2015 szeptember 6

„Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!” (Mk. 13:35-37)

Minél jobban figyeli meg az ember az életet, sokszor annál furcsábbnak tűnik. Egy Föld nevezetű bolygón élünk, ami kering egy nála sokkal nagyobb égitest körül, ami méghozzá állandóan ég és persze 72 km/órás sebességgel halad. Mindez egy kisebb méretű galaxisban történik, a végtelenül nagy világegyetemben. Ahogy tovább gondolkodik és szemlélődik az ember, egyre furcsábbnak és érdekesebbnek tűnik ez az egész – élet.

Ha őszinte akarok lenni, számomra az egyik legcsodálatosabb probléma ez: ki vagyok én? Miért vagyok itt? Hogyan lehetséges, hogy élhetek? Jung, a nagy pszichológus is megállapította, hogy az emberiség legmélyén rejlő kérdések ezek.

Mit értesz az alatt, és mit érzel, amikor azt mondod: én. Önmagam. Mit gondolsz, ki vagy te? Vagy mi vagy te? Tele van titokkal ez a kérdés. Érdekes belegondolni, hogy milyen lenne a világ, ha nem lenne benne egy „én” sem. Egy ilyen világban, a napot nem mondanák világosnak, vagy melegnek. Egy olyan világban, ahol a bőr nem puha, nem neveznénk a követ keménynek, a fa kérgét érdesnek. Az élet a kapcsolatokról szól, és te kedves testvérem, pont a közepében vagy ennek.

Hisz minden arról szól, ahogy viszonyulsz az emberekhez, a világhoz, azokhoz a dolgokhoz, amik téged körbevesznek és nem utolsó sorban Istenhez. Az emberi kapcsolat az, aminek révén az egész civilizáció létrejött. Hiszen így adódott át a tanítás, a különböző emberek felfedezései apáról fiúra, mesterről tanítványra.

Azt mondja Pál apostol, hogy „tükör által, homályosan látunk”. Nagyon mély értelme vannak ennek az észrevételnek. Ő ezt a kifejezést, az ókori, fémből csiszolt, csak homályos látványt adó tükröt érti. Ez egy gyengéd célzás arra, hogy most csak homályosan látunk, ha az isteni dolgokról beszélünk, de majd ha eljön az időnek teljessége, és Istennel leszünk, akkor már tökéletesen fogjuk ismerni Istent és az ő igazságát.

Az elmúlt kétezer évben, volt még néhány olyan gondolkodó, akik hasonló felfedezést tett. Az egyik Schopenhauer, aki bár ateista, azt a szimbolikus képet rajzolta meg az életről, mi szerint a világ csak egy képzet, aminek alapján nem lehet megismerni azt. Szerinte olyan emberekhez hasonlítunk, aki egy kastély körül járnak, de oda mivel tudják, hogy nem mehetnek be, megelégszenek azzal, hogy csak a kastély homlokzatát vázolhatják fel.

A XIX. század végén, illetve a XX. század elején kialakult egy újfajta tudomány ág, melyet rendszerszemléletnek neveznek. A nevében is benne van, hogy azt vizsgálja, hogy a különböző rendszerek és csoportok hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ludwig von Bertalanffy, egy magyar származású osztrák tudós volt az, aki megalapozta ezt a fajta szemléletet. Ő is azt mondja, hogy az ember a valóságot képtelen felfogni és számára az elérhetetlen. Mert minden, amit az ember igazságnak vall, az csupán feltételezett valóság. Erre a legjobb példa Kopernikusznak a felfedezése. Az emberiség nagyon sokáig meg volt győződve, hogy a világmindenség középpontjában a Föld áll, és minden e körül mozog. Mikor az 1500-as években előállt az elméletével, mi szerint ez nem így van, és a Föld csupán egy bolygó, mely a nap körül forog, nagy felháborodást keltett, hogy mégis hogy képzeli, hogy ilyen nagy hazugságot terjeszt. De lám, az egész emberiség meggyőződése ellen beszélt, mégis kiderült, hogy az ő elmélete bizonyult igaznak.

