Köszönetet mondok minden gondolatokat megfogalmazó és a világhálón közlő társaknak, barátoknak, akiktől nagyon sokszor az igehirdetéseim tárgyához, szövegéhez segítséget kaptam.
-
Bejelentkezés
Login Login form
2014 július 6
Senki sem vet pedig új posztóból foltot az ócska ruhára; mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából és nagyobb szakadás lesz. (Mt 9,16)
Lekció: Ko13,5-17
Jézus nem a régi életünket megfoltozni jött, hanem egészen újat kínál. Egyálta¬lán az, amit Ő hozott, nevezzük most így: a keresztyénség, nem folt¬nak való.
A kép ez: ha egy viseltes, szakadt ruhára új posztóból varr¬nak foltot, azzal csak addig nincs baj, amíg meg nem ázik. Mihelyt az első alkalommal nedves lesz a folt, összehúzódik, körben kisza¬kítja a ruhát, amit megfoltoztunk vele - nem oldotta meg a bajt, sőt még nagyobb bajt csinált.
Azt mondja Jézus ezzel - különösen, ha a megelőző verseket is figyelembe vesszük -, hogy az ő tanításaival nem lehet meg¬foltozni a korabeli, és semmilyen korbeli emberi tanítást, teológiát sem, mert egészen mások az Ő gondolatai. Foltozással, toldozással semmit nem lehet megoldani, mert arra csak rámegy a régi életünk is, és nem nyer¬jük el az újat.
- háromféleképpen lehet őhozzá viszonyulni:
Vannak, akik semmit nem kérnek abból, amit Ő hozott, kívül maradnak az Ő körén.
Vannak, akik valamit igényelnének abból, amit Jézus kínál, mert szükségük van az életük foltozgatására, de mindenestől nem fogadják el, mert tudják, hogy akkor mindenestől el kellene vetni¬ük a maguk régi életét, s erre nem hajlandók. Ezek a vallásos em¬berek.
A harmadik viszonyulás az, amikor valaki rácsodálkozik arra, amit Jézus neki kínál, s boldogan félredob mindent, ami miatt azt nem tudja elfogadni, hogy az egészen az övé lehessen.
Az első egyértelmű magatartás, a harmadik is. A másodikról mond itt el Jézus valamit, a foltozgatásról.
1./ Nekünk állandó kísértésünk az, hogy foltozgatni akarjuk az éle¬tünket. Éli az ember a maga életét Jézus nélkül; azután ez az élet előbb-utóbb valahol elkezd szakadni: betegségek, valami tragédia, veszteség, megzavarodik a házassá¬ga, elromlik a gyerekeivel való kapcsolata, különböző félelmek szó¬lalnak meg benne, és szeretné foltozni ott, ahol szakad. Istentől is foltot kér. És Isten nem foltozgatja az életünket. - Erről szól ez az ige.
2./ a mai kor – liberális, materialista gondolkodás, felfogás igyekszik a hitet, a keresztyénséget a kultúra egy részeként értelmezni, és eltekint Isten Országának radikálisan transzcendens jellegétől. A keresztyénség értékrendje a morál és az esztétika lett, azaz mindaz, ami valóságos, "mérhető" hatással van a külvilágra.
Nem egy olyan hívő keresztyén példája áll előttem, aki gondolkodásában közel sem ortodox-református, életútja mégis hívogató példa a számomra. És igaz ez fordítva is: több olyan emberrel találkoztam, akinek megnyilvánulásai ortodox-konzervatív nézetekről tesz bizonyságot - csak éppen élete jutott zsákutcába emberi, magánéleti krízisbe. S azt próbálja foltozgatni, takargatni.
A keresztyénség egyik legalapvetőbb mondanivalója az, hogy az inkarnáció csodája és a megváltás nem azért történt meg, mert én hiszek benne - nem mi csináljuk az evangéliumot, hanem történik velünk: Isten az örök élet üzenetével töri ránk az ajtót, és nem arra vár, hogy mi majd összefoltozzuk saját megváltásunkat. Amennyiben az igazság nem felettünk van, hanem az én ízlésem alapján összeállított valami, akkor lélektani képtelenségnek érzem a reá való támaszkodást is – és azt egész életemben szinte szkizofrén módon foltozgatni akarom.
3./ Néhány példa.
- Egy férfi egy idő óta csalja a feleségét. Egyszer el¬vetődik egy templomba - az igehirdetés végére egyértelművé válik számára, hogy ez házasságtörés, kétszeresen is: elhatározza, hogy szakít vele. Csakhogy ehhez nincs ereje. Tovább folytatja csak most már rossz lelkiismerettel. Itt van a jellegzetes magatartás: élem a magam életét Jé¬zus nélkül, - a bűn nem fáj, természetes. Jézus nélkül a legtermésze¬tesebb az, hogy vétkezünk. De nincs ereje szakítani a bűnnel, meg sajnálná magát is, meg a bűnét is. Ez borzasztó állapot, de innen tovább lehet lépni a teljes szaba¬dulásig.
