2017 augusztus 27

"Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." (Ézs 40, 27-31)

Lekció: Jn 6, 22-51

Az aratás, a kenyér az élet megmaradásának szimbólumai; ősi szükségleteink betöltésének elemei. Minden időben minden rendszer
hangsúlyozta: mi adjuk meg a feltételeket, hogy legyen kenyér, élet, jobb élet.
A keresztyén ember hálaadással tekint az élet Urára, akinek a kezéből száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék. Tudjuk és hisszük, hogy Ő az élet forrása.
- a kép sokkal árnyaltabb, és a gondviselő Isten valamilyen módon megengedi, hogy akár igen súlyos küzdelmeket vívjunk mindennapi megmaradásunkért. - az ember rossz döntései, kizsákmányolása miatt bizonyos emberek dőzsölnek, más földrészeken pedig éhen halnak ezrek és tízezrek.
Mi azonban, itt, ma, a kényelmes és civilizált Európában távol vagyunk napi szinten a harmadik világ éhezőitől. Nem látjuk a súlyos olajszennyezéseket a tengereken, sem a pusztuló esőerdőket vagy az olvadó sarkvidékeket. Ugyanúgy távol van tőlünk, mint az a világ, mikor a földművelő elvetette a búzát, gondozta, aztán learatta a termést, és hálás és elégedett volt mindazért, amit Isten kegyelméből a föld adott neki.
- egyrészt hihetetlen biztonság és jólét vesz minket körül akkor, amikor bőség van élelemben, tiszta vízben, jó esetben dolgozunk, fizetést kapunk, és eldönthetjük, mire fordítjuk megszerzett javainkat. Másrészt olyan bizonytalanságban kell élnünk a mindennapjainkat, amit hosszú távon nagyon-nagyon nehéz elviselni! A munkahelyeket egyik napról a másikra el lehet veszíteni. Tele van a média pánikoló tőzsdékkel, már-már uzsorásként viselkedő bankokkal, ugráló árfolyamokkal, és egy csomó olyan dologgal, aminek a felét sem értjük. A lényeg, hogy a szabadságunk, a viszonylagos jólétünk nem a mi kezünkben van, hanem láthatatlan erők, pénzügyi folyamatok, hatalmasok kezében, akik ki tudja, mit akarnak, illetve ki tudja, foglalkoznak-e a mi érdekeinkkel?
Az, hogy Istennek gondja van a mi mindennapi kenyerünkre, azok tudják igazán értékelni, akik már életük során valamikor megtapasztalták, hogy milyen is nélkülözni. A 80-es években átéltünk egy olyan időszakot, amikor a boltok polcai üresek voltak, kenyeret csak jegyre lehetet kapni, és azért az 1kg kenyérért is órákig kellett sorban állni.Akik valaha is tapasztalták, azt, hogy milyen is az, ha nincs kenyér az asztalon, azok valóban minden falatért hálásak, és véletlenül sem dobnak ki ételt, kenyeret, akkor sem, amikor bőségesen van.
Akkor értettük meg azokat, akik átélték a háborút és azt mondták, hogy a kenyér Isten áldása és meg kell becsülni.