Hányszor vagyunk mi is hasonló helyzetben, amikor meg vagyunk győződve a saját igazságunkról, meg mernénk esküdni, hogy az igaz, ahogy mi látjuk a dolgokat, mérget is vennénk rá, de sokszor derül ki, hogy mégsem úgy volt az. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezeket a valóságképzeteinket fel kéne adjuk, de talán egy figyelmeztető, hogy mindig hagyjunk meg nyitott kapukat.

Egy felettébb érdekes felismerés volt számomra, hogy minden egyes ember egy saját világképpel rendelkezik. Ez egy olyan dolog, ami mindenkinek van és mint ahogy az ujjlenyomata két embernek soha nem egyezik, így a világkép is mindig, minden esetben teljesen sajátos. Ez egy olyan elméleti dolog, amit mindenki egy egész élet során épít fel magának, mindazokból a tapasztalatokból, amelyek őt érik és érték a társadalomból, a családból, a kultúrából, a különböző tudományos nézetek, technika által és még sorolhatnám. Ezek alapján leszűri a különböző következtetéseket, amelyek meghatározzák azt, ahogyan szemléli a világot. Ez egy amolyan láthatatlan szemüveg, amin keresztül tekint, ítél, szeret, viszonyul embertársaihoz és van jelen a világban. De a hangsúly azon van, hogy egyedi. Teljes mértékben sajátos.

Az effézusi levélben azt mondja Pál apostol, hogy „viseljétek el egymást szeretetben” (Ef. 4:2). Mennyire érdekes a magyar nyelv, amikor azt mondja:  egy-más. Mennyire szépen fejezi ki a más voltát az embertársnak. Mintha ez a bölcsesség belenne foglalva a nyelv gyökereibe, hogy mások vagyunk, mindnyájan. Gyökössy Endre így folytatja: Tartsatok ki egy-más mellett, nézzétek el egy-másnak azt, amit szeretnétek megváltoztatni. Hisz a más-ik nem véletlenül lett más. Az isteni teremtés szépsége, hogy színesek vagyunk és különbözőek. Hallgassátok meg egy-mást. És végül, fogadjátok el egy-mást, fogadjátok el egy-másnak, fogadjátok el más-ként. Fogadjátok el Mégis! Ez az indoklás nélküli, isteni, önzetlen szeretet.

Ez az az isteni szeretet, amely mindenkihez szól és, mindenkihez más-ként szól. Ez egy valóban érdekes esemény: az istenkép. Mert habár egy Teremtőnk van, mégis mindnyájan más-képp ismerjük Őt. Nem kell elmennünk addig, hogy egy hindu és egy keresztyén ember istenképe közti különbséget vizsgáljuk, mert minden egyes keresztyén ember is más és más képet alakít ki magának Istenéről. Nem véletlenül mondja a Szentírás, hogy személyes Istenünk van, aki személyesen szól hozzánk. Ugyanis mindenkit, személyesen szólít meg, a maga egyéni világképén keresztül.

Ez a személyes Istennel való kapcsolat pedig, a mai modern szóval élve: a spiritualitás. Nagyon sokáig szúrta a fülemet ez a szó. Érdekes volt számomra, hogy amikor ez év elején feltettem magamnak azt a kérdést, hogy akkor mit is jelent e szó, olyan helyekről és könyvekből kaptam értelmezést, ahonnan egyáltalán nem is vártam volna. Így rá kellett jönnöm, hogy nem az a kérdés, hogy létezik-e spiritualitás, hanem, hogy mit kezdünk vele.

A sok tudomány közepette, az egyetlen dolog a jövőt illetően, amit mindenki biztosra tud, hogy egyszer meg fog halni. Ez pedig önmagában egy olyan spirituális élmény – lesz, - ami közös, ha lehet így mondani, minden egyes ember számára.

