2015 május 31 kiskonfirmáció

"...mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja."
(1 Kor. 12, 11)

Lekció: 1 Kor 12,12-27

Nem vagyunk egyformák – szoktuk mondani, amikor különbözőségeinket kell elfogadnunk, és ez a mondás különösen is érvényes Krisztus gyülekezetére, az egyházra.
Nem vagyunk egyformák, mondja Pál apostol a korintusi gyülekezetnek, és ezt a test képét használva támasztja alá. Mert az egyház nem más, mint Krisztus teste. Mindenki, aki Krisztushoz tartozik az ő testének tagja.
Van azonban Pál apostol hasonlatának egy másik üzenete is. Ez pedig az, hogy senki sem mondhatja, nem tarthatja magát többnek a másik keresztény testvérénél. Hiszen az egyház, a Krisztus teste nem egy párt, nem egy élettelen, mesterségesen létre hívott szervezet, hanem egy élő egység. Úgy szoktuk röviden mondani, hogy nem organizáció, hanem organizmus. Az organizmus pedig csak akkor működik, ha abban minden egyes kis rész a helyén van és betölti funkcióját.
A legkisebb sejt is bonyolult, összetett egység. Ha ebben a sejtben csak egy kicsi részecske is nincs a helyén, a sejt már nem életképes, vagy legalábbis nem működik rendesen. Hasonlót mond Pál sokkal kézenfekvőbb, láthatóbb szinten: mindenkire szükség van, a maga sokszínűségével, mindenkinek megvan a maga funkciója. Ez egy világos kép, és érthető beszéd. Ti Krisztusnak teste vagytok, és egyenként tagjai.
A kiskonfirmándusok is kicsi tagjai a nagy egésznek. A családnak, a gyülekezetnek.
A korintusi keresztyének legnagyobb baja a pártoskodás, a klikkesedés volt. Válogattak az igehirdetők között, ítélgették egymás hitét, és az egyik jobb, komolyabb keresztyénnek tartotta magát, mint a másikat. Ilyeneket mondogattak: én Pálé vagyok, mert olyan komolyan senki nem tud tanítani. A másik azt mondta: én meg Apollósé vagyok, mert olyan okos, művelt, és olyan szépen senki nem tud prédikálni. Voltak, akik Péter apostolénak vallották magukat, mert hát mégis csak ő a legfőbb apostol, neki mondta az Úr, hogy rajtad építem fel az egyházat. Még olyanok is voltak, akik minderre legyintettek és azt mondták: én a Krisztusé vagyok, nem kell nekem sem Pál, sem Apollós, sem Péter, én közvetlenül az Úrtól kapom a kinyilatkoztatásokat.
Hát részekre lehet szakítani vajon a Krisztust? Megölik az egyházat!
Kriszttus szeretete mindenkit befogad, neki mindemki egyformán fontos, és mindenkire azt bízza rá, amihez legjobban ért, amire leginkább szükség van. Ezek a lányok/fiúk mind külön egyéniségek, akik tagokként részesei a testnek. Nincs személyválogatás,
Ezért halljuk meg és fogadjuk el most Pál apostol intését: Ti Krisztusnak teste vagytok, egyenként pedig tagjai. Nem vagyunk egyformák. Egyikünk ilyen, másikunk olyan, de akár ilyen, akár olyan, Krisztus testének tagja vagyunk. És ez így van rendjén, így van jól, így él és így működik az organizmus, az élő egyház. Krisztus testében minden tagra, minden egyes keresztyénre szükség van. Minden újjászületett keresztyén – ezek a kiskonfirmándusok is - egy és egyenrangúak velünk, mert ők is Krisztus testének tagjai.
Nincs tökéletes egyház, csak egyház van. Spurgeon mondta egyszer: Ha valami csoda folytán megtalálnám a tökéletes egyházat, én biztosan nem csatlakoznék hozzá, mert abban a pillanatban nem lenne többé tökéletes. A Szentháromság hatására az Egyházon keresztül tud az ember egyensúlyban hajózni egy életen az örök haza felé. Itt kerssük és ott találjuk meg a teljességet, a végtelent. Danténak a Divina Comediájában, miután végigment a Poklon, a Tisztítótűzön, Mennyországon keresztül, mielőtt a Mennyországba belépne Dante, egy tűzfüggönyön kell neki átmenni. Bátran beleveti magát abba a tűzfüggönybe, és azután lép az Isten örök életébe.
Talán hasonlóan vagyunk mi is: életünk tűzfüggönyein keresztül, a Hit, Remény, Szeretetnek a végső függönyén vagy gátján, akadályán át, abba belevetve magunkat fogjuk megkapni, elnyerni ezt a teljességet. Ezért dolgozunk, alkotunk, élünk. Mert ez a jellemző a Szentháromságra, hogy teljesség. Sokszor hajlandók vagyunk túlzásokra, egyoldalúságokra. Az emberi gondolkozás történetében is látni ezt az egyoldalúságot: voltak már a görög bölcselők között is, akik azt mondták, hogy minden mozog – pantha rei –, a mozgás szempontjából próbáltak végigvinni mindent. Olyan is volt, aki az anyagban látott meg valami nagyot, s akkor mindent ebből a szempontból nézett. A platóni gondolkozásban ott van az ideál, ő az ideákon, fogalmakon keresztül próbált megragadni mindent. Az ember mindig túlzásokba esik.
Az új világ gondolkozástörténetében Auguste Comte, a pozitivista: csak az létezik, amit megtapasztalhatok, megérzékelhetek empirikusan. Csak az igaz, amit a tudomány megragad.
Az ember mindig próbál valamit megragadni. De csak azz Istenben van a teljesség, ezért is biztonságos hajó az emberiség számára az Anyaszentegyház, a maga tanító hivatalával, hogy mindig korról korra kiegyensúlyozza ezeket a túlzásokat, ezeket a végleteket!
Így valahogy a Szentháromság hatására az Egyházon keresztül tud az ember egyensúlyban hajózni az örök haza felé. Ott találjuk meg a teljességet, a végtelent.
Ma nagy divat a body building, a testépítés. Akik ennek a sportnak csak nehezen nevezhető őrületnek a megszállottjai, naponta órákat gyúrnak, hogy minél erőseb izmaik, kidolgozottabb testük legyen. Az jutott eszembe, hogy meglehetne ennek a keresztény megfelelője is: amikor a hitünk izmait, a Krisztus testét, az egyházat építenénk ilyen elszántsággal. Például úgy, hogy órákat töltenénk igeolvasással, imádsággal, szolgálattal. Ha rendszeresen járnánk istentiszteletre, gyülekezeti alkalmakra, törődnénk egymással, hogy szép, erős legyen az egyház, a gyülekezetünk, Krisztus Budavárban is épülő teste. Nem azért, hogy mutogassuk, hanem azért, hogy szolgálhassuk általa Krisztust és embertársainkat. Gyakoroljuk kedves kiskonfirmándusaink ezt a fajta body buildinget.
Ámen