2014 december 26 Karácsony II.

Textus: Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. (Galata levél 4:4-7)

Karácsonyt ünnepeltünk, a jól ismert szeretet ünnepét. A gyerekek ennek az ünnepnek a várakozásában gyakran teszik fel a kérdést, hogy mikor lesz már karácsony? Mikor jön már az angyal? És mi is magunkban mélyen feltesszük ugyan ezt a kérdést, és a várakozásunkban elkezdjük meggyújtani az adventi gyertyákat.

Az ókori világ embere, a Krisztus előtti ember is fel tette magában ugyan ezt a kérdést, hogy mikor fog már végre megszabadulni a fájdalmaitól, a sok szenvedéstől, mikor lesz már béke ezen a világon. Ugyanis rengeteg prófécia szólt arról, hogy meg fog születni majd valaki, aki megoldja ezeket a problémákat. Az, akit így ismertek, hogy Messiás, Jó Pásztor, vagy akit majd úgy fognak hívni, hogy Immánuel, ami azt jelenti velünk az Isten. De soha nem találunk egy konkrét dátumot, hogy mikor fog ez a Megváltó megszületni. Ilyen időmeghatározásokat találunk a Bibliában, hogy azokban a napokban, abban az időben, az utolsó időkben.

A mi hétköznapjainkban is gyakran tesszük fel magunknak ezt a kérdést, hogy mikor, mikor, mikor? Mikor jön már a nyugdíjam meg, mikor mehetek már szabadságra, mikor lesz már végre béke a világon? A felolvasott ige, egyszerűen adja meg erre a választ: amikor eljön az időnek teljessége. Krisztus is akkor születetett meg, amikor eljött annak az Istentől elrendelt ideje.

Einstein relativitás elméletének a megjelenése óta tudjuk, hogy minden ember a maga egyéni módján látja és értékeli a világot. Mindenki a saját szemszögéből, vagy mondjuk, a saját szemüvegén keresztül látja a világot és így az időt is mindenki másként érzékeli. Egyénenként más és más időpontokra esik az alkalmas és alkalmatlan idő, az áldásos vagy áldatlan időpont. De nem az a lényeg, hogy mikor, hanem, hogy bekövetkezik. Nem lehet tudni, hogy Jézus mikor született meg pontosan, a legújabb kutatások szerint – bármi furcsán is hangzik, Krisztus, Krisztus után 3 és 5 között született meg. Így a világ számára az időnek teljessége akkor következett be, amikor Jézus eljött erre a világra. Te is csak ezt a kérdést kell feltenned magadban, hogy számodra mikor fog bekövetkezni az időnek teljessége, vagyis mikor fogsz rátalálni Krisztusra. De miért is fontos ez?

Karácsonykor a gyerekek ilyen kérdéseket is tesznek fel: ki az, aki hozza a karácsonyfát, ki az, aki hozza a sok csomagot a karácsonyfa alá, ki az az angyalka, ki az a kis Jézus? És mi csak mosolygunk, hogy milyen kedvesek és aranyosak ezek a gyerekek, de tettük fel mi magunknak ezt a kérdést, hogy ki is valójában az a Jézus? Ki volt Ő, és egyáltalán miért kellett neki megszületnie erre a világra?
Pál apostol a felolvasott igeszakaszban nagyon szépen elmondja, hogy az emberiségnek, míg még kiskorú volt, szüksége volt a gyámságra. Szüksége volt a törvénykezésre, hogy valaki felügyelje lépteit és cselekedeteit.

Mózes első könyvének első fejezetében nagyon szépen le van írva ez a titokzatos történet: Élt ugyanis ezen a Földgolyón valamikor nagyon régen egy ember, aki Istennel járt és kelt, aki Istennel beszélgetett minden nap a Paradicsomban. Református prédikátorunk, Gyökössy Endre nagyon szépen megfogalmazza, amikor azt mondja, hogy ebben az időben, az emberen rajta ragyogott az Istennek a Pecsétje. Az ember tudta, hogy ki ő, miért él, tudta, hogy van neki egy szeretet Atyja, aki vigyáz rá, és gondját viseli. Az ember szeretetben élt, és szeretetteljes volt: magán viselte Istennek Pecsétjét.

