2015 május 24 Pünkösd

„Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja... A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen." (Jn 14, 23-28)

Lekció: Apostolok Cselekedetei 2, 1-41
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, volt egyszer egy szegény ember, volt egyszer egy kacsalábon forgó kastély. Így kezdődnek a mesék. Volt egyszer Jeruzsálemben egy ház, ahol öszegyűltek Jézus tanítványai, és egyszer csak hangos zúgás támadt az égből, és az apostolok fejére tüzes lángok szálltak, és ők elkezdtek nyelveken szólni. Így szól a pünkösdi történet, és sok ember számára ez is egy mesének számít. Miért is ne lenne mese, hiszen mindaz, ami a pünkösdi történetben szerepel, számunkra nem valóság, nem látjuk, nem tapasztaljuk a Szentlélek csodáit. A templompadokban fáradt emberek ülnek, a lelkészek sokszor alusznak a hívek, az éneklés akadozik, a liturgia megszokott, az egész istentiszteletből hiányzik a friss elevenség. És hiányoznak a Lélek ajándékai a keresztyének életéből is, a megélt és tiszta életet szülő hit, az áldozatos szeretet, az élő reménység.
A bibliai időkben ezer ember közül egy, ha azt mondta, hogy nincs Isten, és azt is bolondnak tartották. Mára megváltozott a helyzet. Csak egyetlen adatot hadd említsünk: a magyar emberek fele azt mondja, hogy nem tartja magát egyetlen vallási közösséghez sem tartozónak, vagy pedig egyáltalán nem is válaszolt a kérdésre. Elgondolkodtatóan hatalmas ez az arány. Maga a szó, hogy ateista, egyébként egyetlen egyszer fordul elő a Bibliában (Ef 2,12), és azt jelenti, Isten nélküli, istentelen. Miért vannak ma olyan sokan, akik ide sorolják magukat? Miért olyan nagy az Isten-nélküliség ma az emberek között?
Először is minden bizonnyal a korszellem miatt, amely szinte kényszeríti az embereket arra, hogy törekedjenek un."korszerűek" lenni, ami egyszersmind azt jelenti, vessék meg mindazt, ami régi, és nevezzék azt korszerűtlennek, vagy maradinak – az Isten-hitet pedig első helyen ezen dolgok közé sorolja a korszellem. Van a szociológiának egy szakkifejezése, ami így hangzik: csoportnyomás. Ez azt jelenti, hogy ha egy társasági beszélgetésben pl. sokan hasonló véleményen vannak valamivel kapcsolatban, akkor nagyon nehéz megszólalnia annak, aki egyedül van, vagy kisebbségben van a véleményével. Nagyon nagy az ereje a többség, a csoport nyomásának, és az emberiség ma, mint „csoport" éppen nagyon vágyik korszerű lenni, az Isten- hitet pedig szeretné valami nagyon maradi dolognak láttatni.
Amikor megkérdezünk embereket, miért vallják magukat hitetlennek, nagyon sokszor olyasféle választ kapunk, hogy ők nem hiszik azt, hogy a világegyetemben rejtőzködik valahol egy lény, aki mindent irányít. Ha elgondolkodunk ezen a mondaton, azt kell válaszoljuk, mi sem hisszük azt az Istent, aki a világ egyik darabja volna. Egy ilyen Isten-kép inkább egy totális állam elöljárójának, egy diktátornak vagy egy ókori despotának az égre vetítése volna, nem pedig annak a képe, aki mindig volt és mindig lesz, aki akkor is volt már, mielőtt hegyek lettek, és föld és világ formáltatott, aki öröktől fogva mindörökké Isten. (Zsolt 90,2) Emberek egyszerűen nem vették annyira komolyan az Isten-kérdést, hogy elmélyedtek volna benne, hogy lélekben és olvasottságban utána jártak volna ennek a témának, és a saját műveletlenségük és tudatlanságuk miatt Isten-telenek.
Végül van még egy csoport. Ők azért tagadók, mert megkeseredett a szívük egy veszteség vagy csalódás miatt. Egy tizennégy éves lány buzgón imádkozott a nevelőapja gyógyulásáért, amikor az nagyon beteg volt, de az végül mégis meghalt – és ez a lány akkor, tizennégy évesen úgy döntött, hogy Isten akkor pedig nincs, és ez a dolog így is maradt őbenne, és ma már felnőttként így neveli a saját gyermekeit is, ebben a tagadásban. Amikor éretlen valakinek a szíve, akkor rendszerint szüksége van egy személyre, akit okolhat a boldogtalanságáért, és sokan egész életükben meg is maradnak ezen az infantilis lelki színvonalon. Elég szomorú, hogy sokan akadnak, akik magát az Örökkévalót teszik felelőssé minden létező bajért, még azokért is, amiket egészen nyilvánvalóan emberek okoztak embereknek, és aztán azzal próbálják „büntetni", hogy tagadják őt. Szomorú zsákutca ez, a lélek egy fajta zátonyon vergődése.
Sokszor beszélünk kultúráról, politikáról, keresztyén örökségről, de hol van a bűnbocsánat és az örök élet üzenete, a Jézusról, a Megváltóról, a megfeszített és feltámadott Úrról tanúskodó Lélekkel teli öröm, az embereket vonzó lendület, amely állítólag a Szentlélek pünkösdi ajándéka? A megszépítő messzeséget idéző mese a pünkösd?
