráébred Jézus virágvasárnapi prédikációjára. Az egyik legcsodálatosabb, szavak nélküli prédikációra. Ha az életednek nincsenek gyümölcsei: van számodra menekülés, ha szívből kiáltasz hozzá Hozsánnát. Ha nem a tömeg miatt, ha nem megszokás miatt, ha nem rutinból, hanem alázatosan, szégyenkezve, de éhező és vágyakozó szívvel: Segíts meg Uram! - Akkor meghallgat és könyörül rajtad, s az lesz a béke, a te lelked belső békesséének valódi megalapozása.

Jézus ezért is hozza az üzenetet ma, virágvasárnapkor közénk. Nem az számít, amit hiszel magadról, Isten előtt a gyümölcseid számítanak. Kiálthatsz hozzá, ha fáj, ha gyümölcsökre vágysz, kiálthatsz hozzá, ha úgy érzed – éretlen vagy, ha még keserű az életed, ha hasztalannak, ha semmirevalónak érzed magad, ha úgy érzed nincsenek ott a gyümölcsök és nem tudsz áldás lenni mások számára, lehetőséged van, hogy kiálts „Uram, segíts meg!” - és Ő meghallgat téged.
Ámen