-
Bejelentkezés
Login Login form
2016 január 31
"Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." Róma 8,14
Jézus Jeruzsálembe megy, ahol egyik éjszaka felkeresi őt Nikodémusz, egy magas pozícióban levő zsidó elöljáró, a szanhedrin tagja. Ez azt jelentette, egy befolyásos ember volt a városban. A farizeusok egyike, tudós ember, a törvény betartója. A farizeusok nem nézték jó szemmel Jézus működését, mért ugye sokszor kritizálta őket is sokszor.
De ez az ember, titkon csodálta Jézust és hát szeretett volna találkozni és beszélni vele, kettesben, négyszemközt. Ezért este, mikor már mindenki aludt, felkereste őt. Jézusnak pedig az első mondata hozzá, hogy bizony, bizony újjá kell születned. Nikodémusz pedig nem érti. Egy tanult ember volt, és visszakérdez: hogy ezt úgy érted, hogy vissza kell mennem anyám méhébe? Hát milyen butaság már ez? Ugyanis az elméje annyira materiális volt, annyira fizikális, hogy nem értette. És ez az ember tanított a Bibliából – Tórából akkoriban.
Jézus válasza pedig, hogy nem úgy Nikodémusz, nem úgy! A test testet szül, a lélek pedig lelket szül. Az ember újjá kell szülessen a lélek által: spirituálisan, vagy talán mondhatnám: lelkesen. Meg kell ismerned a saját lelki oldalad, mely benned rejlik. Jézus metaforában beszélt, nem szó szerint érti az újjászületést. Egy változásnak kell létrejönnie benned, a gondolkodásodban, abban, hogy kinek vagy minek gondolod magad! Az egész gondolkodásmódodnak kell megújulnia.
Azt mondja: érzed a szelet, de nem érted honnan jön vagy hová megy. Ilyen, aki a lélektől született: kiszámíthatatlan. Nem csak a hagyomány, vagy a szokásaid, a szüleid vagy maga a neveltetés határoznak meg téged, habár jelen vannak életedben, hanem ami belülről hajt.
Egy mélyen rejlő erő él benned, amely ha kigyúl benned, hatására olyan dolgokat fogsz mondani, amiket még addig nem mondtál. Olyan frissességgel fogsz tudni beszélni, hogy te magad is először fogod őket hallani, amint kimondtad. Olyan ösztönzéseket fogsz érezni, melyeket addig nem ismertél. Olyan helyzetekben fogod találni magad, amelyek nem voltak megszokottak a számodra addig. A saját lelked szentelődik meg az isteni jelenlétben, de csak, hogy ha hagyod. Ha nem akarsz te uralkodni minden felett.
Nemrég egy filmet láttam, a címe angolul az volt, hogy War Room, ami magyarul annyit jelent, hogy háborús szoba. A fő mondanivalója az volt, hogy az imádság egy nagyon fontos eszköz, amit keresztyén emberek milliói nem vesznek elég komolyan. Egy helyét nem találó feleség kap segítséget, egy mélyen hívő idős hölgytől, aki azt ajánlja neki, hogy szánjon egy szobát, egy kis kamrát, amit csak imára használ. Ide vonuljon be, ha Istennel akar találkozni, itt mondja el azt, ami fáj, vagy ami bántja, vagyis itt küzdje meg a maga háborúit, a belső vívódásait mondja el, talán használhatnám ezt a szót, hogy gyónja meg mindazt ami a lelkén van. Majd – és ez volt, ami megfogott a filmben – onnan kijőve, hagyjon mindent a szobában, és engedje el, hogy Isten elintézhesse azokat. Ne akarja többet ő megoldani, hanem hagyja, hogy a Teremtő, az örök Mozgató úgy irányítsa és mozgassa az életet, hogy a szeretet elve alapján rendeződjenek dolgai. Mert ilyenkor mindig rendeződnek!