Mit mondhatunk akkor; hogy tekinthetünk az új kenyér ünnepén a kenyérre, az életre, a létbiztonságunkra, a jövőnkre irányul? - mély és megterhelt sóhaj hagyhatja el a szánkat. Terhekről, nyomorúságokról, kilátástalanságról, csüggedésről és még kit tudja mi mindenről.
Elhangzott Ézsaiás korában annak a népnek az ajkáról is - ugyanaz a fogalmazódott meg Izrael népében: elhagyott minket Isten. Elhagyatottság és teljes reménytelenség. Hol van hát az Isten szabadítása?
Mintha Isten egy olyan hatalmas Úr lenne, akit hihetetlen angyali bürokrácia vesz körül, és egyszerűen az én ügyem sosem kerül Isten elé. Vagy elé került, de egyszerűen elvetett, mert valamiért nem vagyok elég jó neki? Nekem miért pont ilyen nehéz, és másnak hogy lehet könnyebb... Sóhaj. És ez rosszabb, mint a hitetleneké, hiszen ők harcolnak magukért, és igyekeznek irányítani az életüket, ahogy tudják. De aki elengedett mindent, és odaadott mindent a Mennyei Atya kezébe, annak sokkal nehezebb átélni mindezt.
1.Isten szabadítása: a szívünkben, elménkben. Olvastam egyszer egy példát arról, mennyire beszűkülhet az ember; mennyire szükség van az elménk megújulására, a gondolkozásmódunk változására. Az eltompult, homályos gondolkodás, a beszűkültség hogyan válhat abszolút akadállyá egy helyzetben.
Egy ember jegyet foglalt egy hajóútra át az Atlanti-óceánon. Csak annyi pénze volt, amennyi éppen elég volt a jegyre, ezen kívül egy kis kekszre és egy darab sajtra. Az utazás első néhány napján még finom volt a keksz és a sajt, de aztán állott és unalmas lett. Mindig nagyon megéhezett, amikor nézte, hogy a felszolgálók nagy sült húsokat, rákokat, csirkéket és egyéb finom ételeket vittek a hajó vendégeinek. Egyszer már olyan éhes lett, hogy megragadta az egyik felszolgálót: „Bármit megteszek, ha kaphatok egy olyan sült húst.” - mondta - „mosogatok, szobát takarítok, még a fedélzetet is felmosom!” A felszolgáló így válaszolt: „Ugye Ön vett jegyet? Az étkezés benne van a jegy árában.--- A történetben az előzetes tudás hiányáról volt szó.
- ezekre az igazságokra mintha Izrael népe nem emlékezett volna. Pedig biztosan nem szenvedtek amnéziában. Egyszerűbb volt elhagyatottnak és szerencsétlennek tekinteni magukat, mint emlékezni, milyen Istenük is van. Az ígéretekre és a szövetségre való emlékezés nagyon fájdalmas lehet akkor, amikor azok nem láthatóak.
2. Isten szabadítása: Őbenne vagyunk! Tudom, hogy mennyire nehéz harc ez, de ha mégis el tudunk mozdulni saját magunktól, az aktuális helyzetünktől vagy nehézségeinktől, és nem engedjük elhomályosulni elménket, akkor eljuthatunk Isten szabadításának egy fontos dimenziójához, a következő lépéshez: Megérthetjük, és elhihetjük, hogy bár erők, akciók és reakciók, emberi ok-okozat hatnak a világban, mi AKKOR IS a mindenható, erős, örök Isten kezében vagyunk. Egyszer egy egyetemi előadáson egy professzor beszélt az ember pszichés működéséről, félelmeiről, és az ezzel kapcsolatos elméleteiről. Az érdekfeszítő előadást állandóan megzavarta egy lelkes ám meggondolatlan fiatal ember, aki újra és újra feltette a kérdést: professzor úr, de hol van az Ön rendszerében és elméleteiben Isten? Egy idő után egy társa jelentkezett, és csak annyit tett hozzá: tudod, az a jó, hogy nem Istent kell keresni a rendszerben, hanem az egész rendszer van Istenben.
- elhittük, hogy nem csak az egyes emberek élete van Isten kezében és nem csak bizonyos dolgok felett úr, hanem minden felett úr! Nincs nagyobb életbiztosítás vagy bármi több, amit tehetnék, mint az örökkévaló, erős Isten kezébe simulni, és elfogadni Őt.
Isten hatalmasabb a pénzügyi hatalmasoknál, a betegségeknél, mindenféle ellenségeknél, a szenvedésnél is!
3.Isten szabadítása: az erőtlenség-erő dinamikájában. - a szabadítás dinamikájája. Elfogy az erő és aztán adatik az erő. Mindenkinek elfogy az ereje. Mindenki ellankad, még a legkiválóbbak is. Legfeljebb később. Mindenki kerül krízisbe. Legfeljebb nem látszik. Mindenki eljut az ereje végéhez, a tűrőképessége határaihoz, mindenkinek kifogy a szeretettankja egyszer és elfogynak a belső tartalékai. Isten nélkül ennek a folyamatnak nincs folytatása! Legalább is értelmes folytatása nincs. Olyan, amiért hosszú távon érdemes lenne élni. És itt jön az Igében a fordulat, a változás, a szabadítás: de akik az Úrban bíznak...! Akik az Úrban bíznak, jövőt kapnak, akik az Úrban bíznak, nyitott ajtót kapnak. Akik az Úrban bíznak, testvéreket kapnak, akik hordozzák őket a nyomorúság idején. Akik az Úrban bíznak, reménységet kapnak a teljes reménytelenség idején is. Akik az Úrban bíznak, erőt kapnak megváltoztatni korábbi berögzült gondolkodásukat. Erőt kapnak elengedni azokat a földi kincseket és körülményeket, amiket úgysem tarthatnak meg. Erőt kapnak őszintének lenni egymáshoz és Istenhez. Erőt kapnak dönteni, amikor kell; erőt kapnak beismerni és megbánni a múlt hibáit és bűneit... és erőt kapnak szeretni. Abban a képben, amit az Ige használ, valószínűtlen, irreális erőről olvasunk: futnak, és nem lankadnak meg; járnak, és nem fáradnak el. Ilyen nincs a földön...! Ebből látszik, hogy nem evilági erőt kapunk csupán, hanem természetfeletti erőt, segítséget Istentől! Olyan erőt, aminek nem mi vagyunk a forrásai.
A csodálatos, hogy a szabadítás ereje olyan nagy, hogy átvisz bennünket ezen az életen, és tovább, az örök életbe.
Tudjátok, minden a bizalommal kezdődik. Ott fordul meg minden. Egyszerűen el kell kezdeni. Mondani értelemmel, mondani hittel, reménységgel: bízom benned, Uram! Bízom, mert tudom, hogy Te vagy a szabadító Isten! Egyszerűen rád bízom magam és várom az erőt. Nekem elfogy, de Te megerősítesz! Akkor is Rád bízom magam, ha sokszor megtettem már és nem mindig alakultak jól a dolgok! A bizalom: repülés, a bizalom: szárnyalás. Elengedem magam. Rá bízom magam arra, aki megtart...
- a babiloni foglyok panaszénekét is átváltoztatta Isten. Hiszem, hogy a te életedben is eljön a szabadulás, kapsz erőt és kiutat Istentől. És ahogy sóhajtásod-, úgy hálaadásod is összecseng a babiloni foglyok énekével:
Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön.
Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR!
Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.
Fordítsd jóra sorsunkat, URam!
Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva
érkezzék, ha kévéit hozza! (126. Zsoltár)
Ámen!