2018 május 13 Kiskonfirmáció

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (119. Zsoltár105)

Még nem jártam igazi bányában, de azzal tisztában vagyok, hogy az esti sötétség az szinte világosság, vagy félhomály ahhoz a sötétséghez képest, ami egy aknajáratban van, lent a föld gyomrában.
Olvastam, hogy a barlangban - a túravezetésnek van egy része, ahol lekapcsolnak minden világítást, és bemutatják a látogatók számára a sötétséget. Az a sötétség, amikor nemcsak hogy a kezét, de még az orra hegyét sem látja az ember.
Azt is tudom, hogy a bányákban az ott dolgozók számára alapfelszerelés a fejlámpa. - a fejlámpa arra nem alkalmas, hogy 15 méterre előre világítson, és mutassa az utat. az előttünk levő utat megvilágítsa, és az ember lássa, hogy hova lép.
- lépésről-lépésre tudunk haladni az életben, úgy hogy közben az ige világossága adja nekünk a fényt. Nyilván nincs arra lehetőség, hogy belássuk a teljes utat. - az Ő igéjének a vezetése adja a mindig következő lépéshez a fényt.
- lépésről lépésre kíván vezetni. Ha a gyülekezetünk egészét nézzük, akkor a gyülekezet teljes közösségének üzeni, hogy vezetni akarlak téged, benneteket, ezt a gyülekezetet lépésről lépésre. - az Isten az Ő igéjén és az Ő Szentlelkén keresztül napi vezetést tud adni a Szentírásból az igét olvasók számára.
Viszont ezen túl is számtalan példa mutatja azt, hogy az igének igaza van. Mutatja azt, hogy Isten igenis képes bennünket vezetni. Lépésről-lépésre. Nyilván, ez sikamlós talaj. Veszélyes dolog. - megbízható vezetőre van szükség. Egy olyan igehirdetőre, családfőre, aki nem fogja mocsárba vezetni a gyülekezetet, családját és olyanokra, akik képesek megerősíteni, vagy helyreigazítani a hallott igét és üzenetet. Nyilván, senki sem szereti, hogyha belekotyognak a dolgába. - minden egyes gyülekezeti tag fel van hatalmazva arra, hogy amikor az igét hallgatja, akkor a Szentírásnak a mérlegére tegye azt.
Vannak ebben rossz példák is, negatív példák is.

- a 119. zsoltár egy törvény zsoltár Isten igéjét magasztalja. Isten igéjének megbízhatóságát, hitelességét, igazságát, szentségét kiválóságát. 8-as szakaszokra bontva beszél erről, a héber ABC betűi szerint. A héber ABC következő betűivel kezdődik mindig a következő versszak - imádkozunk azért, hogy legyen egység köztünk

- a református gyülekezetekben demokrácia van. A demokráciában mindenkinek van egy szavazata. A demokráciában úgy van egység, hogy sokan, sokféleképpen akarunk egyet. De a gyülekezet életében teokrácia kell legyen. A teokrácia pedig azt jelenti, hogy nem az emberek vezetnek a saját személyes meggyőződésük szerint, hanem az Isten vezet az Ő igéje és Szentlelke által. - mindannyiunkat egységesen az Úr Jézus Krisztus vezet.
- Ez a feladat: lépésről-lépésre követni Jézust. Fontos, hogy meglépjük azt a lépést, ami előttünk van, amire rálátunk. Mert mit ér a lámpás a fejünkön, hogyha egy helyben toporgunk? Nem tudunk előre jutni vele. Mit ér a lámpás a fejünkön, hogyha csak körbe-körbe járunk? Mit ér a lámpás, ha csak egymás szemébe világítunk vele? A lámpás azért van, hogy megvilágosítsa a következő lépést, és lépjünk. Nyilván, kicsit nehézkes a lépés, mert van egy adott probléma. A probléma az, hogy nem nagyon szeretjük a bizonytalanságot. Ez a lámpás arra nem való, hogy lássam a kijárat végét. Honnan tudom, hogy az az út, az jó felé vezet? Bíznom kell a vezetőmben! Bíznom kell abban, aki megy előttem, és azt mondja: következő lépés. Mert ő már járt ott, mert ő tudja. A következő lépésre, ha figyelünk, és figyelünk arra, aki mondja, hogy jól csináljuk, akkor el fogunk jutni oda, ahova el kell jutnunk.

Van egy mondás, ami így szól: Nem tudom, mit tartogat a jövő, de tudom, ki tartja a jövőt a kezében. Te is aggódsz a jövő miatt, nem? Félsz attól, amit nem látsz. Egyikünk sem látja, mi vár ránk, de Isten azt mondja, hogy bízzunk benne.
Egy család az éjszaka közepén a füstjelző riasztására ébredt, és észrevette, hogy ég a ház. Az apa felszaladt az emeleti hálószobába és ölbe kapta másfél éves kisbabáját, négyéves kisfiát pedig a kezénél fogva húzta maga után. Már a lépcső felénél jártak, amikor a kisfiúnak eszébe jutott, hogy a maciját a hálószobában hagyta. Elengedte apja kezét és visszaszaladt a maciért a szobába. A nagy kavarodásban és rémületben az apa nem vette észre, hogy kisfia már nincs mellette, amíg ki nem ért a házból. Addigra a füst és a lángok elvágták az utat, és a kisfiú az emeleti szobában rekedt. Füst kavargott körülötte, köhögött és kiabált az ablakon: apa, apa, segíts! Az apja lentről felkiáltott: Ugorj ki az ablakon, elkaplak. A sötétben és a füstben a kisfiú semmit sem látott. De apa, nem látlak! – kiáltotta. Az apja visszakiabált: nem baj, fiam, én látlak! Ugorj!

Higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem, mondja Jézus. Mi nem látjuk Őt, ahogyan a történetben sem látta a kisfiú az apját. De Ő lát minket. Ugyanaz játszódik le tulajdonképpen, mint ami a történetben lejátszódott, csak most rólunk van szó és az Istenről. Hallja kiáltó szavunkat és mi is meghallhatjuk az Ő szavát, ahogyan szól hozzánk, és utasításokat ad.
- ahhoz, hogy megtegyük, amit Isten kér tőlünk, ahhoz olyan viszonyban kell lennünk vele, mint ennek a négy éves kisfiúnak a viszonya az édesapjához. Milyen viszony ez? Bizalmi viszony. Bíznunk kell benne. Ehhez pedig meg kell ismernünk Istent. Hogy bízhatunk meg valakiben, ha nem is ismerjük őt. Meg kell ismernünk, hogy ki a mennyei Atya. Meg kell ismernünk irántunk érzett, tanúsított szenvedélyes szeretetét. Meg kell ismernem az Ő erejét és az Ő hatalmát. Hogy mire képes értem. Azt akarja, hogy éljek. Ha megismertem Őt, akkor nem lesz nehéz hinni benne. Vajon kiugrott a kisfiú az ablakon? Ha megismerjük Istent, akkor nem lesz nehéz hinnünk benne.

- mindig szeretjük tudni, hogy hova vezet az út. Mindig szeretnénk tudni, és jó előre látni a dolgokat. Isten azonban nem így akar vezetni bennünket. Nem az a szándéka, hogy mutassa nekünk a teljes utat. Viszont mindig a következő lépést megmutatja, és ez legyen nekünk elég. Ez feltétlen bizalmat kíván tőlünk az Isten irányában, abban, hogy az Isten igéje nem fog zátonyra vezetni bennünket ebben az életben. Abban, hogy az Isten igéje nem fog becsapni bennünket, abban, hogy ez működik. Abban, hogy ez életszerű. Isten csak lépésről-lépésre akar haladni velünk. Viszont a mi nagyfokú bizalmatlanságunk és félelmünk, vagy éppen az ismeretlentől való félelmünk nagyon sokszor akadályoz és gátol

Emlékezzünk Dánielre! Miért került az oroszlánok vermébe? Azért, mert az igéhez ragaszkodott. Igen ám, de az oroszlánok nem ették meg - vagy a tüzes kemencébe? Mert az igéhez ragaszkodott. - de a tűznek a szaga sem volt érezhető rajta, úgy jött ki a kemencéből. Az Isten képes erre. Aki az Ő igéjével vezetni akar bennünket az képes arra, hogy őrizze a mi lábunkat, azért, hogy ne botoljunk meg a kőben.
- mindez intenzívebb imaéletet, és erőteljesebb Istenre figyelést kíván meg tőlünk! Az Úr Jézus Krisztus olyan erővel tanít, olyan erővel szól, ami nem embertől való, ami földöntúli, amilyen erővel még senki nem szólt emberekhez. De, Ő is órákat töltött imádságban az Istennel, az Atyával.
Az Isten szeretne bennünket együtt látni, hogy ott vagyunk körülötte. Azért, hogy lépésről lépésre vezethessen minket. Hogy amikor letérdeltünk felállítson, és azt mondja, hogy menjünk. Adjuk oda magunkat teljesen az Istennek!

Ha engedelmeskedünk, egyre intenzívebben fogjuk tapasztalni az Úr vezetését. Kívül a parton állva nem tudjuk megmondani, hogy milyen mély a víz. A lábujjunkat bele-bele lubickolva nem tudjuk megmondani, hogy milyen teljesen belemerülni a vízbe. Csak akkor, ha belemegyünk. Ilyen Isten vezetése is. Akkor tudjuk meg közelről, hogy milyen, hogyha egyre jobban alávetjük magunkat. Ha nem vesszük eléggé komolyan Isten igéjének üzenetét, akkor maradunk ott, ahol vagyunk. Viszont az engedelmesség, Isten igéjének való engedelmesség az áldások előfeltétele.
Jézus mutatja az utat. Azt mondja, jöjjetek én utánam. Kövess engem! És folytathatnánk többféleképpen. Ő is többféleképpen folytatja, mikor kihez szól éppen. De minden egyes alkalommal a megszólított ember döntötte el, hogy megy, vagy sem. Hadd zárjam azzal, hogy jössz, vagy maradsz? Döntsd el! Izrael népének el kellett indulnia Mózes után. Nem tudták, hova mennek. Sokszor volt, hogy visszamentek volna. Sokszor volt, hogy nehéz idők jöttek, de bízniuk kellett az Isten vezetésében, és abban, hogy egyszer eljutnak majd a Kánaán földjére. Ma sem vár tőlünk Isten mást! Ma sem vár tőled Isten mást, mint feltétlen bizalmat. ÁMEN