2017 november 19

"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1 Thess. 5,16-18)

Lekció: 143. Zsoltár

Van valami, amit Ti tudtok rólam, és van valami, amit én tudok rólatok, és ez szorosan kapcsolódik mindahhoz, ami miatt általában aggódunk.
Van valami, amit tudunk minden emberről, akivel valaha találkozunk ezen a Földön. És ez a dolog pedig nem más, mint hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.
A harvardi orvosi hírlevél szerint „a hála szorosan, szinte elválaszthatatlanul köthető ahhoz, hogy valaki boldogabbnak érezze magát. Segít, hogy még több jó érzés töltsön el minket, ezenkívül fokozza a jó élményeinket, és javítja az egészségünket. Ahhoz is hozzájárul, hogy könnyebben elviseljük a nehézségeket, és jobb kapcsolatba kerülhessünk másokkal”
- miképpen kapcsolódik a boldogság és a hála egymáshoz? Sokan erre azt mondanák, hogy a válasz egyszerű: amikor boldog az ember, akkor hálás.
Valóban a boldog emberek azok, akik igazán hálásak?
Mindannyian ismerünk több olyan embert is, akiknek mindenük megvan ahhoz, hogy boldogok legyenek, és mégsem azok, mert valami másra vágynak, vagy többre abból, amijük már van.
És mindnyájan ismerünk olyan embereket, akiket sok szerencsétlenség ér, szerencsétlenség, amelyben mi magunk nem szeretnénk részesülni, és ők igazán boldogok. Sugárzik a boldogság belőlük! Hogy miért van ez? mert azok az emberek hálásak.
Tehát nem a boldogság az, ami a hála érzését kelti bennünk.

- mit is értünk pontosan a hála alatt? Saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy hogyan is működik. Részesülünk valamiben, ami értékes számunkra. És valóban a miénk és ajándék kell, hogy legyen. Nem olyan, amit mi vásároltunk. Nem black friday ajánlat. Nem általunk szerzett. Nem is becseréltük. Nem dolgoztunk érte. Csak egyszerűen kaptuk.
Az ajándék ebben az ajándékban valójában maga a lehetőség, nem a dolog, amit kaptál, mert ha az valahol máshol lenne, és nem lenne rá lehetőséged, hogy élvezhessed, hogy felhasználhassad, akkor nem lennél hálás érte. A lehetőség a minden ajándékban rejlő ajándék.
A lehetőség egyszeri, megismételhetetlen. Ki tudjuk használni ezt a lehetőséget, vagy el tudjuk szalasztani. És ha kihasználjuk a pillanatban rejlő lehetőséget, akkor megkapjuk a kulcsot a boldogsághoz. Pillanatról pillanatra hálásak lehetünk ezért az ajándékért.

Ez azt jelenti, hogy mindenért hálásak lehetünk? Bizonyára nem. Nem tudunk hálásak lenni az erőszakért, a háborúért, az elnyomásért, a kizsákmányolásért. Személyes szinten nem tudunk hálásak lenni egy barát elveszítéséért, a hűtlenségért, a halálesetért.

Pár évvel ezelőtt – betegségem ideje alatt – egy vasárnap ez az Ige szólt egy gyülekezetben. Őrlődtem azon, hogyan várhatja el tőlem a Jó Isten, hogy „mindenért”, azaz ezért is hálát adjak. Miért nem elég, hogy nagy nehezen elfogadtam a tényt, hogy meg kellett történnie? Hogyan lehet hálás szívvel emlékezni a fájdalomra, az ágyhoz kötöttségre? Hosszú hónapok harca volt ez számomra. Apám mindig azt tanította nekem, hogy az életben bármi történik velünk, abból mindig lehet és kell tanulni; mindennek értelme és haszna van, de nem mindig értjük meg azonnal, csak távlataiban. Arra kértem az Urat, mutassa meg nekem, mit kell ebből tanulnom, és hogy tudjak hálát adni érte.
Most már sok tekintetben másképp értékelem a körülöttem levő világot. Érzékelem az egészség felelősségét, az életidő értelmes megélésének kegyelmét. Másképpen reagálok mások szenvedéseire. Képessé váltam arra, hogy vigasztaljak és biztassak, mert megtapasztaltam az emberi lehetőségek határait és a kizárólag Istenben való hit reménységét. Megtanultam hálát adni mindenért.
Ezért is mondom, hogy hálásak nem lehetünk mindenért. De még akkor is eljuthatunk erre a szintre, ha valami szörnyen nehéz dologgal kell szembesülnünk. Nem lesz annyira rossz, mint amennyire annak tűnik. Igazából amikor megfigyeljük és megtapasztaljuk rájövünk, hogy legtöbbször amit kapunk, az egy lehetőség. És egyszerűen elmulasztjuk, mert átrohanunk az életen, és nem állunk meg, hogy észrevehessük a lehetőséget.
Megtanulhatunk például türelmesnek lenni. Hallottátok már, hogy a békéhez vezető út nem egy vágta, hanem inkább egy maraton? Ehhez türelem kell. Hogy tanuljunk, hogy szenvedjünk, hogy kiálljunk.
Hogyan találhat mindegyikünk megoldást arra, hogy hálával élhessen, nem csak egyszer-egyszer, hanem pillanatról pillanatra? Hogy csináljuk ezt? Nem attól leszünk tartósan boldogok, ha időnként megköszönünk ezt-azt, hanem ha alapvetően hálás természetűek vagyunk. Ez megóv bennünket az önteltség, irigység és neheztelés érzésétől.

