Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.

2016 február 21

" Mindennek rendelt ideje van ...ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak." (Prédikátor könyve 3:1,6)

Lekció: Lukács 5, 3-10

Gyermekkoromat meghatározták azok a pillanatok, mikor átéltem az "élet" borzongatásait egy nagy cirkuszi sátor alatt, amint a repülő légtornászait néztem. Teljesen megigézett, ahogy a trapézon a lendületes mutatványaikat végezték, az egyik rúdról a másikra lendülve. A mozgásukhoz nagyon pontos időzítésre volt szükség, és nekem a szám is tátva maradt az izgalomtól. A lelki életünkben is gyakorolnunk kell a jó időzítést. Isten összhangban-egyensúlyban tartja testünket, lelkünket és értelmünket. Nekünk úgy tünik, hogy az ellentétes időszakokból tevődik össze. Ha mindig csak a nap sütne, és soha nem esne az eső, abból sivatag lenne. Ha követed Isten akaratát, ha tényleg próbálod az életedet úgy élni, ahogyan Isten akarja, hogy éld, akkor ezeknek a helyzeteknek van jelentésük, céljuk és értékük.
Sokszor azt hiszitek, hogy az egyedüli idő, amikor Isten akaratában jártok az, amikor templomban vagytok, vagy csendességet tartotok. Lehetsz Isten akaratában akkor is, amikor a szekrényt takarítod. Lehetsz Isten akaratában akkor is, ha a füvet vágod, vagy főzöl. Lehetsz akkor is Isten akaratában, amikor egy új helyre költözöl, vagy amikor nem költözöl. Mindennek megvan az ideje és az időszaka.
Ray Stevens énekelt egy dalt, aminek a címe „Minden szép a maga módján". Hazudott. Ez nem igaz. Nem minden szép. A rák nem szép. A gyermekbántalmazás nem szép. A háború nem szép.
Nem minden szép a maga módján. Ez egészen más. Isten veheti még a rossz dolgokat is, és a megfelelő időszakban átváltoztathatja őket, jóra használva fel az ő szándéka szerint.
Esetleg néhányan most egy nem szép időszakon mentek át. Ez rossz. Az anyagi helyzeted rossznak látszik. Az egészséged rossznak látszik. A házasságod, vagy a barátságod rossznak látszik. A jövőd rossznak látszik. De Isten jót hozhat ki belőle, ha neki adod a darabkákat.
Nekünk meg kell tanulnunk dolgokhoz, emberekhez, eseményekhez ragaszkodni és ugyanúgy lemondani róluk. Elengedni öket.
Kapcsolatokat épitünk ki - kapcsolatokat oldunk fel. Öszetartozik a kettő: mint apály és dagály, a szív összehúzódása és kitágulása. Az képes igazán szeretni, akit gyermekkorában szerettek, mert az tudja, hogyan kell szeretni. Az tud lemondani, akinek van miről lemondani. Jézus mondja: "az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania" - nincs fészke. Mégis 30 évig volt meleg otthona, Mária és József mellett Názáretben. Családja fészek-meleggel vette körül. Előbb kapcsolódott - aztán mondott le.
Szintén gyermekkori emlékem: Kolozsvár - volt egy fa, ahova az egyik szomszédgyermek, mint egy légtornász kapaszkodott ágról-ágra. Irigyeltem. Sose felejtem el: egyszer elkapta az egyik ágat ragyogó mosolygó arccal - és az elkezdett recsegni alatta! Nem tört le, csak vészesen recsegett. Kétségbeesetten, görcsösen kapaszkodott. Rohantam az édesapjáért, aki a hozta a létrát és megfogta fia lábát és le akarta emelni, de úgy sem merte elengedni az ágat. Akinek bizonytalanok a kapcsolatai, az egy életen át görcsösen kapaszkodik azokba. - talán szüleibe - ezért nem tud megnősülni vagy férjhez menni a "gyerek". Görcsösen kapaszkodnak. Vagy: vannak, akik nem mernek megöregedni, mert nem voltak igazán fiatalok. Hivő merészség az, amikor át mered lenditeni magad a másik ágra. Kapcsolatban voltál a fiatalsággal, középkorral - elengeded és kapcsolatban leszel új kihívásokkal. Gyakorolnunk kell "ágakat" elengednünk és "ágakat" elkapnunk., hiszen egyszer mindent el kell engednünk. Bölcs dolog hittel lendülni, kapcsolatban lenni, majd elengedni és belekapaszkodni a következőbe, amit Isten lendít felénk.
Az évszakváltás az élet metaforája is lehet. Hiszen az élet is tele van változásokkal és átmenetekkel. Talán ezek a felnőtté válás és az öregedés természetes folyamatai. Néhány változást égő kíváncsisággal várunk: önmagunk felfedezését, új kapcsolatokat, egy megfelelő karrier megtalálását, egy új otthont, akár a lelki ébredéseinket. Azonban akadnak nem kívánt változások: kapcsolatok szétszakadása, változások a családi és személyes életben, munkahelyi vagy pénzügyi akadályok vagy egészségügyi problémák. Mindezek életutunk természetes velejárói. Hogy hogyan kezeljük ezeket, meghatározó az életünkre nézve.
Szükség van átmeneti időkre, hogy ne ragadjunk bele a múltba.
Nem örülünk minden váltásnak az életünkben, de lehetőségünk van különböző módon reagálni rájuk. Tapasztalatom szerint azok, akik reménnyel tekintenek az új időkre, boldogabb emberek, és képesek minden helyzetben megtalálni a jót. Felfedezhetjük minden átmenetnek a különleges szépségét, ha időt szánunk meglátni Isten vezetését egy új jövő felé. „Ahogyan van szemünk, hogy lássunk, van fülünk, hogy halljunk, van szívünk, hogy az időt megérezzük." (Michael Ende:Momo)
