2017 június 4 Pünkösd

"...a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által." (Róma 5,5)

A mai nemzedéknek nincsenek már illúziói. Egy olyan korban, amelyben minden agy és erő a tömegpusztítás fejlesztésére van beállítva, nehéz dolog optimizmussal tekinteni a jövő felé. A ma élő emberiség egyik jellemző tulajdonsága nem a reménytelenség, hanem a remény nélküliség. Nincs reménysége, nem vár semmi jót. Talán nem pesszimista éppen, csak egyszerűen nem néz tovább, mint amilyen széles a televíziós képernyője.
Az az egyik legdöntőbb kérdés a hívők számára, hogy: igazi-e, hiteles-e a mi keresztyén életünk? Mert az emberek nagyon hamar megérzik, hogy mi az ami igazi, de azt is, hogy mi a megjátszott vagy színlelt. Vajon, ha most feltennénk magunkban a kérdést, hogy a gyülekezet tagjaként őszinte-e, hiteles-e az életem, akkor milyen válaszokat kapnánk? Egyedül csak a Jézus akarata szerint vagy sokszor önmagunk elgondolása szerint cselekszünk?
Ha a világ azt látja rajtunk, hogy hiteltelenné váltunk, akkor ezzel Krisztus felé tartó útját akadályozhatjuk azoknak, akik talán érdeklődnének a hit és Isten iránt. Biztasson bennünket az apostol: ha kitartóan törekedünk hiteles emberként élni, akkor elkerüljük keresztyén életünk és szolgálatunk szidalmazását. Bár a Krisztus követésének ára gyakran szenvedéssel jár. A hiteles keresztyén élet megosztja a világot. Ha kétféle módon beszélnek rólunk, akkor az a gerinces életnek, a keskeny úton való járásnak a velejárója. Krisztus azt mondja, hogy jaj nekünk, ha mindenki csak jót mond rólunk. Miért? Mert ez csak úgy történhet meg, ha megalkuszunk, ha kompromisszumot kötünk, és egyik helyzetben így, a másikban úgy járunk el, ha az emberek elvárásainak engedelmeskedünk Isten elvárásaival szemben. A felszínesség, a látvány fontosabb a belső értékeknél, magamutagatás a fontos (tetkók, piercing).
Hazánkban, bár hála az Úrnak, nem kell szenvedést elviselnünk hitünkért, de tudnunk kell arról, hogy még ma, a 21. században is vannak olyan országok, ahol kivégzik a keresztyéneket Krisztusba vetett hitük miatt.

Pünkösdkor a Karácsony és a Húsvét ajándéka aktiválódik. Nemcsak „megjelent Isten üdvözítő kegyelme,” hanem „szívünkbe áradt az Isten szeretete”. Az Isten szeretetének szívünkbe áradása a Szentlélek által. Szeretet és szerelem, a legszebb valóság, mely az életet hordozza és meggazdagítja. Ez a legintenzívebb élet-sugárzás és energia, az összetartozás és boldogság forrása.
Ahogy a kút vize megtölti az alatta levő üres edényt, úgy telik meg életünk Isten szeretetével és mennyei erejével. Ez a pünkösd lényege: a Szentlélek ajándéka adatott nekünk. Most már nem testben jelent meg, de a testi ember számára érzékelhető módon. Istennek úgy tetszett, hogy a lelki ajándékot materiális csomagolásban osztogassa szét az emberek között. Test és lélek összetartozik: a test is megérzi, mikor Isten megérinti a lelkünket. Testünk megújul, életerővel telik meg, mikor szívünkbe árad Isten szeretete.
Az új szövetség megpecsételését jelenti a Pünkösd ajándéka. Isten a szövetséget kiterjesztette minden időre és minden népre. Valamikor a szivárvány volt a jele az ősi szövetségnek. Most a szél sebes zúgása és a tűzlángok voltak a kísérő jelenségei Isten útjának az emberi életekbe. Bár elemi erővel tud hatni a szél és a tűz, mint ezt a viharok jelzik is, itt a szél titokzatos, megtermékenyítő hatásához hasonlítható a Lélekáradás. És a lángok az Úrnak lángjai, a szeretet lángjai voltak.

