2016 március 13

Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. (Jn 13:34,35)

Vasárnap reggel egy zilált, gyanús kinézetű család ácsorgott a főutca egyik oldalán. Láthatóan nagy bajban voltak. Az asszony egy kibelezett kézitáskán ült, a haja kuszált, a ruhái gyűröttek, szemében rémület, a karjaiban egy sovány, síró csecsemő. Mellette egy férfi esőkabátban, borostás arcán lemondás, amint a két nagyobb gyereket próbálta kordában tartani. Mögöttük egy ócska autó állt, füstölgő motorral. Az utcán hirtelen végiggördült a főpap autója útban a templom felé. A családfő vadul integetni kezdett. De hát egy pap csak nem várathatja meg a híveit. Így hát úgy tett, mintha nem látta volna őket. Csakhamar jött egy másik autó, s a családfő megint vadul integetni kezdett. Az autóban az előkelő helyi klub elnöke ült, aki a klubelnökök országos találkozójára ment a szomszéd városba. Ő is úgy tett, mintha nem látta volna a családot, mereven bámulta az utat, és továbbhajtott. Majd egy újabb autó jött, vezetője az egyik leghírhedtebb ateista, aki még soha sem tette be lábát a templomba. Amikor meglátta a bajban lévő családot, felvette őket a kocsijába. Miután kifaggatta őket problémájukról, elvitte őket egy motelbe, s előre kifizette egy heti szállásukat, amíg a családfő munkát talál. Ezenkívül kifizette az új kocsi bérleti díját is, lehetővé téve, hogy a férj munka után járhasson. A nőnek pedig pénzt adott élelemre és új ruhákra.

Egy szelet tortához tudnám hasonlítani azokat a megnyilvánulásokat, ami vagyok a kapcsolataimban. Egy szelet, hogy valakiknek a gyermeke vagyok, egy másik, hogy kollega vagyok. Egy szelet, hogy diák vagyok, egy negyedik, hogy barát vagyok. Ugyancsak egy, hogy egy gyülekezetbe tartozom. Majd tovább folytathatja mindenki magának, hogy szülő vagy, unoka, stb vagyok.

Egy lelkész egyszer lehetőséget kapott, hogy beszéljen Teréz anyával. Egyetlen egy fontos kérdésre kereste a választ, ezt kérdezte meg: „Mi a mai világ legnagyobb problémája?" Teréz anya gondolkodás nélkül válaszolt: „A mai világ legnagyobb problémája, hogy megvannak a köreink." Vagyis a különböző méretű szelet torták, amiket előbb említettem. Majd Teréz anya azzal folytatta, hogy ezek a különböző körök mind kicsik és nem változik a méretük, csak ha mondjuk új családtagunk jön – a család körébe. A probléma nem az, hogy köreink vannak, hanem az, hogy ezek a körök nem változnak. Mindennap egy kicsit nagyobbítanunk kellene rajtuk.

Martin Luther King fogalmazta meg nagyon szépen és velősen: „Az emberek nagyon sokszor szinte utálják egymást, mert félnek egymástól. Félnek egymástól, mert nem ismerik egymást. Nem ismerik egymást, mert nem kommunikálnak. Nem kommunikálnak, mert elkülönülten (szeparáltan) élnek.

Rajzoljuk meg mi is magunknak a köreinket és legyünk jelen bennük. Tartsuk a kapcsolatot és igyekezzünk kommunikálni. Ez az első lépés. Majd minden egyes nap arra kell, hogy indítson bennünket, hogy tágítsuk ezeket a köröket. Hogy ne elégedjünk meg a zárt köreinkkel, hanem lássunk túl rajtuk és vegyük észre esetleg azokat az embertársainkat, akiknek nem adatott meg, hogy ennyire sok körhöz tartozzanak, ha egyáltalán tartoznak bárhova.

A jó imádság is nemcsak arról szól, hogy nekem mire van szükségem, hanem arról is, hogy Isten megláttassa velem, hogy a körülöttem élőknek, annak a másiknak mire van szüksége. Minél szélesebb lesz ez a kör, annál több ismerősöm ismerőse jut majd eszembe, és lesz része az imáimban, majd pedig az életemnek.

Ebben az eltömegesedő világban az ember lassan számmá, statisztikai adattá válik. Kezdve attól, hogy a telefonközpont, a gáz és villanyművek úgy tartanak nyilván, mint egy számot, hogy az utcai forgatagban egy vagy a sok ezer között. A munkahelyen is, főleg ugye a mamut vállalkozások esetében, az ennyiedik számú dolgozóként vagy beírva, egészen addig, hogy a temetőben is ennyiedik parcella ennyiedik sorában ennyiedik sírhantba temetik majd tested.