A spiritualitás, a transzcendens valóság keresése, mely mindenkiben jelen lévő vágyakozás az élet végső kérdései, problémáinak megértése és megoldása után, amint már említettem: Ki vagyok én? Miért vagyok? Mi lesz velem? Ez nem a vallásos gyakorlást jelentő szó, nem azt akarja kifejezésre juttatni, hogy pl. járok templomba. Ez egy olyan értelmezés, mely megint csak: személyes. Hisz mindenki életében más prioritások vannak, különböző problémákkal küszködünk, így a megoldások is a legtöbb esetben személyre szólóak.

A keresztyén spiritualitás legalapvetőbb kifejezője a tanítványság. A keresztyénség nem hitelvek rendszere vagy különböző kegyességi formák gyakorlása, hanem az, ahogy az életünket éljük. A tanítvány a Mestertől nem csak egyszerűen megtanul valamit, hanem magába szív egy életformát, egy létformát. Nem egyszerűen követi Jézus tanításait, hanem személyében eggyé válik vele.

A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, sorsnak, vagy isteni elrendelésnek is. Tehát vallási hovatartozás nélkül meggyőződésük, hogy a világot egy magasabb hatalom irányítja.

A spiritualitás az Istennel való kapcsolatnak a keresése, illetve megélése. Azt az éber, tudati állapotot jelenti, hogy életem minden pillanatában tudom: „egy hajszál sem eshetik le a fejemről, az én Atyám akarata nélkül”. Bármilyen fájdalom, vagy tragédia ér, tudom, hogy „fontosabb vagyok a mező állatainál, és az ég madarainál”, mert vigyáz rám egy felsőbb hatalom, akinek a világában a rend uralkodik. Tudom azt, hogy nem csak ez a fizikai valóság létezik, hanem van egy másik világ, mely az öt érzékszervem által nem befogható, nem kézzel fogható, de tudom, hogy van. Tudom, hogy a fizikai világnál magasabb (mondjam azt) „létformával” állok kapcsolatban, aki szeret mindenkit és így engem is.

Pál apostol azzal fejezi be a korinthusi levél 13. részét, hogy „most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor. 13:13). A három nagy érték, melyek a Lélek gyümölcseinek legjava közül mégis kiviláglik a szeretet. Ő arra utal, hogy a túlvilágon, már nem lesz szükség hitre és reményre, mert színről színre látjuk Isten. Ugyanakkor a tudás, annak tudata, hogy Isten velem van, szintén több már, mint a hit és a remény. De a szeretetnek viszont még ott és akkor is megvan a szerepe, mert arra mindig szükség van, ezért a legfontosabb. Nem fogy el, mert „Isten szeretet” ahogy János evangélista mondja levelében.

De érdekes, hogy kifejezi azt is, hogy „most”. A jelen pillanatnak a megragadása. Hiszen mindig csak a most van. A múlt már elmúlt, a jövő még nem érkezett el. Persze tanulhatunk a múlt eseményeiből és felkészülhetünk a jövőre. De Istennel csak az itt és mostban találkozhatunk. Ez az egyetlen olyan mozzanat, ahol kapcsolatba kerülhetünk Atyánkkal. Azzal az Atyával, akiről Jézustól mesélt. Élete során az imádságait az Atyához intézte, majd minket is arra tanított, hogy úgy forduljunk hozzá, úgy szólítsuk meg, hogy mi Atyánk.

Ő az, akit nemcsak, hogy meg lehet szólítani, de Ő is megszólít bennünket. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért fölösleges azon gondolkodnunk vagy aggódnunk, hogy milyen formában fog ez megtörténni, de egyet tudhatunk: mindenképpen személyesen történik meg, az én személyes életemben, az én sajátos eseményeim és utam során. De viszont ezt észre kell vennünk! Erre is utal Jézus, amikor azt mondja: „legyetek éberek”. Hogy figyeljetek oda, hogy mi történik életetekben, legyetek jelen. Manapság könnyebb ezt megérteni, hogy ha a rádió, vagy tévé ki van kapcsolva, butaság azt mondani, hogy nincs adás. Van adás, van jel, de a készülék ki van kapcsolva. Hasonlóképp, Isten is szól hozzánk, de ha nem kapcsolsz arra a „jel”-re, ha nem vagy jelen, akkor egyértelmű, hogy „nem fogod az adást”.

