2014 december 25 Karácsony I.

Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. (2 Kor. 5,17)

Lekció: Mt 2,1-12

Miért indulnak el a bölcsek? Miért hagyják ott országukat és miért veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek Jézus lába elé?
Az foglalkoztat, mi az-az ok, amiért az ember elindul Isten felé. Mi vagy ki mozgatja az embert abban a pillanatban, amikor aktívvá válik az Isten ügyével kapcsolatban.

Az első az angyal és a csillag megjelenése és üzenete volt történetünkben. És valóban amikor az Istent keressük, amikor az Isten közelébe akarunk jutni, akkor mindig ő lép közel hozzánk és küldi el életünkbe segítő angyalát egy-egy kedves ember képében, aki elindít minket a betlehemi istálló felé, vagy vezérlő csillagát egy esemény egy életünket megfordító hír hallatán, ami aztán Jézus bölcsője felé indít minket.
Az első lépést mindig Isten teszi. Isten kínálja fel az alkalmat, hogy keresztelőre hozd gyermekedet, Isten kínálja fel az alkalmat, hogy vasárnap el gyere templomba, Isten kínálja fel az alkalmat, hogy hozzá napjában imádkozzál, és hiszem Isten kegyelméből lehet az is, hogy ma itt karácsony este alkalom van az összegyülekezésre.
Az első lépést ő teszi, de vajon a másodikat ki?

Te ma miért vagy itt?

Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek" (3,20).
A festő kisfia megszólalt:
- Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr Jézus nem is tud bemenni!
- Csak akkor mehet be – magyarázta az apja –, ha belülről kinyitják az ajtót, és ha Őt behívják. Ezért hagytam el a külső kilincset. Hiszen olvashatjuk: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek."

A leggyakoribb jelzők, melyek karácsonyi jókívánságainkban szerepelnek a boldog, és a kellemes. Azt szokták mondani, hogy az utóbbi tartalmasabb és tudatosabb jókívánságot tükröz. Valójában mindkettő többnyire saját magunk által megvalósítandó értékek függvénye. Ahhoz, hogy a karácsony megünneplése kellemes legyen, szükségesek olyan értékek, mint a tisztaság a lakásban, az ideális hőmérséklet biztosítása, az ünnepi, lehetőleg nem giccses díszítések, a nyugodt körülmények között történő pihenés, békés együttlét a családban, rokonok, barátok nyugodt és rohanás nélküli meglátogatása vagy fogadása, hagyományos finom és egészségen is elkészíthető ételek fogyasztása. Ez mind fontos, de a karácsonyi boldogsághoz ennél több kell: tiszta lelkiismeret kialakítása, amennyiben rajtunk múlik kiengesztelődés mindenkivel környezetünkben, belső béke és harmónia, az a jóérzés, hogy valakivel jót tettünk, valakit szeretettel megajándékoztunk. Mindezt könnyebben-nehezebben magunk érhetjük el és mindebben másokat is segíthetünk.
Karácsony üzenete azonban az, hogy ezeknél sokkal teljesebb és tartósabb örömet is megtapasztalhatunk. Ez az öröm abból fakad, hogy a Megváltó érkezése nem csak lehetővé tette annak kijavítását, amit az emberiség a történelemben tönkretett, vagy amit saját életünkben elrontottunk, hanem a Megváltó szabad és tudatos befogadása, az általa felkínált közösség elfogadása rádöbbenthet minket arra is, hogy saját életünkben jóval több fantázia van, mint ahogy azt gondolnánk, saját életünkből jóval többet kihozhatunk, mint hittük. Erre az örömre viszont tudatosan kell készülni.
Mindannyiunkat is csupán ilyen egyszerű, természetes emberi jó tulajdonságokra, értékekre bíztatna, mint őszinteség, becsület, megbocsájtás, tevékeny együttérzés a testi-lelki bajban lévőkkel, saját életkörülményeinkből fakadó kötelességeink teljesítése. Egyszóval próbáljunk egy kicsit jobb emberek lenni. Ha ezt a kis erőfeszítést meghozzuk, akkor ajándékba kapjuk azt a többletet, amit csak a Megváltó tud adni: az Ő szeretetét, békéjét és örömét, ami mérhetetlenül több és tökéletesebb, mint az emberi szeretet, béke és öröm.
Azóta is újra és újra átéljük a várakozást és rájövünk, az igazi változás nem „odakinn", hanem „idebenn", lelkünk mélyén zajlik. „Most bennünk is karácsony-éj van." Ha nyitottak vagyunk erre a titokra „a jövő méhéből most születik világra az ember, mindannyiunkban: Betlehemben". Mert az Ember, az igazi, humánus ember született meg az első karácsonyon, aki immár nem az „első, földből való, földi", hanem a második, a „mennyből való, mennyei", új ember (vö. 1Kor 15,47), Jézus Krisztus személyében. És mindannyiunkban, nemcsak az egykori karavánszerájban, azon a távoli földrészen, mert mint Angelus Silesius írta, „Jézus ezerszer megszülethet Betlehemben, ha egyszer nem született meg a szívedben".

