2014 december 24 Karácsony estje

Textus:

„De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így szól az ÚR. Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR." (Ézsaiás 59,20-21)
Kiről a próféták jósoltak régóta - énekeltük az igehirdetésre készülve, és most hallottuk Ézsaiás próféta szavát: Eljön Sionhoz a Megváltó. Mi ezen a Szentestén azt ünnepeljük, hogy Isten teljesítette ígéretét, és 2000 évvel ezelőtt Betlehemben megszületett a Megváltó, Jézus Krisztus. Sylvester János, az első magyar nyelvű bibliafordítónk időmértékes verselésben így írta meg karácsony titkát:
„Próféták által szólt rígen néked az Isten, azkit igírt, ímé, vígre megadta fiát. Buzgó lílekvel szól most es néked ezáltal, Kit hagya hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess."
Ezt az üzenetet már sokszor hallottuk, megszoktuk és talán meg is untuk már. Főleg azért, mert úgy tűnik, hogy a próféták szavánál erősebb a mi tehetetlenségünk, megszokásaink, belénk égett reflexeink, és ez elkeserít bennünket. Hiába mondják Isten küldöttei, merre kell mennünk, mintha a mókuskerékbõl nem lenne kiszállás. Nincs esély, nincs mód kitörni önmagunkból, szokásaink, hibáink, bűneink fogságából - ezt jelzi az a tény, hogy minden évben van karácsony, és minden karácsony után ugyanúgy folytatódik az életünk.
Jól mondja el ezt egy kis történet, amely szerint a rabbihoz lelkendezve fut egy kisgyerek: Rabbi, rabbi, itt van a Messiás. A rabbi feláll, odamegy az ablakhoz, kinyitja, körülnéz, aztán becsukja az ablakot és azt mondja: Én nem látok semmi változást. Igaza volt a rabbinak: mert ahová megérkezik a Messiás, ott minden megváltozik. Ahol nincs változás, oda még nem érkezett meg a Messiás, ott még nincs igazi karácsony.
Saját magunk képtelensége arra, hogy megváltozzunk, nyomaszt és elkeserít bennünket. Emiatt éreznek sokan csalódást Karácsony után, mert ha ugyanúgy folytatódik minden az életünkben, akkor az azt jelenti, hogy ünnepeltünk ugyan, de hozzánk még nem jött el a Messiás.
Sokszor és sokféleképpen szólt az Isten. Szól ma, ezen a Szentestén is, mi pedig mindig ugyanazzal a kétségbeesett unalommal reagálunk rá. Nem újdonság ez, nem a modern kor velejárója, hanem az ember elesettségének, Isten nélküliségének örök bélyege. A keleti egyház nagy igehirdetője, akit az ortodoxok Nagy Szent Bazilként tisztelnek, már a 4. században, amikor még éppen, hogy csak elkezdték ünnepelni a karácsonyt, azt írja egyik prédikációjában: Ó szerencsétlen emberiség: amíg Isten a mennyben volt, nem kerested, amikor leszállt hozzád, nem fogadod be őt.

Hogyan ünnepeljünk hát, mit tegyünk, hogy karácsonyunk örömteli legyen, és boldog változást hozzon életünkbe?
Először is halljuk meg végre az örömhírt, amely nem általánosságban az emberiségnek szól, hanem személyesen mindegyikünknek: az Isten már nem csak szól az emberhez, hanem emberré lesz. Már nem üzen, hanem itt van. Már nem kívülről nézi életet kereső vergődésünket, hanem felvállalja velünk az emberi sorsot. A tény, hogy Jézusban Isten emberré lett, alapjaiban változtatja meg nemcsak az Istennel való kapcsolatunkat, hanem magát az emberi létet is. Karácsony, Jézus születése óta már nem lehet úgy tekinteni Istenre, mint távoli és megismerhetetlen, és használhatatlan fogalomra. Jézus által közénk jött, életünk része lett, és ezért életünk minden perce, minden mozdulata értelmessé, Istentől megszenteltté válhat. Jézusban megszűnhet a saját természetünk változatlansága miatti kétségbeesés. Az, hogy Jézusban itt van velünk Isten, ma is új, ma is friss tapasztalat lehet: van kiút bűneinkből, az Istentől való elszakadottság börtönéből. A történet régi, mégis új erőt ad. Isten adjon nekünk is ma erőt ennek az örömnek a felismeréséhez!

