2016 június 5

"A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. (Lukács evangélima 6,45)

Róma 10,1-5.9-10

- együtt mentünk autóval valahova. Az egyik társunké volt a kocsi, és ő vezetett. Az út során valahogy többször is meg kell állnunk, és amikor leállította a motort, akkor nem tudta elindítani. – ilyenkor kiszállt a kocsiból, felnyitotta a motorháztetőt, és egy kalapáccsal ütni kezdte az akkumulátor saruját - akkor a kocsi beindult, és ment a következő megállásig, ahol újból kattanás hallatszott, és ő újból püfölni kezdte az akkumulátort - ez a fajta kattanás azt jelenti, hogy az akkumulátor egyik saruja ki van lazulva. Egyszerű a javítás is: meg kell húzni a saru csavarját egy villáskulccsal. Sajnos azonban hiába mondtam neki, hogy meg tudom javítani az autót, ő egyszerűen nem engedett hozzányúlni, és szentül meg volt arról győződve, hogy az akkumulátor szétkalapálása a tökéletes javítási módszer.
* Valami hasonlót érezhetett Pál apostol is zsidó honfitársai miatt.
Tulajdonképpen jót akartak ők is. A választott nép minden tagja ugyanazt akarta: eljutni az üdvösségre.
Mi is az üdvösség? A Krisztus uralma alá helyeett élet, ami alapvetően megváltoztatja az ember Isten előtti helyzetét, és meghatározza a földi életét is. Életté teszi a létet. Az üdvösség nem a "túlvilágon" - kezdődik, hanem vagy elkezdődik itt, vagy nem lesz benne az embernek része soha. (Cseri Kálmán)
Szinte elképzelhetetlen számunkra az a vallási precizitás és kifinomultság, amivel az élet minden területét igyekeztek szabályozni a vallási előjárók, a farizeusok és írástudók, csakhogy hiba ne legyen az életükben, és Isten előtt azt mondhassák: „az én életem jó".
A probléma azonban az úttal és a módszerrel volt, ahogyan üdvösségre akartak jutni. Mindenki jót akart. Soförünk is sejtette, hogy az akkumulátor körül kell keresni a hibát, azonban brutálisan rosszul fogott hozzá a javításhoz.
Ezek a vallási vezetők és az őket követő emberek is jót akartak, azonban csak a külsőségekben mutatkozott meg törekvésük.
Ezért értették félre Jézust is, pedig Ő tökéletesen érvényre juttatta a törvényt.
Nekik nem az volt a lényeg, hogy imádkozzanak, hanem az, hogy minél többen lássák, hogy ők imádkoznak.
Nekik nem az volt a lényeg, hogy adakozzanak, hanem hogy az emberek észrevegyék adakozásukat. Ugyanígy a bőjttel is.
* Sámuel prófétát elküldi Isten, hogy Saul király helyére keressen egy új királyt, és kenje őt fel. Sámuel eljut Isai házához, és ott hangzik el ez a híres mondat: De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. (1Sám. 16,7)
Pál nem kér semmi különleges dolgot a néptől, csupán azt, hogy szavaik, tetteik és szívük gondolata legyen teljesen összhangban egymással. Hogy szívük legyen elkötelezett Isten iránt.
* Mindenki meg akarja szerelni legalább a saját életét, hogy üdvözüljön. - ez én életem és az „az én életem jó".

