2016 március 27 Húsvét

Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt! (Lukács ev. 24, 5-6.)

Lekció: Máté. 28
Mit tesz Isten, hogy az övéin segítsen? Mit tesz Isten a bűn, a szenvedés, a halál ellen? Mit tesz Ő azért, hogy minket kiragadjon és megmentsen? Mit tesz Isten értem? Sokszor megfogalmazott és kimondott kérdések ezek. Kérdések, amelyek mindnyájunkban benne vannak.
Ha egy kis gyermeknek azt mondom Húsvét, ő azt mondja: de jó, jönnek a sütemények, és kereshetem az elrejtett csoki tojásokat. Ha egy fiatal fiúnak említem meg ugyanezt az ünnepet, ő már azt mondja: szuper, végre pénz áll a házhoz, mehetek a rokonokhoz, esetleg osztálytársakhoz, és jól megszedhetem magam, vagy, ami ma talán egyre gyakoribb, végre kialudhatom magam, és ülhetek egész nap a gép előtt. Ha lányoknak említem a húsvétot, biztosan eszükbe jut az az illatfelhő, amely ilyenkor a legtöbb családban azért még csak-csak belepi a szebbik nem képviselőit.
Ha fiatal pároknak, felnőtteknek említem a feltámadás ünnepét, ott már jóval több válaszlehetőséget találhatunk. Ha húsvét, akkor végre mehetünk kirándulni, vagy éppen wellness hétvégére, hiszen ilyenkor érdemes kihasználni a hosszú ünnepnapokat. Szorgalmas háziasszonyok számára ilyenkor eljön a nagytakarítás, sütés főzés ideje, vagy éppen a vendéglátás, vendégségbe menés öröme. Ilyenkor lehet találkozni a családtagokkal, szeretteinkkel, és a közös együttlétek alkalmával egy kicsit kibeszélhetjük örömeinket, terheinket, megoszthatjuk egymással mindennapi dolgainkat.
Boldog nyulat! - hallottam valamelyik kereskedelmi tvben - 2016-ra már oda jutottunk, hogy így kívánnak az emberek egymásnak minden szépet és jót a hosszú hétvégére, ahogyan az ünnepet ma nevezik. Hosszú hétvége, a nyulak ünnepe, kicsit rímelve a fenyőfa ünnepére. Az üres sírra adott reakciónk egy ősi pogány mítosz szintjére degradálódott le. Nem az az igazi baj, hogy elhagytuk hagyományainkat, történelmi és vallási örökségünket, hanem sokkal inkább az, hogy becsuktuk szemünket és bezártuk fülünket a reménység üzenete elől.
De persze azért vannak olyanok is, akik a felsorolt elfoglaltságok mellett szakítanak időt az ünnep lényegére, a feltámadott Krisztussal való közösségre, istentiszteleti órákra, és valódi ünneplésre is.
Ilyen és hasonló reakciókkal találkozhatunk tehát manapság, ha a Húsvétról beszélünk.
Irigylem az első keresztyéneket. Annyira komolyan vették a húsvéti eseményt, hogy nem tudtak betelni a feltámadás örömével. Minden nap összejöttek, abban a meggyőződésben, hogy Jézus ott van velük. Valóság volt számukra, hogy a feltámadt, élő Jézus velük van, a gyülekezetben éppen úgy, mint mindennapi életükben. Számítottak rá, tőle kértek segítséget, erőt, ha kellett vigasztalást, vagy gyógyulást. Olyan volt számukra Jézus, mint egy nagyon tisztelt és nagyon szeretett jó barát.
Azért irigylem ezeket az első keresztyéneket, mert számunkra ez az élő Jézus elveszett. Egész keresztyén életformánk azt mutatja, hogy mi nem hisszük igazán a feltámadt és élő Jézus valóságát.
Hoztam egy kis húsvéti ajándékot a gyülekezetnek, ez itt egy üveg almabefőtt. A befőtt tartósított, vagyis konzervált gyümölcs, de azért desszertnek jó. Persze, sokkal jobb az ilyen szép, friss alma, amiben még benne vannak a vitaminok is. A konzerválás során ezek a vitaminok tönkremennek. Pedig vitaminokra szüksége van az embernek.