Másodszor legyen számunkra ez az este valóban szenteste. Mert nem azért szent ez az este, mert olyan csendes és nyugodt, és békés. A világ sok helyén, de sok házban, sok családban is ma este is gyűlölet, harag, hangos, tettleges konfliktusok vannak. Mégis szent ez az este, mert a Szent Isten, a mindenség Teremtője és Ura, aki a Tökéletesség és a Szeretet, általunk fel nem fogható módon emberré lett, és ezzel megszenteltté tette az emberi életet. Nem nekünk, embereknek kell most már arra törekedni, amire minden más vallás törekszik, hogy az ember istenivé legyen. Isten lett emberivé Jézusban, ő maga jön hozzánk, hogy kibékítsen minket magával, mert nem Isten haragszik az emberre, hanem mi, emberek haragszunk Istenre. Karácsony szentestéjén Isten nem erővel és hatalommal jön, nem diktátorként, hanem egy újszülött gyermek kiszolgáltatottságával. Isten Jézusban a kezünkbe adja magát, és nincs happy end, hogy az ember ettől a gesztustól meghatódva elfogadná őt. Nem, hanem törvényszerűen újra történik az eredendő bűn, az Isten iránti lázadás: az ember harminchárom évig nem ismeri fel Jézusban Isten Fiát, majd amikor kezdi sejteni a valóságot, végül brutális módon meggyilkolja.
Nietzsche ki merte mondani ezt: Az Isten halott, és mi öltük meg őt. Jézus viszont ki merte mondani azt, hogy ő azért jött, hogy az életét adja váltságul miértünk. A karácsony Isten szava, aki kétezer esztendeje minden Szentestén ki meri mondani, hogy ő mégis a szeretet, aki azokat is szereti, akik nem ismerik fel, azokat is, akik elutasítják, és azokat is, akik megölik őt magukban. Ez a szeretet, amely Jézus születésében minden karácsonykor újra és újra előttünk van. Ettől szent a szenteste.

Meghalljuk-e a próféta szavát, hogy: Eljön a Megváltó? És ami még ennél is fontosabb, elhisszük-e, hogy Jézusban beteljesedett Isten ígérete, kell-e nekünk a Karácsony, kell-e nekünk Jézus? Egy német magazin megkérdezte az embereket, hogy szerintük
jó-e, hogy van karácsony? Meglepő sokan válaszoltak úgy, hogy jobb volna, ha nem lenne. Mert akkor megszabadulnának az ajándékvásárlás kényszerétől, a bevásárlóközpontban való tülekedéstől, a rokonokkal való kényszerű együttléttől. A karácsony csak nyűg és kötelesség. Valóban az, ha nem ismerjük meg a karácsony valódi tartalmát, a Jézusban hozzánk lépő Istent. És sajnos, sokan vannak, akik nem ismerik fel. XVI. Benedek pápa karácsony előtti utolsó kihallgatásán azt mondta: Úgy tűnik, hogy sok ember számára Isten olyan valaki, vagy valami, aki nem tartozik bele az érdeklődésük körébe. Úgy élnek, mintha nem lenne, vagy mintha egyenesen akadály lenne, amit meg kell kerülni, hogy az érvényesülés útján előbbre jussanak.
Nyilván így nem lehet karácsonyt ünnepelni. És nyilván, így karácsony után is marad minden a régiben, és csak egy újabb csalódással erősödik meg, hogy nincs szükség a karácsonyra.

Aki a karácsony valóság tartalmát felfogja, annak azonban nagyon is szüksége lesz a karácsonyra. Hiszen a karácsony, a Jézusnak elnevezett gyermekben Isten közénk jövetele olyan, mint amikor egy síró gyermekhez leguggolunk, hogy megvigasztaljuk. Felülről, a felnőttek magasságából hiába is szólnánk hozzá, de amikor a szemünk egyvonalba kerül, akkor szót értünk egymással. Ezért lett Isten emberré. Jézusban választ ad kérdéseinkre, hogy kik vagyunk, miért élünk és mi lesz velünk. Jézusban megtanítja, hogy életünk értéke a megalkuvás nélküli Isten és emberszeretet. Feltárja előttünk az emberi élet alapját, hogy öröktől fogva, előfeltételek nélkül és minden tettünktől függetlenül szeret bennünket Isten. Istennek ez az irántunk való örök szeretete a karácsonyi jászolbölcső üzenete. Aki ezt így tudja és hiszi, annak más lesz az élete. Nem csak karácsonykor, hanem utána is, tovább is.
Befejezésül még egy gondolatot idézek Nagy Szent Bazil karácsonyi prédikációjából: Krisztus csodálatos és szentséges, Istenből való születését méltóképpen hallgatással kell tisztelnünk.

Legyünk hát csendben most mi is egy percre, és ebben a csendben gondoljuk át, hogy mit adott nekünk Isten karácsonykor. Csendes imádságunkban köszönjük meg Istennek, hogy teljesítette ígéretét, és hogy hozzánk is eljött Jézus, a mi Megváltónk.
Ámen.