De kijöttünk a Paradicsomból és az ember eltörölte magáról ezt a Pecsétet. Mert szabad volt nekünk eltörölnünk ezt a Pecsétet. Ugyanis az ember kapott szabad akaratot Istentől, hogy a maga tetszése szerint döntsön. Ugyanis az ember nem valami féle automata, nem egy robot, aki egy programot kövessen. Az ember nem ösztön lény, mint az állatok, hanem van szabad akarata. És az ember úgy döntött, hogy letörli magáról ezt az isteni Pecsétet. Úgy döntött, hogy megpróbálja Isten nélkül az életet.
Ebben az Isten nélküli időben, elfelejtette, hogy mi az, hogy szeretet. És az ember, amikor nem kap szeretetet, nagyon rosszul érzi magát a bőrében, és kínjában el kezd gyűlölni, gyilkolni, kapzsivá és hatalom éhes lesz, hogy valahogy levezesse ezt a feszültséget, amit a szeretet hiánya okoz a számára.

És az emberiség süllyedt, egyre mélyebbre és mélyebbre, egyre nagyon lett a sötétség ezen a Földön. Pál apostol leírja, hogy ahhoz, hogy az ember ne pusztítsa el végképp önmagát, szükség lett a törvényre, mely közbenjárók által, angyalok által adatott az emberiségnek. Mert mivel Istentől eltávolodott, szükség volt egy külső iránytűre, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kellett. És ez volt a törvény, ami megszabta, mi az, amit szabad csinálni és mi az, amit nem szabad csinálni. Mint ahogy a felolvasott Igében hallottuk, Krisztus ez alá a törvény alá született meg, azért, hogy felszabadítsa az emberiséget ez alól.

A törvény nagyon elterjedt dolog a zsidóság körében. Ugye, mint tudjuk, a Krisztus korabeli zsidó emberek közt voltak a farizeusok, akik a törvény ismerői voltak. Ezek az emberek kívülről tudták a Tórát, a zsidó törvénykönyvet, és azt komolyan be is tartatták a néppel. A bibliai történetekből tudjuk, hogy Jézussal sokat akartak vitázni ezek az emberek, hogy valami hibát találjanak benne. Valami törvényelleneset.
És mi sokszor lenézően mondjuk, hogy ezeknek az embereknek, a zsidóknak a hite kimerült a törvénykezésben. Mi már kinőttünk ebből, mi már igazi hívők vagyunk, igazi keresztyének. De nem vesszük észre, hogy még mindig törvények vesznek körül minket, még mindig ezek határozzák meg az életünket, hogy mit szabad és mit nem szabad tennünk, és ha ezeket valaki egy kicsit is megsérti, komoly büntetésben lesz része. Sokszor még a vallásokban, a hitünkben is meghatározzuk, hogy mit szabad és mit nem, hogyan kell és szabad Istenhez közeledni. Annyira istenítjük Krisztust, hogy ne legyen köztünk, ne legyen itt velünk. Pedig Ő itt akar lenni, és itt van! Az Ő szeretete az összekötő kapocs királyok és királyok közt, uralkodók és uralkodók, népek és népek közt.

Mikor a prédikációmra készülődtem, rátaláltam egy Wass Albert történetre. Az egyik főhős, egy rendőrfőnök, aki ismeretlen okok miatt egy nagyon durva és morcos ember, aki mindenkivel csak kiabál és veszekszik. Az egyik ilyen kiabálásában, megparancsolja írnokának, hogy elfogatási parancsot rendeljen el, egy bizonyos bíró ellen, aki habár már nyugdíjba vonult, meg kellett volna jelenjen a rendőrségen, és mivel ezt elmulasztotta, hát bekényszerítik. Majd becsapja maga után az ajtót és kimegy az utcára. Karácsony van, sötét, esős az idő. Ez az ember próbál nem gondolni semmire, próbálja kiverni fejéből a múltat, de mégis léptei egyre nehezebbek. Ahogy megy, meglát maga előtt egy kis lányt, aki cipel egy fenyőfácskát. Néha megáll, kicsit megsúrolja kezeit a hidegben.

