2014 április 20 Húsvét

"... ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban." (I. Korinthus 15: 54-58)

 Az Ezeregyéjszaka meséi című ismert mesegyűjtemény úgy keletkezett, hogy amikor a kalifa halálra ítélte a mesemondót, ő azt kérte, hogy csak akkor hajtsák végre az ítéletet, ha meséjét befejezte. Meg is engedték neki, s ő minden éjszaka új mese írásába kezdett, hogy a halált elkerülje.

Az örök ember nagyon hasonló a meseíróhoz. Hiszen a halála rideg tényével szembenézni nem mervén, újabb és újabb meséket talál ki, még a halálról is, hogy ezzel finomítsa a rideg valóságot. Ilyen bibliátlan mese, hogy csak elaluszunk, vagy hogy elköltözünk csupán. Meg az is pogány mese, s a csak a görög ptolemaioszi filozófia honosította meg az egyházban is, hogy csak a test hal meg a lélek pedig tovább él. De mese a feltámadás vulgáris értelmezése is, miszerint az idők végén ugyanebben a testben jövünk elő a sírból. A Biblia szerint a halál egy kőkemény tény, az Istentől való elszakítottság következménye.
Soha nem gondoljuk végig Hamlet szállóigévé vált mondatait:
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?...
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rúgást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyugalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni?".
Még Gilgames legendájában is így sóhajt fel az író:
„Hol van a hős? Enkidu hol van?...
Utolérte őt is a minden embert sújtó hatalmas átok!...
Félek, mivel balsorsát láttam, rettegek a halál szelétől,
menekülnék, elfutnék tőle, de érzem, mindenütt utolér...
Felelj hát te, titkok tudója, Um-napisti, szólj a halálról!
Um-napisti, az ember őse, kinek teste halált nem ismer,
a tökéletes Um-napisti, ekképpen szólott a halálról:
»Ami teremtetett, elmúlik. Halál az élők büntetése.
Még alighogy világra jöttek s már el is kell menniök innen.
Építesz kő- meg téglaházat? Veszel magadnak feleséget?
Megosztozol testvéreiddel? Kötésteket cserépre vésik?
Mire mindez? Mi tart örökké? Ház? Egyezség? Jelek? Kötések?
Tudod: mindez nagyon mulandó! Sírtábláid is elenyésznek!
Ember-e még, mondd, a halott is? Ugye, hogy nem?
Ő már nem ember!
Alvóhoz hasonlít, de mégsem! Aki meghalt, nem álmodik már!
Szoborhoz hasonlít, de mégsem! Holt kő az, de nem is volt élő!
A halál mindenhez hasonlít, de nem azonos semmivel sem!«"
(Gilgames; Agyagtáblák üzenete)
Sőt a halál nem egy távoli dolog, amely majd ott, évek múltán, életünk vége felé közeledve ér el bennünket. A halál itt van a hétköznapjainkban. A halál betör az életünkbe.
Igaza van Buddhának, aki azt mondja: Mindannyian haldoklunk, a halál csak idő kérdése. Hiszen betör az életünkbe a halál, ízelítőt ad magából. Naponként átjárja és átszövi egész életünket. Ízelítőt ad magából a halál betegségeinkben. Elfáradt és megromlott házasságokban, családok szétesésében. Ízelítőt ad magából a halál széteső barátságokban, egymásnak feszülő ellentétekben, indulatokban, elviselhetetlen munkakapcsolatokban. Ízelítőt ad magából a halál megannyi lelki, pszichés betegségünkben, melyek alól, a hozzáértők szerint, egyikünk sem mentes. De ízelítőt ad magából a halál rontása a beteg, széteső, felbomló közösségekben. Így az egyházunk, a nemzetünk betegségében is. Átjárja a halál az életünket. Ereje naponként megmutatkozik emberi küzdelmeinkben és bukásainkban, félelmeinkben és szorongásainkban. Realitás a halál. Hétköznapi realitás, mellyel szembe kell nézni. És bibliai realitás is, hiszen ezt olvassuk: az emberi élet elvettetik romlandóságban és gyalázatban. A tiéd is és az enyém is. Nincs kivétel. Ki van szolgáltatva az emberi élet a halálnak. Ez a helyzet. És ebbe a helyzetbe, állapotba, a rothadó életbe, foszladozó életbe hasít bele a húsvéti evangélium: „Teljes a diadal a halál felett! Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?..."
A húsvéti evangélium ez: Teljes a diadal a halál felett. S ez, a halál feletti diadal Isten diadala. Az ember nem tud úrrá lenni a halál felett, mert az: a sajátja. Az ember nem tud kitörni a halál öleléséből. Éppen ezért, vannak, akik csak rezignáltan próbálják tudomásul venni a halál tényét. Mások nem akarnak szembenézni vele, s az élvezetekbe menekülnek. Ahogy a grafiti mondja: „az élet a legkárosabb az egészségre, előbb utóbb mindenki belehal." Megint mások elviccelik a halál komolyságát, és ilyeneket mondanak: „Az emberiség olyan, mint a krumpli: A java a föld alatt van." A lényeg, hogy az ember nem tud diadalmaskodni a halál ténye felett.
Ha meg is próbál, kudarcot vall.
Van egy Hichkock film, ami arról szól, hogy egy nőt halálra ítélnek, de ő összebeszél azzal a fegyőrrel, aki a halottakat szokta kivinni a temetőbe. Megállapodnak, hogy ha valaki meghal, akkor majd ő befekszik a halott mellé a koporsóba. Kiviszik, eltemetik, s a fegyőr majd némi ellenszolgáltatásként cserébe kiássa, s így megmenekül. Minden így is történik. Meghal valaki. A nő befekszik mellé. Leszögelik a koporsót, kiviszik, leengedik, hullnak a rögök, s minden elhalkul. A nő várja, hogy jöjjön a börtönőr és kiássa. Feszült várakozásban meggyújt egy gyufát. S meglátja maga mellett a fegyőr arcát. Drámaian beszédes a film.
Mert valahogy így, ennyire kudarcba fullad az ember minden halál elleni vállalkozása. Nem tud az ember diadalt aratni a halál felett. Erre csak az Isten képes, aki az élet és halál Ura. Ő az, aki győzött a halál felett. Erről beszél ez az egész Húsvéti ünnepkör. Hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk! – mondja az Ige. Mert a halál feletti diadal az Isten diadala. A kérdés az, hogy ez hogyan lesz a miénk? A halál feletti diadal az abban az eseményben lesz a miénk, ami a Krisztusban történt. Az ő halálában és feltámadásában.
A diadal a Krisztusban adatik nekünk. Egyfelől úgy, hogy halálában a halálunk okát, a bűnt magára vette. Nem általában a bűnt, hanem a tiédet és az enyémet is. „A halál fullánkja a bűn!" – mondja az apostol, majd felteszi a kérdést: „Halál hol a te fullánkod?" Hogy érthetőbb legyen mindez, elmondok egy történetet.
Egyszer egy család autóban utazott, ahová menet közben berepült egy darázs. Kitört a pánik, mert a kislány allergiás volt a darázscsípésre. Az apa elkapta a darazsat, majd ismét elengedte. A kislány megint remegni kezdett. Mire az apa: „Ne félj, nem fog bántani többé! Nézd itt a fullánkja a kezembe fúródva!"
Hát valami ilyesmiről szól Jézus váltsághalála. A halálod fullánkja, a bűn ott van Jézus kezében, ott a kereszten. Halála árán aratott diadalt a halál felett. Másfelől ez a diadal Jézus feltámadásában adatik nekünk. Krisztus az első, aki a halottak közül feltámadt. Ő a halottak zsengéje. Benne mutatja meg az Isten a halál feletti győzelmét. És ahogyan ő hozzánk hasonlóan meghalt, mi hozzá
hasonlóan támadunk fel. Krisztus, mintegy „prototípusa" a halálból feltámadottaknak.
Hiszel-e ebben a Krisztusban? Nem az a húsvéti kérdés, hogy hiszel-e a feltámadásban.
Hanem az: hiszel-e a Krisztusban? Hiszen nem a feltámadásba vetett hit vezet el a Krisztusig, hanem a feltámadott élő, ma is köztünk lévő Krisztussal való találkozás vezet el a feltámadás hitéig. Ady Endre egyik versében írja: „Krisztus feltámad és eszmél, Odúkat és kriptákat pattant, van-e gyönyörűbb ennél?"