Pünkösd a szövetség jele is lett nemcsak az Istennel, de egymással is, mivel megszületett az Egyház. Egy új létmódot teremtett Isten Lelke: egy Test tagjavá tette a Krisztusban hívőket. Helyreállt az, ami az ősidőktől elromlott, ez pedig a teremtés összetartozása – az újjáteremtés által. Az égig érő tornyot, Bábel tornyát nem Istennel építette az ember, ezért a terv meghiúsult és az emberiség szétszéledt.
Ennek a gyógyítását hozta Pünkösd: az egymástól elidegenedett, részekre szakadt, töredezett emberiség - új alapon, egymásnak testvérévé lehet. És egy nagy épületet építhet: a Lélek templomát – az Isten dicsőségére! A test organikusan egybe van szerkesztve és illesztve, így tartozik össze a szentek közössége, az Egyház.
Szép emlékeim között őrzöm amerikai látogatásomat. Egyik alkalommal egy közeli étteremben találkoztam az amerikai magyar püspökkel, aki segédlelkészét is hozta magával. Annyi beszélnivalónk volt, hogy észre sem vettük: záróra lett. A pincérek türelmesen vártak. Sőt, asztalunkhoz jött a tulajdonos és megkérdezte, hogy melyik országból vagyunk, mert a nyelvünkre sehogy sem tud ráismerni, pedig ő már megfordult néhány országban és beszél is több nyelven. Elmondtuk sorban. Vendéglátóm Debrecenből jött, azaz Magyarországból. Zoltán püspök elmondta, hogy ő Ohio-ban él, de Szlovákiából való. A fiatal lelkész Zentáról, az egykori Jugoszláviából származott. Én pedig romániai vagyok. Az étterem tulajdonosa kérdően nézett ránk. Románia, Szlovákia, Jugoszlávia és Magyaroszág: és milyen nyelven értik meg egymást? Erre egyszerre válaszoltuk: hát magyarul! Még egy óráig ott kellett maradnunk, mert az ember mindenképpen meg akarta érteni ezt a szomorú „csodát” – melyet immár 100 éve tanulgatunk, s melynek megértése nehéz. Az elválasztó határok felett van a közös nyelv. Épp így, egy közös nyelv tart szövetségben a Szentháromság Istennel s e határon belül megvalósulhat a családok, barátok és gyülekezetek közössége: Isten Lelke teremti meg az egységet.