Ez a nagy és durva ember oda megy hozzá és megszólítja ezt a 10 éves körüli lánykát:
- Mit csinálsz azzal a fával?

A kislány nagy kék szemeivel felnéz erre a morcos emberre és szelíden válaszol:
- Nagytatámnak viszem, mert beteg szegény, és gondoltam a karácsony hangulata kicsit megmelengetné szívét, talán jobban érezné magát tőle.

A morcos rendőrfőnök se szó, se beszéd, karja alá veszi a karácsonyfát, és elindulnak. Nem szólnak semmit, míg a kislány házához nem érnek. A kapu előtt a kislány ránéz a rendőrre:
- Köszönöm, hogy olyan jó volt.

Ez a nagy ember hirtelen nem tudja mit kezdjen magával, és zavarba jön. A kislány megkérdi, hogy minden rendben van-e.
- Csak emlékeztetsz valakire... Nekem is volt egy kislányom" – válaszolja lágyabb hangon a rendőr.
- És mi lett vele?
- Meghalt
- Akkor fent van az én apukámmal és anyukámmal az égben. Az angyalok vigyáznak rá is – válaszolja csilingelő hangon a kislány, akit Angyalkának hívnak. Tessék bejönni hozzánk, nagyapó is biztos örülne, és én is. Kicsit énekelünk, karácsonyozzunk!

Emberünk morcossága egyre jobban halványodik, nem tudja hova rejtse könnyeit. Belép a kis sötét kuckóba, ahol csak egy halvány körte ég és megdöbben: a beteg nagyapó ugyanis az a bíró, akinek elfogatását épp elrendelte.

A kislány nekilát a fa díszítésének, majd gyertyát akar gyújtani, de mivel nincs gyufájuk, átmegy a szomszédba, hogy kérjen. Addig a két ember beszélget, és a nagyapó elmeséli, hogy ő halálán van, mire a rendőrfőnök felajánlja, hogy befogadja ő Angyalkát. És amikor ezt kimondja, ránéz a falon levő képre, és rájön, hogy ez az ő egykori legnagyobb ellenségének a kislánya. És mégis befogadja.
Ami megdöbbentett ebben a történetben, hogy ez a két ember, egy fél óra leforgása alatt egymásba szeret. És ez nem az a szeretet, amit két szerelmes érez egymás iránt, hanem az a tiszta belső szeretet, amit minden egyes ember tud érezni a szíve mélyén egy másik embertársa iránt.

De ami igazán meghatott, hogy ez a kislány a szüleit és a rendőrfőnök a kislányát, a háborúban veszítették el. És elgondolkodtam... Tényleg megint háborúra lenne szükség, hogy értékeljük mindazt, amink van, megint szükség lenne arra, hogy elveszítsük mindazt, amit szerettünk, hogy észbe kapjunk: mi valójában nagyon szerettük azokat a személyeket, akik körülöttünk voltak, a családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket és mégsem fejeztük ki hálánkat és szeretetünket, míg köztünk voltak! És nem csak népek közt dúló háborúra gondolok, hanem azokra a harcokra és vitákra, amit oly gyakran szoktak még az emberek egymás közt vívni. A gőg, a büszkeség harcai.
Azt írja Pál apostol a Galata levél 3. részében: „Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg." És a felolvasott igeszakaszban (4. rész) is az áll, hogy Krisztus törvény alá született, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. De akkor miért van még mindig törvény? Miért kell, még mindig a törvény alatt éljünk?

Említettem a prédikáció elején, hogy számodra az időnek teljessége akkor jön el, amikor rátalálsz Krisztusra. Amikor elkezded követni Őt. Hogy még tömörebben fogalmazzak: mikor elkezdesz szeretni.

Testvérem! Annyi ajándékot kaptunk Krisztustól és ezek közül az egyik legcsodásabb, legfantasztikusabb: a szeretet. Ez a kis szó, mely manapság elnyűtté vált, csöpögős lett a sok érzelgősségtől és mégis ez a szó, hogy szeretet egy olyan érzést ír le – ha belegondolsz, ami szavakban kifejezhetetlen, leírhatatlan. Valakinek, aki soha nem szeretett, nem lehet elmagyarázni! Lehetetlen szavakba önteni mindazt, amit ez az érzés tud kelteni egy emberben!

