2016 június 12

Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni”. (Róma 1:16-17)

„Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki az evangéliumban, hitből hitbe.” Hitből hitbe. Feltűnt ez a szópáros és elgondolkodtatott: nagyon mély és sokrétű ez a hit „dolog”, hogy így önmagával is lehet ragozni szinte. Mi is ez a hit? Mit jelent és hogy van jelen az életemben ez a fajta tevékenység, többek közt, mint a nem feltétlenül Istenbe vetett elkötelezettség is.

Egy csecsemő, amikor még anyja méhében van, egy teljes szimbiózisban él az anyukával. Tőle kapja a táplálékot, az anya hangját ismeri már születés ellőttől és biztonságban érzi magát az anyaméhben, persze feltéve, ha egy várt és szeretett kisbaba, mert ebben a meg nem született korban átérzi és már magába hordozza a szülőknek minden érzését.

Majd eltelik a kilenc hónap és világra jön az újszülött. Tudósok sokat figyelték ezeket a kis csöppségeket és arra jöttek rá, hogy ez a nagy és hatalmas világ annyira új és ismeretlen a számukra, hogy teljesen kizárják elméjükből. Nem létezik! A kisbaba világában egyetlen dolog van: a mama, aki tejet ad a számára, ha megéhezik. Ha még nem is tudatos benne, de talán mondhatnánk, hogy az egyetlen dolog, amiben hisz: az édesanya.

Majd ez a szimbiotikus kapcsolat egyre jobban kezd felbomlani, ahogy telnek a hónapok és növekszik a kisgyerek. Egyre többet lát meg, ismer fel, jegyez meg magának és kezdi felfedezni milyen is élni. Kezdi megismerni a világot: először fél tőle, hiszen nem ismeri, de mindig ott az anya, majd az apa, aki biztonságot nyújt a számára ha elesik, ha valamitől megijed vagy ha fáj valahol neki, ahol kialakul az otthon melege érzése. Vagyis a szülőpáros iránt teljes odaadással van, teljesen megbízik bennük és ha lehet ilyent mondani, ők az istene.

Mikor elkezd beszélni, felszusszannak a szülők, hogy hát végre lehet normálisan kommunikálni a gyerekkel, végre elkezdődhet az igazi nevelés! Hiszen még kicsi, mit sem tud erről világról, nem tudja, hogy a kályha az éget és ha nem vigyáz, akkor megégeti magát. És valóban! Sok mindenre kell nevelni a gyereket, hogy ne ártson magának, de sok tekintetben túlzásba esünk és nem vesszük komolyan azt a tanítását Jézusnak, hogy legyetek olyanok, mint a gyerekek és tanuljatok tőlük! Mert nem értjük vagyis pont, hogy ésszel akarjuk ezt megérteni és pont ezért egy ördögi körben vagyunk generációk óta, ahol nem engedjük, hogy a gyerek saját magának fedezze fel a világot és megmaradjon gyermekségének az a része, amire esetleg Jézus gondolt. Nem, kineveljük belőle, mert hát mi jobban tudjuk, hisz már tapasztaltuk, minek azt még egyszer neki is, ha már mi is és mindenki tudja, hogy ebben a zsarnok világban gondolkodni és gürcölni kell, nincs idő a fellegekben lebegni. Ezért hát féltő gondoskodással nevelik, óvják víztől, széltől, balesettől, betegségtől és tanítják mindarra őket, amire hát őket is tanították a saját szüleik, nagyszüleik vagy nevelőik. Így természetes, hogy ha Pistike a szájába vesz egy pénzt és azzal játszik, az anyuka ösztönétől hajtva azonnal rászól: „Pistike, azonnal vedd ki a szádból a pénzt! Piszkos! A pénzt mindenki összefogdossa! Tele van bacilussal! Ha már hozzá is nyúltál, máris menj kezet mosni!” Pistike pedig rémülten vagy értetlenül, de szót fogad.

A gyermek pedig huncut, szófogadatlan és sokszor nehezen hajlik az idomításra, hisz legbelül érzi, hogy ő is élni szeretne, ő is vágyik megtapasztalni… hát mindent! Így az anyuka tudja, hogy nem elég, ha gyermekének egyszer elmondja, többször, akár századszorra is elhangzik, hogy „Pistike, még hányszor mondjam neked, hogy a pénzt ne vedd a szádba! Hát nem érted, hogy piszkos?”