Az ember a tömegben elveszti a nevét és egyéniségét. A társadalom óriási gépezetének egy kicsi csavarja lesz belőle. Ha kihull, rögtön pótolják, és a gép zavartalanul megy tovább. A tömegben méltatlankodik az ember, hogy tömeg van a buszon, nem gondol arra, hogy az az asszony, aki mellette tolakszik, azért siet, mert tudja, hogy még aznap kell mosnia és főznie másnapra, vagy netalán valakije beteg és oda siet. Nem gondol arra, hogy a suhanc, aki a hátsó ülésen fütyörész, lehet, hogy lelki kérdésekkel vívódik. Nem gondol arra, hogy az autóbusz kalauz, aki az 586-os számot viseli a sapkáján, azért ideges, azért kezelte rosszul a jegyet, mert ő is ember, tele egyéni problémákkal és gondokkal. Hovatovább egyre inkább ilyen névtelen számokká leszünk egymás számára. Lelkileg is így eltömegesedünk, jelentéktelen, elszürkült, elértéktelenedett emberekké válunk, akiknek már nem is ember mivoltunk ér valamit, hanem a munkaerőnk, a teljesítményünk, az a haszon, amit el lehet könyvelni utánunk.

Nos, ebből emel ki az Isten szeretete. Ez a név: Jézus, éppen azt jelenti, hogy Isten a tömegben elvesző ember után megy, éppen az ilyen ember sorsán akad meg a szeme. Emlékszel kikhez jött Jézus? Az elesettekhez. A vámszedőhöz, a koldushoz, a hitetlenekhez, ahhoz az emberhez, akit te a tegnap épp – akár halkan vagy nagy harsonával – kinevettél, hogy mennyire nem úgy cselekedett, ahogy azt „normálisan", vagyis ahogy te tetted volna. Azokhoz jött, akin mindenki átnéz, mint a levegőn, akinek senkije sincs, hogy törődjön a személyes ügyeivel. Jézus ezeknek az embereknek üzente főleg, de neked is a tömeg kavargó forgatagából, hogy: Figyelj, Te Isten gyermeke vagy!

Olyan ez, mintha Jézus rákapcsolna bennünket az Isten édesatyai szíve szeretet-energia központjába és azt mondaná: ezt vezessétek tovább! Azt mondja: „Új parancsolatot adok néktek: szeressétek egymást". Földies a gondolkodásunk és mindent törvények, szabályok és határok közé akarunk szorítani. Ezért is fogalmaz így, hogy új parancsolat. De ez több mint egy rendelet, vagy jó tanács, ez egy ajándék. Olyan, mint mikor napok után a sivatagban vonszoljuk magunkat és hirtelen víz fakad fel a mélyből. Lehet meríteni belőle és lehet vinni mindenkinek, mindenhová, mert ez soha nem apad el.

Isten gyermeke vagy, ami azt is jelenti, hogy a legfőbb erényed a szeretet. Viselkedj hát ehhez méltón! Hányszor van az, hogy nevetünk, gúnyolódunk másnak a butaságán, vagy tudatlanságán, közben nem véve észre, hogy az a másik, aki a te körödön kívül van, nem tehet a helyzetéről, a sokszori tehetetlenségéről. Sőt talán pont te vagy az, aki azért kerültél az útjába, azért találkoztatok, azért hozott a sors össze benneteket, mert dolgotok van egymással. Így ha úgy érzed fennebb vagy, mint ő, ha úgy érzed több vagy, hogy neked valamilyen úton, módon több adatott, mint neki, ne tipord el! Segíts neki!

Amikor valakiről pletykálsz, amikor valakit sértegetsz, sőt amikor valakit sajnálsz, saját magad, a saját egód táplálod, hogy te mennyivel jobb és több vagy, mint ő! Van benned egy vágy, mely az úgymond „nagyra" vágyik. Érzed, hogy sokra vagy képes, érzed, hogy különleges vagy, talán azt, hogy több vagy mint más. Hogy különlegesebb vagy, mint bárki más! És tudod, igazad van! Tényleg különlegesebb vagy, mint bárki más! Igen, te! De ha ránézel a melletted ülőre, tudd, hogy ő is az! Mindenkinek sajátos és egyéni feladata van ebben az életben. Ezért van az, hogy mindenki más-más színben pompázik. Most színnek nevezem a könnyebb illusztrálás érdekében, de azt akarom ezzel kifejezni, hogy más minőségűek vagyunk mind. Ezért az egyetlen ember, akihez mérned kell magad, az a te, saját múltbeli éned. Sem a szomszéd, sem a legjobb barátod, hanem te magad! Légy te a legjobb te, aki létezett valaha!