Irányítani akarunk mindent. Hatalmas erőt, hatalmat, hogy befolyásolni tudjunk embereket, már olyan zöldségeket és gyümölcsöket hozzunk létre, amik nem rothadnak, olyan termékeket, amik soha nem romlanak meg. Át akarjuk venni az irányítást a természetben, bele akarunk szólni a körülöttünk élők életébe, hogy azt pontosan hogy csinálják, mi akarjuk tudni a megoldást mindenre. Mi akarunk lenni a legjobbak. Az érdekes, vagy szinte vicces pedig, hogy lehetsz te a legjobb! Pontosabban lehetsz te a legjobb te. Sőt nem is kéne mást akarj, mint hogy a legjobb te legyél, de ehhez pont magadat kell feladnod. A testi éned. Az egód. Át kell tudd adni az irányítást A felsőbb hatalomnak. Lelkivé kell válnod. Jobb szeretem mondani, hogy lelkessé válj és engedd, hogy a Lélek vezéreljen. Azaz ha engeded hogy a Lélek vezéreljen lelkessé válsz.
Tudod, olyan vagy mint egy pók, aki egy nagyon vékony, szemmel nem is látható szálon leereszkedsz ebbe a földi síkba. De azt a szálat, ami egyenesen mennyei Atyáddal kapcsol téged össze azt el akarod vágni. Te akarod csinálni, egyedül. Az arrogancia az, ami hajt ilyenkor. Mindeközben nem veszed észre, hogy magad alatt vágod el a fát, hisz attól akarsz leszakadni aki éltet, aki életben tart és aki vezérelhetne is, ha engednéd. Kell ez a fonál, hogy meglegyen felfele, hogy imádba mélyülj és ápold ezt a kapcsolatot. Hogy ezen keresztül intézd ügyeidet. Olyan ez, mint egy mennyei internet, mely direkt kapcsolatba tesz téged Isteneddel. Nem egyértelmű, nem logikus a számotokra, hogy ezen a lelki szálon sokkal könnyebb bármilyen ügyet elintézni, mint hogy a vastag fizikaiságon te magad, egyedül harcold ki magadnak azt, amiről még csak meg sem vagy győződve sokszor, hogy az tényleg jó?
Társas lények vagyunk! Már volt néhány olyan élettörténet a világtörténelemben, ami arról számolt be, hogy egy ember, ha mondjuk egy lakatlan szigetre kerül több évre, egy idő után megbolydul a tudata – állapítjuk meg mi, akik megmaradunk a közösségben. Nagyon nehezen válik újra szociálisság az ilyen ember, ha esetleg visszakerül a társadalomba. Persze ez nem jelenti, hogy boldogtalan vagy szerencsétlen lenne. Tehát szükségünk van egymásra egy bizonyos fokig. De nem tudod teljesen magadat meghatározni külső koordináták alapján, hanem belsőleg a Teremtővel való kapcsolatodban.
Gondolj magadra úgy, mint egy magasabbrendűségnek a megnyilvánulása. Egy magasabb frekvencia, ha így a tudományos elméd jobban érti, amit keresztyénül léleknek nevezünk. Csakhogy ez a földi léted egy vizuális, látható, tapintható megtestesülés, ezért olyan csalóka. Nem tudod mi történik veled mikor alszol, nem látod az atomokat amikből a tested áll, és aztán semmiképpen sem látod azt az erőt, ami mindezt fenntartja, mozgásba hozza és az egész életet élteti. Nem is tudod ezt megérteni a racionális, gondolkodó elméddel, de érzed! Intuitívan benned van az érzés. Érezz rá! Igazodj ehhez a felsőbb erőhöz, ami benned is ott van és ragyogni fogsz, mint a nap!
Elfoglaljuk ezeket a hústesteket, identitást építünk rá és köré, hiszünk az individualizmusban és egoisztikussá válunk. Persze kell az individualizmus is, hogy az légy aki lenned kell, hogy egyedi légy és a saját színedben ragyogj. Kell ez, de egy mélyebb szinten fel kell ismerned, hogy mindez csak felszínes és ami igazán számit az az, ami közös bennünk, amiben osztozunk vagy pontosabban, amiben mindnyájan részesedünk: a szeretet, az egység, az együttlét.