Néhány bölcs ember, aki a csillagok járását hosszú ideje tanulmányozta, felfigyelt egy égi jelenségre, egy új csillag feltűnésére. Semmi mással nem tudták magyarázni ezt a jelenséget, mint azzal, hogy egy királyi gyermek született. Valóban ekkor született meg Betlehemben Jézus. A Mindenható Isten, a Nagy Rendező akarta így, hogy Jézus születésekor egy csillag tűnjön fel az égen, és jelezze minden embernek: eljött az idők teljessége.

Ezek a bölcsek értették az égi jelet, és útnak indultak, hogy hódoljanak a megszületett király előtt. Ők mindent egy lapra tettek fel, amikor elindultak, hogy több ezer kilométert megtegyenek Betlehemig. Nem tudták leellenőrizni, hogy érdemes-e elindulni. Nem tudtak telefonálni az izraeli hírszerzésnek, hogy kiderítsék, a csillag feltűnése valóban egy király születését jelzi.
És mégis elindultak, mert számukra annyira fontos volt, hogy találkozzanak ezzel a királyi gyermekkel. A bölcseknek mindennél fontosabb volt az isteni gyermek, Jézus. Bár nem olvastam tovább a történetet, mégis tudjuk jól, hogy Heródes gondolata és indulata szöges ellentétben állt ezzel. Heródes egyetlen célja az volt, hogy elpusztítsa a királyi gyermeket, mert féltékeny volt egy csecsemőre.

Két féle magatartás : a bölcseknek mindennél fontosabb volt Jézus. Készek voltak több hónapig vándorolni, zarándokolni, hogy meglássák Jézust. Készek voltak drága ajándékokkal hódolhassanak Jézus előtt, és minden értéküket odaadni Neki. És velük szemben áll Heródes, aki halálos ellenségként nézett Jézusra, mintha el akarná tőle venni a királyságát és a hatalmát.
Jézus Krisztus születése előtt és idején Isten kozmikus dimenziókat tár az emberiség elé. Ő csodálatos, természetfeletti jelenségekkel, égi csodajellel figyelmeztet a Megváltó születésére. A csillagászok kiszámították, hogy az Üdvözítő születése idején két bolygó, a Szaturnusz és a Jupiter került egy vonalba, és így egynek látszottak. A bölcsek tudása szerint a Szaturnusz bolygó a Zsidó ország csillaga volt, a Jupiter pedig a világ Urának uralmát jelentette. E ragyogó csillagállásból azt olvasták ki, hogy Júdeában megszületett a világ Ura, Királya. Ők nem elégedtek meg a csillagok fényével, a Világ Világosságát akarták látni. Isten az egész világegyetemet (univerzumot) koordinálja, hogy a Jézus Krisztust kereső ember szíveket, életeket hozzá vezesse. A Gondviselő ma is megtaláltatja Jézus Krisztus azokkal, akik keresik őt.

Kik voltak a keleti bölcsek? Papok, királyok, csillagjós mágusok. Azok, akik útban vannak Jézus Krisztus felé. Most karácsonykor a betlehemi „jászolbölcső" felé és az Ige felé igyekszünk. Kik voltak ők? Ők a csillagos ég nagy templomában a csillagok jóslói. A keleti bölcsek földrajzilag messziről (talán Perzsiából, Asszíriából, Babilóniából), Ázsiából indultak.