Jó az, ha érzed, hogy különleges erő rejlik benned, de használd tudatosan, odafigyelve másokra is. Ne azáltal akard naggyá tenni magad, hogy sajnálod a másikat, vagy gyalázod, hogy milyen szerencsétlen. A lelked olyan, mint egy láng, mely a sajátos színében tündököl és ragyog. De felelősséggel is jár ez ám! Mert mint mindenben, itt is kétoldalú az érme: lelked lángja szeretetével nagyon otthonos és megértő melegséget tud árasztani, de ugyanakkor meglepően könnyen tud égetni is!

Abraham Lincolnnak volt egy ilyen mondása: ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat. Márpedig testvéreim, az, hogy Isten gyermekei vagyunk, ez a tudat, igencsak nagy erő. De jól kell tudni használni!

A hogyanját pedig Jézus mutatta meg nekünk, ahogy hallottuk a felolvasott igerészből. Már számtalanszor hallottátok ezt a történetet: Jézus lealacsonyítja magát, és megmossa a tanítványai lábát. Nem teljesen tudjuk felmérni, hogy ez mit jelent, ugyanis abban az időben a szolgák végezték ezt a munkát, ma pedig átalakult ez a fogalom. S képzeljétek el, hogy ugye mindenki saruban járkált akkoriban, vagyis szinte mezit láb, tehát a föld összes pora és mocska ráragadhatott. Főleg, hogy a mosakodás legjobb esetben is hetente történt, ha nem havonta. Jézus pedig megmossa a tanítványai lábát. Most képzeld el, hogy azt, akit a tegnap, vagy tegnapelőtt, vagy te tudod mikor szidalmaztál, gyaláztál, vagy netán kinevetted, hogy leülteted egy székre, leveszed a cipőjét, zokniját és megmosod a lábát egy tálban. Milyen érzés? Minden magyarázkodás nélkül ezt megteszed. Képes vagy ezt véghezvinni? Tudod élni azt, hogy a szolga nem nagyobb az uránál?

Tudtam, és valahogy mégis ledöbbentett, mikor a prédikációra készültem és olvastam, hogy Jézus visszaül a helyére, miután mind a tizenkettőnek megmossa a lábát, és rákérdez: értitek, hogy mit tettem veletek? Felfogjátok, hogy mi történt itt és most? Én, akit ti Uramnak, Mesteremnek hívtok, én, aki a ti felfogásotok szerint fennebb vagyok mindennél, nagyobb vagyok mindegyikőtöknél, én, megmostam a lábatokat. Én, akit ti Istenemnek hívtok, én, lealacsonyítottam magamat a legkisebb, a szolga szintjére és megmostam a lábatokat.

Most pedig kérdem tőletek: nem ugyanezt tesszük-e mi is vele ma? Felmagasztaljuk őt olyannyira, hogy piedesztálra emeljük, mint valami megközelíthetetlen Istenséget, aki elérhetetlen az ember számára, és mindeközben magunkat is, azokkal szemben, akikről úgy érezzük, hogy nem tartoznak bele a mi szoros köreinkbe? Nem pont az a nagyszerű és fantasztikus a jézusi tanításban, hogy lealacsonyodik a legkisebb szintre? Azt, akit te bántalmaztál azért, hogy magadat, az egódat felemeld és verni tudd a melled, (még ha nem is teszed ezt nyilvánosan), hogy te milyen jó vagy, milyen „kemény" vagy, ez helyett képes vagy arra, hogy odamenj hozzá, és egy megfelelő pillanatban félrevond és négyszemközt megkérdezd tőle, hogy minden rendben veled, az életedben? Jól vagy, boldog vagy? Tudod, hogy van egy Istened, aki szeret téged? Van erőd erre? Van erőd elmondani neki, hogy ha bármi fájdalma van, hozzád mindig szívesen jöhet, mert ha tanácsot nem is tudsz mindig adni, de legalább meghallgatod? Képes vagy lelkednek ezt az oldalát is elővenni és megmutatni az embereknek? Nem ugyanezt a példát tette Jézus is egész életében?

Jézus nem olyan értelemben vett Isten fia, mint neked szülőnek az a mosolygó drága kis lélek, aki átölel, vagy ahogy te, mint gyermek a szüleiddel vagy kapcsolatban. Azért nevezi az Írás Jézus személyének titkát így: Isten fia, hogy sejtelmünk legyen arról a hallatlan szeretetről, melyet Isten tanúsít felénk, mindenkor! Hogy beleremegjen a szíved és elámuljon a lelked: hát ennyire szeret az Isten, hogy feláldozta volna értem Őt? És kell, hogy késztessen is cselekedetre, hogy amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!

