2017 július 9

"Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek?
Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban!
Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt?!
Egyáltalán már az is nagy kudarc, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?
Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek!" (1 Kor.6.1-8)

Elszenvedni a sérelmet..... Lemondani arról, hogy nekem van igazam. - ahol az a legfontosabb, hogy én mit érzek, nekem mi fontos? A lemondás, sérelem elhordozás megy a legnehezebben.
Pár hete utaztam egy ismerősömmel a kocsijában. Amikor megérkeztünk a házukhoz állt volna fel a járdára, de keresztbe éppen jöttek gyalogosok. Ő azért ment előre, nyomta a kocsit és közben belülről folyamatosan egyre idegesebben mondta, hogy miért nem képesek megvárni ezek, hogy felálljak, miért nem képesek kicsit várni? A kintiek pedig mentek tovább, látszódott, hogy gyorsítanak és egyértelmű arckifejeződéseik azt is elárulták, hogy ők pedig azt gondolták, hogy miért nem képes ez egy kicsit várni, hogy átérjek 10 mp alatt?

Milyen sérelmeink vannak? (Miért vannak sérelmeink?)

Valaki farmot vásárolt, és hamarosan találkozott legközelebbi szomszédjával, aki megkérdezte tőle: “Ön vette meg ezt a helyet?” “Igen.” “Akkor egy peres ügyet vásárolt magának.” “Hogy lehet ez?” “Hát úgy, hogy szerintem a kerítés három méterrel beljebb, az én földemen van, és én a bíróságra viszem követelésemet.” “Nehogy megtegye. Ha a kerítés rossz helyen áll, akkor csak vegyük föl, és tegyük a helyére!” “Ezt tényleg komolyan gondolja?!” “Természetesen!” “Akkor a kerítés maradjon ott, ahol van.”
Nemcsak sértődöttségből pereskednek, hanem mert ezzel kapcsolódnak ki. Úgy pereskednek, és úgy okoznak kárt, hogy azt észre sem veszik.
- mindinkább kirekesztjük Krisztus vezetését az életünkből.

Miért szenvedjük el a sérelmet? - Egyszerűen szólva azért, mert kárt okozunk vele, kifelé és befelé is.
Az 1970 es években két világméretű missziós társaság hatalmas pereskedésbe kezdett egymással. Az ügy sajtó visszhangot kapott és rengeteg helyen Jézus Krisztus követőinek megszégyenítését, hiteltelenségét okozta. Ez volt hallható széles körben: „Milyenek azok a keresztyének, akik a megbékélést hirdetik és mégsem képesek elengedni egymásnak sérelmeket?” Az ügy végül nem jutott el a végkifejletig, elrendeződött, de a hatása nem évült el.
Azért szenvedjük el a sérelmeinket, mert ez hiteltelenné tesz minket - magunkat és a gyülekezetünket is.
- nem vagyunk méltatlanok, bölcsek vagyunk ahhoz, hogy peres ügyekben segítsük egymást. Krisztus megbocsátása, kegyelme, megváltása, megbékéltetése által közöttünk is lehet megbékélés, kegyelem és elengedés.
Ha valakinek peres ügye, konfliktusa van a gyülekezetben az kollektív felelősség.
Luther Márton gyakran mesélt arról a két kecskéről, amely egy mély víz fölött átívelő keskeny hídon találkozott egymással. Nem tudtak visszafordulni, ezért dulakodni kezdtek. Rövid idő múlva, egyikük lehasalt, és engedte, hogy a másik átmenjen a hátán, és többé nem veszekedtek. Tanulságul ezt mondta Luther: “Légy nyugodt, ha a béke érdekében valaki rád lép, mert ezzel még nem okozott kárt a lelkiismeretedben.
Hogyan szenvedjük el a sérelmet?
- ez a szó jelzi, hogy ez egy szenvedés.
A kérdés tehát nem az, hogy hogyan tudjuk elviselni a kárt, hogy hogyan szüntessük meg a pereskedést, hanem a kérdés az, hogy ki által lehetséges mindez! - már nekünk elengedték a sérelmeinket. Csak ebből fakadhat igazi elengedés!
Amíg az ember nem tapasztalja meg azt a kegyelmet, amit Krisztus tanúsított iránta, Jézus úgy halt meg érte, hogy valójában minden sérelmet elengedett, minden kárt felvállalt, addig ő maga sem tud másnak sérelmet elengedni.
Amíg nem éli át ezt a kegyelmet, addig csak próbálkozik, addig csak erőlködik.

Patrice Tamao, Santo Domingóban, a Dominikai köztársaságban megengedte, hogy keresztre szegezzék “mint a világbékéért és emberek közti megértésért való áldozatot“. Emberek ezrei nézték a televízión amint a 15 cm-es rozsdamentes acélszögeket beverték kezébe és lábába. Tamao 48 órán át akart a kereszten maradni, de 20 óra múlva félbe kellett szakítania önkéntes keresztre feszítését, mert fertőzés lépett fel a jobb lábában. Az újságban, a vezércikkben ezt olvashatták az emberek: “A békéért való keresztre feszítés nem sikerült.“
Reményik Sándor így foglalja ezt össze: "Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk csak igazabbá lenni."
Annyira önző világban élünk! Csak magunkra gondolunk, a másikra nem. De ha komolyan átéljük, hogy Krisztus mit tett értünk és az mennyire korlátok nélküli, akkor rádöbbenthetünk, hogy a mi elengedésünknek sincsenek korlátai, sőt tényleg akár hetvenszer hétszer is lehet.
Ahogyan az ünnepi liturgiánkban a megbékélés jeleként kezet fogunk egymással, ezzel a lelkülettel és gyakorlattal éljünk minden vasárnap, ha találkozunk egymással, ha kezet fogunk, ha köszönünk, és akkor is, ha kerüljük egymást! Éljük meg és kezdjük el elszenvedni a sérelmeket, a kárt, a megrövidítést. Ámen