Ezt az egész Húsvéti titkot az Ő személyében lehet megérteni. Akarsz-e hát ma ezzel a Krisztussal találkozni?
De üzeni ez az ige azt is, hogy ez a diadal a halál felett: teljes diadal. Nem csatát nyert a Krisztus, hanem a háborút nyerte meg. S ennek van egy következménye. Hiszen, míg igaz az, hogy a biológiai életünkbe betör a halál, az is igaz, hogy ebbe a halálos emberi létünkbe betör az élet, az örök élet, a Krisztus élete.
Ezért a keresztény ember sorsa egy homokórához hasonlítható. Az egyik oldalon fogy, szűkül, a halál felé. De a másik oldalon telik, teljesedik azzal, amit Krisztus ad neki. A Krisztussal találkozott ember élete nem fogy, nem múlik, hanem telik. Elvégeztetett, megtörtént a megváltás, a diadal, a győzelem. Ezért mondhatjuk Pállal: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus..."
Végül pedig arról is, hogy ennek a húsvéti hitnek vannak teljesen hétköznapi konzekvenciái is. Ezt mondja az apostol: „Ezért szeretett testvéreim..." Ezért, mert győzött a Krisztus a halál felett. Ezért és nem másért. Ezért legyetek szilárdak! Ezért legyetek rendíthetetlenek! Ezért vállaljátok a szolgálatot, a munkát ott, ahova az Isten benneteket helyezett! Ezért, mert Ő feltámadt, ezért támadhattok fel már itt és most egy új életre. Egy Istennek tetsző életre. Ezért, mert ő feltámadt nem hiábavaló, nem felesleges az helytállásotok, nem feleslegesek a küzdelmeitek, nem feleslegesek a hétköznapi harcaitok, amiket hitben harcoltok.
Az embert sok minden rákényszeríti a keresésre és a kérdezésre. Vannak, akik fásultan a napi tevékenységekbe temetik magukat menekülésként. Másokban a könnyelmű élet élvezete tompítja el a kérdéseket. Azok számára azonban, akik emberhez méltóan gondolkodnak és éreznek, nyugtot nem hagyó igazságkeresésre, istenkeresésre ösztönző nagy kérdés a halál mindenkor.
Hiszen nemcsak másképpen hal meg, hanem másképpen is él az, aki hisz a feltámadásban. Bonhoeffer, a mártír német teológus mondja egy helyen: „Aki a végső dolgok felől bizonyosságot nyer, annak a végső dolgok előtti dolgok sem közönyösek." Hát ne legyünk közönyösek a holnapunkban, a jövő héten, mert diadalmas életre hív minket a győztes Krisztus. Sőt egy győztes csapatban jó dolog csapattagnak lenni. Jöjjetek hát! Legyetek részeseivé ennek a győzelemnek, mert a Krisztus a győzelmét velünk megosztja. Ennek a jele ez a terített asztal is. Éljünk hát vele! ÁMEN

 

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638