Végeztek egy kísérletet, ahova behívtak több embert és kiválasztottak egyet, akivel különösen bántak. Teszteket adtak mindenkinek, amit időre kellett kitölteniük. A vizsga pofon egyszerű volt. Ilyen feladatokat kaptak, hogy pl. volt a, b, c pont mindegyiknél egy-egy különböző hosszúságú vonal rajzolva, és ezeket sorba kellett rendezni. A különös bánásmód az eredményhirdetéskor következett, amikor a kiválasztott személy helytelen minősítést kapott - ami persze nem volt igaz. Ő persze fel volt háborodva, „hogy micsoda? Hát egyértelmű, hogy jó választ adtam." Amire határozottan válaszoltak, hogy „nem, sajnáljuk, de rossz volt a megfejtés." Majd megismételték ezt még jó néhányszor és mindig ilyen nevetségesen egyszerű feladatokat kaptak, amire egyértelmű volt a válasz. Az érdekes az volt, hogy a negyedik kör után, az illető direkt rosszul jelölte be a megfejtést. A magyarázat az volt, hogy többé nem akart más lenni, mint a többiek, hogy ne izolálódjon el tőlük. Ez az emberi természet.
Nagyon nehéz sokszor, hogy a saját személyünkre tudjunk támaszkodni, hogy úgymond helyesen tudjunk cselekedni. Csak amikor „haza érkezel", oda ahol az igaz mivoltod lakozik, amikor lelkesség válsz leszel képes tudatosan élni és dönteni.
Egy nagyon behatárolt elképzelésünk van arról, hogy kik vagyunk és mindaddig amíg ilyen egocentrikus identitással élünk, addig kínlódunk. Ki lehet törni ebből, lehet ezen változtatni, csak sokszor nehéz a berögzül szokásainkon túltenni magunkat. De ha befele keresel, amint fel kezded fedezni az igazi mivoltod, automatikusan az egész életed kiegyensúlyozódik. Ha minden egyes bogarad egyenként kezdenéd el feloldozni, akkor nem is tudom mennyi időbe telne, míg egy ember megváltozna, ha egyáltalán képes. Mert fejlődsz állandóan, mert megvan ez képességünk emberként, igyekszel, hogy a legjobbat hozd ki magadból, de hány rossz szokás, ami be van rögzülve a tudatalattidba. De ha felfedezed a belső fényed, mely összeköt téged a magasabb, mennyei világokkal, akkor rátalálsz az igazi lényedre. Innen pedig, itthonról, ahol a helyeden vagy, honnan fogod megismerni a helyed? Hogy tudsz jól dönteni? Úgy, hogy itt bent belerezzen a lelked, mint amikor egy gyönyörű zenét hallasz.
Amikor beteg vagy, nem kell egy orvos, hogy megmondja beteg vagy. Tudod, hogy beteg vagy. Nem kell senki aki megmondja, hogy hallod, neked fáj a fejed. Vagy ha fáj a fejed és valaki azt mondja, hogy nem, neked a hasad fáj. Felháborodnál, hogy nem igaz, hát nekem a fejem fáj! Hasonlóképpen tudod, amikor valami nincs rendjén. És tudod, amikor valami helyes. Amikor haza kerülsz, a szívedbe és tudatosan felismered a hálát, harmóniát és szeretetet ami benned lakozik, akkor magától érthetően tudod, hogy jó helyen vagy. Automatikusan tudod, mert a lélek vezet és itt már az új felismerések útján haladsz. Mert a lélek által élsz, az pedig fúj arra ahol lenned kell.
A szokások még ott vannak, a rituálék, mert hát akarva, akaratlanul is azonosítod magad azzal, aminek elképzelted magad, vagy ami még vagy, a te személyed, a karaktered és ezek az emlékek néha vissza-vissza térnek. De ha figyelsz arra, hogy merre vagy vezetve most, és mostantól, akkor a helyeden tudsz maradni.
Kezdj el a megszokott, a hallott, a hagyományos gondolkodássémákon kívül gondolkodni. Ne engedd, hogy az orrodnál fogva vezessen senki! Találd meg a saját válaszaidat! Legyen füled a hallásra és szemed a látásra! El kell szoknunk a hagyományos gondolkodásmódtól. Légy egyedi. Ez valami újat hoz magával. Nem vagy kiszámítható de ugyanakkor nem vagy vad se. Szabad vagy, de nem vad. Egy harmónia van benned.
