2016 március 6

Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a tengerhez,
És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.
És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.
Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamatnyira beevezének, megláták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének. Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének. (János ev. 6, 16-21)
„...nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2 Korinthus 4, 18)

Lekció: Róma 8, 18-25

- az ötezer ember megvendégelése után történik - a tanítványoknak már vissza kellett zökkenniük a való világba- esti hajóúton, a Galileai tó közepén jártak Jézus nélkül - és fel kellett vegyék a küzdelmet a természet elemi erőivel - aztán meglátták, hogy Jézus a tengeren jár.
és meghallották biztató hangját: „Ne féljetek!".
Ezután pedig egy másik csoda is történt: a hajó egyszeriben odaért a partra. Ezzel az utóbbi mozzanattal nemigen szoktak foglalkozni a teológusok és az igehirdetők.
Mi most szembenézünk a világgal, amiben élünk, és összevetjük a másik valósággal, amelyben szintén élünk, jóllehet ez utóbbi általában észrevehetetlen, láthatatlan éppen ezért szinte teljességgel igazolhatatlan.
Menjünk egy kicsit vissza az időben. Egy földműves számára a középkorban két világ létezett. Bár az élet a küzdelmet jelentette számára, hiszen szegénységgel, betegséggel, járványokkal, háborúkkal kellett számolnia, de a templomokban ábrázolt képekben vigaszra találhatott. A templomban látott képeken ábrázoltakat szó szerint igaznak hitte. Hite szerint Isten kijelentette, hogyan kell élnie, aki előtt egy szép napon megáll és elszámol életével. Ikafalva: Matild néni története.
A mai ember ezzel szemben egyetlen világ létét érzékeli. Az itt és most világát. A felvilágosult, gondolkodó, magas intelligenciával rendelkező ember úgy gondolja, hogy a törvényeket ő alkotja meg. Úgy véli, hogy a testi halállal véget ér a lét, és nincsen Isten, akinek számot kellene adnia. Az anyagi jólét, amelyben él, lenyűgöző, fejlődésnek tekinthető a közápkori földműves életmódjához, lehetőségeihez képest. A mai ember szabályozott hőmérsékletű kényelmes házban lakik, kiegyensúlyozottan táplálkozhat, ha van elég pénze és tudása hozzá, egészségesebben, hosszabb ideig élhet.
Ám kérdem én vajon a sötét középkor valóban olyan sötét volt? És a most élő ember valóban világosságban jár? A mai modern ember valóban helyes gondolkodású ember?
A vizuális ingerek világában élünk, a kép, a látvány mesterei vagyunk. Sokak számára Isten nem létezhet addig, míg láthatóvá nem teszi magát. A csoda is csak a másik ember buta képzelgése.
Az ember nem könnyen hisz a csodákban. Az első században éppen úgy furcsán hatottak, mintha ma lennénk tanúi a mai világban. Ma is az történne, mint akkoriban: a csodák inkább gyanút és megbélyegzést szülnének, mint hitet ébresztenének. Ma is hamarabb kapunk egy írásos diagnózist skizofréniáról, pszichózisról, minthogy meggyőzzünk másokat, hogy ezen a látható világon kívül is létezik bármi más.
2.- Egyszeriben odaérni, ahová tartunk: nevezhetjük időutazásnak, teleportálásnak és legtöbbször a scifi irodalomban találkozunk vele. A mesés mérföldlépő csizma mindig is izgatta az emberiség fantáziáját.
Viszont a klinikai halál állapotából visszajövők számolnak be hasonló élményekről, hogy eddigi világuk szűkössége és súlya egyszeriben eltűnt és minden irányban könnyedén mozoghattak.
Mi az időben élünk, világunkat pedig térként éljük meg. Mást nem igen értünk meg emberi felfogóképességünkkel.
Amikor egy teológus megkérdezett egy atomfizikust, hogy szerinte hány dimenzió van, akkor az azt felelte, hogy tizenhat, de lehetséges, hogy huszonöt. Mi az első négyet ismerjük, és e szerint élünk. Hosszúság, szélesség, magasság és az idő. Mást már nem tudunk elképzelni. Van egy határ, és ami annak a túlsó oldalán van, azt én már nem láthatom, azt nem tudom megismerni, felfogni, vagy arról véleményt mondani.