És testvérem, ha szeretsz, ha igazán elkezdesz szeretni mindent és mindenkit, aki és ami körülötted van, és mindenre azzal a hálával tekinteni, hogy azok mind, mind Isten ajándékai a számodra, akkor többé nem lesz szükséged külső iránytűre, ami megmondja mit szabad és mit nem szabad tenned. Ha szeretsz, akkor érzed bent, a szívedben, lelkedben, hogy nem teszel mással olyant, amit te se szeretnéd, hogy veled tegyenek, és sokszor teszel mással olyant, amit szeretnéd, hogy veled is hasonlóképp cselekedjenek embertársaid. És ez nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy és többet nem hibázol, vagy nem bántasz meg senkit. De a szeretet fényében, rögtön érzed a lelkedben, ha valamit nem jól tettél, ha olyant mondtál, ami valakinek szívfájdalma lett. Úgy hívjuk ezt, hogy lelkiismeret-furdalás. Így ha szereted embertársaid, akkor rögtön oda mész, és elmondod neki, hogy: „Testvérem! Ne haragudj! Nem tudom miért mondtam így ki a gondolataimat, nem ez volt a célom! Bocsáss meg nekem! Szeretlek testvérem, nézd el, hogy nem figyeltem jobban oda rád!
Ha szeretsz testvérem, akkor igazi követője vagy Krisztusnak, és ennek a szeretetnek a fényében lehullnak a bilincseid és szabad emberré válsz, mert te már Istennel jársz! Istennel beszélsz! Ott él a szívedben a szeretet! És ahogy János evangélista mondja ebben a lélegzetelállító tőmondatban: „Az Isten szeretet" (1 János 4:8B).

Ha szeretsz, akkor az Isten van tebenned! Akkor az Ő akaratát szolgálod, mindig! Neki szolgálsz egyszerűen az által, hogy szeretsz! A szeretet fényében pedig többet nincs gondod, nincs félelmed, nem aggódsz a holnap miatt, mert tudod, hogy az Isteni szeretet szeret! Ha te ennyire tudsz szeretni és ekkora hatalmas érzés meg tud jelenni benned, akkor mekkora az Isteni szeretet és gondviselés, mely felügyeli a te életed is!

A felolvasott Ige ezt mondta: „Isten elküldte az Ő egyszülött Fiának Lelkét a mi szívükbe", hogy megtanítson minket Krisztus viszontszeretni Istent... embertársainkon keresztül! Testvérem szeresd felebarátodat, mint Önmagad, és megismered Isten világát: a szeretetet!

A szeretet ünnepének alkalmából, így, ezt az egyszerű dolgot kaptad Istentől 2000 évvel ez előtt. Az emberiség sötétségben élt sokáig, de Istennek szeretete mégis az időnek teljességében egyszer olyan közel ért a Földhöz, hogy testté lett, és megjelent Krisztusban. És mint amikor egy rezdületlen tó vizének közepébe egy követ dobsz, és az elkezdi megmozgatni a víz tükrét, és gyűrűk keletkeznek, úgy hatott az Isteni szeretet az emberek szívére az évezredek alatt, egyre távolabb és távolabb ér el, egyre mélyebbre és mélyebbre hat, egyre erőteljesebbé válik ez az emberek szívében.

De nem várhatod el, hogy rákényszerítsen Isten, hogy szeress, mert az már nem szeretet! Az már erőszak! Te kell úgy dönts, hogy a benned levő szeretetet választod, és akkor az emberiség azzá válik, amit Gyökössy Endre így hív: Homo Christianus. A Homo Sapiensből Homo Christianus lett, az ember, aki Istennel jár, az ember, akin újra felragyog Istennek a Pecsétje. Az ember, aki szeret!
És ahogy Angelus Silesius írta, „Jézus ezerszer megszülethet Betlehemben, ha egyszer nem született meg a szívedben".

Ámen

Elmondta: Ménessy Magor V.éves teológiai hallgató, Komárom