2016 május 15 Pünkösd

"Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát." (Lukács evangéliuma 2, 37-38)

Az igehirdetések legtöbb esetben egy állítással kezdődnek. Isten valamit mond vagy Jézus egy példázatot mutat be. Nagyon ritkán hangzik el egy prédikációnak az elején egy kérdés. A mai Pünkösd egy kérdéssel kezdődik: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?"

Én nagyon hálás vagyok, hogy ti most azt választottátok, hogy eljöttetek a templomba, és részt vesztek az istentiszteleten. A napokban úgy reklámozták Pünkösdöt, hogy ez egy újabb hosszúhétvége, ezért érdemes elmenni egy wellness szállodába menni.
Egy interneten ilyeneket ajánlanak, hogy lesz : pünkösdi piknik, Pálinka Fesztivál, Bajuszfesztivál, egyszser sem olvastam - az egyházi honlapokon kívül, hogy istentiszteletre hívnák az embereket.
Mit tegyünk? teszik fel a kérdést az unatkozó emberek, az agyonhajszolt ember, a végletesen kiszipolyoztt ember. A román tv mutataott be egy mentősorvost, aki két műszakban tk. 24 órát dolgozik naponta. Mikor alszik? - kérdezték tőle. Talán 4-5 óra azért csak összejön, hiszen nem állandóan kell beteghez menni. Vajon mennyire friss, mennyire tud odafigyelni az esetleg éjjel 2 órakor meglátogatott betegre?
Mit tegyünk azért, hogy ne csak az árral ússzunk, azzal a világgal, abban a közösségben, amely vasszigorral rendszereket állít fel és merev falakat támaszt körénk. Szinte leképzelhetlen, hogy kitörjünk ebből.
A pünkösdi történet a maga csodáival, a maga látványosságával: a kettős tüzes nyelvekkel, a nyelveken szólásnak a titokzatoságával, amelett nagyon földhöz, élethez kapcsolódó kérdést tesz fel, mikor Péter apostol és a 11 társa kilép a világba és nem egy belmissziói - emeleten tartott, csendes áhitatos, visszavonuló, meditativ közösségé zsugorítja össze az úm. keresztyénséget, hanem kilép a jeruzsálemi nép elé és nagyon egyszerű szavakkal elmond egy történetet, egy "prédikációt": elmondja azt, hogy megszületik Jézus Krisztus, majd aki három éven keresztül elvégzi az Ő missziói munkáját, amiben ott vannak a csodái, a gyógyításai, a tanításai, melyek egész más dimenziót adtak az akkori világ filozófiai gondolkodásnak, az Ő szeretet Tanával, majd hogyan halt mártírhalált a golgotai kereszten. És végül elmondták azt is, hogy Jézus Húsvét napjára feltámadt a halálból.
Egykor hatalmas tömeg gyűlt össze Jeruzsálemben, hiszen aratási ünnep volt. Sok ezer ember érkezett még messze országokból is, hogy elhozza és bemutassa áldozatát a jeruzsálemi templomban. És ezek a zarándokok hallják ezt a történetet, hallják azt, hogy valamit másképpen kellene tenni.
Miután az apostolok befejezték a prédikációt, a tömegből sokan döbbenten álltak ott. Megdöbbentek a hallottakon: az apostolok szavai megérintette szívüket. Azt érezték, hogy valamit nagyon elrontottak az életben, és ezt a valamit végre másképpen kellene csinálni. Felismerték, hogy nagyon messze kerültek Istentől, noha rendszeresen elmentek a templomba.
És most mit csináljunk? – ez lett számukra a legfontosabb kérdés.
Ez a kérdés ma is számtalanszor elhangzik. A mai ember is hetente vagy akár naponta felteszi a kérdést: És most mit csináljunk? Mert érzi azt, hogy valamit tenni kellene.

Erre a „mit csinálunk" kérdésre kész válaszai vannak a kereskedőknek: gyere el hozzánk, érezd nálunk jól magad, és költsd el nálunk a pénzedet. És nagyon sokan elmennek, és számtalan remek programon vesznek részt vasárnapokon és Pünkösdkor.
- az emberek ugyanazt a bibliai kérdést teszik fel, mint egykor az első Pünkösd napján. Akkor is, most is megkérdezik, hogy „most mit csináljunk?". Majd valaki megválaszol erre a kérdésre, és végül az ember eldönti, hogy mit is fog csinálni.
- nem az a gondom, hogy az emberek kirándulnak, és a családjukkal töltik a hétvégét és az ünnepet. Nekem az a problémám, hogy egészen más okból teszik fel ugyanazt a kérdést.
„Mit tegyünk? „Most mit csináljunk?" Mintha azt mondanák, hogy „végre itt a hétvége, találjunk ki valami jó programot! Mire a másik: jó, de mi legyen az?
A kérdés ugyanaz, de nem mindegy, hogy mit teszünk, mert nekünk a megfelelőt, a helyes dolgot kell megtenni.

Ezzel szemben az első Pünkösdön az emberek egészen más okból kérdezték meg az apostolokat: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?
Ugyanaz a kérdés hangzik el, de míg ma az unatkozó ember, vagy a világot megismerni vágyó ember kérdezi, vagy a szórakozni és pihenni vágyó ember kérdezi, hogy mit tegyen, addig azok a jeruzsálemi emberek megértették, hogy az életük nagyon messze sodródott az Úristen elvárásaitól. Ők az életüket akarták a helyes irányba állítani.
Ezért a szívükre ráterhelődött az, hogy Isten igaz ítélete előtt meg nem állhatnak - ezért szeretnének valami nagyon fontosat tenni, amivel végre jót is tehetnének. Szeretnék a helyes utat választani, hogy a helyes és megfelelő dolgot tehessék.
Hát ezért kérdezik döbbenten és bűnbánattal a szívükben, hogy „és most mit csináljunk?", „mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Ez a kérdés nem az unatkozásból fakad, sem nem felszínességből, de még csak nem is abból, hogyan tehetnénk élvezetesebbé az életünket, mert ezt a kérdést a Szentlélek formálta meg azoknak az embereknek a szívében és az ajkán. A jeruzsálemi emberek számára ez a kérdés létfontosságú volt. Éppen ezért ez a kérdés a lényegre kérdez rá.