- Egy fiatalember mondja a párválasztási gondjait. Egy idő óta a Bibliát is olvassa. Hol itt üti fel, hol ott. De honnan lehet azt megtudni, hogy ki a hozzám illő segítőtárs, akit Isten szerzett nekem? - közben kiderül, hogy ő nem akarja az egész életét Isten uralma alá tenni, csak ebben a kérdésében kelle¬ne gyorsan valami isteni útmutatás. Az összes többi kérdést válto¬zatlanul maga akarja megoldani. Foltnak akarja használni Isten igéjét. Vala¬hol gyorsan tanácsra van szükségem. Az összes többi maradjon a régi. És kiderül, hogy foltozásra nem használható Isten. Vagy az egész életemet odateszem - vagy csak még jobban összezavarodom.
- Valaki, aki korábban támadta az egyházat, egyszer csak vallá¬sossá lesz. Nem ismer¬te meg Jézus Krisztust, nem lett élő hite, csak vallásos lett. Ugyan¬azokkal az indulatokkal, amikkel addig szidta az egyházat, most szidja azokat, akik az egyházzal nem értenek egyet - megkeseríti az otthoni¬ak életét, mert a szíve nem változott, az ember maradt a régi. Itt talán nem is foltozásról van szó, hanem átfestette a ruháját. Más színűek a rongyai, de ugyanaz a rongyos ruha maradt rajta, ami azelőtt volt.
- Valaki nagyon szeretne egy egyetemre bejutni, és még imádkozni is elkezd azért, hogy Is¬ten őt segítse. Csak folt kellett volna ide. Pontosan egy ekkora foltot kérek Istentől. És nem ad.
- Az otthoni sok mulasztás és a rossz légkör miatt lejtőre került a gyerek. Elhozzák a gyülekezet¬be: tessék vele valamit csinálni. Valami erkölcsöt tanítani neki, és belenevelni, hogy szeresse a szüleit. Jár a fiúcska az alkalmakra, hallgatja Isten igéjét. Isten Szentlelke kinyitja a kis szívét, oda be¬hullik az ige, és új élet támad. Magától elmegy a szüleihez, és bocsá¬natot kér mindazért, amivel ellenük vétett. És megbocsátja mind¬azt, amit neki kellett megbocsátania nekik. Igen ám, de egyszer egy nagy csa¬ládi veszekedésnél kiderül, hogy ez a gyermek nemcsak a szüleit szereti, hanem a szülei ellenségeit is. Ezt tanulta Jézustól, ezt a sze¬retetet kapta a szívébe. Kitör a botrány. Nem ezt kértük, kérem! Minden kiveszett belőle, ami régen volt. Még egy kis egészséges gyűlölet sem maradt benne! Foltot kértünk, nem azt, hogy levesse az egész bűnös ruháját. Ki gondolt erre az átöltözésre? Foltot kér¬tünk. Egy kis jézusit, de nem magát Jézust.
- vasárnapról-vasár¬napra azért jönnek, mert foltoztatni akarják az életüket - az életünk sok harca és nyomorúsága során elhasználódtunk. Úgy alapjában véve rendes emberek vagyunk, csak hát elfogyott az erőnk, nincs reménységünk, nem tudunk aludni éjjel és nem tu¬dunk örülni nappal, összeroppantunk a gyász terhe alatt, nehezen viseljük a magányosságunkat - a gyülekezetben is egyedül ülünk. Összeveszünk mindenkivel, bántanak, sértegetnek, olyan sok min¬dent veszítettünk. Egy kis erősítésre van szüksége az embernek. Egy kis megnyugtatásra. Foltok kellenek.
4./ Isten nem foltozó, hanem Teremtő! Ezt mondja: „Íme, mindent újjá teszek." - A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." Jézus nem foltokat kínál - Ő az életével fize¬tett azért, hogy megszabaduljunk a magunk bűnös rongyaitól – az Ő tiszta és a szentséges ruhájából nem vagdoshatunk ki foltnak valót, akkor és annyit, amennyi ne¬künk kellene!
„Egy kis megnyugtatást" sehol nem ígér. Isten sehol nem ígér „egy kis" erősítést vagy „egy kis" nyugalmat. De olyat nyugalmat igen, amely teherbíró, amely vihar¬álló. „Egy kis" békességet nem ígér sehol. Ezt mondja: „Az én békességemet adom néktek." „Egy kis" igazságot sem igér. " Én vagyok az igazság": Teológus koromban valaki, aki a kínai misszióból érkezett haza, előadást tartott nekünk Kínáról. Egyetlenegy mondatára emlékszem: a kínai írásban az igazság kifejezés írásjele két jelből áll össze: alul az én szócskát jelző írásjel, fölötte a bárányt jelző, vagyis az igazság egyenlő: a bárány fölöttem. A keresztyének számára meghökkentő az áthallás az Isten Bárányára - az igazság fölöttem van.