De eljöhet az idő, amikor Isten kinyit egy rést, egy ablakot az emberi tudomány számára, hiszen az idők során annyi mindent felfedezhetett, megtapasztalhatott és bebizonyított már az ember. Ami ma titok, lehet, hogy néhány év múlva evidencia lesz, hiszen nézzünk csak vissza az elmúlt évtizedekre, milyen nagyot változott a világ az emberi felfedezések által. Gondoljunk a "meglátott" úttörő felismerésekre:
Konrad Zuse német feltaláló meg¬építette a világ első, programvezérlésű számítógépét. Christiaan Barnard orvosnak először sikerült szívet egy másik ember szervezetébe átültetni. 1969. július 21-én először lépett ember a Holdra. Az űrhajós Neil Armstrong büszkén üzente a Hold felszínéről: „Ez a holdraszállás egy ember számára kis lépés, de hatalmas lépés az emberiség történelmében." Ez a néhány példa azt a benyomást keltheti, hogy az embert szinte már semmi sem korlátozza. Ugyanakkor sok kortársunk számára, akik hisznek a tudományban, problémát okoz a Biblia. Az a kifogásuk, hogy a „Könyvek Könyvében" sok, tudományosan nem értelmezhető dolog van, például: a szűztől való születés, a halálból való feltámadás, a vakok látókká válnak, a bénák azonnal járni tudnak.
Sőt: maga a teremtés sem a természeti törvények közreműködésével ment végbe. A Teremtő teljhatalmával, szavával, erejével és bölcsességével hozott létre mindent. A természeti törvények nem előidézői, hanem csak eredményei a teremtésnek. Miután bevégződött a teremtés, a Teremtő „működésbe helyezte" az összes természeti törvényt, hogy a történések most már ezeknek megfelelően menjenek végbe. Jézus a garancia arra, hogy a természeti törvények mindig és mindenütt megfelelően működjenek. Ehhez neki sem számítógépre, sem egyéb segédeszközre nincs szüksége, elég hozzá mindenható szava. A Zsidókhoz írt levélben olvasuk: „hatalmas szavával hordozza a mindenséget" (1,3). Isten Fiának emberré válása rendkívüli csoda és isteni titok: a szűz Mária a Szentlélek által esik teherbe. Így érkezik Jézus világunkba, ezért egyszerre Isten Fia és Emberfia.
3.- Amit mi még nem tapasztaltunk meg a saját bőrünkön, az még nem biztos, hogy nem létezik. Ha az afrikai bennszülött még nem látott fehér embert, az attól még létező valóság, akkor is, ha a néger hitetlenül néz a másikra, amelyik azt állítja, hogy ő már látott.
Ne az idő és tér által meghatározott szűk ketrecünket tartsuk az egyetlen lehetséges valóságnak. Majd ha átlépünk a másik életbe, tudatunk hihetetlenül kitágul és valószínűleg minden világosabb lesz.
A Biblia elejétől fogva a végéig átfogóan szemléli a valóságot: magába foglalja a számunkra oly ismerős láthatót és azt a láthatatlant, amely a miénkkel párhuzamosan egyszerre létezik.
A látható világot könnyebb komolyan venni, mert az érzékszerveink is erre irányulnak. Sokkal érzékelhetőbb ennek befolyása. Nem véletlen, hogy oly sokan megelégszenek ezzel, ezt tartják az egyetlen valóságnak, de közben nem is gondolják végig, mitől fosztják meg magukat!
Az apostol erre a végzetes eltolódásra figyelmeztet: A láthatatlan valóság nélkül, Isten Lelke és munkálkodása nélkül soha nem lehet teljes az életünk. Ez pedig változhatatlan és örökkévaló. Isten azt mondja ez a két világ nagyon közel van egymáshoz. Olyan közel van, hogy Krisztus eljött, át tudott lépni ebbe a világba. És visszafelé is.
Mindez azt is jelenti, hogy Istenre nemcsak úgy kell gondoljunk, mint túlvilágon lévőre, hanem mint konkrétan e világban munkálkodó hatalomra, aki minket maximálisan figyelembe vesz. Olyan erőre, aki mellettünk áll, akiben bízhatunk, akire támaszkodhatunk, aki nagyobb, mint mi.
Így amikor a "láthatatlanra" nézünk, akkor egy különleges szemre van szükségünk. A „nézés" kifejezésére a görög nyelvben sokféle szót használtak. Itt a kifejezés a céltudatosságot hangsúlyozza. Tehát nem valami bámészkodásról, vagy felületes szemlélődésről van itt szó, hanem nagyon is irányított nézésről, megfigyelésről.
A „szkoposz" szót mi is jól ismerjük, hiszen sok műszer nevében megtaláljuk. Pl. a mikroszkóp az apró dolgok nézésére, megfigyelésére való, a teleszkóp a távolra nézés eszköze; az orvosi endoszkóp pedig a „befelé nézésre", belső vizsgálatra való. Mindhárom példában döntő fontosságú, hogy merre fordítjuk a figyelmünket, mit is akarunk alaposan megnézni! Ezt a céltudatosságot kéri tőlünk az apostol: Ne a láthatókra nézzünk, hanem tudatos döntéssel a láthatatlanra figyeljünk!
