2016 február 7

"Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.!" (Máté ev. 25, 35-36)

Lekció: János ev. 16,8-16)

Irritálja a mai embereket, ha az irgalomról beszélünk - vagy kegyelemről vagy bocsánatról: annyit hallom, hogy csak a gyenge ember kér bocsánatot vagy csak a gyenge ember szorul irgalomra, kegyelemre. Szinte minden olyan filmben, amely az ateizmus szellemében van fölépítve el fog hangzani az a mondat, hogy csak a gyenge ember kér bocsánatot, szorul irgalomra, kegyelemre. A normális ember széttapossa a másiknak a gyomrát, a fejét és kiharcolja a maga életjogát, életterét, aki erre alkalmatlan: az haljon meg.
Egyre több jele van annak, hogy irgalmatlan világban élünk. Már az óvodában tapasztalható ez, de a közéletet is jellemzi a durvaság, a kíméletlenség, a közöny terjedése. Az elmúlt hetekben a TV műsorok közt kapcsolgatva két olyan filmbe is belebotlottam, amelyek címükben is rámutattak arra, hogy milyen világban is élünk. Két film címe is tartalmazott, az irgalmassággal szembenálló dolgot: Nincs kegyelem! - hirdette az egyik film címe, és Nincs bocsánat jelezte a másik film címe - utalva brutális, de emberi világunkat hűen tükröző tartalmára. Ennyire könyörtelen az a világ amiben élünk.

Akkor ki az irgalmas? Aki nem azt adja, amit megérdemelnénk, de ad sok olyan jót, amit nem érdemlünk meg.
És mi az irgalom? Az irgalom az emberi szív egyik legnagyobb cselekedete. Forrása a szeretet. Ha a szeretet egy emberben igazán,mély lett, azaz egész testi-lelki létét birtokába vette, akkor egyúttal kiszolgáltatta azt a szenvedésnek is. Meglepő gyorsan veszik észre az emberek a szív önzetlenségét és nyíltságát. Az önzetlen szeretetnél segítséget és főleg emberi meleget keresnek: az éhesek táplálékot, a szomjasok italt, a mezítelenek ruházatot, az idegenek hazát, a rabok kiváltást, a betegek támaszt, a haldoklók segítséget, az igazságtalanok türelmet, a tudatlanok tanítást, a szomorúak vigasztalást és minden ember, élők és holtak, imát. Általában így nevezik meg az irgalmasság hét cselekedetét. Bennük láthatóvá válik egzisztenciánk minden ínsége.
Fájdalomszántotta arccal jön hozzánk valaki, és mi tehetetlenül állunk vele szemben, anélkül, hogy segíteni tudnánk. - Az egyetlen, amit tenni lehet: szélesre tárni a szívet, hagyni, hadd áradjon bele a más fajdalma, és kitartani ebben az együttszenvedésben mindaddig, míg a szenvedő megkönnyebbültnek érzi magát.
Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvígasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvígasztalini a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.