A keresztyén világban általános vélekedés, hogy a Karácsony legszebb ünnep az emberek számára. Ennek ellenére az emberek többsége éppen a születésnapos ünnepeltet, Jézus Krisztust hagyja ki a Karácsonyából. Sokan úgy ünneplik Karácsonyt, hogy Jézusról tudomást sem vesznek, vagy egyszerűen belekényszerítik Őt a jászolbölcsőbe, pedig abból már régen kinőtt.
Sajnos általánossá vált Karácsonykor az, hogy az emberek mindent akarnak. Mindent meg akarnak vásárolni, még erejükön és lehetőségeiken felül is. Persze tudom azt, hogy az ország gazdaságának a motorja az, hogy az emberek vásárolnak, de az fáj, hogy miközben mindent megvásárol az ember, megfeledkezik arról a Fiúról, Aki nélkül nem létezne Karácsony, Akinek ma ünnepeljük a születésnapját.
Mindenható Istenünk egészen másként gondolkodott és cselekedett. Ami számára a legdrágább volt, azt adta oda érted és értem. Ezt az önzetlenséget semmivel sem lehet megmagyarázni, csak azzal, hogy téged és engem még Jézusnál is sokkal jobban szeret.

Amikor réges-régen feltűnt az égen az a fényes csillag Betlehem felett, akkor néhány bölcs és tudós embert hihetetlen erővel vonzott a csillag fénye. Ezek az emberek hónapokon keresztül utaztak, hogy találkozzanak azzal, Akinek a csillagát látták feltűnni az égen. Természetes, hogy az ország fővárosában, Jeruzsálemben keresik először a megszületett királyt, hiszen egy királyhoz a palota illene, hiszen egy király születéséről tudnia kellene a papoknak, az írástudóknak és a még uralkodó királynak.
Azonban a bennfentesek, vagyis jeruzsálemi papok és írástudók nem tudnak semmit, és micsoda szégyen, hogy az idegenek, a lenézett és megvetett pogányok előbb ismerik fel a betlehemi gyermekben az isteni és királyi gyermeket, Akit hódolat és tisztelet illet, még akkor is, ha csupán istállóban és jászolban fekszik.

Mi az, amit vársz a Karácsonytól? Várod az ajándékozást? Vagy várod azt, hogy találkozz szeretteiddel? Sokféle választ lehet adni erre a kérdésre, én azonban azt szeretném, ha megtalálnád a legjobbat, amit várni lehet az Ünneptől.
I. Először: várd Isten ajándékát, a Fiút! Azt szeretném, ha minden ajándéknál értékesebbnek és fontosabbnak tartanád Őt, mert Krisztust az Atya Isten nekünk adta, és Vele együtt nekünk ajándékoz mindent. Az életben természetesen nagyon sok érték van. Sok mindent fontosnak és értékesnek tartunk. Mindezek mellett azonban ne szoruljon háttérbe Isten ajándéka. Ellenkezőleg! Legyen számunkra a legmegbecsültebb és legdrágább ajándék az isteni gyermek, Jézus Krisztus.
II. Másodszor: Jézus így vallott önmagáról: „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn. 10,10) Azt hiszem, hogy ennek az ígéretnek beteljesülésére vágyik mindenki. Az életre és a bőségre vágyunk mi magunk is. Legyen azért hálás a mi szívünk, hogy Krisztus éppen ezért lett emberré, ezért született erre a földre az első Karácsonyon, hogy életünk legyen és bőségben élhessünk.
Karácsony ünnepe indítsa szívünket hálára a Kegyelmes Isten iránt, hogy nem fordított hátat az embereknek, és nem fordult el tőlünk sem.
III. Harmadszor: amikor ajándékainkat odaadjuk egymásnak, akkor azzal a lelkülettel adjuk, hogy ezek az ajándékok mind jelei Isten ajándékozó szeretetének. Legyen minden ajándék az isteni szeretetnek a jele, hogy el ne felejtsük: Isten rajtad keresztül szereti a másik embert.
Kétféle karácsony létezik. Az egyik akaratodon kívül az éjszakák és a nappalok rendszeres váltakozásával közeledik feléd, karácsonyfával, megterített asztallal, pihenéssel, ajándékokkal. Szép ez a karácsony, azt hiszem nincs közöttünk olyan, aki ne őrizne emlékezetében egy régi vagy közeli karácsonyi élményt. De valld be magadnak őszintén, hozott-e életedbe minőségi változást egy-egy ilyen karácsonyi élmény, lelked tisztult-e meg igazán egy betlehemi csillagos éjszakán, lettél-e új ember a karácsonyfa gyertyáinak fényében?
A másik karácsonyt nem hozza el a naptár, csak a benned megszülető és tettekben megnyilvánuló akarat. E karácsony, Jézus benned való megszületése nem békét, nem nyugalmat, nem pihenést hoz, hanem fegyvert, belső harcot és állandó munkálkodást. Mert Jézus nem kényelmes vendég, mert Jézus mindent követel tőled, s e minden alapja az örökérvényű karácsonyi üzenet: a cselekvő szeretet. E karácsonyban nélkülöző embertársaddal együtt melegedsz meg hideg téli estén a kandalló tüzénél, éhező testvéreddel ülsz az ünnepi asztalhoz és a családi szeretet melegéből a gyűlölet miatt reszkető felebarátod is részesül.
Paulo Coelho : Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.