Emberekkel beszélgetve újra és újra rádöbbenek, hogy vannak, akik értéktelennek tartják az életüket. Van, aki nehezebb időszakában érzi ezt, tehát csak ideiglenesen; van, akiben állandósult ez az érzet, és a mindennapokat is ez az űr tölti be. Elszomorodva hallgatom ezeket a vallomásokat, mert hiszem és tudom, hogy mindannyian okkal és céllal lettünk teremtve, és a mi mennyei Édesatyánk mindenkit értékesnek teremtett.
Van mindnyájunk életének egy része, ami a legértékesebb. Ez az érték pedig nem más, mint a szívünk. A szívünk az a hely, ahol mindenféle érzelem megtalálható. Oly sok hatás ér bennünket: vannak stressz helyzeteink; vannak konfliktusaink; vannak félelmeink; ugyanakkor gyakran érzünk kitörő örömet; szavakban ki nem fejezhető boldogságot – ezek mind a szívünkben találkoznak.
Talán sok ember azért érzi magát értéktelennek, és így életét értelmetlennek, mert folyamatosan olyan hatás éri őket, melyeket képtelenek egyedül feldolgozni. Ez a sok idegesség; magány-érzet; valamitől való állandó félelem vagy anyagi megszorítás azt eredményezi, hogy kiszorítja a szívből a boldogságot keltő érzést. Az ilyen ember nem tud már örülni annak, hogy van ereje felkelni; hogy van kenyere, amit megehet és vize, amivel olthatná szomját. Nem teszi boldoggá az a látvány, ha süt a nap, vagy megérhette a tél érkeztét. Az ilyen ember csak arra tud koncentrálni, ami nincs; vagy ami rosszabb az ő életében, társához képest...
Victor Frankl a 20. században kidolgozta a logo-terápia- elméletét, a lényege, hogy segítsük és tanítsuk meg az embereket beszélni, hogy elmondhassák - mégpedig megfelelően és helyesen – önmagukat, a sorsukat. Rettenetes dolog, ha az emberben benne marad a sorsa. A jó sorsára és a rossz sorsára egyaránt vonatkozik. És érvényes ez ránk is. Tele vagyok gondolattal, tervvel, álommal – de belém sül mind. Még csak egy emberem sincs, akinek elmondanám, megoszthatnám.
A logo-terápia lényege az, hogy aközben gyógyul az ember, hogy valakinek elmondja. Nem egy siratófalnak mondja, nem belekiabálja a szélbe, hanem valakinek elmondhatja, aki ott ül vele szemben és empatikus, megérti, fölveszi, átveszi tőle. Az igazi logopédia és logoterápia együtt az imádság. Jakab apostol mondja egy helyen: kéritek, és nem kapjátok meg, mert nem jól kéritek. Mennyi gyötrelmünk is van emiatt nekünk, hívőknek.
Az egyik orvosi rendelőben egy idős asszony újra és újra nagyhangon beszélgetni próbált hol ezzel, hol azzal. A várakozók pedig elhúzódtak, elfordultak tőle, mert kellemetlen volt nekik. Végül egy ismerőse érkezett, aki leült mellé és megkérdezte: hogy van? „Hogy lennék? Kérdezett vissza ez az idős asszony. Otthon sincs kivel beszélnem, itt sincs kivel beszélnem!" Az ismerőse nem sértődött meg, hanem csendesen beszélgetni kezdett vele. Megkapó volt az az átalakulás, ahogy egyre halkabban beszélt az idős néni, mert már nem kellett magára felhívni a figyelmet." Már jól volt a lelke. Végre volt valaki és kiöntötte a szívét.

A szívünk, olyan amilyen mi vagyunk. Ha hit van benne, a hit emberei vagyunk; ha szeretet van benne, a szeretet emberei vagyunk; ha a Szentlélek van benne, akkor lelki emberek vagyunk. Mit rejteget a szívünk?

A két farkas története: Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: És melyik farkas győz? - Az öreg indián mosolyogva válaszolt: Az, amelyiket eteted.