Az "irgalom", mint szó vallási eredetű. A héberben elég gyakran használták az irgalom kifejezést - rahamim-. Ez a szó az anyaölt jelentette. Azt az összetartozást jelöli, amely az anyaság birodalmában terem: összetartozás egy tehetetlen lénnyel, akinek élete teljesen tőlünk függ. Arra az érzésre utal, amelyet az anya érez teste gyümölcsével szemben, tehát olyan szeretetre, amely lényegileg gyengéd. Melegség, közellét, bizalmasság, létközösség: ilyen fogalmak járnak együtt ezzel a szóval. Az újszövetség nyelvében az ógörögben megfelelője az eleos. Ez a szó ismerősen cseng a Kyrie eleison imából, mellyel Isten irgalmasságát kérjük a magunk számára. Szó szerint a belsőségek-et jelenti. Irgalom és könyörület – az anya mélységes szeretete kisgyermeke iránt; az apa gyöngédsége utóda iránt , a fivérek és nővérek közötti átható szeretet.
A latin szó: "misericordia", az irgalom megjelölésére egy kissé különböző képet, a szívét használja. "Irgalmas szívű" az, akinek "szíve van" a másik baja, nyomorúsága és ínsége iránt. Szép magyar kifejezéssel: összeszorul a szíve. Tehát van érző és együtt érző szíve, s ennek következtében mozdul a keze és a lába is, és segít.
Sok ember napjainkban vagy nem érti, vagy félreérti, hogy mit jelent ez a fogalom, illetve tulajdonság.
Mit jelent az, hogy Isten irgalmas? Mit jelent, hogy az ember irgalmat gyakorol? A félreértés oka az lehet, hogy sokan úgy vélik, gyávaságot vagy bizonyos értelemben megalkuvást jelent, ha valaki a másik embernek megbocsátja gyengeségeit, bűneit. Szerintük az igazságosság elve a legfontosabb, s ennek megfelelően a jóért jutalom, a rosszért pedig büntetés jár kivétel nélkül minden esetben. Eközben sajnos nem veszik észre, hogy az igazságosság elvének könyörtelen hangoztatása és érvényre juttatása bizony igazságtalansághoz és irgalmatlansághoz vezet. Ne essünk tévedésbe: az igazságosság fontos szempont, de szeretet nélkül, megbocsátás nélkül rossz irányba vezet. Isten irgalmas, azaz megbocsát. Irgalmát az emberek felé gyakorolja. Az ember ugyanis szembeszáll Istennel, nem engedelmeskedik neki, nem tartja meg törvényeit. Ezáltal az ember bűnt követ el és bűnével eltávolodik Istentől. Isten irgalmas és megbocsát az embernek. Nekünk, bűnös és bűneinket megbánó embereknek szükségünk van arra, hogy Isten irgalmas legyen, megbocsásson nekünk, különben bűneink miatt büntetést érdemelnénk, és az igazságosság szerint nem volna más lehetőség. Kosztolányi Dezső: Édes Anna regényében hangzik el az a párbeszéd Tatár és Moviszter között, hogy a világ egyensúlyba helyezésének az egyetlen lehetősége az irgalom, mely Krisztus országa és a lélekben van.
Amikor Isten megbocsát a bűnbánó embernek, akkor visszafogadja őt szeretetébe. A megbocsátás, az irgalom nem gyengeség Isten részéről, hanem szeretetéből fakadó tulajdonság és cselekedet.
Gyakran hallani a következőt: ,,Megbocsátok, de nem felejtek!" Az így
vélekedők azt gondolják, hogy most pillanatnyilag nem neheztelek a
másikra, nem ütök vissza azonnal, de majd alkalomadtán bosszút állok, és elégtételt veszek az engem ért sérelemért. Ez valójában nem megbocsátás!
Eszembe jutott, az a középkoron át és túlívelő gyakorlat, amikor a halálra ítélt bűnös kegyelemért, irgalomért folyamodott bíráihoz, akik az esetek döntő többségében ezt válaszolták: „Nincs irgalom, nincs kegyelem, vagy Istennél a kegyelem" és a bírói hatalmat jelképező pálcát összetörték, ami az ítélet visszavonhatatlan voltát jelezte. Innen ered a pálcát törni valaki felett kifejezésünk....
Aki érti az irgalmasság fogalmát és találkozott már az igazi irgalmassággal, azaz megtapasztalta, hogy Isten eltörli bűneit, az nem mond ilyet. A megbocsátás a bűnöknek és sérelmeknek teljes elfelejtését jelenti. Nem emlékezem többet arra, hogy a másik ember mivel bántott meg, nem említem meg többé előtte, hanem végképp kitöröltem még az emlékezetemből is. Így helyezhetjük ugyanis új alapokra emberi kapcsolatainkat, és Isten is így helyezi új alapra kapcsolatát velünk.
Ha befogadod Isten kegyelmét, akkor az kimunkálja benned az irgalmat mások felé. Ha az irgalmat választod, akkor tulajdonképpen a győzelmet választod, mert „az irgalom győzedelmeskedik az ítélet felett"!
Nemrégiben egy férfi váratlanul nagyon közel hajolt hozzám, és bizalmasan elmondta, hogy nemrégen elhagyta a házastársa a gyerekével együtt, pedig ő mindent megtett, és most ő, bár nem volt gyakorlóan vallásos, de azóta jár, azóta mindennap bemegy a templomba, és imádkozik a feleségéért. Azt gondolom, hogy ez a férfi az irgalomból tapasztalt meg valamit. Amikor már nem az igazságról van szó, hogy kinek van igaza, ki hibázott, ki nem hibázott, hanem hogyan lesz a másik számára élet.
"Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek" (Máté 5,7) Jézus nem ígér mást az irgalmat gyakorlóknak, mint azt, amit már eddig is éltek- irgalmasságot. A többi boldogság esetében az ígéret valami többletet is tartalmaz, távolabb mutat: akik sírnak, vigasztalást nyernek; a tisztaszívűek meglátják Istent. De mi többet tud adni Isten azoknak, akik irgalmasak? Az irgalom Isten teljessége és az emberek teljessége is. Az irgalmat gyakorlók már most Isten életét élik.
Az irgalom sokkal több, mint Isten szeretetének egy szeletkéje. Az irgalom bizonyos értelemben maga Isten.
"Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal - mesélte Popper Péter, és a katolikus költő megjegyezte: – Utállak benneteket pszivel kezdődő foglalkozásúakat. – Miért utálsz? - kérdeztem – Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik. A valóságban, -mondta Pilinszky- az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.."
A világ igyekszik elzárkózni az emberi tragédiák, az emberi fájdalmak elől, mégis ezzel párhuzamosan a bosszút izgalmasnak, a szelídséget, és az ebből fakadó irgalmat unalmasnak tartja.
Az irgalmas ember nem személyválogató. Egyetlen motivációja, hogy szükség van rá. És soha nem mérlegeli, megéri-e. Azt sem, hogy visszakapja-e, amit adott. Az tud igazán irgalmas lenni másokhoz, aki tudja, milyen sok irgalmasságot kapott Istentől. Nem önmagától nagylelkű és áldozatkész, csak továbbadja, amit kapott.
Bárcsak természetünkké válna a figyelmesség, tapintat, gyengédség! Egészen más lenne sok házasság, család, lakóközösség s az egész társadalom is! Merjünk szakítani az irgalmatlanság lelkületével, és legyen bátorságunk jó szívvel, segítőkészséggel válaszolni a világ sok kegyetlenségére is!
Jézus szavai: "Legyetek irgalmasok, mint ahogy Atyátok is irgalmas" (Lukács 6,36). ÁMEN