2015 május 17

És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem;
És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
( 2Korinthus 12, 7-9)

Lekció: Jn 8, 1- 11
A tegnapi sokalom alkalmával egy érdekes beszélgetésre lettem figyelmes. Épp a hátam mögötti asztalnál arra panaszkodott egy fiatal nő, hogy nem talál munkát. Elmesélése alapján kiderült, hogy pár éve egy súlyos balesete volt, amiből szerencsésen végre felépült, és képes lenne dolgozni. Azonban még vannak a balesetnek utóhatásai, hiszen nem bírja az utazást hosszú távon, és két megállónként le kell szállnia. Továbbá, migrénes fejfájásai is vannak olykor, ami akadályozná őt a munkában. Mivel ezek egyre ritkábbak így reménykedik, valahol csak megértik a problémáját és adnak neki munkát. De nem így lett. A legtöbb helyen kifogásolták, hogy az utóbbi két évben nem dolgozott így teljesen kiesett a rendszerből, így viszont nem tudják alkalmazni, máshol pedig megmondták, hogy nem tolerálnak rosszulléteket. Az egyik helyen az interjúztató megkérdezte: na, mi az a betegség, amivel ennyi időt lehet otthon tölteni? Ez a fiatal nő teljesen elkeseredett a sok kudarc miatt. Azt remélte megértik a nehézségeit, és segítenek majd neki. Szorult helyzetben volt, ahol mások kegyelmére kellett hagyatkoznia gyengeségében.
Ez a nő mennyire nincs egyedül helyzetével, hiszen mi is sokszor kegyelemre szorulunk. Szükségünk van rá, amikor nem tudunk erősek lenni, belefáradunk az előttünk álló akadályokba. Amikor már tehetetlenek vagyunk, kifogyott minden eszköz a kezünkből, amivel tovább küzdhetnénk. Amikor nem tudjuk, merre van a kiút a problémáinkból. Amikor nem tudjuk megvédeni magunkat, a családunkat. Amikor nem tudjuk ellátni a ránk bízott feladatot, kegyelemre szorulunk.
1./ Sokszor ezekben a helyzetekben az emberektől várunk megoldást, sajnálatot, segítséget. Ám napjainkban a világ nem így működik. Itt betegen is munkába kell menni, mert a főnök nem kegyelmez. El kell titkolni a gyengeséget, nem mutatni semmit, mert ha mások látják, rögtön ki is kezdik azt, kegyelem nem várható. Ki az, aki még ne élt volna át ilyet? Hogy ott volt lelkében vagy testében a probléma, de azt várták el tőle a környezetében lévők tegyen úgy, mintha minden rendben lenne.
Ahogy egy nőt, aki súlyos depresszió miatt betegszabadságon van, de egy hónap után a felettese elkezdi hívogatni, és lelkileg zsarolni, hogy ne szimuláljon, hanem sürgősen menjen vissza dolgozni. De sok hasonló történetet ismerünk mi is, történt meg velünk is, ahol az ember képtelen kegyelmet gyakorolni, ahol csak a pénz, a munka elvégzése számít.
Mennyi ilyen tövist cipelünk magunkkal! Mert csak a cél számít, de a mögötte lévő ember már nem.
A világtól kegyelem nem várható, maximum engedmények. Azok sem ingyen, hanem valamilyen viszonzást várnak cserébe, és nem vég nélküliek.
Kitől várhatjuk hát a kegyelmet? Ki lehet kegyelmes? Csak az lehet kegyelmes, akinek igaza van, aki maga az igazság. Csak az lehet kegyelmes, aki szuverén úr, egyetlen szavára cselekvés lesz, aki önzetlenül teszi mindezt. Csak az lehet kegyelmes, akinek életre-halálra a kezében vagyunk, és van hatalma igazsága szerint bármit tenni az életünkkel, de nem teszi meg.
Mindez csak egyvalakiről mondható el: Istenről! Kegyelem egyedül Istentől jöhet Krisztuson keresztül. Ahogy az asszonyt sem védte senki, kegyelmet egyedül Jézus adott neki. Erőtlen, tehetetlen, szorult helyzetében csak Krisztus kegyelme volt mellette. Senki másnak nem jutott eszébe, hogy mivel ő is bűnös, kegyelmet adhatna a parázna nőnek. Akkor döbbennek erre rá, mikor Jézus azt mondja, az dobja az első követ, aki maga nem bűnös. A kegyelem tehát azt jelenti, hogy nem azt kapom meg, amit megérdemelnék.
2./ Isten kegyelme minden helyzetben elég
Életünk bármilyen helyzetében ott van Isten kegyelme.
Pál a felolvasott igében leírja, hogyan éli meg azt, hogy nincs minden rendben az életében. Megérzi testének, erejének végességét, ugyanis ahogy ő írja: tövis adatott a testébe. Vagyis egy komoly betegséget kapott, amely a magyarázók szerint valószínűleg epilepszia lehetett. Ez pedig legyengítette, így gátolja őt munkájában, megszokott mindennapjainak élésében. Érthető tehát, hogy szeretett volna szabadulni ettől.
Ám úgy tűnik, hiába könyörög szabadulásért, Isten válaszol neki: elég neked az én kegyelmem! A válasz egyértelmű.
