2016 augusztus 14

"Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással." (1Ján.1:7a))

Lekció: 1 Mózes 4, 1-11

Bizony, őrizője vagy testvérednek! - Mélységesen mély bibliai igazság ez. Annak ellenére igaz ez az állítás, hogy mondatom így, ahogy kimomdtam, sehol sem található a Szentírásban - és amit üzen is, azt inkább riadtan, mint jó lelkiismerettel fogadjuk. Mert szívünk mélyén jól tudjuk: valóban őrizői vagyunk vagy kellene lennünk testvéreinknek.
Mi a Biblia központi témája? A KÖZÖSSÉG.
Miért? Az embert közösségi lénynek teremtette Isten, közösségbe vonta saját magával, és már az első embernek, Ádámnak hozzáillő segítőtársat adott, akivel olyan szoros közösségben élt, mintha egy test lett volna vele. Ezt a harmonikus közösséget megrontotta a bűn és végső soron pedig az ember Istent hibáztatta vétkéért.
A Biblia megváltási terve arról szól, hogy ezt a vertikális és horizontális közösséget hogyan állítja ismét helyre Isten.
Vajon mennyire vagyunk a helyreállítási munkában készséges gyermekei Istennek? Ha azok lennénk, az evangélium olyan erővel terjedhetne, mint az első pünkösd idején. Abban az időben igazi közösségi életet éltek a tanítványok, odafigyeltek egymásra, szívük-lelkük egy volt. Minden nap egyakarattal gyűltek össze anélkül, hogy rosszat gondoltak volna egymásról. Tiszta szívvel viseltettek egymás iránt.
Sokszor esünk abba a hibába, hogy a hitelveink magyarázatával akarjuk az embereket Istenhez vezetni. Elmondjuk az igazi "kemény igazságokat", aztán mintha ezzel mindent megtettünk volna, az Úr Lelkére bízzuk a szerencsétlent. Nem elég az igazság elméletével bírnunk! Ha nincs élő hitünk, akkor világosságunk sötétséggé válik. Világosságban csak akkor járhatunk, ha igazi közösségünk van egymással.
Annyi mással lefoglaljuk magunkat, míg a közösség ápolását elhanyagoljuk! Pedig hogyan ismeri fel a világ Jézus Krisztust? Az igazságot csak akkor tudjuk hitelesen és erővel képviselni, ha azt megéljük, ha a szeretetről, ami Isten lényege, nemcsak beszélünk, hanem be is mutatjuk az egymással való közösségünkön és a felebarátainkhoz való viszonyunkon keresztül.

Mennyire töltjük be a ránk eső részt? Készek vagyunk-e Isten szerint rendezni a kapcsolatainkat, engedni, hogy a Szentlélek átformáljon bennünket és bemutassuk az igazi isteni szeretetet?
Mit gondoltok, egy világi ember számára mi a legfontosabb? Mire vágyik? Ha a szekularizált emberekről beszélünk, úgy gondolunk rájuk, mint akiket megvakítottak a világi hívságok, mint akik nem érdeklődnek a mennyei értékek iránt.
A Gallup Intézet felmérést végzett arról, hogy mire van a legnagyobb szüksége a ma emberének. A felmérés sorrendben a következőket mutatta meg:
1.) elhiggye, hogy van az életnek célja,
2.) tartozzon valakihez, közösségben éljen,
3.) elfogadják és szeressék,
4.) meghallgassák és megértsék.

A világ szükséglete tehát megfelel annak, amit Isten szeretne: helyreállítani a közösséget, amit a bűn megrontott. Ez a világ kiált közösség után. És nem ez az, ami nekünk is hiányzik? A világnak nem elméleti ismeretekre van elsősorban szüksége, hanem közösségre.