Azt mondja Pál apostol: "Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai" (Róm. 8,14). A bennünk élő Jézusi Lélek vezérel. Érdemes megfigyelni, hogy az itt használatos görög "agó" szónak többféle jelentése van a magyarban, ilyenek: vezet, űz, ösztönöz, irányít. Micsoda dinamikus töltést ad azoknak, akik az Ő Lelkének hatása alatt élnek, járnak, éreznek, gondolkoznak és cselekszenek!
A Lélek vezet, valahogy úgy, mint ahogyan a volán mellett ülő ember vezeti az autót. És ez a Lélek igazán jó vezető, megbízható, amíg Ő vezet, nem jut a kocsi bajba, a legkényesebb helyzetekben sem karambolozik, nem téveszti el az utat, biztonságosan halad a cél felé. "Irányít," mint ahogyan a rendőrautót irányítják egy rövidhullámú adó-vevő rádiókészülékkel a főkapitányságról, ilyenforma irányító-készülék az Isten gyermekeiben a lélek, de persze ha hagyja. Ezen keresztül állandóan meglehet az összeköttetést az élet forgatagában közlekedő ember és a mennyei Központ között. "Visz, űz, ösztönöz," mint a hajtóerő a járműben.
Mint ahogyan a benzin nélküli autót is tolni kell, erővel, mert különben leáll, így próbál sok keresztyén ember is a saját erejével előbbre jutni a Krisztus követésének útján, erőszakolva, és ezért találja az életet olyan megerőltetőnek, keserűnek, sőt lehetetlen vállalkozásnak. De milyen más az, amikor mindezt nem úgy kell kipréselni valakinek magából, izzadva, természete ellenére - hanem egy belső, mennyei hajtóerő viszi előre az életét, űzi a gondolatait és érzelmeit, ösztönzi a cselekedeteit.
Az Isten gyermeke minőségileg más, mint a többi ember. Sok hívő ember ott téveszti el a dolgot, hogy a saját énjét akarja javítgatni, és ahol a saját erejét nem érzi elegendőnek, ott pótlásul Isten erejével akarja megtoldani. Ezt nem lehet. Ez nem megy. Ez olyan, mint egy lelki eredetű betegségre orvosságot szedni. Lehet enyhít, látszólagosan a probléma már nincs ott, de a mélyben a gyökerek még ott vannak. Te is a mélyeden, legbelül kell egyesülnöd, a saját lelked kell elhatároznod és átadnod isteni Gondviselésnek, hogy a felszínen levő problémák is megoldódjanak: az ún. személyiség és egzisztenciális problémáid.
Pál szinte valami túláradó, diadalmas örömmel kiáltja oda a csodát, hogy Isten gyermekei vagyunk! Bár a mi számunkra is olyan túláradó, diadalmas örömet jelentene ez, hogy nem a szavunk, hanem az egész életünk kiáltaná úgy, hogy kint az utcán, a mindennapi életben is szinte kihallanák belőle az emberek a felséges csodát, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk!
Egy szeretet van benned, hagyd hogy megnyilvánuljon! Hagyd hogy az légy, ami belülről jön. Ne ítéld meg magad túl hamar vagy túl erősen. Mozdulj arra és úgy, amerre a szíved késztet. Ne ítélj meg dolgokat, csak figyeld meg halkan. És állj ellen a kísértésnek, hogy túl hamar dönts bármiről.
Ne kösd le az elmédet azzal, hogy megváltozhatatlan igazságokat és elméleteket határozol meg magadnak, hagyj nyitva kapukat, használd őket. Frissesség és szabadság fog áradni belőled spontánul.
Onnan tudod, hogy jó helyen jársz, hogy érzel egy szeretetet, mely személyesen belőled áramlik és mégis személytelen. Talán azt lehetne rá mondani, hogy egy személytelen intimitás. Ez azt jelenti, hogy a szeretet ragyog belőled, de nem személyes! Nem azért szeretlek, mert... hanem: nem tudok mást tenni, mint, hogy szeretlek még annak ellenére is! Ez a mégis szeretet.
Gandhi szavaival élve: légy az a változás, amit látni szeretnél a világban.
Ámen
Szolgált: Ménessy Magor teológiai magiszter