Ebben a hitetlen világban azzal szembesülünk, hogy sokan nem tudják, hogy mit vagy kit kövessenek. Oly sok vonzó van, amit a világ kínál! Elismerés, népszerűség, csillogás, hatalom, földi kincsek gyűjtögetése...
Aztán azzal is elveszíthetjük szívünket, ha engedjük, hogy a bűn mérgező halálos mérge beáradjon a szívünkbe. Hogyan kerül be a bűn mérge a szívbe? Az érzékszerveinken keresztül. A szemünkön, szánkon, fülünkön, orrunkon, kezünkön – minden testrészünkön keresztül. Amit érzünk és tapasztalunk érzékszerveink által, az könnyen kihatással lehet tetteinkre. Elég egy pillanat, és máris elcsábulunk: hallgatunk a médiára; hiszünk az újságban olvasott szavaknak és máris háttérbe szorul Isten írott Igéje és elhalkul Isten szelíd, megszólító szava...
Milyen sokszor csak azért tesszük a gonoszt; azért hibázunk vagy súlyos bűnöket követünk el, mert nem óvtuk meg szívünket! Engedtük, hogy magával ragadjanak minket a körülmények és a világi hatások befolyásolják tetteinket, szavainkat, olyannyira, hogy ez a keserűség és elkeseredettség hangzik ajkunkról!
Milyen igaz, hogy amivel csordultig van a szívünk, azt szólja a szánk is! Amivel csordultig van a szívünk, azt cselekszi a kezünk is...
20. század egyik nagy felismerése volt, hogy amikor kommunikálunk, akkor meta-kommunikálunk is. Amikor mondunk egy szót, akkor azzal a szóval egy egész világot mondunk ki. Azzal is, hogy "jó napot", azzal is, hogy "hogy" vagy, azzal is, hogy szeretlek, azzal is, hogy gyülöllek, azzal is, hogy ez tetszik, azzal is, hogy nem tetszik. Nemcsak egy-egy kis ítéletet hozunk, egy-egy részterületre vonatkozó állítást teszünk, hanem egész magunkat kimondjuk.
Jézus nem azt mondja, hogy a jó embernek jó a szíve, és nem azt mondja, hogy a gonosz embernek gonosz a szíve - és ezért nem is tud mást tenni egyik sem, csak jót vagy rosszat.
„gratia supponit naturam" (Aqiunói T.) vagyis, a kegyelem feltételezi a természetet, Isten kegyelme sohasem semmisíti meg az emberi természetet, inkább feltételezi, munkálkodik benne, és felemeli, megnemesíti, megszenteli. Ilyesmiről van itt szó: a szív teljességéből szól a száj.
Úgymond hát: ami a szívemen, az a számon, kiöntöm a szívemet. Nincs is benne más.

Hogyan óvhatjuk meg szívünket? Kinél is lehetne jó helyen a szívünk? Hitvesnél; gyermeknél; barátnál; vagy saját magunknál? Képesek vagyunk mi megőrizni tisztán a szívünket? Ők meg tudják őrizni nekünk? Valószínűleg nem. Ballagó diákoknak ajánlottam életük vezérfonalának ezt a gondolatot.
Olyan valakinek kell odaadni, akinél a legjobb helyen van, aki betakarja és megvédi és gonosz kezekbe nem adja. Olyan Valakinek kell odaadni, Aki képes megtölteni szeretettel, örömmel, békességgel, reménnyel, - mindazzal az érzéssel, melyek oly sokszor elhalványulnak bennünk! Olyan Valakinek, Aki a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője. Azáltal, hogy valaki megszületik és szívét mennyei Édesatyjának adja, azt jelenti, hogy ő Isten gyermeke, akit Isten oltalmaz, szeret, erősít és megajándékozza apró csodákkal és nagy ajándékokkal.

Azt írja Reményik Sándor egyik versében: „Tedd a kezedet a szívedre; hallgasd, figyeld, hogy mit dobog; ez a finom kis kalapálás, nem a legcsodálatosabb dolog?"

Az, hogy dobog a szívünk, csodálatos dolog! Az, hogy Isten képes megtölteni értékekkel, kivételes dolog. Az, hogy Isten megteremtett minket; gondunkat viseli; megszabadít minket bűneinktől és az üdvösségre terelget minket, - az pedig szavakkal ki nem fejezhető érzés! Ezért vagyunk mi mindnyájan értékesek és fontosak az Atya Istennek. Ámen