Csak nehéz, tudom, egy hosszú és nehéz nap után a munkahelyen vagy iskolában, mikor az ember hazaér és egy kis nyugalomra és pihenésre vágyik, hogy őt szeretgessék, nem pedig, hogy tovább fáradozzon embertársaiért. Ilyenek vagyunk. Lemerülünk néha. De ez nem baj! Manapság mindenki a facebookra teszi ki, hogy épp hogyan érez, vagy mit gondol. Hát mond el élőben is, kommunikáld legalább 1-2 mondatban, hogy mit érzel, épp most hogy vagy.

Prédikációm elején azért használtam a torta szeletes hasonlatot a kapcsolatainkra, mert arra szerettem volna felhívni a figyelmeteket, hogy függetlenül attól, hogy hány ilyen szelet van az életetekben, vagy hogy milyen méretűek ezek, a közepén van egy mag. Ez a mag pedig az Istennel való legmélyebb, legbensőségesebb, legintimebb kapcsolatod. Itt van az, ami te vagy. Ebben senki sincs és nem is kell legyen, csak te magad és Isten. Ez az a legbelsőbb kör, ahol felfedezheted – és fel is kell fedezd a saját boldogságod érdekében, - hogy milyen színben ragyog a te lelked. Ez az a pillanat, amikor itt bent vagy, amikor magadnak való lehetsz. Ez az, ami rólad szól. Itt töltődik (vagy töltődhet) fel a lelked, az Isteni jelenlét érzetében. Ahol magadra találsz, és telítődik a poharad. Ha pedig a te poharad tele van, akkor és csakis akkor tudsz önteni a más poharába is. Ez az a hely ahol bölcsé válsz.

A bölcs pedig azért szól, mert van mit mondania. A bolond pedig azért, mert mondania kell valamit. Itt megérted, hogy sose bátortalanítasz senkit, aki folyamatosan halad a saját tempójában, legyen az bármilyen lassú fejlődés is. Itt érzel rá arra, hogy jön, hogy kedves légy mindenkivel, mert mindenki egy keményebb harcot folytat életében, még ha ez nem is látszik kívülről. Itt tudod megérezni, hogy az Isten szeretet, és ez a szeretet nemcsak, hogy a tied is, de a legnagyobb erényed!

A földi dolgokat meg kell ismerd, hogy elkezd szeretni azokat. A mennyei dolgokat pedig szeretned kell, hogy megismerhesd őket. Az embertársaid pedig – Isten gyermekei – mennybéli lelkek, akiket szeretned kell először, hogy megérteni és elfogadni tudd őket.

A barátságtalan emberektől nem kell félni – hacsak nem magadat látod bennük. Szeretni és dédelgetni kell őket, mert szenvednek és biztonságra, szeretetre van szükségük. A mindennek a csodálata ott kezdődik, hogy értékelem az érme mindkét oldalát. Mert mindig kettő van! A kötekedő és verekedő ember azért cselekszik úgy, mert őt is verték és ő vele is kötekedtek. Az igazságtalan és hatalom éhes ember sem egy lelketlen kutya, nem egy éhes vámpír, aki a te energiádat akarja bekebelezni (legalábbis nem tudatosan). Ők is emberek, és hogy bármi másnak lásd őket, annyit tesz, mint a saját emberségünkről elfeledkezni.

A világon semmi sem lágyabb és gyengédebb, mint a víz. Mégis átformálja a medret, amelyben folyik. Vagyis semmi sem győzedelmeskedik jobban a kemény és erős felett, mint a víz. Az egyik legerősebb hitrendszer, amivel rendelkezhetünk, hogy bár a világ tömegében olykor jelentéktelennek tűnünk, nem szabad becsapjon, hogy túl nagy falatot akarjunk megrágni nagyravágyásunkban. Amennyivel gyengébb vagy, gyengédebb, kedvesebb, odaadóbb, annál nagyobb hatást gyakorolsz a világra hosszú távon. Emberek sokszor annyira el vannak azzal, hogy változást hozzanak, hogy elfelejtik közben, hogy az életmunka a legkisebb kedvességgel kezdődik. Sőt nem is feltétlenül kedvesség, de a helyes dolgot tenni és hűnek maradni a belső hangunkhoz, mely mindent lát, és mondja, mikor megyünk magunk ellen. Ha nyitott szemmel jársz, látni fogod a sok lehetőséget, amit az élet eléd hoz. Hogy ezekkel szembe légy közömbös az az igazi vétek.

Jézus megtisztított rengeteg embert az által, hogy megbocsátott azoknak, akik őt kínozták és bántották. Igyekezzünk hát mind nap tökéletesebben követni az Ő példáját és gyakoroljuk a parancsolatok legnagyobbikát: Szeressétek egymást!

Ámen

Szolgált: Ménessy Magor teológiai magiszter