Nemrég láttam egy filmet, a címe „Babák”. A világ különböző tájain élő kisbabákat mutatja be, születésüktől egy éves korukig. A legszélsőségesebb példa, a nyugtai kultúrában és mellette egy afrikai törzsben felnövekvő baba. Míg a fehér babát mindentől óvják, kórházban, makulátlan tisztaságban születik, a néger pedig homokban játszik, mindent ami nekünk úgymond piszkos a szájába vesz és körbe nyalogat és persze mindezt az anya jelenlétében.

Nagyon sok olyan hitrendszerrel rendelkezünk, amelyeket elfogadtunk abszolút igazságként és eszünkbe se jut megkérdőjelezni őket, hogy vajon egyáltalán a javunkra van-e. Rengeteg emberben fel sem merül az a lehetőség, hogy esetleg az egyik hitrendszere az, ami nem engedi őt érvényesülni. Nem egy olyan példát meséltek pszichológusok, hogy az általuk kezelt ember nem tudta megtartani a pénzt, folyt ki a keze közül és az oka az volt, hogy egy olyan dolognak tekintette a pénzt – tudatalattiilag – ami neki nem jó, ha van, mert piszkos!

A pszichológusok tisztában vannak vele, hogy a tudatunk bizonyos dolgokat megszűr. Nem mindent jegyzünk meg és nem mindent fogadunk el. Ez természetes! A tudatalattinkon azonban nincs ilyen szűrő, mert másképp működik: amit egyszer meghall az nem lényeges a számára. Amit viszont több százszor hall, azt beépíti magának, mint programot vagy nevezhetném hitrendszernek is. Mindaz, amit milliószor hallottunk már szüleinktől vagy szeretett nevelőinktől, akarva akaratlanul is belénk ivódnak. Átvettük gondolkodásmódjukat, gyakran szokásaikat is. Egy teljes belső hit-rendszer alakul ki bennünk és sajnos főleg negatív előjelzésűek: hogy kevés a pénz, hogy ezt vagy azt nem engedhetjük meg magunknak, félni kell betegségektől, terrorizmustól, stb.

Mindezek még akkor alakulnak ki, mikor még gyerekként egy féle istenként tekintünk szüleinkre és teljes mértékű bizalommal elfogadjuk tőlük az ő szavukat, az ő hitrendszereiket. Csakhogy ezek a tudatalattiba beépülő programok vagy hitrendszerek azok, amik meg fogják határozni az egyén önmagáról alkotott képét, véleményét, gondolatait, cselekedeteit. Hányan vannak, akiknek gyerekkorukban rámondták, hogy buta, szerencsétlen, kövér, kétbalkezes, lusta, ügyetlen, semmirekellő, semmi nem lesz belőled, stb. Amit pedig nagyon sokszor ránk mondanak, előbb-utóbb elhisszük. Egy fajta agymosás történik és ő maga is el fogja hinni, hogy bizonyos dolgok úgy vannak és elkezdi megerősíteni azt magában és másoknak is mondogatni, hogy „hát belőlem úgysem lesz semmi nagyszerű, mert én buta vagyok”.

Ezeknek a földi hitrendszereknek a fejlődésében az egyik kritikus fázis, amikor felnő az egyén és letisztázni igyekszik magában mindazt, amit addig kapott. Ezért is nevezzük lázadónak a serdülőket, mert ők ilyenkor nem-et akarnak mondani minderre, hogy utána igent tudjanak mondani arra, ami valóban az övék, ami igazán megérinti őket. Ebben a korban alakul ki egy valós istenkép is, amikor már nem a szülő vagy a nevelő az, akitől várja mindenre a választ, hanem ő maga akarja felfedezni a saját válaszait.

A probléma ezekkel a hitrendszerekkel az, hogy bár ha felhozzuk a tudatosság szintjére egynéhányat önmegfigyelés vagy valamilyen önismereti munka által, esetleg pszichológus segítségével, sokszor annyira mélyen vannak és annyi, hogy akár egy élet sem elég, hogy felfedezzük mindet és rájöjjünk, hogy valamilyen nem épp hasznos szokásunk honnan ered. Vagy egyáltalán hol is kéne egy ilyen önfelfedező túrát kezdeni?