Pünkösd dinamikus jövőt ígér. Mivel Isten szeretete a szívünkbe áradt a nekünk adott Szentlélek által, ezért van reménység, van jövő! Ez ad nekünk is alapot örömre és optimizmusra a jelent és a jövőt illetően. Mi is újjá éledhetünk, megerősödhetünk, mint Egyház: lélekben és testben. Egy olyan világban találjuk magunkat, melyben szinte mindent lehet manipulálni, ha pénz és hatalom van, sok mindent be lehet biztosítani. Egyet azonban nem lehet megszerezni se pénzért, se hatalomért: Isten Lelke mindig ajándék marad!
Csak kérésre adatik: aki sóvárogva várja az Úr jövetelét, annak lesz Pünkösdje. Sok mindent kértél már: kenyeret, pénzt, egészséget, de a Szentlélek ajándékát kérted-e már igazán? Itt az alkalom: kérd most, s megkapod! Akkor beteljesül az, amit így fogalmazott Ágoston a 4. századi imádságában: „Lélegezz bennem, Szentlélek, hogy szentül gondolkozzam. Vezess, engem, Szentlélek, hogy szentül cselekedjem. Vonj, engem, Szentlélek, hogy szentül szeressek. Erősíts, engem, Szentlélek, hogy, ami szent, arra vigyázzak. Őrizz, engem, Szentlélek, hogy soha el ne vesszek!”
Engedelmességünk konkrét dolgokban is nyilvánulhat: pl., ha rendszeresen keressük a vele való közösséget az istentiszteleti és bibliaórai alkalmak illetve egyéni igeolvasás során, ha becsületesen, tisztességesen viselkedünk embertársunkkal szemben, ha a függőségeink nem vonják el figyelmünket őróla, ha beszédünk tiszta és szép, ha feddhetetlenül viselkedünk mind a munkahelyen vagy gyülekezeti munkában, mind a családban és párkapcsolatban. Ha ezek megvalósulnak bennünk és láthatóvá válnak rajtunk, akkor a világ meg tudja majd állapítani erről, hogy mi valóban Krisztus követői vagyunk. Lehetőség még az önfegyelem, az elcsendesedés, a kötöttségeinkről való lemondás elérése.: „kevesebb test, hogy több jusson a léleknek; kevesebb zaj, hogy megszólaljon a csend; kevesebb beszéd, több (meg)hallgatás; kevesebb emberi, hogy megtapasztaljuk az istenit...” (görög-keleti böjti ima)
A keresztyén misztikusok közül egy ezt írta századokkal ezelőtt: „Ha imádkozol, s egy embertársad gyógyteát kér tőled, hagyd abba az imádságodat, és hozz gyógyteát embertársadnak.” Legyünk jelen a világban, és segítsünk azon az emberen, akinek éppen ránk van szüksége.
Milyen keresztyének vagyunk tehát? „A keresztyének olyan emberek,/ akiken átsüt a nap!/ Milyen gyermeki, igaz felelet!/ Lehet-e annál drágább feladat,/ mint, hogy rajtad, rajtam,/ mindegyikünkön/ átsüssön-ragyogjon a Nap?!/ Átragyogjon sötét világba,/ és beragyogjon sötét szíveket!/ Nem, ennél szebb feladat nem lehet!” (Túrmezei Erzsébet)
Átragyog-e rajtunk a Nap, a világ Világossága?

Görögországban vagyunk, Kréta szigetén egy intézetben, melynek a célja az emberek közötti megbékélések elősegítése, különös tekintettel a krétaiak és németek vonatkozásában. Az épület a malemi kis tábori repülőtérre néz, ahonnan a náci ejtőernyősök megszállták Krétát, és ahol a parasztok konyhakéseket és kaszákat forgatva megtámadták őket. A megtorlás rettenetes volt. Egész falvakat irtottak ki, amiért megtámadták Hitler elit alakulatait.
Két temető van: az egyik a krétai partizánok tömegsírját jelöli, a másik a náci ejtőernyősök katonai temetője. Az emlékműveket úgy helyezték el, hogy mindenki lássa őket, és örökké emlékezzenek az eseményre. És itt egy olyan intézet, amelyet a háború ejtette sebek begyógyítására hoztak létre. Az intézetet Alexandros Papaderos tanár és filozófus alapította, aki munkássága miatt már élő legenda volt, amikor én ott jártam. Mondanom sem kell, az előadást Ő tartotta és a végén feltette a rituális kérdést: - Van valakinek kérdése? Csend ülte meg a termet. Föltettem a kérdést.
- Dr. Papaderos, mi az élet értelme?
- Rögtön válaszolok a kérdésére. Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró, kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy ötvenbanis érme. A következőket mondta:
- Kisgyermekkoromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk, egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. - Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhetem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
- Megtartottam a tükröcskét, és ifjúkorom üres pillanataiban elővettem. És újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyermekjáték, hanem annak a metaforája, hogy mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény – az igazság, a megértés, a tudás – létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami a rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba – az emberek szívében lévő fekete foltokra–,és némely emberekben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme. Aztán fogta a tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait, és az arcomra meg a padon összekulcsolt kezemre irányította.
Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kicsiny, kerek tükröt.

Szívünkben - életünkben hol tartjuk a mi tükör darabkánkat? Hova világít be Isten Lelke, hova világítasz te? ÁMEN