Nem arról van szó, hogy ezt a világot ne is vegyük észre, hisz az úgyis lehetetlen volna. Nem vakságot kér tőlünk, nem is valami bigott elvakultságot, mely elfordít a világtól, hanem látás-korrekciót! Fordítsuk figyelmünket arra, amit eddig talán túlságosan is elhanyagoltunk! Ne fosszuk meg életünket Isten erejétől, áldásaitól!
Nyújtsuk ki kezünket - szemünket: csodák történhetnek minden nap:
Hadd idézzek Gyökössy Endrétől két „mai példázatot" annak szemléltetésére, hogy mit jelent az, amikor valaki beveszi élete hajóba Jézust és egyszerre csak célba ér - amikor a láthatatlan nézéssel, látással tekint a világra:
Volt egy édesapa, aki vasfegyelemmel nevelte gyermekeit és azt várta, hogy a családban mindenki tisztelje és szeresse. A legszigorúbb fegyelmi eszközökkel igyekezett kikényszeríteni a tiszteletet, de csak féltek tőle, szeretni nem tudták. Ekkor ez az ember elment egy csendes hétre, ahol hitre jutott és befogadta Jézust a szívébe. Egy új édesapát és egy új férjet kapott vissza a család, amikor hazatért. "Másképpen látott". Megszűnt zsebdiktátor lenni, szelíd és csöndes lett, és egyszerre ott volt, ahová el szeretett volna jutni, szeretni és tisztelni kezdte családja.
A másik történet pedig két társbérlőről szól, akik éveken keresztül ki akarták utálni egymást a lakásból. Mindent elkövettek, hogy megkeserítsék egymás életét. Aztán az egyikük karácsony előtt súlyosan megbetegedett. A másik pedig egy hívő barátnője tanácsára, amelyet nem könnyen fogadott meg, befőttet vitt a beteg társbérlője számára karácsony estéjén. Aztán ott maradt egész este, együtt töltötték a karácsonyt, csöndesen, beszélgetve, és egyszerre ott volt mind a kettő, ahová menni akartak, - meglátták egymást - és mindkettő megszabadult az ellenségétől, s mindketten kaptak a másikban egy jó barátnőt.
Jézus csodáiban a mi világunk korlátait és határait lépi át. Az ő világa, az ő valósága egészen más ezért lehetőségei is egészen mások. Isten belépett a mi világunkba emberi életével és megmutatta, hogy több az élet annál, amit mi látunk, gondolunk, vagy érzékelünk. Amikor Ő kijelenti magát, feltárja előttünk lényét, a túlsó partot már el is értük. Ne megérteni vagy megfejteni akarjuk ezt, hogy hogyan rövidült le a távolság, az idő. Jézus hatalmának csodáját csak befogadni lehet.
Bizalommal mehetünk utunkon egy nagyobb világ felé, ám hálával gondolhatunk arra a négy dimenzióra, Isten csodálatos világára, melyben életünket töltjük. S hadd zárjam egy történettel, amit egy bölcs asszonyról írtak, aki a látható világban meglátta a láthatatlant, ami száméra az örökkévalót jelentette:
Az idős hölgynek már egy kiskanál puszta látványa is óriási örömet jelentett. Haldoklott, és magához hívatta a lelkészét, hogy megbeszélje vele a temetését. Elmondta neki, hogy kitől óhajt búcsút venni, milyen énekeket énekeljenek a temetésén, hol legyen a kereszt és a koszorúk, ki hol álljon a koporsó körül. Amikor befejezte a monológját még egy nagyon meglepő kéréssel állt elő. Figyeljen kérem arra, hogy a koporsóba egy kiskanál legyen a kezemben! Nagyot nézett a lelkész, de mielőtt kérdezhetett volna, az öregasszony tovább beszélt: -Tudja, életem legszebb pillanatai közé tartoznak azok, amikor a tányérom mellett desszertes kanalat is találtam. Ilyenkor mindig tudtam, hogy édesség is következik. Szenvedélyes édességimádó vagyok.
"Igen. És?" – a lelkész még mindig nem értette, hogy mit akar az asszony azzal a vacak kiskanállal. "Nézze, nekem a kiskanál a hitet szimbolizálja. A hitet, hogy a java még hátra van, a legfőbb jó még várat magára. Különösen is fontos nekem ez a hit, így a halál közelében." Ámen