Nem! A Pünkösd, a Szentlélek nem mese, hanem valóság. És nem idézi a messzeséget, hanem elhozza azt a jelenbe, 2015-be, és a mi személyes életünkbe. Mert a Szentlélek ajándéka és műve az, hogy elhozza nekünk Jézust. Így mondja Jézus: a Lélek rólam tesz tanúságot. Ahol a Szentlélek van, ott Jézus van. Ahol a Szentlélek munkálkodik, ott Jézus munkálkodik. A Szentlélek eszünkbe juttatja Jézus szavait, tanít, hogy értsük Jézus szavait, engedelmességre buzdít, hogy megtartsuk Jézus szavait, hitet ébreszt, hogy szeressük Jézust és bízzunk benne. A Pünkösd nem szenzációs csodák, extatikus megnyilvánulások, önkívületig rajongó viselkedés, feldobott hangulat, hanem mély Jézus szeretet, kompromisszum nélküli Jézus követés, neki való engedelmesség. Dietrich Boenhoeffer, a mártír német teológus mondta egyik igehirdetésében: „Jézus testben való eljövetele a világ számára szólt. Lélekben való eljövetele azoknak szól, akik szeretik őt." A szeretet nem valami, a szeretet történik. Két személy közti kapcsolatban valósul meg. Ez a kapcsolat a másikra való figyelésben, önmagam alárendelésében, a másik kedvében járásban realizálódik. Akkor mondhatjuk tehát, hogy szeretjük Jézust, ha rá figyelünk, ha alárendeljük magunkat neki, ha kedvében járunk. Akkor mondhatjuk, hogy szeretjük Jézust, ha megtartjuk igéjét. Jézus szeretete pedig abban lesz tapasztalhatóvá, hogy elküldi hozzánk a Szentlelket, és általa életközösséget teremt köztünk és Isten között. A Pünkösd ajándéka az Isten szeretete, amely bennünk és általunk ölt testet.
Isten beköltözik a szívünkbe, ez a pünkösdi esemény. A Pünkösd nem kívül, hanem belül, bennünk történik. Ha valaki szereti Jézust, az átéli a Pünkösdöt, átéli, hogy ez a szeretet kölcsönös, és hogy ez a szeretet átformálja a lelkét, az egész életét. Még egy gondolatot idézek Bonhoeffertől: „Mit jelent Jézust szeretni? Azt, hogy egészen az övé akarok lenni, hogy minden másnál inkább a vele való közösséget akarom keresni, csak az ő jelenlétét kívánom."
Mindegyikünknek el kell ezen gondolkodni, és magunk, meg Jézus előtt tisztázni, hogy mit is takar a sokszor péteri könnyedséggel és természetességgel kimondott vallomásunk, hogy szeretlek téged Uram. Ne csodálkozzunk, ha úgy járunk, mint Péter, hogy Jézus másodszor is, meg harmadszor is megkérdezi: Tényleg? Szeretsz engem? Hogyan fér ezzel össze, amit tettél? De éppen Jézus az, aki elküldi a Szentlelket, hogy segítsen Péternek és nekünk, hogy őszintén és a hit teljességével vallhassuk: Uram, én szeretlek téged.
A pünkösdi lélek nemcsak pünkösdi hitet, hanem pünkösdi életetet is teremt. Milyen ez a Szentlélekkel megtelt élet? Pál apostol ahelyett, hogy részletezné, azt mondja: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Ő irányítja a gondolkodásomat, ő irányítja a cselekedeteimet. Aki a Szentlélek vezetése alatt él, az jézusi gondolatokkal, jézusi indulatokkal, jézusi tettekkel él az emberek között. Martin Niemöller, az egykori tengeralattjáró parancsnok, majd később lelkész, gyakran tette fel azt a kérdést: És Jézus mit szólna hozzá? Ez egy jó kérdés, a keresztyén élet iránytűje. Erre a kérdésre a Szentlélek adja meg a választ, emlékeztetve az igére, Jézus szavaira. A szeretetre emlékeztet, Istennek irántunk való szeretetére, a keresztre, és arra a szeretetre, amellyel nekünk kell szeretnünk egymást.
Így lesz a miénk Isten békéje. A Szentlélektől való béke az életünk mélyén munkálkodik. A felszínen a keresztyén ember is látja és érzi a körülötte lévő világ békétlenségét, de ez nem kavarja fel lelkének a mélyét. Egy vihar korbácsolhat százméteres hullámokat is a tengeren, de a tenger mélye akor is nyugodt marad. Sok vihar lehet a keresztyén ember életében is. Lehetnek ellenségei, rossz főnöke, kellemetlen munkatársai, összetört családi élete, érheti igazságtalanság, betegség, fájdalmas gyász, mégis, ha a Szentlélek békéje van a lelke mélyén, mindez fáj, de mégsem töri össze.
Azzal kezdtem, hogy a Pünkösd, a Szentlélek valósága mesének tűnik. Most azzal fejezem be: Nem mese ez, sőt! Hiszen Jézus szavaiból, az igéből hallottuk, hogy ma is valóság a Pünkösd, hogy éppen a Pünkösd, a Szentlélek munkálja bennünk, hogy hívő emberek lehetünk, akik szeretjük Jézust, és követjük őt. Ámen.