2018 január 7

"Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?" Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét." (János ev.12,37-43)

- Jelek, csodák: ha valaki a tanúja, annak többé nem volt lehet kérdése. Mégis mégsem hitt benne mindenki, és aki hitt benne, az se mindig merte felvállalni. Mi volt, mi lehetett az oka ennek? És mi az oka ma annak, ha ma az ember felelet nélkül hagyja Isten hívását.

- a hitetlenség: az emberek vakok és a szívük kemény. Isten megvakította a hitetlenek szemét és megkeményítette a szívüket. Sokan ezt az idézetet hallván hátra dőlnek és széttárják a karjukat, mondván, lám, itt a bizonyíték, mindenért Isten a hibás, mi nem tehetünk semmiről. Ha valaki nem tud hinni, az azért van, mert Isten képtelenné tette rá. Megint mások aggódva felháborodnak: hogy várhatja el Isten a hitet az embertől, ha ő maga tette képtelenné erre?
Az érzékeik, amelyekkel Isten „jeleit” foghatnák, elcsökevényesednek, elsorvadnak, és használhatatlanná válnak.
- Amar Bharati 40 éve úgy döntött, Shíva hívására válaszolva többé nem engedi le a jobb karját, és ezt a fogadalmát be is tartotta. Ez mára azt eredményezte, hogy ha akarná, akkor se tudná leengedni karját, mert csontjai annyira deformálódtak, izmai annyira elsorvadtak, hogy képtelen lenne rá
A vakság és a szívkeménység maradandó károkat tud okozni.
- A héten olvastam egy cikket egy norvég valóságshow-ról, amiben 3 norvég, fiatal divatbloggert elküldtek Kambodzsába, hogy megnézzék és megtapasztalják, hogyan készülnek azok a ruhák, amelyeket ők saját hazájukban nem kevés pénzért vesznek meg, de gond nélkül megengedhetik maguknak. Megnéztem a video-összeállítást és megdöbbentő volt látna, hogy a fiatalok mindaddig, amíg csak látták a szegénységet, azt hogy a varrodákban dolgozók napi 3 dollárért dolgoznak embertelen körülmények között napi 11-13 órát, és egy akkora lakásban lakik egy család, amekkora az egyikük fürdőszobája Norvégiában, amíg mindezt csak látták, azon a véleményen voltak, hogy ez tulajdonképpen nem is olyan rossz élet. Mert legalább van munkájuk, és úgysem ismernek ezek az emberek jobb alternatívát, így nyilván nem is zavarják őket ezek az életkörülmények. Látván nem láttak, és a szívük kemény maradt, nem éreztek, nem értettek. Csak akkor kezdett el megváltozni a véleményük, amikor nekik is végig kellett csinálniuk egy műszakot, és abból a pénzből kellett bevásárolniuk, amit a munkájukért kaptak. A megtapasztalás, az átélés útján kezdték el látni a valóságot, átérezni az ott élő embereknek a helyzetét.

- Félelem attól, hogy egyedül maradunk a meggyőződésünkkel, hogy elutasítanak, kiközösítenek bennünket. Solomon Asch végezte el a ma már klasszikusnak számító szociálpszichológiai kísérletét, amelyben azt vizsgálta, az ember hogyan reagál a konformitás csábítására. A kísérlet során 7-9 ember foglalt helyet egy egyetemi előadóban. A kísérletvezető két kartonlapot mutatott az ott lévőknek. Az egyiken egy vonal volt látható, a másikon három, és a három közül egy ugyanolyan hosszú volt, mint az első kartonon szereplő vonal. A jelenlévőknek sorban el kellett mondaniuk, hogy melyik vonal hosszúsága egyezik meg a három közül a referencia vonallal. A kísérleti személyek közül, egy embert kivéve, mindenki beépített ember volt. A táblák felmutatását 12-szer ismételtek, és a beépítettek közül a valódi kísérleti személy előtt egyre többen mondtak meggyőződésesen rossz választ. A kísérleti személyek az esetek 33%-ban a többség hatását tükrözték a saját meggyőződésükkel szemben. Inkább rossz választ adtak az egyértelműen jó helyett csak azért, hogy ne lógjanak ki a többiek közül.

Abban a szeretetben, amit Krisztus által tapasztalhatunk meg, nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. És ez az ember egy olyan félelem és szorongás nélküli állapotba kerülhet, ami már nem a külső körülményektől függ.
Ma is több mint 100.000 ember hal meg évente azért, mert ott ahol van, és ahogy van nem fél megvallani a Krisztusba vetett hitét. Míg vannak olyanok, akik a munkahelyükön is tagadják vagy elhallgatják keresztyénségüket, félve a következményektől.

- az emberi dicsőség túlbecsülése. Amikor nem tudunk lemondani a körülöttünk lévő emberek elismeréséről. Hányan rohantak ész nélkül csatába, hányan áldozták fel életüket, idejüket, családjukat, vagyonukat, tehetségüket az emberiség történelme során a dicsőség oltárán? Nehezen hajlik a derekunk, nehezen alázzuk meg magunkat, és nehezen ismerjük el, hogy van nagyobb dicsőség a sajátunknál.
A betlehemi születéstemplom ajtaját nem véletlenül falazták be olyan alacsonyra, hogy aki azon be akar menni, annak meg kell hajolnia. Hogy senki se léphessen dölyfösen Isten házába.

Jézus ma is azzal fordul felénk, amit az evangéliumban olvashatunk: a ti szemetek boldog, mert lát, fületek boldog, mert hall. Mi láthatjuk és hallhatjuk, ahogy a tanítványok is láthatták és hallhatták az Atya dicsőségét, Jézus Krisztust, aki azért jött, hogy senkit se veszítsen, aki látja őt és hisz benne. Aki által hittel vakból látókká, keményszívűekből érző és értő szívűekké, félelemmel teliből szeretetben szabaddá, a magunk dicsőségét hajszólóból Isten dicsőségét keresővé lehetünk.

Nem tudhatom, hogy te, aki most itt ülsz, éppen melyik akadállyal viaskodsz, hiszen csak Isten látja a szíveket, de azt biztosan tudom, hogy Jézus téged is hív, neked is mondja: „Ne félj, csak higgy!” Ámen