Szőke Erzsébet

„Három éve történt, hogy kivittem a kávét a konyhába, és mire visszamentem a szobába, a férjem egy infarktus következményeként már nem élt. A fiaimhoz hiába költöztem volna 82 évesen, mert reggel hatkor elmennek otthonról, és csak délután hatkor kerülnek haza. Bennük merült fel az ötlet, hogy akkor irány egy öregotthon. Egyből mondtam, hogy jól van, én megyek. Egyedül maradtam, kellett ez a lehetőség. Amikor nyáron itt volt az egyik fiam, ültünk kinn a kertben, és folytak a könnyei a látványtól, hogy nevetek és tudok vidám lenni. Meg vagyok elégedve a szolgáltatásokkal. Voltak pillanatok, amikor nagyon kényelmesnek éreztem ezt az egészet, de olyan is van, hogy nekikeseredik az ember. Hogy társaság szempontjából milyen? Emma és Nelli például nagyon jó barátaim, de mi mind jól egyezünk egymással. Tornászni is szoktunk. A legutóbbi alkalmat követő napon a nyakamat alig tudtam mozgatni. De a gyógytornásznak volt igaza, hogy így kell. Ezért nem is habozik, ha valamit nem jól csinálunk, megszólít. Nem tudom, a csárdást még el tudnám-e járni, de szerencsére mindeddig megsegített az Úr."

Kérdezett: Ambrus Melinda