A válasz nagyon egyszerű. Annyira egyszerű, hogy már mikor gyerekek voltunk, elmondták nekünk, mikor tanultunk átkelni az úton.
Állj meg! - Nézz szét! - Menj!
Mindössze ennyi. De milyen gyakran állunk meg? Átvágtatunk az életen, nem állunk meg. Elszalasztjuk a lehetőséget, mert nem állunk meg. Meg kell állnunk. Csendben kell lennünk. És stoptáblákat kell beépítenünk az életünkbe.
Mikor néhány évvel ezelőtt Afrikában voltam, és utána hazajöttem, felfigyeltem a vízre. Afrikában, ahol voltam, nem volt iható víz. Valahányszor megengedtem a csapot, úgy éreztem, el vagyok halmozva! Valahányszor felkapcsoltam a villanyt, annyira hálás voltam. Nagyon boldoggá tett. De egy idő után ezek túlságosan megszokottá váltak. Már nem voltam hálás !
Nézzetek körül! Nyissátok ki a szemeteket! Nyissátok ki a fületeket! Használjátok az orrótokat! A lelketek hangját! Minden érzékszervünket használjuk a csodálatos gazdagság megtapasztalásához, amit kaptunk! Sosem fog véget érni, és ez az, amiről az élet szól, hogy élvezzük, élvezzük mindazt, amit kapunk. Hálásak legyünk.

És aztán kitárhatjuk a szívünket is, a szívünket a lehetőségekért, azokért a lehetőségekért is, hogy másoknak segíthetünk, hogy másokat boldoggá tehetünk, mert nincs nagyobb boldogság annál, mint az, amikor mindenki boldog közülünk.
Állj meg, nézz szét, majd menj, és valóban tégy valamit! De bármi is legyen, ha élünk ezzel a lehetőséggel, megtaláljuk és kreatívak leszünk.

Két szerzetes sétált az erdőben, halkan beszélgettek. Odaértek egy folyó partjára, ahol egy asszony ácsorgott. Nem mert átkelni, mert félt, hogy a folyó gyors sodrása miatt belefullad a vízbe.
Az idősebb szerzetes nem törődve a nővel, átgázolt a folyón, viszont a fiatalabb a hátára vette az asszonyt, és átkelt vele a folyón. Utána szótlanul bandukoltak egymás mellett. Az idősebbik magában zsörtölődött néhány órán keresztül, majd egyszer csak, nem bírván tovább, megkérdezte a fiatalabbat.
– Miért vetted válladra azt az asszonyt, mikor tudod, hogy nőt nem érinthetünk meg?
A fiatalabbik szerzetes így válaszolt:
– Nem az számít, hogy én átvittem, hanem az, hogy te már órák óta cipeled.

Mindig meglepődöm, amikor hallom, hogy a “hála”, és a “köszönet” szavak milyen sokszor elhangzanak. Egy hálás légitársaság, egy vendéglő, egy kávézó hálája, egy bor, ami hálás. Én még olyan WC papírt is láttam, amelynek a márkaneve “Köszönöm” volt.
Létezik egy hálahullám, mert az emberekben egyre inkább tudatosul, hogy mennyire fontos is ez, és hogy mekkora mértékben meg tudja változtatni a világunkat. Mert ha hálás vagy, nem félsz, és ha nem félsz, nem vagy erőszakos. Ha hálás vagy, akkor az elégedettség érzése fog el, és nem pedig a hiányérzet, és ezt meg akarod majd osztani másokkal.
A hála valójában az immunrendszeredet is erősíti. Ellenállóbbá tesz a stresszel szemben és kevésbé leszel hajlamos betegségekre. A hálás emberek azért olyan boldogok, mert meg vannak elégedve, azzal, amijük van.
Ha hálás vagy, akkor élvezed azt, hogy mennyire sokszínűek az emberek, és tiszteletet érzel mindenki iránt, és az megváltoztatja mindazt, aminek befolyásában élünk.
Amire nekünk szükségünk van, az kis csoportokból kialakított hálózat, gyülekezetünk, akik ismerik egymást, akik kapcsolatban vannak egymással és Istennel és az egy hálás világ.
Az emberekben egyre inkább tudatosul, hogy a hálás világ egy boldog világ, és mindannyiunknak meg van a lehetősége az egyszerű “állj, nézz szét és menj” révén, hogy átalakítsuk a világot, hogy egy boldog hellyé változtassuk.
A hála egy szokássá kell váljon az életedben és még a nehezebb időkben is gyakorolnod kell. A szokásos reggeli vagy esti áhítatod során szánj rá némi időt és sorolj fel mindent, amiért hálás vagy. Amikor ez szokássá válik az életedben, sokkal több mindent fogsz észrevenni, amit Isten benned és általad véghez visz. Ámen