Nem kell megijedni, nem az egészséges táplálkozásról akarok előadást tartani, csak, amikor azon gondolkoztam, hogy mit is akarnak az asszonyok, miért mennek Jézus sírjához eszembe jutott mindez. Merthogy az asszonyok azért mennek, hogy Jézus testét megkenjék illatszerekkel. Ez egyfajta tartósítás volt. Nem olyan hatékony, mint ahogyan az egyiptomiak mesteri fokra vitték a múmiákkal, de egy kicsit konzerválta a testet, így tovább lehetett látogatni, a holttest mellett emlékezni. Ezek az asszonyok tudták, hogy mindennek vége, látták, hogy Jézus meghalt, legalább néhány napig hadd jöhessenek még a sírhoz, hadd gyászoljanak, beszélgessenek Jézusról. Az élő meghalt, hadd maradjanak meg az emlékek. Így szoktunk mi is gyászolni, vannak, akik évekig, évtizedekig rendszeresen járnak elhunyt szeretteik sírjához, hogy ápolják az emlékeket.
De a halott Jézus konzerválásából semmi sem lesz. Amikor a sírhoz érnek, már kintről látják, hogy a sírt lezáró kő el van mozdítva, és amikor benéznek, Jézus testét nem találják a sírban. A sír üres! Talán arra gondolnak, hogy a főpapok elrabolták Jézus testét, hogy a sírja ne váljon zarándokhellyé. A magyarázatot nem az emberi logika adja, hanem Isten. Megjelenik két angyal, Isten két küldötte, és amit mondanak, az isteni üzenet: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt! A kérdésük olyan, mintha a világot fejjel lefelé fordítaná valaki, és azt mondaná, ez a helyes, mindig is így kellett volna látni. De hát fejjel lefelé? – kérdeznék az asszonyok? Az élő Jézust keresni ? Itt a temetőben halottak vannak! – Jézus holttestét jöttünk bebalzsamozni. Mi már nem az élőt keressük, hanem a halottat.
A sírnál a fénylő ruhás férfiak hajthatatlanok. Az élőt kell keresni, de nem a halottak között.
A Húsvét ünnepe, a Feltámadás ma is tanácstalanná tesz minket. Akkor is, ha már sokszor hallottuk életünkben. Egyszerűen nem tudjuk megmagyarázni, nem tudjuk elképzelni, mert túlmegy a gondolkodásunk korlátain, szétfeszíti a világnézetünk kereteit. Egy kicsit a jeruzsálemi sírkerttől távolabbra utazva, nem csak térben, hanem időben is, itt a templomunk békés és megszokott falai között most felénk hangzik a kérdés. Hogyan reagáltok erre az üzenetre? El lehet ezt fogadni logikusan, a tapasztalatra építve, biológiai, kémiai és fizikai törvényszerűségek alapján? El lehet ezt fogadni úgy, hogy közben végig lefelé görbül a száj, és az a gondolat foglalkoztat bennünket, hogy úgyis a halál a végső győztes? El lehet ezt fogadni úgy, hogy közben nem mosolygom meg azt, aki még hisz és remél? Emberi értelmünk, képességeink csak a holtak között tudja keresni Jézust. Úgy, mint egy nagy történelmi személyiséget, mint egy nagy erkölcsi tanítót, mint egy példaképet, mint egy vallásalapítót, mint a szeretet ikonját. Élt, vándortanító volt, gyógyított, és szeretetből az életét áldozta. Számunkra ezzé szegényedett Jézus, és zavarba jövünk a húsvéti üzenettől, hogy Jézus nincs a holtak között, mert feltámadt, ő valóban ma is élő személy, és nem a múltban, az emlékekben, hanem az életben, a valóság világában kell őt keresni és megtalálni.
A húsvéti hit nem konzerv, amit egyszer egy évben előveszünk, felbontunk, hanem friss gyümölcs, amellyel Jézus minden nap táplál minket. Enélkül csonka a keresztyénségünk, mert a lényeg vész el belőle. Hiányzik belőle a JÖVŐ! Feltámadás hit nélkül a hitünknek csak múltja és esetleg jelene van, de jövője semmiképpen sincs.