Az egyik legjobb megoldást Jézus adja, amikor arra próbál minket inspirálni, hogy vonuljunk el, egyedül a legbensőbb szobánkba, ahogy ő mondaná. Oda, ahol csak te vagy és istened. A csendbe, ahol időt szánsz magadra. Ahol nem csak leadod a rendelést, hogy mi mindent szeretnél, hanem reflektálsz is. Önmagadra, az érzéseidre, a gondolataidra. Ez az a hely ahol, ha engeded és elfogadod, hogy az történjék meg, aminek kell, akkor olyasmit is megtudhatsz magadról, sőt másokról is, amit már rég elfelejtettél vagy nem is tudtál! Ne próbáld ésszel felfogni, hogy mi kéne vagy mi fog megtörténni a csendedben, mert az lehetetlen! Mindig tartsd előtérben, hogy Isten békessége minden értelmet felülhalad! Csak értsd meg, hogy ekkor gyógyulsz és épülsz igazán, majd add át magad annak az érzésnek, ami épp ott benned kinyilatkozni kíván! Hidd el, Isten nagyon fogja értékelni az őszinteséged!

Így keresztyén körökben elmondhatom, de az sem kizárt, hogy ez egy általánosabb hitrendszer, hogy az ember szeretne jobb lenni. Szeretne fejlődni. S talán felteheted magadban a kérdést, hogy miért jöttél ma ide? Mit keresel? Talán merész dolog kijelentenem, hogy azért jöttetek, mert segítséget szeretnétek. Hogy abban reménykedtetek, hogy ma megszólít Isten és az igéjéből olyat hallasz ki, ami segítség a számodra, ami jelentéssel bír és ami előbbre visz. Hisz látjuk a világot és szembesülünk a politikai, társadalmi, gazdasági problémákkal és talán főleg azzal, hogy nem megfelelőek a vezetők. Hisz mindenki egoista, magáért tesz, nincs bátorságunk, nincs bölcsességünk, mind félünk a betegségektől, a haláltól és nem vagyunk igazán közreműködőek, bezárkózunk. Szeretnénk jobbak lenni. Ezért remélünk egy üzenetet, egy mennyei suttogást, mely inspirál minket, hogy jobbak legyünk, közreműködőbbek, inspiráltabbak. Szeretnénk átadni az irányítást egy felsőbb hatalomnak, hogy ne kelljen már állandóan mi döntsünk minden felől. A döntés szabadságát viszont nem tudja senki elvenni tőled, de dönthetsz úgy, hogy átadod magad Istennek és az Ő akaratának. Az elmúlt kétezer évben nem sokan voltak, akik ezt meg is tudták tenni, mert hát ilyenek a hitrendszereink. Mi jobban akarjuk tudni és nem adjuk ki az irányítást a kezünkből. De azért mert jót akarsz és azért, mert szeretnél jobb lenni még nem leszel jobb! A pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva – szól egy másik hitrendszerünk, egy, amelyet talán komolyabban kéne vegyünk. „Engedd, hogy segítsek neked, hogy meg ne fulladj” – mondta a majom, miközben kivette a halat a vízből és biztonságosan a fára helyezte. Nagyon sok önteltség van bennünk, talán főleg mikor segítünk. De hát honnan tudod, hogy mi jó másnak? Sőt magadnak?

Ha elég időt töltesz a csendedben, rájössz, hogy semmit sem tudsz tenni azért, hogy tökéletesítsd magad. És ez igaz a társadalomra is. Hány olyan forradalom volt, amelynek célja a rendszer javítása volt, de hallottatok ti olyan forradalomról, amely mindent a helyére tett volna?

Nagyon furcsán hangzik, ha azt mondom, hogy nincs mit javítanotok magatokon, főleg, hogy az összes társadalom erre épít, hogy tökéletesítse önmagát. Ugyanakkor meg, ha ezt el tudjuk fogadni, akkor egy kő esik le a szívünkről. Egy féle felszabadító érzés, hogy nincs miért annyira küzdeni. Hogy nincs mit tenni, hogy javítsunk magunkon vagy a világon. Ha ezt elfogadjuk, felszusszanunk. Ez van. Már idéztem Watzlawickot, az amerikai kommunikációs kutatót, de nagyon szeretem ezt az idézetét, amikor azt mondja, hogy „velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben és ez így van rendben.” Vagy talán kellemesebb a szívnek, hogy így vagy jó, ahogy vagy! És a világ is!