Van valami, ami elválasztja az életünket Istentől. Az Ige ezt bűnnek nevezi. És az ember felismeri, hogy ezen muszáj változtatni, mert az élete végzetesen rossz irányba halad.
„És most mit csináljunk?", „mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Hogyan hozhatnánk helyre az életünket? Hogyan lehetne újból a felszínes kapcsolat helyett valóságos kapcsolatunk Istennel? – ezek az igazán fontos és a lényeget érintő kérdések, melyekre választ kell nekünk is kapnunk.
Az a jó hírem, hogy megismerhetjük a választ is: „Térjetek meg – felelte Péter –, és keresztelkedjen meg mindenki Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát".
Úgy tünik a Lélek ajándéka egy út, amely által a meghallgatott imádságot kifejezhetjük. A "jó ajándékok" adása, azoknak, akik azt imádságban kérik, megfelel a Szentlélek ajándéka megkapásának.

Az első lépés a megtérés, amikor felismerjük, hogy az életünk rossz irányba halad, és folyamatosan távolodik Istentől. Ezen úgy lehet segíteni, hogy megfordulunk, hogy Isten felé fordulunk, és mostantól minden igyekezetünkkel felé tartunk. Ez a megtérés.
Mert nem az a fontos, hogy vonaton utazzunk, hanem az, hogy életünk vonata az egyetlen helyes irányba tartson, és végül megérkezzünk Istenhez. A megtérés az, amikor átszállunk arra a vonatra, ami Isten felé visz bennünket.

A másik lépés pedig a keresztség, ami nem más, mint az Isten és ember közötti szövetségnek a megpecsételése. Ez a szövetség sokaknál már létrejött egészen kisgyermekkorban, amikor megkeresztelték, másoknál pedig felnőttkorban. És vannak, akikkel most lép szövetségre Urunk.
A kérdés ezért az, hogy aki meg van keresztelve, az mennyire veszi komolyan az Istenhez való tartozását? Mit jelent számotokra a keresztség? Jelenti-e az élő és szoros kapcsolatot mennyei Atyátokkal, Akihez tartozik életetek? Jelent-e számotokra erőt a próbákban és a kísértésekben, hogy meg vagytok keresztelve?
A régi római birodalomban egy kívülálló személy meglátogatott egyszer egy őskeresztény gyülekezetet. Amikor visszafelé tartott az istentiszteletről, azt mondotta: "Úgy érzem, ezen emberek között valóban ott volt az Isten." A lényeges a következő: az őskeresztények között és körül egy olyan szeretetteljes légkör alakult ki, hogy, aki ennek bűvkörébe került, az Isten közelében érezte magát.
A kétezer éves példa elgondolkoztat: közöttünk vajon itt van-e Isten? Ha egy messzi tájról, más vallású és a miénktől eltérő kultúrájú környezetből származó ember beállítana közénk, nem ide a templomba, ahol egy rövid ideig ünneplőbe öltöztetett lélekkel "tűrjük" egymást és az istenközelséget, hanem hétköznapjainkba, vajon megérezné-e a szeretetünk kinyilvánítása által az istenközelséget? Vajon hazatérve elmondhatná-e: olyan embertársakat ismertem meg, akik bár mást Tanítót követnek, és más utakon járnak mint mi, de ugyanoda igyekeznek, Istenhez.

Tedd föl magadnak te is a kérdést: „És most mit csináljunk?", „mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Hogyan hozhatnánk helyre az életünket? Hogyan lehetne újból felszínes kapcsolat helyett valóságos kapcsolatunk Istennel?
A pünkösdi események sorrendje: hallgatni az igét, azt komolyan venni (mintha szíven találta volna őket), bűnbánatra jutni, Jézus érdeméért bocsánatot kapni, s akkor megkapjuk a Szentlélek ajándékát.
Isten mindent az ő igéjével végez el. Ige nélkül nincs életváltozás. Valóban életkérdés, hogy hallgassuk Isten igéjét, és fogadjuk be, vagyis vegyük személyesen magunkra nézve komolyan azt. Isten igéje és a Szentlélek indít őszinte bűnbánatra, ő tesz bizonyossá afelől, hogy bocsánatot kaptunk, s ő vezet utána az engedelmesség útján.
Ezt a sorrendet nem lehet megfordítani. Nem lehet előrevenni a Szentlélek ajándékát, mert csak a Jézusban hívő, bűnbocsánatot nyert ember kap Szentlelket.
A mi feladatunk tehát az, hogy hallgassuk az igét, és fogadjuk be, vegyük azt komolyan. Ezt a Biblia így is nevezi: igazat adtak Istennek (Lk 7,29).
Adjunk igazat Istennek és tegyük meg, amire a Lélek indít! De ne feledjük, hogy mindebben Isten kegyelme, Isten Lelke segít bennünket!

A válasz személyesen a te számodra is ez. Tedd meg a helyes dolgot, tedd azt, ami megfelelő és helyénvaló: fordulj oda Istenedhez, az Úrhoz! - kérd bűneid bocsánatát Jézus Krisztus nevében - vedd komolyan, hogy a keresztség által Isten szövetségébe tartozol te is
És megkapjátok, és megkapod te is Szentlélek ajándékát. Ámen.