Ismerős számunkra a mondás: „mindent vagy semmit!" Az egész karácsonyi történet – Augustus császár népszámlálása, Jézus születése, Heródes halálos gyűlölete a betlehemi gyermek ellen, a keleti bölcsek imádata, a jászolbölcső és a pásztorok, József és Mária – mind összefoglalható ebben a három szóban: mindent vagy semmit.

Szeretnék elmondani egy történetet. Egy özvegy műkincskereskedő egyetlen fia, Mark felnőtt. Az idősödő apát büszkeség és öröm töltötte el valahányszor fiára nézett. Büszkesége nem is volt alaptalan, mert fia remek üzleti érzékkel volt megáldva, és már a műkincsekhez is kiválóan értett.
Sajnos, az ország háborúba sodródott, és Mark is bevonult katonának. De ami még szörnyűbb, hogy né- hány hét múlva az apa táviratban értesült fia életét vesztette, miközben egyik bajtárását igyekezett meg- menteni. Az addig életvidám ember egy pillanat alatt megöregedett, és vidámsága, derűje teljesen eltűnt.
Beköszöntött a Karácsony. Az öregembert kopogtatás ébresztette a csöndes reggelen. Ahogy az ajtó fe- lé ment, végignézett a falakon sorakozó értékes festményeken, melyek mind fiára emlékeztették. Újból be- léhasított a fájdalmas felismerés: a fia nem tér haza többé. Az ajtó előtt egy katona állt, és egy nagy cso- magot tartott a kezében.
„Mark jó barátom volt. Én voltam az, akinek megmentette az életét." E szavak után még hosszasan el- beszélte a katona, hogy Mark sok társának az életét mentette meg mielőtt a halálos lövés érte. Majd az ismeretlen látogató elmondta, hogy ő maga is szeret festeni, és hálával festette meg Mark arcképét az édesapa számára.
Az idős édesapa számára ez lett a legkedvesebb festmény, habár a művészi értéke csekély volt.
Nem sok idő múlva az idős műkincskereskedő megbetegedett és meghalt. A temetés után egy árverést szerveztek, mivel nem volt örököse. A műgyűjtők izgatottan várták az árverés napját, mert a megboldogult milliomos kikötötte, hogy Karácsony napján árverezzék el vagyonát, mert gyűjteménye legértékesebb darabjára Karácsonykor tett szert.
Az árverés elkezdődött, és a legelső darabja egy olyan festmény volt, ami egyetlen műkincslistán sem szerepelt: a katona festménye, ami az öregúr fiát ábrázolta. „Hölgyeim és Uraim! Mennyit ajánlanak ezért a festményért?" – szólt a kikiáltó. A teremben nem mozdult senki, mindenki némán ült. „Ki ajánl érte száz dollárt?"
A csend egyre kínosabbá kezdett válni. Egyszer csak morogni kezdtek az aukció résztvevői: „Tegyék már félre ezt a vacak képet! Hiszen ez csak az öregúr fiát ábrázolja."
Azonban a kikiáltó határozottan válaszolt: „Sajnálom, de először ennek kell elkelnie!" Végül a család egyik barátja – aki maga nem volt tehetős ember, és nem is gyűjtötte a műkincseket – 10 dollárt ajánlott a képért. „10 dollár először, másodszor, harmadszor. A festmény az Öné." Majd mindenki legnagyobb meg- döbbenésére még ezt mondta: „Az árverést ezennel bezárom! Az elhunyt végrendelete értelmében, akinek kell a fiú, azé lesz vele együtt minden! ÁMEN