Egy békés érzést tud ez teremni bennünk, mely minden értelmet felülhalad. Az érzet jelen van és másképp tekintünk a világra: csak szemléljük, hogy mi történik. Nem avatkozunk bele és a bennünk levő béke segítségével valahogy nem tapasztunk címkéket mindenre, hanem elfogadjuk a világot annak, ami. Csak megfigyelők vagyunk. Soha senki nem teszi ezt, ezért ellentmond a saját hitrendszerünknek. Pedig nagyon egyszerűnek tűnik. Sőt annyira egyszerűnek tűnik, mintha nem is érné meg. Figyelted már magadat kívülről? Amikor látod mi történik, érzékeled, hogy az emberek mit tesznek körülötted és azt is figyeled, ahogy te reagálsz a dolgokra, ahogy bekapcsolnak és működésbe lépnek a különböző hitrendszereid, de nem szippant be semmi a drámájába. Egy fajta békés semlegesség uralkodik benned, ahol mindent el tudsz fogadni annak, ami és ahogy eléd adta az élet. Ilyen lehet a gyümölcse az Istennel való együttlétednek. Csak ne siesd el! Ne akard előre tudni, hogy milyen lesz! Hagyd meglepetésnek! Bízz abban, hogy a meglepetés nagyszerű lesz, mert egy szerető Atya a legjobbat akarja gyermekének!

A világ egy folyamatos változásban van és mi is változunk vele. Ellenállhatunk ennek a változásnak, vagy részt vehetünk benne. Hisz a világban vagy és akarva-akaratlanul is hatsz rá. De az egyetlen ember, akire befolyásod van, az te magad vagy! Tudósok bizonyították, hogy kommunikáció során, az információnak töredék része megy át a verbális beszéd által, vagyis amit igazán „meghall” a másik az ahogy mondod, a testtartásod, a hitelességed, a gesztikulációid, a mimika, a tekintet. Bármennyire is hihetetlen! Mintha a tudatalattink dekódolná az információt, a meglévő hitrendszereink alapján! A minta számít. Erre pedig a jelenlét az egyetlen módszer. A jel, vagy a nyom, ahogy régebben mondták. Hisz nyomot akarsz hagyni a világon! Ezt csak úgy tudod megtenni, ha jelen vagy! Ha háttal állsz, akkor semmi jelet nem mutatod annak, hogy jelen lennél! Mintha ott se lennél.

Ezt a jelenlétet pedig a belső szobádban tudod a legjobban gyakorolni, Isten jelenlétében! Zseniális egy Teremtőnk van! Azt mondja János az első levelének negyedik részében: „mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van”. Oda rejtette el a legnagyobb kincset, ahova nem akarunk nézni! Érdekes a magyar nyelv, mikor azt mondja, hogy Isten a mennyben lakik! Mintha azt mondaná: „menj be, és találkozol velem!”. És tudod, ha gyakorlod ezt a csendes együttlétet Vele, akkor egy idő után kialakul benned egy újabb hitrendszer, mely az Istennel való kapcsolatodat és a benne és magadba vetett hitedet tartalmazza. Ami egy olyan erő, mely felülír vagy talán pontosabban ural minden fajta más földi hitrendszert, amivel küszködsz. Mert „irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek” (2Móz. 20:6). Ez egy olyan módszer mondhatnám, amivel nem csak egy pillanatra, vagy csak vasárnap a templomban érzed meg Isten békéjét, hanem része lesz az életedben. A mindennapoknak. Amikor annyira természetessé válik számodra az a tudat, hogy te igenis Isten gyermeke vagy, hogy nem is kell rágondolnod! Érzed és tudod, mert a benned levő hitrendszer, amit kifejlesztettél, gondoskodik róla! Csak éled a jelent, a békét, a hálát mindazokért a dolgokért, amiket elődbe hozott Isten.

Mint ahogy az a sok ember, akiről a Bibliában olvasunk, akiknek azt mondja Jézus: „a TE hited, megtartott téged!” Van akit valóban meggyógyított, de van aki saját magát gyógyította meg, a Krisztus gyógyító erejébe vetett hite által!

A keresztyénségről bár nagyon sok könyv íródott, ez nem egy teoretikus elmélet! A keresztyénség az gyakorlat! Legyünk hát azok a minták, akiktől mi is szerettünk volna tanulni gyerekkorunkban és egész életünkben! Hitben, hit által.

Ámen

Igét hirdetett: Ménessy Magor, teológiai magiszter