Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

Fiatalok az élet küszöbén - konfirmációi tábor

A Reménység Háza kis és nagy konfirmandusai a tavalyi sikeres tábor után idén is részt vettek egy hitmélyítő, közösségítő rendezvényen a már jól ismert táborozóhelyen, Setétpatakon. Nemes Emil lelkipásztor vezetésével négy ifjúsági bibliakörös is velük tartott, akik a program gördülékenyebb lebonyolításához segítettek hozzá kreatívitásukkal és szorgalmukkal.
Az első nap témája a barátság volt. A nap végén barátságról szóló idézeteket kaptunk lelkipásztorunktól: „Van ember, aki bajba juttatja embertársát, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél." Péld 18,24
A második napon az imádság titkaiba vezetett be minket a tiszteletes úr. Este a Végtelen hit című filmet néztük meg együtt, amely érzékennyé tette szívünket arra nézve, hogy egymáésrt is imádkozzunk, hiszen ezáltal különösképpen is formálja Isten életünket, valamint erőt ad a nehéz helyzetekben.
A harmadik nap vezérigéje a Józsué könyvéből hangzott: Légy bátor és erős! Isten Igéje arra bíztatott, hogy tanításával a tarisznyánkban bátran merjünk rálépni a bizonytalanra, hiszen így tudja segítségét és hatalmát előttünk megmutatni.
Az esti programban egy izgalmas művészeti ággal ismerkedtünk meg, a láthatatlan színházzal. A bizalmon alapuló játék különös élmény volt számunkra, amelyben mindannyian szembesülhettünk azzal, hogy ki mennyire mer ráhagyatkozni Istenére, illetve embertársaira.
Búcsúzáskor néhányunknak könnybe lábadt a szeme. Valaki megjegyezte: „mindannyian szomorúan, de sok szép élménnyel hagytuk el Setétpatakot, remélve, hogy jövőben újra együtt táborozhatunk!"
Rendezvényünket támogatta a Balassi Intézet és a Communitas Alapítvány.b2ap3_thumbnail_tbori.jpg

Balogh Dávid és Kozma Zsolt konfirmandusok

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638