Ezt mondja Jézus: Azt tanácsolom, hogy mondj le a folto¬zásról. „Végy tőlem tiszta ruhát, fehér ruhát, hogy ne látszódjék ki mezítelenséged rútsága." Az Ő tiszta és fehér ruháját kínálja.
Amikor a tékozló fiú hazatért, disznószagú, piszkos, poros ru¬hában érkezett meg. És mit csinált vele az apja? Ezt mondta: po¬roljátok ki rajta? Nem! Vagy befogta az orrát, utálkozva elfordult? Nem! Odafordult, és megölelte. Vagy hivatott egy szolgálót, hogy foltozza már meg ott, ahol leginkább kilátszik? Nem! Ezt mondta: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok rá. A koszos rongyairól egy szót sem szólt. Miért? Mert azok akkor már nem voltak rajta!
Egyedül ez a reménységünk. Egyedül Jézus Krisztus kész és ké¬pes erre. És egyedül Jézus tudja így, alapjában megváltoztatni az életünket, egészen újat adni nekünk. Ő nem viselkedni tanít, nem valamiféle jobb modort ad. Jézus nem etikettet hozott, még csak nem is etikát úgy magában, hanem új életet, amiből persze újfajta erkölcsiség is következik. De ebből a belső változásból következik ez az etika. Jézus nem arra tanította az övéit, és minket sem, ho¬gyan lehet palástolni a takargatni valót. Nem képmutatásra tanít, mint sok vallás. Élni tanít meg.
Van egy hatalmas kincsünk: a Solus Christus radikalitása. Az egyedül Krisztus hitvallása egyszerre ad korlátot és szabadít föl. Fölszabadít, ha arra gondolok, ami magát fontosnak akarja mutatni: szokások, erkölcs és ideológiai rendszerek, liturgiák és kegyességi irányzatok. Amikor rám telepednek, amikor saját képükre akarnak formálni, akkor felszabadító élmény azt mondani: nem érdekeltek, egyedül a testté lett Isten a fontos
Ő kész élni bennünk. És ezáltal jutunk el egészen egyértelmű, mindig ugyanolyan tartalmú életre: Krisztust hordozzuk magunk¬ban. És így lesz az ilyen ember élete mindig ugyanolyan krisztusi, éjjel és nappal, nyugalmi állapotban és felizgatott állapotban, a templomban és az utcán, a nyilvánosság előtt és magányos csen¬dességben, egészségesen és betegen, hívők közt és nem hívők közt - mindig ugyanazt a Krisztust hordja magában.
5./ Ha most végignézünk magunkon, mit látunk, mi van rajtunk? A rongyos életünk van-e rajtunk, tépett remények, megtépázott ideg¬rendszer, itt is, ott is kikezdett egészség, különösebb bizonyosság és igazság nélkül. Ez a mi rongyos ruhánk van-e rajtunk, - vagy pedig folt hátán folt? Megtanultunk viselkedni. Neveltek, meg rászorítottak. Tudunk befelé sírni, hogy ne sajnáljon senki. Tudunk jó képet vágni bármihez. Tudjuk mutatni a kegyest, a vallásost, ha az kell. Ha meg az éppen nem előnyös, el tudjuk takarni. Megtanultunk viselkedni, és legfőképpen meg tudjuk magyarázni mindig a bizonyítványunkat. Folt hátán folt.
Babits a Psychoanalysis Christiana című versében azokról a fülkébe állított barokk szobrokról ír, amelyeknek csak a felénk forduló része van rendesen kidolgozva. »Ilyen szobrok vagyunk mi!«, állapítja meg keserűen. A látszatra adunk, a világ felé fordulunk, azzal akarjuk elfogadtatni magunkat, belső mérce nincsen. Nem így a régi mesterek gótikus szobrai! Azok Istennek készültek, nem a bámészkodóknak. Azok minden szögből megformáltak, ruhájuk hátul aláhulló redői is alkotójuk igényességéről árulkodnak. Mert ez is a kereszténységhez tartozik: a személyiség megművelése, az önszemlélet, a teljes megfaragottság, akkor is, ha látszik, és akkor is, ha nem. (...)
gVagy eljutottunk már oda, hogy levetettük a magunk koszos gön¬ceit és hittel elfogadtuk Krisztus tiszta ruháját? - amit Ő hozott és Ő kínál, bizalommal elfogadom. Levetek mindent, amit Ő megítél, és magamra veszek mindent, amit Ő kínál. Aztán majd megtanulok járni az új ruhában, az új életben.
Ebben az életben csodálatos örömöt kap az ember. Ebben az életben soha nem lesz egyedül. Életében és halálában azzal a Krisztussal marad, aki megszerezte ezt az életet.
Mit akarunk? Foltozni, vagy átöltözni? Ámen
(Joó Sándor gondolataival)