Szeretett volna megszabadulni betegségétől Pál, de nem lehetséges. Mi is mennyiszer vágyunk rá, hogy bizonyos dolgok megváltozzanak az életünkben. Hogy végre másképp menjenek a dolgok a munkahelyemen, hogy változzon meg a párom, hogy múljon el a betegségem, a fájdalmam, a félelmem, a gyerekem betegsége. Csak lenne vége, csak szabadulnánk meg a nehézségektől. De nem; a válasz ugyanolyan egyértelmű számunkra is. Pálnak ugyanis azért volt szüksége erre a problémára, hogy mindig tudja, amit elért a misszióban, csak egyedül Krisztus segítségével tehette, mert ő maga túl gyenge lenne ehhez. Gondoljunk csak bele mekkora kísértés lehetett Pál számára az, hogy amerre csak járt virágzó gyülekezetek épültek! Mi magunkra sokkal kevesebbért is tudunk nagyon büszkék lenni.
3./ Naponként, percenként Isten kezéből élünk. Ahogy a gyermeknek szüksége van a szülőre, aki naponként elkészíti számára az ételt, úgy gondoskodik rólunk is a mi Atyánk. Csak a kegyelem az, ami segíthet rajtunk! Más út, menekvés nincs. Pedig próbálkozunk, kikaparni a szerencsénket, kikövetelni a holnaptól, amit úgy érzünk, megérdemlünk, kiimádkozni a legkonokabb módon. Veszélyes úgy tekinteni a felső hatalomra, mint a saját kiszolgáló személyzetemre. Isten kegyelme a rosszban is ott van. Ott van a bűnben a parázna nő mellett, ott van betegségben Pál mellett. Ott van a gyengeségünkben, kérdéseinkben, tanácstalanságunkban, belefásultságainkban, tehetetlenségeinkben mellettünk.
Elmondok erre egy mai példát, amit pár éve láttam. Épp egy karórát vittem elemcserére egy óráshoz. Amint beléptem az üzletbe ámulva néztem mennyire pontosan, gyorsan tud dolgozni az apró műszerekkelaz órásmeste. Ámulatom akkor lett még nagyobb mikor letette a szerszámokat és megláttam, hogy remeg a keze. Valószínűleg Parkinson-kóros lehetett. Mekkora kegyelem van ebben! A betegségében is tud dolgozni, jól és pontosan. Nem emberek kegyelmén múlt ez, hanem Isten kegyelmén, hogy betegségében is hasznos lehet.
4./ Isten kegyelme pont elég
Pál mondanivalójának hitelessége éppen szenvedése. Hiába könyörgött érte háromszor is, Isten úgy döntött, hogy maradjon a tövis, a titokzatos betegség. Megdöbbentő az Úr válasza az imádságra: elég neked az én kegyelmem! Ám ez nem rezignációhoz vezet, hanem azt élheti át, hogy nem védelem alatt ál. Nem babusgatják, hanem erőtlenségében is felhasználják. Isten hozzásegíti szolgálatának végzéséhez is. Mennyire más ez, mint a hellenista világ „isten férfiai", akik természetfeletti erővel és az istenek védelmezésével viszik végbe hőstettüket. Itt teljesen mást látunk.
Isten ereje erőnket megsokszorozza. Ahogy mondja Pál: mindenre van erőm a Krisztusban! Mikor életed méltóságát nem a saját méltóságod adja, mikor erőd nem magadtól van, akkor Krisztustól kapod. Erre a kegyelemre mondja az apostol, hogy pont elég nekünk.
5./ Ma a világban soha semmi nem „pont elég". A fizetés, vagy a szabadság túl kevés, viszont a boltban mindig véletlen túl sokat adnak, és hangzik az ismert mondat: kicsit több lett, maradhat? És persze maradhat, mert hát inkább több legyen, mint kevesebb. De Isten nem így osztja a kegyelmét. Az pont elég. Kevésnek nem mondható, sok sem, mert akkor elveszne az igazság. Nem túl sok, hiszen akkor mindent bebugyolálhatnánk a kegyelembe, ezzel lehetne mindig kibúvót keresni magunknak, és nem maradna hely az igazságnak. Akkor a kegyelmet olcsósítanánk, pedig nem az. Sokszor azt hihetjük, hogy a kegyelem nem lehet nagydolog, hiszen ha valami értékes, akkor nem elég csak megköszönni azt. Isten kegyelme ingyen van, de nem azért mert olcsó, hanem azért mert megfizethetetlen.
Így nem túl sok, de nem is kevés, hiszen mindenkinek jut belőle, minden helyzetben. Így lesz bűnből bocsánat, gyengeségből erő, kísértésből győzelem, bukásból feltámadás, halálból élet.
Pont elég, úgy elég, hogy a parázna asszonyhoz kő helyett odalép valaki. Egy férfi, akik számára eddig csak eszköz volt. És most ez a férfi nemcsak az életét menti meg, hanem megbocsájtja a bűneit. Szeretetet, megértést kap, pedig nem ezt érdemelné. Ennyire elég a kegyelem.
Elég a felsíró gyermekeknek, a szülő anyáknak. Pont elég a betegnek, a haldoklónak. Elég a törékeny asszonynak, az erős férfinak, a munkásnak, hogy munkáját elvégezhesse. Elég egy összeroppant nemzetnek. Elég arra, hogy amikor a magad terhét alig bírod, még másokét is felvedd, elég arra, hogy el ne fáradj a szeretet szolgálatában, hogy bocsánatot kérj és adj. Elég az örömre, elég a végítélet napján, de ebben a pillanatban is. Ámen
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.