Hisszük-e, hogy a feltámadt Jézus ma is, 2000 év elteltével is bennünk és közöttünk él? Hisszük-e hogy nap mint nap találkozhatunk vele,és feltámadásának isteni erejével segít bennünket, hogy ne konzerv életünk legyen, hanem élettel, erővel telt, lelkileg egészséges, szép, és jóízű? Segít, hogy ne féljünk a jövőtől, a betegségtől, a haláltól. Segít, hogy megváltozzanak bennünk dolgok, amiket eddig soha nem tudtunk megváltoztatni. Ez az igazi húsvéti hit.
De hol találjuk meg ezt a hitet, amelyik olyan, mint egy friss gyümölcs? Vagy másként feltéve a kérdést: hogyan találjuk meg a Feltámadottat az élők között? Az angyalok nem mondják meg a választ az asszonyoknak. De tanácsot adnak, emlékeztetik őket Jézus szavára. Jusson eszetekbe, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia." Jézus szava, az Ige nyitja meg a szemüket. Jézus szava, az Ige teremt bennük élő hitet. És hitre van szükség, mert hit nélkül mindezt képtelenek vagyunk megérteni és elfogadni. Hinni azt jelenti, látni a teljességgel láthatatlant. A szív új szemével látni, ami szemmel észre nem vehető. Mert jól csak a szívével lát az ember.
Ez az Ige ébresztett feltámadáshitet az akkori tanítványokban, az egyházban, és bennünk, mai tanácstalan tanítványokban is.
Amíg Jézusnak csak a tanítására emlékezünk, addig a mi hitünk konzerv hit. Akkor lesz eleven, életújító, bennünket formáló, átalakító, ha meghalljuk a húsvéti Igét, a felrázó, utat mutató szót: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, feltámadott! Itt van, az ő gyülekezetében, ahol az ő nevében összegyűlünk, itt van az igehirdetésben, itt van az úrvacsora szentségében, ott van, ahol otthon az Igét olvassák, imádkoznak, ott van, ahol segítségül hívják, ahol vigasztalást, tanácsot, útmutatást kérnek tőle. Ott van, ahol valaki szomorúságát, bánatát, félelmét hordja elviselhetetlen teherként. Ne a holtak, a múlt dogmái, tanításai között, ne a kultúrtörténet halott sorai között keressük Jézust, mert ő nincs ott. Ő az élők között, közöttünk, a mi életünkben van. Hallgassuk, olvassuk hát az Igét, a feltámadt Jézus szavát, és imádsággal kérjük, hogy bennünk is megszülessen ez a húsvéti hit: Jézus feltámadt, él ma is, és minket, a mi életünket is át tudja alakítani, csak engedjük neki. Annyit, mindig annyit fogunk megtapasztalni az élő Jézusból, amennyire teret engedünk neki magunkban. Akkor nem lesz konzervált hitünk, hanem friss lesz, jóízű.
Van-e esélye annak, hogy a halálba vetett hitből egy megújult életbe vetett hit fakad? Van-e esélye annak, hogy már itt ebben a földi életben ne a pusztulás, hanem a megújulás szerint éljünk?
Ezen a mai vasárnapon talán maradt még bennünk is annyi nyitottság, hogy Péterrel együtt elinduljunk az üres sír felé. Talán még van esélye annak, hogy mi is feltegyük a kérdést: Mi történik akkor, ha az a történet mégis igaz? Mi történik akkor, ha a halál bár valóságos, de még sem az utolsó állomás az ember életében? Milyen lenne az életem akkor, ha az elmúlás, a kompromisszumok helyét átvenné a reménység és az élet? Ne a halottak között keressétek az élőt!
Keressétek inkább a szívetekben, keressétek a lelketekben, keressétek a megbotlás utáni talpra állásban, keressétek a műtét utáni első lépésekben, keressétek a megszületett gyermek első sírásában, keressétek ráncos kezek simogatásában.
Keressétek az életet a kereszt önfeláldozó valóságában és legfőképpen keressétek a feltámadásban. ÁMEN

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638