Bibliaismereti vetélkedő

Nemes Emil és Ambrus Mózes közli:

Sikeresen lezajlott a Brassó Egyházmegyei Bibliaismereti Vetélkedő, melynek otthont a brassói Reménység Háza adott!


Szombaton reggel, a Brassói Ifisek izgatottan várták a Nagymohaiak érkezését Nagy Veress Hajnal kíséretében. Izgatottak voltak, hisz számukra ez volt az első ilyen jellegű vetélkedő. A vendégek érkezése után rövid áhitat kezdődött. Közös énekléssel próbáltunk lelkiekben eggyé válni és Istenre hangolódni. Nemes Emil az áhítatban arról beszélt, hogy a csapatok nem egymás ellenfelei, hanem egymás testvérei Jézus Krisztusban. A tanulás szorgalmából fakadó tudás pedig, nemcsak szellemiekben erősít meg bennünket, hanem hitünkben is! Mindaz, amire a Biblia olvasása közben szert tettünk, nemcsak arra jó, hogy számot adjunk róla ezen a versenyen, hanem formálja személyiségünket, gondolkodásunkat és hasznosíthatjuk a szívünkbe zárt élő Igét a mindennapi életben.
A vetélkedőn 6 csapat vett részt. Ebből 2 csapat Brassót, mig 4 Nagymohát képviselte. Az érdekes feladatok megoldása után a fiatalok finom ebédnek örülhettek, azt követően pedig Ambrus Mózes vezetésével egy kellemes történelmi sétán vehettek részt Brassó lenyűgözően szép központjában.
Az első három helyezést a már több éves tapasztalattal rendelkező Nagymohai csapatok nyerték meg, míg dicséretben részültek a brassói csapatok. Mindenki számára nagy élmény volt, többen már az eredményhirdetés után elhatározták, hogy jövőben is jelentkeznek!
Köszönjük a Reménység Házának és a Brassói Egyházmegye Hivatalának, hogy lehetővé tette számunkra az idei vetélkedő megszervezését!

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638