Ezt megteheted imában, meditációban vagy egyszerűen a mindennapi életben, amikor mosogatsz, sétálsz, vagy beszélgetsz az emberekkel és megteheted most is. Rátalálni arra a minden emberben jelenlevő éberségre, ami a legtermészetesebb része emberi lényünknek és amely az alapja is. Ez az a részünk, amely képes az istenkapcsolatra. Mózes első könyvében olvassuk, hogy „élet leheletét lehelte orrába” (1Móz. 2:7). Ez lényünk magva, mely annyira természetesen van jelen, hogy nem is foglalkozunk vele. Ez a részünk, mely képes a szeretetre. Ez a jelenlét nem jön és megy, ezt nem kell létrehozni, nem lehet jobbá tenni, vagy elrontani. Ez a létünk alapja. Most is jelen van, ebben a légüres térben itt köztem és köztetek. Ez lényednek az alapja, mely erőlködés nélkül jelen volt életed minden pillanatában. E köré építetted fel azt a világképet, amin keresztül most értelmezel mindent.

Ez a természetesen jelen lévő jelen-léted, ami képes elfogadni a jelent annak ami. Ez az a részed, mely érzi, hogy egyenesen Istennel áll kapcsolatban, és hogy minden rendjén van, ezért nem kell tenned semmit. Nem kell erőlködnöd, hanem csak jelen kell lenned, elfogadván mindent, mert Istentől van.

Ez olyan állapot, mint egy virág, aki nem gondolja, hogy neki most élni és növekedni kell. Nem dönti el, hogy na most akkor virágzom, hanem teljesen spontán. Kínaiul a természet szó „zirán”, amit jelenti: az, ami önmagától történik. Az isteni rend tartja fenn a természetet és tökéletes harmónia lenne benne, ha az ember nem döntene úgy, hogy ő jobban tudja. A természetnek nincs szüksége egy fejedelemre, hogy fenntartsa harmóniáját és békéjét.

Te pedig része vagy az Isten által teremett természetnek! Te is akkor működsz a legjobban, mikor spontán lehetsz. Akkor végzed azt, amiért leszülettél a Földre, amikor természetesen, spontánul teszed azt, lépsz kapcsolatba azzal, amit eléd hoz Isten a te személyes életedben.

A realitás önmagában gyönyörű. Mintha a természet önmagában az egész létezést ünnepelné. Nem bírok csodálkozni egy sötét éjszakán, amikor a csillagokkal teli égboltot bámulhatom. Mintha tűzijáték lenne, a számomra. Mintha az egész világegyetem azt ünnepelné, hogy van élet.

Ha feleleveníted magadban ezt a jelenlétet, azt a részed, mellyel folyamatosan Istennel áll kapcsolatban, életed minden napján. Amikor spirituálisan szemléled a világot, akkor megváltozik életed.

Ez nem azt jelenti, hogy nem fogsz félni többet, hogy nem veszíted el az önuralmad néha napján, vagy nem rakod a kezed a tűzbe csak úgy meggondolatlanul. De önmagadban, bent, nagyon mélyen tudod, hogy a sok fájdalommal, nehézséggel, tragédiával, mindazokkal a tényezőkkel együtt, ami az élettel együtt jár, Isten veled van. Így a félelem is csak felszínesen marad jelen és nem félsz a félelemtől többet.

Legfőképp pedig érzed lelked és szíved mélyén, hogy szeretni tudsz. Mert megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Élj hát egy olyan éber életet, melyből mindig Isten jelenléte érződik és így lényed önmagából fakadó szeretete is. Ami út önmagában nem más, mint a Krisztus útján való járás. Az élet egy ajándék. Az élet értékes. Ne pazarold a tied.

Ámen

Szolgált: Ménessy Magor teológiai magiszter