Valaki egy kis felmérést végzett arra vonatkozóan, hogy kit mi vezetett arra, hogy eljöjjön a templomba, a közösségbe. Közel kétszáz emberből csak egy-kettő volt, aki a postaládába bedobott szép meghívó hatására megy el. Ugyancsak egy-két ember jelentkezett arra, hogy az egyházi lapnak a hirdetésére válaszolt. Amire viszont nagyon sokan válaszoltak, az a személyes meghívás volt. Tehát a meghívások esetében is a személyes kapcsolatok, megszólítások a legeredményesebbek. Ebben az elhidegült világban az emberek éhezik a közösséget, az emberi kapcsolatokat!
Arról is készült felmérés, hogy az evangélizációknak mi az eredménye. Tragikus, hogy a megkereszteltek kb. 80%-a később lemorzsolódott a gyülekezetekből! Pedig az igazság mélyen megérintette őket, de ők még csak csecsemők voltak, akikre nagy gonddal kellett volna figyelni, akik szintén közösségre vágytak, igazi, szereteten alapuló közösségre, amit sajnos, nem találtak meg. VAJON MIÉRT???

"Talán őrizője vagyok a testvéremnek?" Mindnyájan ismerjük már Káin és Ábel szerencsétlen történetét. Káinnak a nyegle válasza felfedi azt a legmélyebb gyökeret, amely azután a gyilkosság szomorú gyümölcsét teremte. Az ok pedig nem egyéb, mint a testvérrel szembeni felelősségérzet teljes hiánya. Isten nélkül egymással sem tudnak békében élni az emberek - irigység, gyűlölködés, harag és gyilkosság lép a helyébe. A világban sajnos az a természetes, hogy mindenki önmagának él, és nem törődik a másikkal.
Figyeljük csak meg, hogy egy-egy tömbház lakói sokszor azt sem tudják egymásról, hogy a közvetlen szomszédságukban meghalt a családfő, és a legszörnyűbb sorsnak néz elébe néhány rongyos kis árva. Az utcán úgy mennek el egymás mellett, mint akiknek egyáltalán semmi közük sincs egymáshoz. Vagy ha mégis van valami, semmi felelősséget nem éreznek egymás gondja-baja iránt. Ha mégis érezniük kell valami felelősséget, örülnek, ha ezt mihamarabb másra háríthatják. Ez a kinti világban, akármilyen szomorú is, de a hamis illúziók helyett le kell számolnunk a rideg valósággal, hogy a világ - az Istentől elfordult - káini lelkületű emberekből áll.
De az már nem természetes, hanem valami végzetes nagy bajnak a jele, ha a világból kiválasztottaknak, a Krisztusban való hitre eljutottak közösségében, tehát az egyházi, a gyülekezeti közösségben is általánossá vált ez a káini gondolkozás. Egy keresztyén gyülekezet tagja nem mondhatja, hogy mi közöm van ahhoz a másik emberhez, aki a gyülekezetemnek a tagja. A Krisztus gyülekezetébe való tartozás valami egészen különös, szent és misztikus kapcsolatot jelent egymás között is. A Szentírás tanítása szerint minden gyülekezet egy egészséges, egészet alkotó testi organizmus, amelynek feje a mennyei Krisztus.
Krisztus "testének", "mennyasszonyának": idegrendszere a testvéri szeretet, éltető Lelke a Szentlélek, tápláléka pedig az Isten Igéje.
Sokszor nagyon beteg ez a test! Annyira megromlott az idegrendszere, hogy egyik tag szenvedését vagy örvendezését egyáltalán nem közvetíti a többi tag felé. Egy tag észrevétlenül, magára hagyatva szenvedhet heteken, hónapokon át testi vagy lelki nyomorúságban anélkül, hogy nem is az egész test, hanem akár csak a körülötte levő többi tag tudomást venne róla. Senki sem szenved vele együtt.
Ha az utcán megállítna egy atyádfia, és így szólna: Könyörülj rajtam, mert eljátszottam az üdvösségemet! A bűnbocsánat egyetlen reménysugara nélkül készülök meghalni! - megállnál vele beszélgetni, és nem mondanád neki: Avagy őrizője vagyok-e a te lelkednek? Elővennéd az emlékezetedből mindazt, amit valaha bűnbocsánatról, üdvösségről, Krisztus keresztjéről hallottál, olvastál, és mindent elkövetnél egy lélek megmentéséért?
Hol van a testvéred? Ha Isten ezt ma tőlünk kérdezi, mit mondunk rá? Tényleg, hol van az, aki hozzánk a legközelebb áll? Nem biztos, hogy vérrokon, lehet az egy jó barát, barátnő, vagy munkatárs is, vagy szomszéd. Hol van az, akire azt mondod: ez olyan, mintha a testvérem lenne?
Hol van a házastársad? Ha itt ül melletted, vajon tudod-e, hol van, mi zajlik a lelkében? Mitől lett olyan hallgatag? Kivé vált melletted és miattad? Ha pedig nincs itt, akkor hol van, és ki a felelős azért, hogy nincs itt? Hol vannak a gyerekeid? Hol járkálnak most ezen a vasárnapon? Mi az oka annak, hogy a család nem együtt hallgatja az igét?
Hol van lelkileg az, aki hozzánk közel áll? Tudjuk-e róla, érdekel-e az minket? Ismerjük-e azokat a sebeit, amiket mi ütöttünk rajta? Fáj-e nekünk, ha ártottunk neki, és megteszünk-e mindent a gyógyulásáért?
Hol van a magzatod, akit egy felgerjedt órában nemzettél? Aztán pár hét múlva a kislányt elküldted abortuszra, és azóta sem néztél a tájára se? Hol van?
Hol van a szomszédunk, aki azért nem érdeklődik Isten ügye iránt, mert látja az életünket és ebből nem kér, pedig itt lehetne mellettünk?
Hol van Ábel, a testvéred? Akkor is, ha azt hiszed, hogy ellenséged, vagy te lettél ellenségévé, akkor is testvéred, és Isten számon kéri rajtad.
Azt is tudom, hogyha tudnád bizonyosan, hogy valamelyik szomszédod éhezik, fázik, fuldoklik a nyomorúságban, vagy rongyos kis gyermekek sírnak a betegágy körül, neked is fájna annak a tagnak a szenvedése, és feltámadna benned valamilyen formában a felelősségérzet iránta, és megpróbálnál valamit tenni az érdekében.
Ismerjék meg egymást, szerezzenek tudomást egymás gondjáról, bajáról, öröméről, bánatáról! “Hol van a te atyádfia?” És erre nem azt mondja, hogy semmi közöm hozzá, hanem elindul, és megkeresi a testvérét.
Ne mondd azt, hogy alkalmatlan vagy rá, nincs időd, elég a magad baja! Ez ugyanaz más szavakkal, mint Káin válasza: “avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” Az elhárítási reflex nálunk is azonnal működésbe lép. Magyarázkodunk, kifogásokat keresünk, és kikérjük magunknak. Micsoda lehetetlen ötlet ez: Istennek a testvérgyilkos Káint sarokba szorító kérdésével nyugtalanítani bennünket?
Isten kérdez ebben a pillanatban: “Hol van Ábel, a te atyádfia?” Mit tettél érte? Mit teszel érte? Vállalod-e a felelősséget érte?