Amikor átlendítjük magunkat az egyik ágról a a másikra, az egyik életformából a másikra - találkozunk egy holtponttal, a félelmetes holtponttal. - amikor a légtornászok trapéza előrelendül, van egy holtpontja, amikor egy pillanatra megáll: akkor kell elengedni, mert akkor van ki- és átdobó lendülete! Ekkor éli át a pillanat töredékét, mikor se itt nincs, de még ott sem. Ekkor áll el a lélegzetünk.
Ezek az átmeneti váltás pillanatai. Az átkeléseknél az úttesten figyelhetjük meg, főleg ha nem a zebrán megyünk. Valahol a közepén megtorpanunk. Toporogni kezdünk.
Az életben: se itt - se ott állapotok: pld. valaki jogilag, biológiailag már feleség, asszony - de lelkileg még a mama kislánya. És ha nem tudja a mamát elengedni, férje életet pedig elkapni, abból rossz házasság lesz.
Vagy nem tud anyaságba lendülni - nem mer gyermeket szülni, nem meri az anyaság "trapézát" elkapni. Vagy: a kapuzárási pánik a férfiaknál: már nem vagyok fiatal, de még nem öreg.
Egy történet: egy apának meghal a felesége, s az aránylag fiatal özvegy két év múlva újranősül. De az új házasságba beleviszi az első feleség kultuszát. Mindenütt ott díszeleg az első feleség fényképe, a halotti koszorú-szallag, stb. Családi ünnep az első feleség születés - és névnapja. stb. A történetet egyszer az idegosztályon hallottam a második feleségtől. A férje nem tudott lélekben hozzá átlendülni.
Sorolhatom: "nyugdíjas halál" - nem tud valami elfoglaltásot keresni magának. - nincs hova lendülnie. Van aki a betegségét nem tudja elengedni. - Vagy a betegségét elkapni.
A holtpont félelmetes - meg kell tanulni akkor és ott elengedni. Jeremiás: "jaj, jaj, még fiatal vagyok. Mózes: "jaj, jaj, dadogós vagyok". Ábrahám: Isten mondja: "eredj ki" - nem valami putriból küldi el, hanem Úr-Kaszdimból kora leggazdagabb városából. Nehéz nekik is a holtpont. De átlendültek.
Hihetetlenül félelmetes, amikor elengedünk egy életformát és átlendülünk egy másikba. Ezért odázzuk el a "megtérésünket" - inkább a félkeresztyénségünk billegő trapézán billegünk, néha tragikomikusan, ahelyett, hogy egy nagyot rugaszkodnánk és elkapnánk a Krisztus kezét. Péter apostol: hányszor nyújtotta a kezét, s Jézus mindig elkapta: "jaj, bűnös ember vagyok" - de Jézus emberhalászt nevelt belőle.
Nekünk akkor kell lendülnünk, mikor megbánjuk büneinket, de tudatunkalatti tudatunkkal tudjuk, hogy legközelebb is meg kell bánnunk azt. Talán éveken, évtizedeken át sírunk ugyanazon bűn fölött. Olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki édességet lopott, az anyja megfenyíti: - nem szégyenled magad? - a gyermek sír, szégyenli magát. A mama így folytatja: - Most köpd ki! - A gyermek rávágja: - Azt már nem!
Meg kell tanulni elrugaszkodni és Jézus kezét megfogni: " ne félj" - halljuk meg a szavát. És néha, ha elfog a kétség, hogy érdemes-e, hogy vajon jól teszem? Könnyen elfelejtjük, hogy Isten hatalmas, jóságos és irgalmas Atyánk, aki tud és akar is segíteni rajtunk. Csak azt várja, hogy gyermeki bizalommal forduljunk hozzá és mint egykor Péter halljuk meg szavát: „Vessétek ki a hálótokat halfogásra".
Sok ember fantáziáját megmozgatta már az időutazás kérdése. Én is néha elgondolkozok azon, milyen lehetett egy-egy letűnt korban élni. Máskor a jövőbe látnék szívesen, hogy megtudjam mi vár rám ezután. Van viszont egy más fajta gyakori vágyakozás: visszamenni a múltba, hogy valamit helyrehozzunk, hogy valamit meg nem történtté tegyünk, vagy megtegyünk valamit, amit elmulasztottunk. Az idő múlásával másként látjuk az eseményeket, tapasztalatokat gyűjtünk, fejlődik jellemünk és szeretnénk kicsit „kozmetikázni" a történelmünket.
A bölcs Prédikátor kijózanít, és azt mondja: „mindennek rendelt ideje van". Tudomásul kell venni, hogy az idővel folytatott mindennapi harcunkban, nem vagyunk győztes pozícióban. Az idő halad, a jó és rossz dolgok jönnek folyamatosan, egymást váltogatva.
A döntéseket mindig mi hozzuk, hogyan használjuk fel időnket. Hogyan lendülün tovább a következő "ágra."
Hogy is mondja a róka a kis hercegnek Saint-Exupéry híres regényében? Amikor nem érti a kis herceg, hogyan lehet az, hogy az ő rózsájánál szebb rózsák is vannak, s neki mégis csak az otthoni rózsácskája a fontos. Miért? Azt mondja neki: "Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfelejtened."
Az idő, amit nem "vesztegetünk" a párunkra, a gyerekeinkre, meg az öregeinkre, az megbosszulja magát. Amit pedig nekik ajándékozunk, az sok jó gyümölcsöt terem, mert az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. OMNIA TEMPUS HABENT – mindennek megvan az ideje. ÁMEN

Momo története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg.Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba.De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek.

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638