Különleges teljesítményt mutatott fel a nyolcéves Noah Aldrich, aki nemcsak végigcsinálta az ifjúsági triatlont, de bénult öccsét is végig magával vitte, hogy Lucas is átélhesse a verseny minden pillanatát.
Noah és Lucas testvérek. Lucas egy ritka betegségben, a „sima agynak” is nevezett betegségben szenved. Nem tud sem járni, sem beszélni, de ettől függetlenül örömmel vesz részt a családi programokban is. Persze nem magától, hanem testvére segítségével.
Mikor Noah meghallotta, hogy a közelben ifjúsági triatlon versenyt szerveznek, szeretett volna részt venni rajta, de volt egy különleges kérése: nem egyedül kívánt rajthoz állni, hanem testvérével. Egy hónapon át edzett Lucas társaságában és végül sikerült is végigcsinálnia a megmérettetést.
A nyolcéves kisfiú 200 métert úszott úgy, hogy egy csónakban maga után húzta testvérét, majd közel 5 kilométert tekert biciklin, egy kosárban hordva testvérétí és másfél kilométert futott, cipelve Lucast.
A verseny után megkérdezték az újságírók Noah-ot: "nem volt nehéz a teher, amit végig cipeltél?" Noah válasza: "Ő nem teher, ő a testvérem!"
Bár adná Isten, hogy a te testvéred, a távollévő maga az Úr Isten beszélt volna veled!
Hidd el, Ábel észrevenné, hogy itt vagy! ÁMEN